Az Est, 1920. december (11. évfolyam, 283-307. szám)
1920-12-11 / 291. szám
feoltólag kérdést intéztünk Meskó államtitkárhoz, aki munkatársunknak a következőket mondta: — Beniczky elsön úr újabb nyilatkozatának első két pontjára Csak annyit válaszolok, hogy engem egyáltalában nem érdekel az, hogy ő hogy „szokott“ verekedni, hogy a selyeminget nátha vagy falás miatt nem veti le, hogy mennyi ideig volt a forradalmi Károlyi-kormány kormánybiztosa, v vagy mennyi pezsgőt, bort vagy bálinkát fogyaszt, hogy kártyásesk-e vagy sem, hogy él most és hogy élt azelőtt, ez mind az ő magán dolga. Most is fentartom, hogy a bécsi Sacher-beli ellenforradalmárok közül többen olyan életmódot folytattak, mely a többi Bécsben lakó vagy átutazó ellenforradalmár között megbotránkozást keltett. Megjegyzem még, hogy szerb börtönömből kiszabadulva a szegedi ellenforradalom mozgalmaiban része vettem, soha senkitől pénzt el nem fogadtam, a saját költségemen éltem, soha közpénzt nem kezeltem és talán ilyent meggondolatlanul itsma is folyósítottam, részemre sem fizetést, sem nyugdíjat ott meg nem állapítottak. Nyilatkozatának harmadik pontját, őszintén mondva, nem értem, soha életemben lóügynöki közbenjárást nem folytattam, soha lóügynökséggel nem foglalkoztam, bár ezt, ha tisztességesen űzik, megbecsülendő foglalkozásnak tartója. Hozzátettetem még, hogy aktív katonatiszt koromban a leadást és vételt arra a „bizonyos“ fajtára bíztam, amelyhez engem mint keresztény kurzusbeli politikust semmiféle rokoni kötelék nem fűz. Ki kedvetlenítette el Telekit? Jr miniszterelnök nyilatkozata A kabinet egy tagjának tegnap közzétett nyilatkozatával szemben érdeklődtünk gróf Teleki Pál miniszterelnöknél, vájjon tényleg a pártban észlelt hangulat bírta-e rá s arra az elhatározásra, hogy a detegnálást magátólelhárítsa? Gróf Teleki Pál miniszterelnök azal felelt, hogy az ok határozóiban nem ez volt. Tudja ugyan, hogy fa pártban az extrém szabad kireályválasztók momentán kevésbé szimpatizálnak vele, de meg van győződve róla, hogy minden* * mérsékelt emberrel ez ugyanígy lenne.Ezt azonban nem látja a megoldásnehézségének senki más esetében sem, mert a nemzetgyűlésnek és a közvéleménynek túlnyomó többsége úgy sem fogja engedni az éles ellentétekbe és harcokba való bele-, sodródást. Ő maga a párt részéről soha annyi bizalmat nem tapasztalt, mint a legutóbbi időben és bár nem akart elhatározása indokainak szempontjából tegnap kigombolkozni a párt tagjaival szemben, azonban kötelessége eloszlatni minden látszatát annak, mintha a Párt volna akadálya az ő vállalkozásának. Őt csak a pártvezérek közül egyesek kedvetlenítették el, akikkel szemben a maga részéről nem tudta a kollegialitásból származó lojalitást levetkőzni, dacára a nyilatkozgatásnak. Szmrecsányi György nyilatkozata az Ébredő Magyarok Egyesületéről és a király kérdésről Politikai körökben híre járt, hogy faz Ébredő Magyarok Egyesületének Újonnan működő szervében, a huszonegy tagú központi választmányoiban néhány nap óta mozgalom folyik az iránt, hogy a választmány, illetőleg az egyesület foglaljon állást 1s királykérdésben. Bár a mozgalommég nem öjtött konkrét formát, állítólag mégis megállapítható már plosz, hogy mindössze SzmrecsányiGyörgy elnök, Jussier Béla, FungierBéla képviselők és még ketten képviselik a tiszta legitimista álláspontot, a választmány többi tagjai, élükön Hegedűs György képviselővel, a szabad királyválasztás alapján álltak. Munkatársunk felkereste Szmrcsasányi György képviselőt, aki azegyre vonatkozólag így nyilatkozott : 1 . Azt a kérdést méltóztatik énhozzám intézni, hogy való-e az, hogy az Ébredő Magyarok Egyesületében t a királykérdés és egyéb fontos politikai kérdések tekintetében állást foglaltak? Előre kell bocsátanom l Azt, hogy az egyesületautonómiájának visszaadása után a belügymiiniszterrel, mint legfelsőbb rendőrihatósággal, abban történt megállapodás, hogy az egyesület ügyeit addig is, amíg az új alapszabályok, amelyeknek kidolgozása most folyik, jóvá nem hagyatnak, egy huszonegy tagból álló intézőbizottság viszi. A bizottság hetenként kétszer ülést tart és minden egyes intézkedés ,csakis ez intézőbizottság tudtával te . jóváhagyásával történhetik. — Az intézőbizottsági ülésekenminden az egyesületet érdeklő kérdést részletesen megvitatnak, ehhez képest hozták, a határozatot és adjják le az utasításokat. Eddig minden intézőbizottsági ülésen én elnököltem , de megállapíthatom azt, hogy azegyesület hivatásához és tradícióihoz híven semmiféle aktuális politikai kérdést, különösen a király kérdést nemtette megvitatás tárgyává. Az egyesület ezen kérdéseknek tárgyalásától j mivol áll, mert nem hivatása, hogy ezekkel foglalkozzék. Szemenszedett valótlanságot állít az, aki azt mondja, hogy az intézőbizottság kebelén belül a királykérdésben kontroverziók merültek volna fel. Ez a kérdés egyáltalában nem tárgyaltatott. — Nagyon jól tudom azt és tudja az intézőbizottságnak túlnyomó többsége is, hogy a konkolyhintők működnek és nagyon jól tudjuk, valamenynyien, hogy bizonyos köröknek érdeke az, hogy a közvéleményt irányítani hivatott Ébredő Magyarok Egyesületébe a visszavonást vigyék, be és így az egyesületnek nemzeti és keresztény működését megbénítsák. N Nagyon jó, hogy ez a kérdés ebben az alakban most felvetődött. Még a mai nap folyamán a legszigorúbb vizsgálatot fogom megindítani abban az irányban, hogy kimerészelt ilyen valótlan hírek terjesztésére vállalkozni és ezáltal azegyesület, kebelén belül és annak tagjai között egyenetlenséget szítani. Már hónapokkal ezelőtt kirekesztették az egyesületből azokat, akik nem a hazafias célok szolgálatában működtek. — A jövőre nézve példát fogunk statuálni arra, hogy minden fegyelmet bontó, hazug elemei az egyesületből háladét nélkül eltávolítssunk. Mindenesetre sajátságos és különös, hogy most, amikor körülöttünk világtörténelmi események játszódnak le, — és amikor ezt mondom, délfelé tekintek — olyan kérdések dolhatnak mesterségesen a közéletbe, amelyek Csonka-Magyarország magyarságát egymás ellen vannakhivatva uszítani. Ma a feltétlen egységre van szükség. Aki ezt megbénítja, az ellensége a hazának és ellensége minden jóravaló törekvésnek és konszolidációnak. Nagy fővárosi kenyérgyár elsőrangú milsaaki és “ "‘igazgatót keres. Ajánlatok »Jó összeköttetések 2071« jeligére Blockner hirdetőjébe Semmelweis utca 4 kéretnék. Brbiliánst,» g»rr. fft(sSt legmagasabb áron ússzék. Ráess Mik» tott ékszerész, Lipót körul is). sz. Telefon 121*94 Opffilali iHit, JÉSiaiM végzettek, kik a féérnöki Kamara átmeneti intézkedéseivel .kapc-30:atyai címüket még neki közölték, saját érdekükben azt közölni szíveskedjenek Neufeeld Ármin hites szabadalmi ügyvivő az Országos Műszaki Egyesület tb. elnöke címén, VII.I Izabeth-tért Az entente elpusztítja az osztrák repülőgépmotorokkat bécs, december 10 (Magyar Távirati Iroda) • A Neues Wiener Tagblatt-nak jelentik Wienerneustadtból. A wienerneustadti repülőtelepen ezer motor van. Ezek közül ötszázat az entente rendeletére már elpusztítottak, a többieket szintén szét fogják rombolni. I 2. oldal. ZScös, Szombat, 1920 december 11. Progresszív alapon emelik a gáz és a villany árát Borvendég főjegyző nyilatkozata — Az Est tudósítójától — Már hosszabb idő óta húzódik a gáz és villany áremelésének kérdése. Most újra a közüzemi bizottságba fog kerülni a kérdés, majd pedig a közgyűlés elé. Megkérdeztük Borvendégh főjegyzőt a javaslatról. A főjegyző a következőket mondotta: — A javaslat tényleg elkészült és a legmesszebbmenő progresszivitás alapján épül fel. Az alap az, hogy a gáz és villany drágább árát azok fogják megfizetni, akik ezt tehetik, a különbözetet a gazdagok, illetve jómódúak pótolják. Számításainkban az vezetett, hogy egy három szobás szerény lakás igényeit 1500 hektowatóra, vagy 1060 köbméter gázra tudja elégíteni. . . Úgy a gáz,, mint a villany árának megállapításánál másképpen kellett eljárnunk. A gáz ára eddig köbméterenként 2 korona volt, január 1-től pedig 1000 köbméterig 3 korona 30 fillér lesz. A gáznál a a progresszzivitást tovább vezetni igen bajos, mert a gázzal nem lehet ,úgy takarékoskodni, mint a villanynyal. Akárhány családban főznek például gázrésón, a fogyasztás pedig nem nagyon emelkedik. 1000 köbméteren felül 4,80 lesz a gáz ára. A harmadik kategóriába tartoznak a mulatók, színházak, kávéházak stb. Ezek tíz koronát fizetnek köbméterenként. Más elbánás alá esik az elektromos áram. Egy szerényebb lakás világítása 1500 hektówat-óráig terjed, ezt hatvan fillérért fogjuk adni. A nagyobb lakás szükséglete 3000 hektowat óra, itt felemeljük egy koronára az árat. 3000 hektowaton felül pedig az 1500 koronáig adott kedvezményeket is vissza kell fizetni. A villany természete azonban az, hogy a nagyobb fogyasztásnál a költségek fokozatosan esnek s ezért a nagyobb fogyasztásnál adott kezdvezményeket épp úgy megkell adni, mint eddig. Megkérdeztük még a főjegyző úrtól, hogy vájjon a felemelt árak fedezni fogják-e az üzemi költségeket? — A felemelt árak mellett az üzemi költségek feltétlenül fedezve lesznek, de csak a pillanatnyi kiadásokat tudjuk így behozni. Ha az üzemi költségek emelkedni fognak, a deficit újra jelentkezni fog. Tartalékolásra semmiesetre sem lehet gondolni A bizottságban azt is kikötötték, hogy a köztisztviselők olcsóbb áron kapjanak gázt. Erre vonatkozólag Borvendégh főjegyző ezt mondta: — Ezt a kérdést még nem rendeztük, most folynak a tárgyalások az állam és a főváros között. Az Est-ben már megjelent az az,álláspontom, hogy csak reli szupenzációk ellenében lehet az állami tisztviselők száma az engedményeket megadni. Ez a további tárgyalások alapja is. A városi alkalmazottak részére az eddigi árak maradnak meg. A megállapolások szerint ugyanilyen elbánásban fognak részesülni a többi köztisztviselők is. Helybeli iparvállalat Keres azonnali belépésre projekt magyar-német sőpépgyorskanőt, valamint gépírásban jártas könyvelési női munkaerőt. Ajánlatok a Szeszgyári Kocac jeligére Moste hirdetőjébe, Andrássy út 2. köreinek. SZÁLLÍTJUK, kiállítjuk, hirdetjük eladó bútorait, szőnyegeit, műtárgyait, képeit stbb. Ssrseti és Szere lakásművészeti szalon, IV.,Türr Istvánutca 9,111, 2. (Vác(u. sarok). Tel. 965 BRILUJÁNS-r lanmasacabb Orbán ARANYAT 125 ES-art Hamis fogat dobját 50 koronáért vasz Lömmel Leó órás és ékszerkereskedő. VII., Dob utca 47. sz. Pontos címre figyeljen: NYAKKENDŐHÁZ cégnél, Budapest, IV-, Kígyó-utca 5 és V., Deák Ferenc-utca 14. szán nagy nyalóKendővásár! (taxis- adó-mentes) Férfiingek Kézelőgomb-készletek Háló ingek Zsebkendők Flanel foyjatnák Sétabotok, parföntök stb. Árjegyzék 3 K beküldése fenében. Nyakkendők nagyban kígyó-utcai üzletünkbel. KOKSZ(príma) megrendelhető fuvartételekben. RIGONI ERNŐ kokszkitermelő vállalata • IX., Soroksári-ut 300. Parfüméria Franz Prachaska, Frag vezérképviselete és gyári főraktára Molnár Bertalan és Ysaillaiszernagykereskedők | Budapest, IV. Királyi Pál u. 9.Telefon József 73-35 | Namisfugar drb SOR— EC Araidat gramonként 123.-K vesz Polster, VII., Klauzál utca 23. földszint 1 Nyitva este nyolcig. Fűtött, elegáns táncterem bérbevehető társaságok, egyesületek által estélyekre. Csip: Rákóczi-út 60. Geiringer. — ...amién. Mindenkinél magasabb áron vesz: Hamis lógat darabonként 5« «-ért, irányát «wss istenikk platinát, ezüstöt; Orbán aranyműves, Wesselényi-utci 10. Művelések (bab, lencse, borsó stb./ és wsst&Gt legjobb minőségben és legolcsóbb napi áron jöttáuth Gyula. raktárában, VIL. Dohány-utca 1/b. sz. Telefon József K 6—611 vason tételekben, bármely állomásra azonnal isállhat. Személyes megbizások.ut . Hajnal Dezső fakereskedőhöz, Alap. BAMINLAJUtS magas árat fizetek Brilliánsért ARANYÉRT Adatbox -% LóLyont-u. 32 füf Eferi B földsz. 1. alatt, a lakásomon Schwimmer, ékszerész Új Európa politikai térképe , Tervezte: Schmidt Tibold dr. E nagy hiányt pótló térképen fel vannak tüntetve a megszállások ideig- rens határvonalai, a vitás terüetek, valamint a Népszövetség felhatósága alatt álló államok. — A többszínnyomása térkép ára 06.— korona. — Kapható: »Az Est. könyvkereskedésében, VII. ker., Erzsébet-körút 13—20. szám., tk.—