Az Est, 1921. január (12. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-14 / 10. szám

5. oldal (TÖRLÉS) 9 V W y V W f ü v V WWWl- ‘Ww w vw '«rí* w w •v v/ -w « v v w * • Jr - . ' . Miért számít Andrássy csatlakozására a Szmrecsányi-csoport? — Az Est tudósítójától — A magyar pártpolitikai élet olyan bonyodalmak előtt­­áll, a­melyek között nem könnyű dolog eliga­zodni. A kVantnyrdpártból tudva­levőleg legutóbb kivált tizenkét, má­sok szerint tizennégy képviselő és Bzmrecsányi György és Beniczky Ödön vezetésével külön csoportot alkot. Ennek az alakulásnak jellemző sajátsága az, hogy bár a kormány­­nyal szemben ellenzéket alkot, mégis együtt marad a kormánypárt egyik szárnyával, a Saller­ István veze­tése alatt álló keresztényszocialista részszel. . «fei ’ i . ► - ' t • , reméli, hogy megegyezésre tudnak jutni azzal a húsz kép­viselővel, a­kik gróf Teleki kor­mányzását megelőzőleg disszidens csoportot alkottak és végül olyan reményeket is táplálnak Szmrecsá­­rtyiék társaságában, hogy a disszi­­densekkel együtt gróf Andrássy Gyula is nyíltan rá fog helyezkedni az ő programjuk alapjára és csat­lakozik hozzájuk. ■ A keresztény szocialis­ták m­a este a Károlyi-palotában értekezletet tartanak Haller István elnöklésé­vel és meg fogják vitatni mind­ezeket az itt vázolt kérdéseket. Andrássy és az­ ellenzék Gróf Andrássy Gyulának a Szmrecsányi-csoporthoz való vi­szonyát ennek a csoportnak egy tagja előttünk a következőképpen ismertette: — Gróf Andrássy Gyula, látva a mai helyzet tarthatatlan bonyodal­mait, arra a meggyőződésre jutott, hogy most már neki is kötelessége aktivitásba lépni. Andrássy bizonyos tárgyalások folyamán készséget mu­tatott arra, hogy a hangsúlyozottabb keresztény politika alapjára áll és e mellett leszögezi magát. Alkot­mányjogi reform­kérdésekben a meg­értés teljes Andrássy és a csoport tagjai között, így közelfekvő az az eshetőség, hogy ennek a politikának gróf Andrássy Gyula lesz egyik látható vezére, a­mi azonban nem jelenti azt, hogy mellette az eddigi vezérek leszorulnának. Mi azt hisz­­szü­k, hogy Andrássy programnyi­latkozata e hét vegére várható. /­ / /Grieger Mik­lós nyilatkozata Grieger Mi­klóson nem­zetgy­űlési kép­viselő, Fehérmegye tegnapi közgyű­lésén gróf Károlyi József főispán mellett szólíttt fel. Fehérmegyei sze­replésére vonatkozólag Grieger Az SaM m­unkatársa előtt ma a kö­vetkező nyilatkozatot tette: — Az arisztokráciát teszem fele­lőssé a magyar föld elkallódásáért, a törzsökös magyarság kivándorlásáért, a keresztény politika és keresztény sajtó megbénulásáért, de ez nem zárja ki azt, hogy ez osztály tiszte­letre méltó kivételei előtt kalapot ne emeljek. Ilyen tiszteletre méltó kivétel gróf Károlyi József. Fehér­megye állásfoglalása egyébként nem a legitimitásnak szól,, hanem tisz­tán gróf Károlyi József szemé­lyének. ötezer korona jutalom Hétfőn, 16­ én­ éjjel 11—12 óra között egy egyfogatú bérkocsiban feleltettem fel köte­toltris rallác­óiói­mat német nyelvű feljegyzéseket tartalmazó jegyző­könyvvel­ és iratokkal. Kérem m­egtalálói ezen táskát a Gellért-szálló portásánál sürgősen fenti jutalom el­lenében leadni, minthogy sürgősen vissza kell utaz­­nom Wienbe. A bérkocsit a Rákóczi útiból,(Népszín­ház) a Bercsén­yi utcáig használtam. Kérdéses kocsis­­nak esetleges útbaigazításait szintén jutalmazom. Kereskedőktől és magánfelektől vesse*»«»« BRILLPAJZSÖK&7 értékesebb ékszeletet, ezüst-, mi­. és antiktárgyakat Esper és Trtrsa. Főfotel: VI., Andrássy­­u­t 37. Fióküzlet: Király­ u. 50. Telefon 64-32 A kiskereskedők ellenzik "p. tojásexportot !— Az Est. tudósítójától — Tegnap.."tartották­­meg a közélel­mezési" minisztériumban a tojás­­export kérdésében összehívott ta­nácskozást dr. Temple Rezső állam­titkár elnöklésével. Meglepetést keltett, hogy a tojáskereskedők egy része, különösen a kisebb kereske­dők, a tojáskivitel ellen tiltakoz­tak. Velük szemben a nagyobb ke­reskedők azzal érveltek, hogy le­gális uton kell biztosítani az ex­portot, mert felesleg van és mi­után­ a termelésnek 30—10 száza­lékát úgyis kicsempészik M­agyar­­országból. Legutóbb Ausztriába került ily módon nagyobb tétel tojás,­ a­­­mit onnan Angliába szál­lítottak tovább az osztrákok. ... A közélelmezési minisztérium változatlanul fentartja álláspont­ját és a kivitelről csak akkor lehet szó, ha Budapest ellátását mini­mális áron biztosítják. A tojáske­­r­eskedők azt hiszik, hogy ha sike­rül 4 koronára a tojásárat leszo­rítani, akkor kaphatnak kiviteli engedélyt. Ezzel­­szemben a köz­élelmezési minisztérium arra hi­vatkozik, hogy jelenleg 4 koro­náért hozza forgalomba a­ tojást és ennél jóval olcsóbb árakat kell biztosítani a kereskedőknek a fo­gyasztók számára, ha kiviteli en­gedélyt akarnak kapni. A tegnapi tanácskozás azzal végződött, hogy a főváros, a vi­déki tojáskereskedők, a fővárosi tojáskereskedők, a közélelmezési minisztérium és végül a fogyasz­tók képviseletében a Háztart­ás fo­gyasztási szövetkezet (?) megbi­­zottaiból bizottságot küldtek ki, a­mely ma délután tanácskozni fog Temple államtitkár elnöklésé­vel és részletes javaslatot tesz a közélelmezési miniszternek az ex­port­ megindítása érdekében. Ne­hogy­­ a Tojáskereskedelmi r­­ t. az esete­ges exportban aránytalanul­­részesedtek, a kiviteli engedélye­ket névre fogják kiállítani. A Fasics-kormány módosította Jugoszlávia új alkotmányának­ tervezetét Belgrád, január 12 (Magyar Távirati Iroda. A Pr.süniös"elebéi kor­mány által kidolgozott alkotmány­­tervezeten különböző jelentékeny mó­dosítást fog tenni, így a 26. cikkely rendelkezéseihez hozzáfűzik, hogy ha a király háború vagy béke felett dönt, a parlament beleegyezése szükséges, abban az esetben, ha az államot nem támadták meg, vagy ha nem neki üzentek háborút. A 31., a trón­­örökösödésre vonatkozó cikkelyt kö­vetkezőleg módosították: a szerb-­ h­orvát-szlovén királyságon Kara­­gyorgyevics Péter uralkodik. Péter király örököse Sándor herceg, és annak férfiági törvényes leszármazottjai. Ha a mindenkori királynak nem lenne fiörököse, a parlament beleegyezésé­nek fentartásával ő maga jelölne ki fiörököst oldalági leszármazottjai közül. A 42. cikkely a kamarai rendszert szabályozza. Az alsóháznak három­száz és a szenátusnak 100 tagja lesz. A 71. cikkely Zágrábot teszi meg a semmitőszék székhelyévé. A francia Kommunistád és szocialistád Különválása Páris, január 13 (A M. T. 1. szikm táviratai-Az antikor­­pu»Tóth - szocialista képviseltetófitg Bról v­udniillik, a­kik a rysMTrtf-hoz, a munkásinternationale francia osztályához hívek maradtak, kedden a Palais Bourbonban gyűlést tartottak. A gyűlésen Ingher képvi­selő elnökölt. Ez alkalommal tisztáz­ták először pontosan és véglegesen a kettészakadt párt részeinek erőviszo­nyát, továbbá azt, hogy melyik rész mily erővel van képviselve a par­lamentben, valamint a nevesebb vezető férfiak hovatartozásának név­szerinti megállapítását Péntek, 1921. január 14. ha MYTIlOS-mosó­szerrel mosat. Főeladási osztály: IV., Váci-utca 42.sz. Telefon 29-66. Kapható dro­gériákban és fűszerüzletekben. Kapba­lámpák és égők gyorsfőzők főzésre és laboratóriumokba gyári áron Lakos és Székely gépgyár, Budapest, VI., Béke-tér 3 Krotild-kávéházban IV., Váci­ utca 38. szám, délután fél 6-től 7 óráig Szimfonikus uzsonna • hangverseny WEimSEBM PSJ5LT&&SSZA 125 cm, hosszú, fiokberendezéssel, jutányosan eladó. VII., Dob­ utca 10. szám, II. emelet 34 IHederatranszaissztéiat előnyös árban, raktárról szállít Fehér Miklós Gépgyár R­T. Budapest,V. ker., Váci-itt 80. sz. Nem kell szappan, g gyermek és leányka hócipők megérkeztek! Sár- és hócipőjavítás Neumann-­­ nál, VI., Nagymező-utca 44. szám Mm&sssM dicséri az Intim Kabaré Taai$ysz~2r›n­ »a/ imé£SG~9»t7É. öt érdekes darab. Szüless Elza, Nagy Adorján, Simányi Dezső stb. felléptével, remek szólók ás táncok kerülnek színre. Vasárnap délután mérsékelt helyárak, írógépét vennénk magánféltől. Árral ellátott ajánlatokat a kiadóhiva­tal­, a kérünk »Alakuló szövetkezet« jeligén Cipi&yárasfiSzi stb. hasonló cikkeit gyártásában lehetőleg jártas ssstasslmr Szabó Géza, asojr.síöC .vC.8»él.«e23?4t Aréna-ut 126. élje!­2 «asFaSceir.­ Magyar HásSsas* (American Drink Saloon, Teréz-körut 15.) 1 ma» egs&Ego»£ 15*.g5« nagy féreSSvesagesgérly a menekültek javára. Fellépnek: P­ruda­­novna Mária, Palotay Árpád a m.­ kir.­ Overainz tagjai, Kurucz János zeneszerző a­ ■ / R­ák­ó­c­z­i - u­t elején, emeleten lev­él i­gy a helyi Si­gmissel, Iglissnaal esetleg tökével társulnék. L­eveleket »Exportcikk« jeligére Leo­p­o­l­d Cornél hirdetőjébe, cssak VI., Teréz-körut 3. (Telefon 7—73) ilaian­fssgai darabonként... .......SfSK ffls­'anyai £r.14S—80© k ezüstöt gyámonként 4 K-tól feljebb vesz . VII., Klauzál­ utca 23. földszint 1. sz. Hívásra házhoz jövök ! Eltűnt,egy »Ideál« 42.782. sz. írógép Nyomravezető ötezer korona jutalomban részesül Guth Testvérek, VI., Gróf Zichy Jenő-utca, 36. szám Brilll*ns,^%too.oook-Ig ^pastyaS, platinát, gr-ként 1^5-S©© vesz: Singea*9' Rottenbiller-utca 24. e­gjszSsxefti gyár csepel raktára részére ügyes S S mMtéwm®h®t Ajánlatokat »Megbízható« jeligére Leopold Cornél hirdetőjébe,‘Vil, Teréz-körut 3. sz. (Telefon 7—73.) Benzint, petróleumot gázolajat, gépolajat, gondront hordóban és ciszternában Paraffint 50­52 azonnali szállításra ajánt Verkehrs-Gesellschaft, für chemische Fro- I duchte (a. m. b. H., Wien, L. Bauernmarkt 19. ) Telefon: 63—3—SI. Sürgönyeim: »Spafor« Wien. !

Next