Az Est, 1922. február (13. évfolyam, 26-48. szám)

1922-02-28 / 48. szám

Kedd, 1922. február 28. — A lakáskérdés és a vasúti ta­tai fa. A Lakók Szövetsége megint 1­s nagygyűlést tartott, mint már oly­­gyakran tette, és minekutána til­­­takozott a házbér újabb emelése ellen, kimondotta, hogy a lakási­­ i­ség megszüntetésének egyetlen módját az építkezés haladéktalan megkezdésében látja, mint már ő előtte annyi erkölcsi és szaktestü­let látta. Magunk is több ízben ki­fejtettük, hogy a lakásínség égető problémáját megoldani és a lakók és háztulajdonosok kontrovers ér­dekeit méltányosan kiegyenlíteni csak egy módon lehet: építkezés­sel. Mi is, a szakkörök is sürget­tük az állami építkezéseket. És most az állam a­helyett, hogy épí­tene, egyenesen megakadályozza az építkezést a vasúti tarifák ka­­­­taszrofális fölemelésével. Eddig nem lehetett építeni az anyag drágasága miatt. Mi lesz ezentúl, ha a vasúti fuvarozás árá­nak sokszoros fölemelése a drága-­­ságot még elviselhetetlenebbé te­szi ? Kalkuláljon a tervező mérne még oly óvatosan, ügyeljen az épí­tésvezető az előirányzat szigorú­­ megtartásán­ még oly éberen , ilyen! ! díjtételek mellett a munkaadó nem találja meg a számadását, tehát in­kább nem is építtet. A börzére ki­lézi a pénzét, vagy valutában spe­kulál, így nyerhet is, veszthet is.­­Az építkezéssel csak veszthet, ha mindezek után­­csatlakozzék a pol­­­gárság lelkesen és zárt sorokban a [kereskedelemügyi miniszter, kor­­­mányzatához, a­mely ennyi szo­­lgiális és gazdasági érzékkel kezel légy­­olyan problémát, a­milyen ma­­igoapság a lakáskérdés. 1. — Közvetlen vasúti összekötte­tés Nagyváraddal és Szatmárné­metivel. A Magyar­ Távirati Iroda jelenti: A Máv­ igazgatóságától •■kapott értesülés szerint március 11-étől kezdve Romániával a csat­­­lakozó személyforgalom Bih­arke­­­resztes—Biharpüspökin át Nagy­­várad felé, valamint Debrecen— Nyírábrány—Ér­mihályfalván át Szatmárnémeti felé és felől meg­­kezdődik.*­­ Budapest Nyugati pályaudvar— ‘■Püspökladány— Bitvarkeresztes—­­Nagyvárad felé és felől a Buda­­pest Nyugati pályaudvarról Püs­pökladány felé 7 órakor indul az­­ 1712. számú vonat és 20 óra 30 perckor az 1714. számú vonat. Az­­ ellenkező irányban pedig a Püs­pökladány felől Budapest Nyuga­ti pályaudvarra 20 óra 30 perckor­­érkező 1715. számú és a Püspök­ladány felől Budapest Nyugati­­pályaudvarra 8 óra 45 perckor ér­kező 1713. számú személyvonatok közlekednek. Budapest— Debrecen —N­yi­ráttrány—Érmihály­falván át Szatmárnémeti felé és felől a Bu­­­dapest Nyugati­­ pályaudvarról 7­­ órakor induló 1712. számú, az­­ el­lenkező irányban Budapest Nyu­gati pályaudvarra 8 óra 45 perc­kor érkező 1713. számú személyvo­natok tartják j­enn a forgalmat. — A kisiparosok és kereskedők gyű­­lése. A kisiparosok és kereskedők teg­nap, vasárnap délelőtt a Majestic-kávé­­házban nyilvános gyűlést tartottak. Somló Jenő megnyitó beszédében rámu­tatott, hogy a szerencsédet hazánkra évek óta sújtó gazdasági válság és az ugyancsak esztendők óta hozzá nem ér­téssel kezelt ipari és kereskedelmi po­litika teljesen lezüllesztette M­agyar­or­­szág iparát és kereskedelmét. A kis­­­­ipari és kereskedelmi osztály súlyos­­ közterhek alatt roskadozva figyelmez­­­­tető szóval fordul az illetékes ténye­­­­zőkhöz, hogy ha gyors és szakszerű in­­t­­ézkedésekkel nem sietnek az ipar és a kereskedelem megmentésére, úgy nem­­­csak sok, százezer dolgozó polgár pusz­tul el, hanem összeomlik Csonka-Ma­­­gyarország gazdasága is. Ennek a fe­­­­nyegető veszedelemnek elhárítására a­­ gyűlés követeli a középítkezések és ma- Ipán építkezések nagyarányú wiegindUá- S®at, mert ez munkaalkalmat adna negy­­fSArfäWMbSiQ /fe/ég több- -ezer- gjpyi | SPORT X Varga győzött Krisztián­iában, Krisztiániából táviratozza Az Est alkalmi tudósítója. Az itt lefolyt nemzetközi birkózóversenyben fé­nyesen szerepeltek a megjelent magyar birkózók. Varga Béla (MAC) valamennyi ellenfelét dob­ta s igy győzött a nagyközép­­súlyúak csoportjában. Radvány Ödönt lepontozták s ezért csak második lett a körniyűsúlyban.­­ Lilla, Imbach, Honben, Krepuska és Gerő — Újpesten. Érdekes terv meg­valósításán dolgozik az Újpesti Torna Egyesület. Meghívta pályamegnyitó at­létikai versenyére a svéd Lillát, a svájci Imbachot és a német Houbent. Találkozásuk Krepuskával (MAC)­ és Gerővel (KAOE) eldöntené a kontinens sprinthegemóniájának kérdését. Európa sprinthegemóniáját csak az angol Edwards és Abrahams bevonásával le­hetne eldönteni. Itt említjük meg, hogy Gerő Ferencet a KAOE szerepeltette tegnap footballcsapatának a jobbszár­nyán. A KAOE kieshet a II. osztályból és ezért kapkod még a szalmaszál után is. Mert a labdatechnikához vajmi ke­veset értő Gerő alig ér valamit. Két­­három match nem árthat Gerőnek, sőt a szezon elejei mezei futást is üdvösen helyettesíti, ha tehát Gerő március kö­zepén abbahagyja a footballozást, nem érheti vád a KAOE-t, ha azonban to­vább is szerepelteti, súlyosan vét a magyar atlétika ellen.­­ A szegedi vívóverseny. Szegedről jelentik: A Szegedi Vívó Egyesület kard- és tőrvívóversen­ye a Műegyetem és a MOVE vívógárdájának az össze­csapása volt, a­miből a kitűnően is­kolázott MAC-vívók kerültek ki győz­tesen. Részletes eredmény : Tőrben : 1. Dr. Posta Sándor (MAFC). (Összes mérkőzését megnyerte. Feltartó szúrá­sokkal remekelt.) 2. Schenker Zoltán (MOVE). 3. Bihari Béla (MOVE). Kardban : 1. Glykais Gyula (MAFC). (Csak Kovács győzte le. Villámgyors parádéiposztjaival győzött.) 2. Dr. Posta Sándor (MAFC), 3. Dr. Kovács Andor (MAFC). *1. Uhlyarik Jenő (MOVE), a Krepuska Budapesten. Az elmúlt esztendőben fájdalmasan nélkülöztük Krepuska Gézát, a MAC bajnoksprin­­terét a salakpályán, mert az élre tört Gerő Ferencnek nem volt magyar ellen­fele. Az idén megváltozik a helyzet, mert Krepuska, a­ki tudvalévően a cse­hektől megszállt területen lakik, három héttel ezelőtt Budapestre költözött, már szorgalmasan treníroz és feltét­lenül részt vesz a rövid távolságú ver­senyekben.­­ Az MTK új balösszekötője. Az MTK vezetőségének komoly gondot okoz széttöredező csatársorának vál­sága. Dobó nem vált be tegnap a jobb­­szélben, de ezen segít a gyógyuló Braun beállítása. Kemény télen volna azonban a Schlossert nélkülöző balszárny hely­zete, ha nem tudnák a rést betölteni. Szerencsére kitűnő balösszekötőt kap Miskolcról az MTK egy még fiatal já­tékos, Siklóssy Gyula személyében, a­ki hír szerint Schaffer stílusában ját­szik, fejlett érzéke van az összjáték iránt és pompásan érti a kiszökések módját. Siklóssy a MAC neveltje. A háború elején orosz fogságba került és négy éven át volt a krasznojarszki fogolytábor legjobb csatára. Haza­kerülve az URAK, majd a miskolci KASE csapatába lépett, a­hol augusz­tus óta nem játszott s így azonnal iga­zolható az MTK részére, úgy halljuk, hogy vasárnap a MAC ellen már Sik­lóssy játszik Orth és Opata között.­­ Az angol kupa­ Londonból távira­tozzék . Szombaton kidőlt a kombat­­tánsok sorából a leginkább rettegett kupaharcos, a Barnsley csapata. A Preston North End győzte le 3:0-ra. E szerint még a következő nyolc csa­pat küzd az English Cupért: T­otten­­ham Hotspur (a védő), Cardiff City (a­melyet ma Anglia legjobb csapatá­nak tartanak. A legutolsó 18 matché­­ből csak egyet vesztett el.), Woolwich Arsenal, Millwall Athletic (a II. osz­tályból), Aston Villa (a­mely a »scientific play«-t, az u. n. tudomá­nyos játékot űzi már huszonöt éve), Huddersfield Town, Notts County (a II. osztályból) és a Preston North End.­­ Külföldi footballeredmények: Nürnberg, Dél-Németország—Alsó-Ausztria 2:0 (1: 0). A Nürnberg—Fürth játékosaiból összeválogatott délnémetek mindkét félidőben egy-egy gólt rúgtak. Az elsőt Seiderer lőtte kornerből, a másodikat Frantz. A németek győzelme reális volt, mert különösen a második félidőben töb­bet mutattak ellenfelüknél. Berlin. Berlini válogatott—Müncheni válo­gatott 3 :1. Turin. Olaszország—Csehország 1 :1. Re­kord közönség. Az olaszok egyenrangú ellen­felei voltak a cseheknek. Lipcse, Lipcse—Drezda 2 :1.­­ Barátságos mérkőzések. UTE— TTC 4:0 (2:0). Kétszer 25 perc. A fit újpestiek könnyen elbántak a készü­letlen TTC-vel. 33.FC—Acél TE 5:2 (1:1). Törekvés—VII. ker. SC 3:2 (2:1). Mind­két csapat nívós játékot produkált. I V. ker. SC—Postás 4:0 iparos tagjának, több tízezer foglalkozás nélküli munkásnak. Követeli a gyűlés, hogy az állami építkezések céljaira a föl­db­irtok­ra gyen­gáltságból befolyó jövedelem fordíttassék, úgy az állam, mint a vá­ros távolítsa el a bérházakban elhelye­zett hivatalait és a helyiségek adas­sanak vissza eredeti rendeltetésüknek- A közmunkák kiadásánál mellőzzék a generálvállalkozási rendszert és azo­kat közvetlenül a szakiparosok­nak ad­ják ki. Végül követeli annak az álla­potnak megszüntetését, hogy a köz­munkák kiadásánál egyes érdekcso­portok kiváltságos elbánásban része­süljenek és a munkára pályázó ipa­rosok szakképességén kívül politikai pártállása, faji vagy felekezeti hova­­tartozandósága is elbírálás tárgya le­hessen. — Két magyar ügyvédet letar­tóztattak a Muraközben. Eszékről jelenti tudósítónk : Dr. Vály és dr. Czifrák Csáktornyai magyar ügy­védeket a rendőrség letartóztatta és átadta a törvényszék vizsgáló­bírójának. A két magyar ügyvéd letartóztatása a budapesti jugo­szláv követség megkeresésére tör­tént, a­mely szerint a két exponál­tam magyar érzelmű­­ügyvéd állí­tólag államellenes magatartást ta­núsított és állandóan a jugoszláv állam érdekei ellen cselekedett. A két magyar ügyvédet már elszállí­tották a marburgi törvényszék fog­házába. — Margitay­­Tihamér temetése. Mar­gitay Tihamér festőművészt vasárnap délután négy órakor temették a Mű­csarnok előcsarnokából. A gyászszer­tartást Ravasz László református püs­pök végezte. A Nemzeti Szalon nevé­ben­­mivégz faltársasága nevében Leigart alezredes mondott búcsúbeszédet. Ezután a ko­porsót a kerepesi-uti temetőbe vitték, a­hol Margitay Tihamér holttestét a főváros adományozta díszsírhelyen tet­ték örök nyugalomra. A simát a festő­művész tanítványai nevében Weimann Mihály mondott búcsúbeszédet. — A szerb király hazautazott Bukarestből. Bukarestből jelentik: Sándor király szombat este 7 óra­kor elutazott Bukarestből és visz­­szatért Belgrádba. — A Duna folyton árad.­­A Duna áradása az óbudai partokat még min­dig árvízzel fenyegeti. A Duna áradá­sáról a földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya a következőket je­lenti : Budapesten a mai napon meg­indult az olvadás, de az éjjeli hideg miatt a Duna ismét megállóit. Tegnap este a Duna 4,5 méterre emelkedett. A Duna melletti falvaknál a Duna jege még áll, azonban itt is lassú áradás észlelhető. Egyébként a Duna mellék­folyói is duzzadnak, bár jéggel van­nak még borítva.­­ Két ügyvédet kizártak az ügyvédi ka­marából. A budapesti ügyvédi kamara a hi­vatalos lap legutóbbi számában közli, h­ogy dr. Csacsán Virgil budapesti és dr. Bakáts Ignác rákospalotai ügyvédet a kamara fe­gyelmi választmányának határozata folytán a kamara lajstromából törölték.­­ Hat emberi csontvázat találtak. Óbudán, a Laktanya­ utca 33. számú te­lepen ásatási munkák közben hat teljes emberi csontvázat találtak. A rendőror­vos megállapítása szerint ezek a csont­vázak igen régen lehettek a föld alatt, fogsoraik azonban teljesen ép állapot­ban vannak. A csontvázak egymástól elkülönítve, fél méter távolságban fe­küdtek. A rendőrség az antropológiai koktet női és férfi divatHelme áruházai IV., Koronaherceg u. 14-16 Az úrhölgyek és divatszalonok­ szíves figyelmébe ajánlja a cég az újonnan beérkezett tavaszi Ízléses Kosztüm- és HahátKelme­­különlegességek nagy választékát Francia divatalkotó mestereit által modellruhákra feldolgozott anyagok cégünknél már megtekinthetők. u. m.: Gyapjú creppe­r marosain (párisi modellházak tavaszi szezon , kosztümanyagja) Poplin Covercoat (kabát- és kosztümkelme) Peau de cerf (szarvasbőrszerű puhaesésű szövet) Composée (divatcsikok) Epinale Travers (gyapjú, ripszszerűen szőtt szövet) Fancy striped suiting (legújabb angol divatcsikos kelme) :­ mimUU H­amisfogakat 112 kor.-ig brilliánst karátonként 6000—120.000 ko­ronáig, aranyat, ezüstöt legdrágábban vesz. Orbán aranyműves, Wesselényi­ utca 10. sz. Gedő Epfrémi 22 íves, nagyszebeni születésű, alacsony, s­őke keresi Amerikából hazatért édesatyja. Aki tud róla, jutalom ellenében, értesítse Vámost, VI. ker., Király­ utca 82. szám. Telefon 88—51. HAMISFOGAT 112 K-ig, BRILLIENST 3 anyát, ezüstöt, platinát legmagasabb napi áron vesz. Mendelsohn ékszerész, Rákóczi­ ut fi©. sz. Siesta Budai Szanatórium Budapest.1., Ráth György­ utca 5. sz.[ Déli vasút mellett. Telefon: 113—87. Diétás, diagnosztikus és physikotherapiás gyógyin­tézet bel-és idegbetegek részére. Vegyi, Röntgen és bakteorologiai laboratórium. Vizgyógyintézet. Zan­­der. Napi ellátás központi fűtéssel 500-750 koronáig Központi k­ávéházábam VII., Baross-tér 23. szám március 1-től (szerda) Budapest Bécs kedvence Ujváry Károly énekes Karmester: Szilágyi Artur. 1*11 höl­domtt kelméből 1500 kor.-ér­re! Ili UN­Ul készítünk, műtömbet vállal. Modern szabó­ág, Podmaniczky­ utca 11,1. emele­tvesül és motoros -CSÓNAKOKAT CSÓNAKALKATRÉSZEKET gyárt és Szállít Sef­fer Antal tornaszerek és sporteszközök gyára, Budapest, IV., Kammermayer Károly­ utca 3. Telefon: 15-56. Alapittatott: 1878 Bu­sorszá­llást dlj butorkocsikkal, hatot DUIUI o£atlitctdt megterléstemeletesral tarházában jutányosan vállal Bíró Mihály cég, Buda­pest, VIII., Baross­ utca 45. Telefon: József 5—4) Bélyeg napi áron alu 40 százalékká Aisz bél­yegkereskedése, Budapest, IV., Kaplony­ utca 1. sz. (Egyetem-tér sarkán). Földbirtok Megvételre kerestetik középnagyságú földbirtok mély talaju, nagyhozamu földdel. Pontos leírás kulturális viszo­­nyokról, talaj minőségéről, gyümölcs­termésről, erdő- és vízi viszonyokról, az ár és fizetési feltételek m­egjel­ölésével ,P.G 67A Q.“ jeligére Publicitás, Basel -fan

Next