Az Est, 1922. október (13. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-28 / 246. szám

Szombat, 1922. október 28. — Baltazár Dezső püspök leá-­­­nyának esküvője. Szerdán volt az esküvője Debrecenben Baltazár Erzsikének Vásáry József földbir­tokossal, a Debreceni Gazdasági Egyesület alelnökével Az egyházi szertartást a Nagytemplomban Ré­vész Imre végezte. Az esküvő al­kalmából a város közönsége elhal­mozta szeretetének és tiszteletének kifejezésével Baltazár püspök csa­ládját. Amerikából is számos üd­vözlet érkezett. — Új napilap indul Bécsben. Az ausztriai nyomorúságos sajtóviszonyok ellenére — mint bécsi tudósítónk jelen­ti — Der Tag címen új napilap fog megindulni. Az új lap eddig is fenn­állott, de csak vasárnaponként adott egy kiadást. Főszerkesztője Schreier Maximilian lesz, kiadója pedig Bősei bankár, aki a bécsi piacon az utóbbi itt a néhány sikeres pénzművelettel ter­veztte nevét. Tiszántúli Mezőgazdasági Kam­ara tiltakozik a postai áreme­lés ellen. A Magyar Királyi Posta és Távírda vezérigazgatóságánál a Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­­mar­a tiltakozását jelentette be a postadíjak tervbe vett újabb fel­emelése ellen. Az indokolás sze­rint a postát az állam nem tekint­heti szabad jövedelemforrásul, ha­nem annak kezelésénél a közgazda­sági és közművelődési szemponto­kat is figyelembe kell vennie. Ha a postadíjemelés túlságosan­­igény­be veszi a közönség teherbíró ké­pességét, ez a postaforgalom kor­látozására és ezzel a közgazdasági élet súlyos megbénulására ve­­zetne. — Az újságkiadó Tisztviselők Egye­sülete 1922. évi november hónap 4-én, este 6 órakor, saját helyiségében (VII., Erzsébet körút 49) rendkívüli közgyű­lést tart. . .... _ Az Izraelita Patronázs-Egyesület közgyűlése. Az Országos Izraelita Pat­­­ronázs-Egyesület csütörtökön délután tartotta meg Székely Ferenc elnöklete alatt évi közgyűlését. Az egyesület mű­ködéséről dr. Csergő Hugó alelnök szá­molt be. Nyolcszáz gyermeket, közöt­tük nagyobbára hadiárvákat fogadott pártfogása alá az egyesület, amely tar­tásdíjak fejében évenként két és fél millió koronát űzet ki, ezenkívül ruha­­neműekkel is ellátja a gyermekeket. A közgyűlés az évi jelentést, a zárszáma­dásokat és a költségelőirányzatot elfo­gadta és elhatározta, hogy pat'. Ady- Lába veszi a zalaegerszegi internált tá-­­­borban szenvedő gyermekeket, azután kiegészítette tisztikarát. A megürese­dett alelnöki állásra báró Kohner Vil­­lát választották meg. ‘ _ Egyhónapi fogház a nemzeti hadsereg gyalázá­saert. Szuramn László házmester felesége az utcán találkozott egy haabirova­l, ak­i minden különösebb ok nt­ tul­e kezdett szidni, majd gyalázta a nemzeti hadsereget és a katonákat Horthy-betyároknak nevezte. A budapesti büntetőtörvényszéken Kran­sell Miklós táblabíró , most vonta felelősségre Szandaimec és a nemzeti hadsereg sérelmére elkö­­­­vetett gyalázkodó kifejezések miatt , egyhónapi fogházra és kétezer ko- j rona pénzbüntetésre ítélte.­­ — A javítóintézetbe küldött mozi-ud-­­­varló. Newyorkból jelentik: A eleve-­­­landi moziban az előadás alatt egy­­ Emanuel Garcy nevű férfi megcsípte , Mrs. Gertrude Ch­avez 30 éves heigy karját. Az asszony eleinte nem reagált­­ a csípésre. A férfi erre vérszemet ka­pott és még egyet csípett az asszony karján. Mrs. Cleaver hatalmas pofon­­nal válaszolt, majd a rendőrnek adta át a tolakodót. A bíróság meghatározat­lan időre javítóintézetbe küldte Ema­nuel Garcyt. Súlyosbító körülménynek vették, hogy Garc­y öt éven belül már harmadszor állott a bíróság előtt és mindig amiatt, hogy a moziban meg­­­­csipkedte a mellette ülő nőket.­­ Bosszúból ki akarták siklatni a vonatot, Newsyorkból jelentik. Az ame­rikai Scrantonban élő Lisoulsky test­vérek közül az egyiknek a vonat le­vágta a lábát. A kártérítési összegre nézve nem tudott megegyezni a vasút­­ igazgatóságával és ezért testvérénél­­ úgy akart bosszút­ állani a vasúton,­­ hogy megpróbálták a vonatot kii­k­­latni. Kísérletüket idejekorán felfedez­ték. Most álltak a bíróság előtt. A bí­róság a vasútrombolókat annak tekin­tetbevételével, hogy tettükkel több száz ember halálát okozhatták volna, 1­8—10 évi börtönre ítérte. SPORT X Bedarff nagy győzelme Olasz­országban, Milánóból táviratozza Az Est tudósítója, Bedarff, aki 5000 méteren 15 perc 38.3 mp-cel tartja a német rekordot, részt vett tegnap egy 5000 méteres verseny­ben, amelyben Ambrosini olasz bajnok, Olaszország legjobb atlé­tája is starthoz állt. A verseny a legszebb volt, amit eddig olasz pá­lyán fűzöttek s hasonlatosan Etrain és Kolehmainen híres párharcához, amely Kolehmainen 14 p 17.6 mp-es világrekordjával végződött (Nurmi azóta 14 p 14.6 mp-re javította), ez is öldöklő iramban, mell-mell mel­lett futva folyt le. Hol Ambrosini vezetett, hol meg Bedarff. A finis­ben végül a valamivel frissebb Be­darff győzött félméterrel 15 p 30 mp nagyszerű idővel, amely Be­­darffnak egyéni rekordja s teljes 8.3 mp-cel szárnyalja túl a német rekordot. Az olasz lapok hasábos tudósításokat közöltek az érdekes meccsről s jóleső elégtétellel álla­pították meg, hogy az olasz atléti­kai szövetség a német Bedarff meg­hívásával újból bebizonyította, hogy a sportban nem ismer kü­lönbséget nemzet és nemzet között.­­ A világ legjobb tenniszjátékosát tragikus baleset érte. Londonból jelenti tudósítónk. A Daily News hírt kapott Filadelfiából, hogy William Tilden, az amerikai tenniszbajnok súlyos orvosi műtétet állott ki. Jobbkezén vérmér­gezést kapott s­ meg kellett operálni, aminek következtében többé nem fog tenni vézversenyeken mérkőzhetni. Til­dén legutóbb megnyerte a teimisz vi­lágbajnokságot és Amerika részére megvédte a Davis-cupot.­­ A magyar csapat amerikai túrája. A Labdarúlgó Szövetség elnöksége teg­nap este behatóan foglalkozott a ma­gyar válogatott csapat Amerikába ter­vezett, túrájával. A Külföldi Magyarok Szövetsége képviseletében Nagy és Kemény titkárok ismertették az ame­rikai nagy­városokban folyó előkészü­leteket s vázlatosan körvonalazták a túra várható anyagi és erkölcsi sike­rét. Mr. Kemp, a Csikágói AO tagja, részletesen előadta ezután, hogy nem kell tartani egyes játékosok lemaradá­sától, mert ez Amerikában, határos a lehetetlenséggel. Az előadottak alapján a részletkérdéseket is felölelő eszme­csere indult meg, amelyben kellemesen tűntek föl az MTK és az FTC meg­­bízottainak tárgyilagos, csak a nagy­­célt figyelembe vevő észrevételei. Az MTK és az FTC nem fogja az ameri­kai túrát önzésből elgáncsolni. Az el­nökség tegnap nem végzett az egész anyaggal s a döntést a jövő hétre ha­lasztotta.­­ Megérkeztek a bécsi bokszbajno­kok. Hana tegnap este Budapestre ér­kezett a bécsi hajóval. Vele jött Stu­­dolf Janitser könnyűsúlyú bokszoló, aki a magyar Miltonnal fog mérkőzni. Hana még az este folyamán fölkereste Rózsa, Jenőt, végignézte magyar ellen­felének kiadós tréningjét, majd maga is jó félóráig dolgozott a bokszlabdá­val. Hana nagyon jó benyomást kel­tett a tréning­jét megfigyelő szakembe­rekben. Különösen gyors lábm­unkája tetszett. Ebben a tekintetben messze túlszárnyalja Rózsát. Az ütései is erőteljesebbeknek látszottak. Csak egy lényeges dologban ütött ki a­z össze­hasonlítás Rózsa javára: Rózsa kéz­munkája, egyenes ütése sokkal gyor­sabb, mint Danáé, ami könnyen döntő lehet a szombati mérkőzésben. Hana ökölvívó-tartása sem kifogástalan. Jobb öklét valósággal az állóra ra­gasztja, ami azt a benyomást kelti a nézőben, hogy túlságosan vigyáz az állóra s emiatt főként a halöklét hasz­nálja, ami egyoldalúvá teszi a táma­dását. Rózsa vívóállása nyíltabb, mind a két öklét egyformán használja s ezért nehezebb is védekezni ellene, ha támadásba kezd. X Románia 1509-as futóbajnoka a SCAOE-ban. Románia tudvalévően egész sereg magyar sportembert uta­sított ki a gyulafehérvári koronázás alkalmából. A kiutasítottak közé tar­tozott Bokor Sándor, az MTK mezei futócsapatának volt tagja is, aki Nagy­váradra költözött s Románia atlétikai bajnokságaiban indulva 1 p. 23 mp-es jó idővel győzött 1500 m-en. Bokor, amint velünk közült, véglegesen itthon marad és a következő atlétikai évad­ban a KAOE színeiben fog versenyez­ni. A szerencsés kézzel vezetett keres­kedő-egyesületbe lépett tegnap Balog György (Nagykanizsa), a vidék egyik legjobb sprintere is, akinek 100 m-en 11.5 mp, 200 m-n 23.6 mp és 409 m-en 53.7 mp a legjobb eredménye. Balog­­két hónap előtt költözött a fővárosba s így az atlétikai­­évad kezdetén már igazolható isez a KAOE részére.­­ Másodosztályú játékosok Anglia csatár­­sorában, Lond­onből jelelt be : Anglia 2 : 0-ra legyőzte Írországot. Mind a két gólt Cham­bers, a ligabajnok Liverpool balösszekötője lőtte. A főfigyelem Osbornera, a IX. osztályú Felhám centerére irányult, de már az első negyedórában kitűnt, hogy Angliának tovább kell keresnie a centercsatánt. Osborne nem vált be. Csak elvétve jutott labdához, ame­lyet majdnem mindig elvett tőle az ír Smith, a Cardiff City centerhalja. Csak nagyritkán csillant ki játékából komoly tudás. Annál nagyobb sikert aratott a csatársor balszélén játszó Williams, a II. osztályú Clapton Orient játékosa. Győri volt, energikus, okosan ját­­­ott, pontosan és mindig a legjobb időben adta középre a labdát, a mezőny legjobb emberének ismerték el az angol szaklapok, ami egy csapásra megalapítja Williams kar­rierjét. A meccsnek mindössze 16.000 nézője volt. I Felső-Magyarország csapata a fútvonalban Prága sportpolitikája elérte célját — Az Est tudósítójától — _ Felső-Magyarország futballsport­­jának nemzetközi­ programja csak most kezd kibontakozni. Va­sárnap Aussigban legyőzte a cseh­­német csapatot, most vasárnap Po­zsonyban a Cesszy Svaz kötelékébe tartozó zsidó alszövetség csapatá­val fog mérkőzni s két hét múlva Prágában Csehország válogatott csapatával veszi fel a küzdelmet. Prága tehát meglepően rövid idő alatt elérte célját: foszlányokra szakította Felső-Magyarország egységes fut­­ball-sportját. Külön szövetségbe tömörítette a megszállt Felvidék magyar egye­sületeit Pozsony székhellyel, a Prágában székelő Deutsche Fuss­­ball-Verband alá rendelte a po­zsonyi s más városbeli német sportembereket s ugyancsak a prágai cseh szövetségbe kénysze­­rítette azokat a tót eg­yesületek­et, a­melyek a megszállás óta alakul­tak és vegetálnak nagy keserve­sen. Kirívó példája Prága szétvá­lasztó, erőket szétbontó politiká­jának a vasárnapi pozsonyi zsidó­magyar meccs, amelyben a prágai Cesky Svaz akaratából Gross, a pozsonyi Makkabea jobbszélsője a »bri­nni« zsidó szövetség csapatában fog ját­szani a »­pozsonyi« magyar szö­vetség csapata­iben A pozsonyiak tiltakoztak az erő­szak ellen, de Prága ragaszkodott a zsidó játékosok különválasztásá­hoz, mert tétovázás nélkül, határo­zottan követi célját, a felvidéki magyarságnak minden eszközzel való gyöngítését. A zsidó szövetség válogatott csa­patában egyébként 17 magyar já­tékos fog szerepelni, akik közül ki­lencet Budapest jobb csapataiból toboroztak a különböző brünni és teplitzi zsidó egyesületek. A zsidó csapat ugyanis a következő össze­állításban fog játszani: Weisz (V­S­C)—Feldmann (MTK), Fried (TTC)—Weisz, Reiner (Vasas), Merzer (FTC)--Rozner (UTE), Tí­már (ESC), Pin­tier (Pressnitz), Schwartz (FTC), Gross (Pozsony). A zsidó egyesületek megerősödé­se nem fáj tehát Prágának, sőt a német egyesületeket sem el­­­­lenőrzik azzal a kínos lelkű­s­ 7. oldal is­ meretességgel, mint a magyar­­ rókát. .. , _ _ | A cseh-német szövetségnek »el-­ nézik«, hogy magyar játékosokkal­­ erősíti meg a válogatott csapatát.) A vasárnapi cseh-német­ mérkő-.­­zésen is­­s négy magyar játékos fog ját­szani a cseh-német válogatott csapatban, Bobor, Szedlacsek (MÁV), Bánás­­ (Vasas), Morvay (Pozsonyi TE),­­­ mindannyian a Dél-Amerikából hazaérkezett FC Teplisz játékosai. Próbálna csak meg ilyesmit a po­­­zsonyi MLSz, olyan kegyetlenül­­ megrendszabályoznák, hogy m­uk­­kanni sem tudna többet, ha ugyan teljesen fel nem oszlatnák. PELE-MELE azelőtt. MASCOTTE BAR Nagymező ucca 30. Novemberi-től szenzációs ÚJ I­MŰSOR! Hócipők, sárcipők hizicipők első forrása Ingusz és Fi­cher Cipőáru Részv. Társ., Budapest, Vili. ker­., Luther ucca 4 -Valódi­ilsfíi-iniirtígs I­egolcsóbb gyári irhán Kertész ISlik­sa parfüméria ___________________teréz körút 7. Telefon 183-51 készülékek es pengék Birdapasti i­os^tank keres­i­ könyvelésben­ és folyószámlavezetésben *» pár évi gyakorlattal rendelkező fisztusjeltt­­et Ajánlatokat »Azonnali belépése jeligére a kiadóba­­­j Eichsler Hubert VII., Rákóczi út 72. A kitűnő októberi műsor keretében St­eeter alaplin-parAdUi Willy Schwere, fiopda Ernő,­­ Charles,Lya & Carrie 1 »«* ars-v.—------: «—-**- • -rlon O Mont _ Hl___ Murisra Siros cigám^ellestaro Kezdete este 10 órakor. —* Kitünő ffrancia konyha Nagy kereskedelmi gyakorlattal és jogi tudással báró, eddig is vezetőállásokban működött kiváló munkaerő megfelelfődilást keres Közbenjárót IOO.OOC koronával diszkréten honorálok. Levelek »G. N.« jeligére a kiadóhivatalba kéretnek ÍRÓASZTALOK és teljes irodabere*»­­dézések Lányinál* VI., Vörösmarty 1,­­ 53. T­elefon: 61 —481 PICCADILLY! VL, NAGYMEZŐ VOCA 48. Művészi vezető AniU Viktor I Karmester: Kovata VSfilme zongorahatnok­ et al) Még néhány napig a nagysikerfi OSC7DEEEIRS U­’.®,*®» Kezdete 10,óra után. Előadása*n mod­ern fár­col­ zár*1 óráig. Francia konyha, kitűnő iratok. Valora S­órátó* imttftuyui&uu i­uiUlany,uiill(UIM! aranyat, ezü­stöt legmagasabb napi áron vesz Hartmann­ékaMJózsef, Erzsébet körút 37. Joespef 121—36 | foráos legnagyobb fodrászteri­le Szalag VIII., József körút 2. sz. Nem kelli Női és úri fodrász. Manikűr, kozmetika várni! ! Elsörendű porosz szalonszén Caesar Wo­flheim közismert márkái! ú. m.: Myslovitz, Eugenie, Ferdinand stb. szobafűtésre, további porosz borsó-szén kovácsolás céljaira azonnal raktárról a legolcsóbb napi áron kapható Ehrlich fütőanyagkereskedelmi út-náll VII., Rákóczi út 18. sz. Telefon: József 52—07

Next