Az Est, 1930. június (21. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-08 / 129. szám

II. oldal. Futball, atlétika, úszás, tenisz, asztali­tenisz, bokszolás, birkózás, vívás, lóverseny, kerékpár, automobil, repülés A bokszoló Európabajnokság döntőjébe három német, két-két magyar, olasz és dán már bejutott ia befejezik az elődöntőket és megkezdik a 3—4. hely döntőit meg) legyőzésével Michaelsen (dán). A négy nehezebb súlycsoportban tehát már egészen a döntőig jutott a küzdelem. A légsúlyban a két (For­­lauski—Trombetta, Énekes—Lungu), a bantamsúly­ban egy (Bohmann— Plaesu), a pehelysúlyban egy­ (Gyeny —Szabó), a könnyűsúlyban két (Held —Bianchini, Szobolevszky—Vaeke­vac) elődöntő mérkőzés van még hátra. Ezeket m­a este bonyolítják le, de a négy nehezebb súlycsoportban már ma megtartják a 3—4. hely dön­tőjét is. Az Európa-bajnoki küzdelemben még álló versenyzők statisztikája a következő: legalább 3- 4. helyen végez: 0 4 4 1 . 0 4 2 Küzdelemben van még­ 3 román és egy-egy finn, norvég és osztrák ver­senyző. ' , — Az Est tudósítójától — Az ökölvívó Európabajnokság har­madik napján megint három magyar győzelemnek tapsolhatott a közöné. A nézők száma a harmadik nap is­­emelkedett és az első sorokban má­­r kasarngú katonatisztek, szmoki­ngos urak, elegáns hölgyek is helyet fog­­laltak. Az eredmények a következők: Pehelysúly : Szabó (magyar) győz Niel­­son (Svéd) ellen pontozással. Saracini (olasz) győz .pontozással Carata (román) ellen és ezzel elődöntőbe jut. — Web­er­­súly: Beseelmann (német) győz ponto­zással Desio (olasz) ellen és ezzel döntőbe jut. Ellenfele Majchrzycki (lengyel) lesz, aki pontozással győzött Dehn (norvég) el­­­­len. — A bantamsúly döntőjébe jutott Széles (magyar), Rodriguez Edel­weis (olasz) legyőzésével. — A középsúly dön­tőjébe jutott az Andersen (svéd) felett győztes Szigeti (magyar) és az osztrák Bauter­ fölött győztes Meroni. — A kis­­nehézsúlyban a Konarzewski (lengyel) fe­lett győztes Petersen (dán) és a Len­zi (olasz) felett győztes Leidmann (német) küzd a bajnokságért. — A nehézsúlyban döntőbe került Körösi (magyar) legyőzé­sével Hollander (sy­ érj) , és­­ Hinzmann (né­­ ­rv^^íwyvvvvvw»ArtAfwvwwwvvvvsA^eyvvwwwvvvwvvI Németország Magyarország Olaszország Dánia Lengyelország Svédország döntőbe jutott: 3 2 2 2 1 1 A Hungária dirt-track versenye — Az Est tudósítójától — A Hungária AC vasárnap dirt-track versenyt rendez a Bészkürt, pályán. Indulnak: Zanecsnik, Zboray, Megy­­gyessy, Urbach, Lukavec, Erdélyi, Zsótér, Horváth, Balogh, Bátya, Hóra, és­ még számosan. A dirt-track ver­seny álfordulóvétel művészete: a ver­senyző gázzal rohan bele a lapos for­dulóba és­ fékezés nélkül dobja gépét az egyenesbe. «/^WWWWWWWWWWWWW/W» Staatsoper-Burgtheater h­ers, június. 7 ' (Az Est külön tudósítójától) Június 21-én érdekes mérkőzések lesznek a Hohe Warten. Először a Burgtheater és az Opera hölgysztár­­­jaiból álló csapatok kézilabd­am­érkő­­zést játszanak, azután, a két színház férficsapati futballmérkőzésre állnak ki egymás ellen.­­A két mérkőzés ösz­­szesített eredménye alapján ezüst ser­leget kap a győztes színház. FTC-pályaOlőiút Vasárnap, 1930. június 8-án d. u. va 6 órakor K­S-BK­ nemzetek közötti válogatott mérkőzés Előzőleg ]/­4 órakor BLASz II-MOVE válogatott v.,2 órakor BLASz III.-BLASz IV. o. válogatott mérkőzés Ma délután temeti az FTC Vencel Józsefet figylékelési műtét sem segített a szerencsétlen vízipólójátékoson — Az Est tudósítóidtól — Néhány héttel ezelőtt beszámolt Az Est Vencel Józsefnek, a FTC tehet­séges vizipólójátékosának szerencsét­len balesetéről. A 21 éves vizipólójá­­tékos május 9-én tréning közben bele­úszott egyik játszótársának crawlozó lábába és az akaratlan rúgás követ­keztében dobhártyarepedést szenve­dett. A megsebesült sportember a Rókus­ban megvizsgáltatta magát és nap­nap után odajárt­ kezelésre. Később injekció következtében középfülgyul­ladás állott be. Május 16-án a Germán tanársegéd a Rókus-kórházban ko­­ponyalékelési műtétet végzett rajta. Az operáció­ sem segített, a beteget már nem lehetett­ megmenteni. A fiatal sportember erős szerveze­te még­ huszonegy napig küzdött a halállal, miközben állandóan eszme létén volt és hősie­sen tűrte a rettene­tes fájdalmakat. Június 5-én azonban bekövetkezett a katasztrófa és meg­halt. Az egész sport társa­dalom részvéte kíséri sírjába, Vencel Józsefet, akit ma délután négy órakor temetnek Rákoskeresztúron a római katolikus vallás szertartása szerint. Az FTC a maga halottjának tekinti Vencel Jó­zsefet és díszes temetésről gondosko­dik. A zöld-fehér klub tagjai három órakor a Blaha Lujza téren gyüle­keznek, ott csatlakozik hozzájuk az úszósport delegációja és együtt men­nek a temetőbe. Az FTC minden tagja néhány szál is fehér szektát tesz a szerencsétlen­­ Vincel­ József sírjára. Magyarország— Hollandia — Az Est tudósítójától — Az osztrákok ellen elért siker után Hollandiával mérkőzik holnap Ma­gyarország válogatott csapata. Első pillanatra könnyű ellenfélnek látszik a holland csapat, de meggondolásra készteti az a­ körülmény, hogy a hol­­landok eldöntetlenül végeztek az olaszokkal. A magyar csapat az osztrákok ellen részben helyrehozta a május Ildid kudarcot, de a nemzetközi tekintély helyreállításához még a hollandokat is ré meg kell verni többek között. A két csapat felállítása: Magyarország: Aknay—Mándi. Fo­goly III.—Lyko. Bukovi. Berkessy— Dröszter. Avar. Turny, Toldi, Kohut. — Hollandia: Van der Heulen—Ver­­metten. Van Kol—Kools. Van der Wilt. Breitner—Landaal Tap, Van Reenen, Broeck. Van der Heyden. Vasárnap, 1930 június 8. Bartos indulhat ellen — Az Est tudósítójától — A kerékpárosszövetség tegnap vis­­­szaadta Bartos Gyulának a­mat­őrségét, a pünkösdi bajnoki versenyben tehát indulhat Szekeres ellen. Mikor Bartos két évvel ezelőtt visszavonult, akkor tűnt fel Szekeres, aki részben már túl is szárnyalta Bartos legjobb eredmé­nyeit. A két magyar tehetség találko­zásából bizonyosan­­ újabb rekordok fognak eredni. A kétnapos versenyen azonban most már görgőelőnyt kap. Bartos Szekerestől, tekintettel arra, hogy Bartos két éve nem versenyzett. A kerékpáros pályabajnokságok ver­senyeit együttesen bonyolítják le va­sárnap és hintfőn a motor­vezetést a bajnoksággal a Millennáris pályán. Pünkösdi sport Szombat: ÖKÖLVÍVÁS, VÍVÁS: Európa bajnokságai az Ip­arcsarnok­­­ban este 8 órakor. Főiskolai csapatbajnokságok a Mű­egyetemen 5 órakor., FUTBALL, TENISZ: A nemzetközi futbalszövetség kong­resszusa a kereskedelmi és ipar-Az ÚTE versenye a hévíziét­­pályán, kamarában. 4 órakor. Vasárnap: FUTBALL: VÍVÁS: Magyar—holland mérkőzés az üllői úti pályán­­/1­ órakor. Előtte amatőr vá­logatott mérkőzések V*2 órától. Magyar csapatok idegenben: a Hun­ Főiskolai tőrbajnokság a Műegyete­men. Kezdés délelőtt 9 és délután 5 órakor. ÚSZÁS: Mária Párizsban, a Budai 11 Német­országban, a Pécsbaranya Eszéken. A MAE versenye a Lágymányoson az Újpest Belgrádban, a Ferencváros 4 órakor. Zágrábban, a Nemzeti Pozsonyban, a A MAC vendégjátéka Münchenben. Somogy Szilzenben, a III. ker. Spala-EVEZÉS: tóban. Főiskolai nyolcevezős a Dunán. .Start ÖKÖLVÍVÁS: 12 órakor a Margitszigetnél, cél a Műegyetemnél. Az Európabajnokság döntői az Ipar­csarnokban 7 órakor. ATLÉTIKA: KERÉKPÁR: Magyarország bajnokságai a Millen­nárison “/10 órakor. Főiskolai bajnokságok a Margitszige­ A Lehel országúti versenye. Start a ten, */«4 órakor. gödöllői országút 9 km-es körénél. Az UTE versenye a Stadionban 4 óra-GYEPHOKKI. kor. AHC—Kritsendorfer SC 9 órakor, BHC TORNA: . —KSC 10 órakor, BBTE—Badener Főiskolai bajnokságok a Testnevelési AC '/»12 órakor az MHC pályán. Főiskolán délelőtt 9 és délután 5 MOTOR: órakor. A Hungária AC dirt-track versenye . Próbaverseny a BBTE csarnokában Beszkár-pályán 4 órakor, reggel 9 órakor. Guggerhegyi verseny. Start 10 órakor. Hétfő: FUTBALL, MHC-pályán. Jelöld­e 9 órakor hölgy* Vasas—Attila osztályozó mérkőzés a mérkőzés. Hungária úton */*6 órakor. Magyar csapatok idegenben: Mint­­a-KERÉKPÁR:­sárnap. Magyarország bajnokságai a Millén-ATLÉTIKA: Pázison */*5 órakor. Főiskolai bajnokságok a Margitszige-VÍVÁS: ten, Vs4 órakor. Az ÚTE versenye a Stadionban 4 óra-Főiskolai kardbajnokság a Műegyető­kor, men. kezdés délelőtt 9 és délután 5 ÚSZÁS: órakor.­­ Főiskolai bajnokságok a Császár-für-TORNA, dobén 5 órakor. Párizs: Bárány—Taris-mérkőzés 300 Próbaverseny a BBTE csarnokában, m­en. reggel 8 órakor. GYEPHOKKI: BBTE—Badener AC 10 órakor. AHC— TENISZ: ■ AZ ÚTE versenye a Hévízi úton 3­1 órakor, Kritsendorfer­ SC­­(12 órakor az

Next