Az Est, 1930. szeptember (21. évfolyam, 199-221. szám)

1930-09-23 / 215. szám

Kedd, 1930. szeptember 23. Szörnyű villamos­­szerencsétlenség történt a Belvárosban A rohanó 14-es villamos kettészelt egy autótaxit, annak két utasát meg­ölte, kettőt súlyosan megsebesített A Sadstädter kalapgyáros-család tragédiája — Az Est tudósítójától — Vasárnap éjszaka az Eskü út és a Váci utca sarkán egy villamos neki­szaladt egy autótaxinak, azt 50 lépés­nyire magával vonszolta, majd ketté­szelte és a bennü­lőket részben halálo­san, részben pedig rendkívül súlyosan megsebesítette. . Az utasok közül ketten meghaltak,­­ a harmadik utas és a sofőr pedig­­ súlyosan megsebesült. Az autó utasai a Ladstatter-kalap­­­gyár tulajdonosai voltak. Ez a ka­­lapgyár egy családi részvénytársa­ság birtokában van és a volt monarchia államaiban tart fenn üz­leteket. Maga a gyár Ausztriától Jugoszláviához csatolt Krajnában Ivan, Domzsale nevű gyárvárosban. 14 gyár egyik legnagyobb kalapgyá­ra Európának és 2000 munkást fog­lalkoztat. A szerencsétlenség a rendőrség meg­állapításai szerint a következőkép történt: Vasárnap este 10 órakor a bécsi gyorsvonattal érkezett Budapestre­­Ladstatter János 47 éves nőtlen ka­­lapgyáros Frigyes nevű 40 éves nős Pál nevű 38 éves nőtlen öccsével. Ladstátter János és Frigyes a Dóm­jaiéban levő kalapgyárat vezeti és ott is laknak. Ladstátter Pál Ottó nevű 30 éves öccsével együtt a gyár budapesti fiókját vezeti. A három fivér üzleti úton volt Londonban és Amszterdamban és most tértek onnét haza. A két domzsalei Ladstatter fivér néhány napig Budapesten szán­kózott maradni, hogy testvéreivel a cég budapesti ügyeit megbeszélje. Amint megérkeztek a pályaudvar­ra, egy nagy szürke taxiba szálltak, amelynek Bp. 16—019 volt a rendszá­ma. A taxit Juhász József 32 éves sofőr vezette- Ladstatter­ék utasítot­ták a sofőrt, hogy a Hungária szál­lóba hajtson. A bécsi gyorssal tegnap este sokan érkeztek s a Rákóczi úton hosszú kocsisor indult meg a város belseje felé. A sofőr a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán keresztül­hajtott s ezután az Eskü útra ért és ott akart a Váci uccába befordulni. Az Eskü út és Váci ucca sarkán egy közlekedési rendőr teljesít szolgála­tot, azonban ez a szolgálat csak este 10 óráig tart, mert 10 óra utá­n a for­galom annyira csökken már, hogy nincs szükség külön közlekedési rend­őrre. A szolgálatot teljesítő közlekedési rendőr tegnap este 10 óra után el­hagyta­ posztját és megindult a Kos­suth Lajos utca felé. Körülbelül az Apponyi téren lehetett, amikor az összeütközés megtörtént. A rendőr Szépirodalmi, művészeti képes hetilap és kritikai szemle Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy út 16 Telefon: 245-09 Szerkeszti: Herczeg Ferenc Előfizetési ára: Egész évre 24.5 pengő Félévre....12.50 pengő Negyedévre 6.40 pengő XXXVI. évfolyam 1930 szeptember 21 9. szám Az Új Icfik rózsadombi villákat ajándékoz előfizetőinek Nemzetmentő munkát végez, aki épít­tet, mert a legnagyobb magyar gond, a magyar társadalmat fenyegető legna­gyobb veszedelem: a­ munkanélküliség. A munkanélküliségnek egyetlen gyógy­szere van: az építtetés. Herczeg Ferenc hetilapja, az Új Idők elhatározta,­­hogy családi házakat fog építtetni. Nem üzleti célból. Nem azért, hogy eladja. Az U­j Idők­ a házat el fogja ajándé­kozni. Eredetileg azt terveztük, hogy az így felépített rózsadombi villát ki fogjuk sorsolni előfizetőink között. A törvény azonban tiltja az ingatlanok sorsolását. Ezért öttagú bizottság, fogja a házat odaajándékozni az Új Idők egyik elő­fizetőjének. A bizottság tagjainak személyisége kezeskedik arról, hogy a döntés megtá­­madhatatlanul igazságos lesz. Minden előfizetőt egyformán vesz tekintetbe a bizottság a döntés alkalmával. A bizottság tagjai: 1. Berzeviczy Albert, a Magyar Tudo­mányos Akadémia és a Kisfaludy-Tár­­saság elnöke, v. b. t. t. ny. miniszter, felsőházi tag. 2. Herczeg Ferenc, Az Uj Idők szerkesztője, felsőházi tag. 3. Lyka Károly az Uj Idők főmunkatársa, felső­házi tag. 4. Pekár Gyula, a Petőfi­ Társa­­ság elnöke, ny. miniszter. 5. Wolfner József, az Uj Idők alapítója. Ismételjük: minden előfizető egyforma eséllyel pályázik a házra azzal, hogy az Uj Idők­re előfizet. A házak a Rózsadombon levő, erre a célra vásárolt telkeinken épülnek: min­den komforttal felszerelt háromszobás, fürdőszobás, adómentes, modern családi­házak lesznek. Ha a családih­áz vidéki előfizetőnknek jut s az illető nem akarná birtokba venni, az Új Idők gondoskodik arról, hogy az ajándékvillát úgy értékesíthes­se, hogy lakóhelyén hasonló családi házat építhessen magának. ■■■l1"1 "................................... 1 .1 | 3. oldal. azonnal visszarohant az összeütközés színhelyére és ő tette meg az első in­t­­ézkedéseket, ő értesítette a mentőte­ket és a tűzoltókat. A borzalmas összeütközés A sofőr az Eskü útról a Váci utcá­ba akart bekanyarodni, amikor észrevette, hogy az Erzsébet híd felől egy 14-es jelzésű villamos rettenetes gyorsasággal robog az autó felé. A villamoskocsi veze­tője észrevette ugyan az autót, de a nagy sebességgel rohanó villa­most már nem tudta megállítani és teljes sebességgel beleszaladt az éppen bekanyarodó nagy taxiba. A villamos az erős nekirohanással összetörte az autót és teljesen be­szakította a derekát. Az úttest és így a villamosvasút pá­lyája is lejtős ezen a helyen­ A villamoskocsi vezetője az esőtől sikes talajon nem tudott fékezni és így történt, hogy a derékban beszakított autót a Váci utca sarkától még körül­belül 50 méternyire magával sodorta és csak a Klotild palota kapujánál, az Apponyi tér sarkán tudott meg­­állani. Ez is azt mutatja különben, hogy a villamos vezetője túl sebesen hajtott és nem tartotta be eléggé a síkos és lejtős pályára előírt biztonsági intézkedéseket. Amikor a kocsi megelőtt, a szemben levő kávéházból a vendégek kisza­­ladtak az utcára, a járókelők is oda­­rohantak és igyekeztek a mentési munkálatokban segíteni. A gyáros összeroncsolt holttestét kiemelik a villamos alól A villamoskocsi utasai az összeütkö­zéskor ijedten sikoltozni kezdtek és szintén leugráltak a kocsiról. A köz­ben odaérkező rendőr azonnal értesí­tette a mentőket és a tűzoltókat. A tűzoltókat azért kellett értesíteni, mert az autó egyik utasa a villamos­kocsi alá került. A mentők három kocsival érkeztek ki a karambol színhelyére, a tűzoltók pedig mentőszerkocsijukkal. A tűzoltók felemelték a villamos­kocsit, amely alól kihúzták az autó egyik utasának teljesen ösz­­szeroncsolt holttestét. Megállapí­tották róla, hogy Ladstädter Já­nos kalapgyáros. Fivére, Ladstätter Frigyes agyráz­kódást, koponyaalapi törtést, és bor­datörést szenvedett. Még életben volt s a mentők beszállították a Rókus­­kórházba. Itt azonnal felvitték a mű­tőbe, de már nem lehetett rajta segí­teni. A szerencsétlenség után néhány órával, éjszaka fél kettőkor az el­szenvedett rendkívül súlyos sérü­lések következtében meghalt. Ladstatter Pál, a harmadik fivér is súlyos sérüléseket szenvedett. A men­tők eszméletlen állapotban szállítot­ták be a Rókus-kórházba. Később magához tért s ekkor kérdést intéztek hozzá a szerencsétlenség körülmé­nyeire vonatkozóan, ő azonban kije­lentette, hogy semmit sem tud elmondani az összeütközésről. Juhász József sofőr is súlyos sérü­léseket szenvedett, homlokcsonttörés­sel és agyrázkódással szállították a mentők a Rókus-kórházba. A villamos vezetőjének semmi baja sem történt s a villamoskocsi is csak jelentéktelen rongálódást szenvedett A borzalmas végű eskünti karambol ügyében a rendőrség megindította a vizsgálatot és hétfőn délelőtt meg­kezdte a II-es villamoskocsi vezetőjé­nek kihallgatását. Két autó a halál torkában A tanúkihallgatások során a rend­őrség a következőket állapította meg: A jelzett időben két autó haladt egymás után az Eskü úton és igye­kezett a­ Váci utcába bekanyarodni. Elől a piros taxi és utána a szürke taxi, amelyben Ladstädterék ültek. A piros taxi a szembejövő villa­mosnak leadta a jelet, hogy be akar fordulni, keresztül is tudott hajtani a két sínpáron és behaj­tott a Váci utcába. Utána ment a szürke taxi. A sofőr abban a feltevésben lehetett, hogy a piros taxi után nyugodtan áthajthat és ezt a villamoskocsi vezetője be­várja. Mindkét autó szabályszerűen du­dált és kézmozdulattal is jelezte az útifényt, Brímben a vil­lamos meg nem engedett sebes­séggel robogott. A tanúk állítása szerint igaz, hogy, a villamoskocsi vezetője csengetett, azonban nem fékezett, mert a menetsebes­ség változatlanul gyors volt. Karle Gyula 30 éves villamosvezetőt a déli órákban hallgatják ki. Megjelent a főkapitányságon a Ladstadter család jogi képviselője és bejelentette, hogy Ladstridterék halála miatt az anyagi felelősség kérdését kíván­ja tisztázni, miután a család súlyos anyagi köve­telést támaszt azzal szemben, aki a szerencsétlenség előidézése miatt is felelősséget tartozik viselni. Ladstad­­terék, a jogtanácsos szerint, nagy gyárvállalat élén állanak, melyek­nek a további működésre súlyos ha­tással van a tragikus kettős halál­eset. A villamoskalauz védekezése Karle Gyula villamoskocsivezető a következőképpen védekezik: Pótkocsis 11-es villamost vezetett. SVÁBHEGYI ÚTVONALREKORD VERHETETLEN Magyarországon több mint 500 lerakat!

Next