Az Est, 1932. március (23. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-08 / 55. szám

ICedd, 1932. március 8. 3. oldal. Gyöngyös szomorú vasárnapja a bor és Bozsik Pál miatt Gyöngyös, március 7 (Az Est kiküldött munkatársától) A fagyos napok után mintha a ta­vasz lehellete sétálgatott volna va­sárnap a Mátra alján, Gyöngyös uc­­cáin. Tíz napja annak, hogy Bozsik Pál főesperes, prépost, szentszéki ül­nök, gyöngyösi plébános lemondva papi méltóságairól és benefieiumá­­ról, szavai szerint örökre elhagyta szülővárosát. A vasárnapi nagy­misére szóltak a harangok a Szent Berlalan-templom tornyaiban és a gyöngyösiek ezen a vasárnapon is, mint már tíz nap óta mindennap, sírni hallották Bozsik Pál harang­jait. A város még mindig nem tu­dott felocsúdni a váratlanul történ­tek alól. Nagy napja volt különben ez a va­sárnap Gyöngyösnek, ahová a ma­gyar szőlősgazdák országos kongresz­­szust hívtak össze. A szőlőskongresz­­szust a katolikus legényegyesület dísztermében tartották meg. A kongresszusra gyülekező gyön­gyösi szőlősgazdák csak nézték, hogy mire való is az a 12 szálas rendőr a díszterem ajtajánál. Az egyik mellék­teremben meg detektívek. A kong­resszus népe nemcsak gyöngyösiek­ből és hevesmegyeiekből állott, de az ország minden szőlővidéke elküldte embereit, küldöttségeit. Csak úgy súgva súgták a minden­tudók, hogy azért kellett a rendőri készültség kivezénylése, mert félő, hogy a kongresszuson kirobban az a nagy izgalom, ami annyira idegessé tette a Bozsik-ügy miatt a gyöngyö­sieket. Intézkedés is történt, hogy minden provokál ásnak vétessék eleje annyiban.: is, hegy a gyöngyösi gaz­dakör vezetője, Bozsik Pál ellenfele, Oszwald Géza igazgató fel ne szólal­jon. A kongresszust Dőry Béla földbir­tokos nyitotta meg és amikor emlí­tette, hogy Ivády Béla volt földmű­velésügyi miniszter betegágyából le­vélben küldte üdvözletét kedves sző lősgazdáinak, csak úgy csattogott a taps és harsogott az éljenzés. Az or­szág minden szőlősvidékének ország­­gyűlési képviselője meghívást kapott a kongresszusra, de közülük csak hár­man jelentek meg. Lázár Miklós, Petró Kálmán és Dinich Ödön. Panaszkodások litániája, követelések serege A beteg Puky polgármester he­lyett Orosz Ernő helyettes polgár­­mester üdvözölte a kongresszust, amelynek résztvevői alig fértek el a hatalmas teremben, majd dr. Polgár Lajos ismertette a szőlőtermelés aktuális kér­déseit. Nem egyszerű referátum volt ez, de a vanaszlcodások megdöbbentő li­tániája. A referádát határozati javas­lattá emelte a kongresszus, amely megállapítja, hogy a magyar szőlő­­termelés válsága oly csúcspontra ér­kezett, amelynek további elmélyülése a magyar szőlőgazdaság összeomlását jelenti. A határozati javaslatban kö­veteli a kongresszus a borfogyasztási adó teljes eltörlését, követeli a szesz­főzésre vonatkozó általános jogsza­bályok megváltoztatását, hogy élve­zeti célokra és ecetgyártásra szesz csak borból legyen főzhető. Követeli az italmérési jogra vonatkozó jogsza­bályok revízióját és az italmérési ipar szabaddá tételét, a földadó kataszter olyértelmű átdolgozását, amely meg­szünteti a szőlőbirtokoknak maga­sabb jövedelmi osztályokba való so rozásál. Erélyes hangú a határozati javas­lat, amely követeli az ország általános közgazdasági vezetése terén a terme­lői munka érdekeinek figyelembe vé­telét, a borlepárlási renüelet megvál­toztatását és a borok exportjából ke­letkező külföldi fizetési eszközökre vo­natkozó beszolgáltatási kötelezettség általános és haladéktalan felfüggesz­tését. Követeli a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámítolási kamatlábá­nak és az összes kihitelezési kamatlá­baknak lényeges leszállítását. A zöldhitelekből a szőlősgazdáknak is részesülniük kell. Meg kell könnyí­teni a boroknak kézizálogul való le­kötését, fel kell függeszteni a szőlővi­dékeken az adóárver eléseket és a szőlőtermeléshez szükséges tárgya­kat és állatokat az adóvégrehajtás alól mentesíteni kell. Meg kell engedni a batyuzást, meg kell szün­tetni a vegzatúrákat, teljesen revi­deálni kell a mostani italmérési jog­rendszert, nem szabad a jövőben meg­engedni, hogy újabb szőlőket telepít­senek. Kisírt a határozati javaslatból, hogy egymillió magyar állampolgár megélhetésén kell a legsürgőseb­ben minden eszközzel segíteni. Nyugat - Magya rországtól Tokajhegyaljáig Nagy ováció üdvözölte Tokajhegy­­alja képviselőjét. Lázár Miklóst, aki kijelentette, hogy a szőlősgazdák társadalmában már telies a demokrácia, mert úgy a szőlőbirtokos, mint a szőlőmun­kás és a borkereskedő koldusbotra jutott. Végül egyszer már talpra kell állni Nyugatmagyarországtól Tokajig, hi­szen a legnagyobb abszurditás, hogy háromszor több az adó, mint a bor ára. Eger képviselője, Petró Kálmán ke­mény szavakkal ostorozza a szesz­­kartelt, amely kibuktatta bársony­székéből a megértő minisztert. Dr. Reismann Zoltán igazgató sta­tisztikai előadása megdöbbentette a kongresszus népét, amikor hallották, hogy 1931-ben a magyar szőlősgazdák már 90 millió pengőt fizettek rá szőlőik megművelésére. Gyorssegélyt kell kiutalni a szőlős­gazdáknak, hogy most a tavaszon megkezdhessék szőlőik művelését, mert nincs miből kinyitni a szőlőket. Dinich Ödön bejelentette, hogy soha nem fog elkövetkezni az az idő, amikor a szőlő újból boldogság lesz Magyarországon. — Soha! Soha!— zúgta a kongresz­­szus. Jánoshalma kiküldöttje. Homolya István, a jászberényiek delegátusa Koncsck Béla, a ceglédiek megbízott­ja Szabó Károly folytatták a szőlős­gazdák bajainak felsorolását. Már elharangozták a delet, amikor vége lett a kongresszusnak. Bozsik Pál ügye nem került szóba. A gyön­gyösi szőlősgazdák gavallárosan vi­selkedtek. IVVVVVVVVVVWWVVVVVWWW» Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes Ferenc József keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferene József-víz szellemi munká­soknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisz­tító szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Elégtételt követelnek Bozsik Pálnak Vasárnap reggel nagy sírás volt a parókia környéke. Ezen a vasárna­pon is felsorakozott az a sok-sok sze­gény ember, aki eddig minden va­sárnap reggel megkapta a plébániá­ról vasárnapi ebédjét, egy kiló ke­nyeret és félkiló húst. Most elmaradt a nagyon várt porció. A gyöngyösiek soha nem fogják tudni elfeledni azt a tizenhat eszten­dőt, amit dr. Bozsik Pál_ Gyöngyö­sön töltött. 1916 február 5-én iktatták be és reá éppen 16 esztendőre egy sö­tét, fagyos téli éjszakán egyszerű, kopott reverendában, vérző szívvel, tele csalódásokkal távozott el Gyön­gyösről. Volt plébánosukat hívei minden­képpen rehabilitálta tni akarják. A múlt csütörtökön nagy értekezlet ült össze a Katolikus Le­gényegyesületben. Hacker Béla vá­rosi főügyész az értekezleten kérte a gyöngyösieket, hogy ne bolygassák az ügyet, Bozsik Pál úgyis elhatároz­ta, hogy többé nem lép a nyilvánosság elé. A katolikus Gyöngyös fejezze ki háláját vo't prépost-plébánosának... Bozsik Pál hívei tiltakozni kezdtek az ellen, hogy ilyen parádésan elte­messék volt lelkipásztorukat. __ — Mi inkább feltámasztani akarjuk őt, — hangzott az értekezleten, — feltétlen és teljes elégtételt köve­telünk részére. Az értekezlet elhatározta, hogy ötven tagú bizottságot alakít, amelynek egyik vezetőjéül Borhy György örö­kös felsőházi tagot kérik fel. Bozsik hívei szeretetüket és bizal­mukat azzal akarják demonstrálni, hogy a volt prépostot Gyöngyös város díszpolgárává akarják választani. Nagy a felháborodás az ellen a három gyöngyösi gazda ellen, akiknek tanús­kodása a prépostplébános távozását előidézte. A gyöngyösi hívek készülő­ben vannak a hercegprímáshoz és ha Debrecen, március 7 [Az Est tudósítójának telefonjelentése) Nagy feltűnésit keltett Debrecenben Stern József 27 éves bihartordai föld­­birtokos letartóztatása. A földbirtokos, aki néhai dr. Stern Károly, dúsgazdag dunántúli föld­birtokos és Guttmann Anna bárónő fia, néhány évvel ezelőtt Svájcban megismerkedett Herzog Margittal, a gazdag losonci szeszgyáros leányával. Stern József 1928-ban feleségül vette a Herzog-leányt. A fiatal házaspár nagyúri életmódja —— ................I ■!■ ■■■ ■ II 1 az esztergomi út nem vezet eredmény­re, nagy zarándoklatot szerveznek egyenes Rómába. Oly nagy az elkese­redés, hogy a történtek miatt többszá­­zan ki akarnak lépni a katolikus egy­házból. Már aláírási ívek is járnak a városban erre vonatkozólag. Kriston püspök Gyöngyösön Szmrecsányi Lajos egri érsek már hosszabb idő óta betegen fekszik az egyik budapesti szanatóriumban. Az érsek megbízásából dr. Kriston Endre felszentelt püspök vasárnap délelőtt három franciskánus szerzetest pappá szentelt a gyöngyösi barátok templo­mában. A püspököt a Foedcratio Eme­­ricana gyöngyösi korporáció már elő­zőleg megkérte, hogy tartson böjti előadást Gyöngyösön. Akkor még, amikor ez a felkérés megtörtént, senki nem sejthette az elkövetkezendőket. Kriston püspök vasárnap délután öt órakor meg is jelent a Katolikus Legényegyletben, ahol a város színe-java összeült a püspöki előadás meghallgatására. A püspököt Stiller Kálmán főgimná­­ziumi tanár üdvözölte és pár szó után rátért Bozsik Pálra, aki a kor­porációt tizennégy éven át olyan nagy szeretettel pártfogolta. — Ma, — szólt az üdvözlőbeszéd, — mikor az Emericana ünnepét üljük, akkor egyúttal gyászünnepet is tar­tunk, amikor gyászoljuk elvesztett ve­zérünket. Csak mély vallásosságunk az, amely visszatart attól, hogy keserű könnyeket sírjunk és kifejezést ad­junk annak a mélységes fájdalmunk­nak. amely prépostplébánosunk távo­zásával ért bennünket. Bízunk abban, hogy az érsek úr őkegyelmessége abba a helyzetbe hoz, hogy viszontlát­hatjuk prépostunkat. Az Emerieanás gyűlés valósággal extatikusan ünnepelte Bozsik Pált és azután áhítattal hallgatta végig Kris­ton püspök böjti előadását. Estefelé sűrű eső kezdte verni Gyöngyöst és feketére verte a Kékes havas, fehér világát. És még szomo rúbb lett Gyöngyös arca. A bíróság, tekintettel a sok végrehaj­tásra, a bihartordai gazdaságba zár­gondnokot nevezett ki. Sternné néhány hónappal ezelőtt Svájcba utazott és beadta férje ellen a válópört. Fivére és sógora többízben megkí­sérelte, hogy a bihartordai kastély­ból visszaszerezzék Sternné vagyo­nát, a földbirtokos azonban durván visszautasította őket. Panaszt tett Stern ellen a berettyóújfalusi végre­hajtó is, hogy számos, zár alá vett ér­tékes dolgot nem talált a kastélyban. Preinesberger Jenő debreceni vizs­gálóbíró erre vasárnap hajnalban le­tartóztatta Stern Józsefet. a bihartordai birtok eladósodásá­ra vezetett. i«AACA/WWWWWWVWWVWN«W\íWWWWWWWWVWVW^/VWVWI NODIANO a régi felülmúlhatatlan minőségben: 1 könyvecske szivarkapapir 10 fillér 1 doboz szivarkahüvely.....36 fillér a kincstári részesedésemelés betudásával Bakos Ákos. Családi háborúság egy földbirtokos letartóztatásával

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék