Az Est, 1932. június (23. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-03 / 121. szám

s\p*mR3T Széfem (né a csodafutó, csak lassan... —­­Az Est tudósítójától — A csodafutó még meg sem érkezett, de a csoda már megtörtént: reggel há­romnegyed nyolckor többszáz ember állta körül a BBTE Széll Kálmán téri sporttelepének körsalakját és még egyre ömlött a tömeg. Nagy atlétikai versenyeken is ritkán van ilyen ha­talmas közönség, amely Startig több mint ezer főre szapo­rodott. Belépődíj nem volt, de voltak azért a vérbeli potyanézők, akik — bizonyo­san az elv kedvéért — a drótkerítésen keresztül nézték az eseményeket. A­ közönség soraiban nagyon sok futó volt. Elsők között érkezett Ga­lambos, az eddig legjobb magyar táv­futó, akit a »have­rok« vettek körül és ugrattak. Mon­dogatták neki: — Aztán botot is vigyél magaddal, hogy legalább az­zal verd meg. A pálya belsejé­ben gyülekeztek az atlétikai szövetség vezetői, közöttük Moldoványi Ist­ván, Misángyi Ottó, Tatár István, majd érdekes vendég érkezett: Rády József alezredes, a sokszoros vívóbajnok. A művészvilá­got Kiss Ferenc és Kürthy György képviselte. Hirtelen végigfutott a tömegen a hír: megérkezett a »csoda­szarvas«. A szélesvállú, alacsonytermetű, bar­nára égett arcú fiatalember körül óriási kör támadt, amelyből alig tud­ták kiszabadítani. Galambossal együtt az öltözőbe ment­ és most már feszült várakozás előzte meg a startot, az angosa. Ekkor az orvosok csoportja érkezett a pályára, élükön Hasenfeld Artúr egyetemi tanárral, a kitűnő szívspe­­cialistával. A professzor magával hozta a csoda­futó Lukács szívéről ké­szített elektrokar­dia­gráfot, vagyis a szív működésekor keletkező elektro­mos áramról készített felvételeket. Kibontotta a tekercset és magyarázta az őt körülálló orvosoknak. — Nagyon tipikus ez a csipkés vo­nal, ez minden sportembernél mutat­kozik. Baláz­ s professzor körül állott Szukováthy Imre, a Testnevelési Főiskola igazga­tója, dr. Galgóczy Jenő, Hasenfeld ta­nár adjunktusa és Schmied Gyula, a­­sportoktatói tanfolyam főorvosa. Ez­alatt dr. Oláh és dr. Baitz Géza orvosi vizsgálat alá vették a két futót és megállapították, hogy szívműködé­sük teljesen rendes. Lukácsnak resz­ket a keze, ami nyilvánvalóan a lám­paláznak a jele. Megjelent a pályán egy egyetemi altiszt is, hatalmas spi­­rométerrel. A verseny után ezzel vizs­gálják a futók tüdejét. Hasenfeld tanár a következőket mondotta Az Est munkatársának: — Ha már letettem a garast és meg­vizsgáltam ezt a csodafutót, eljöttem ide is, hogy futni lássam. Rögtön a verseny után autón magammal vi­szem újabb vizsgálatra. A szövetség vezetői ezalatt a 200 méteres ponthoz vonultak és a fény­képészek pergőtüze közben megtör­tént a start. Száz méter után Lukács néhány méterrel hátramaradt és kia­bálni kezdett: — Csúszik a nadrágom. A fekete klottnadrágot kezével húz­kodta és közben futott, de Galambos­­ 5, majd a harmadik körben 10 méter­rel vezetett előtte. A negyedik kör­ben valaki spárgát adott Lukácsnak, aki futás közben igyekezett meg­erősíteni nadrágját, miközben bekiabáltak a nézőtérről: — Jól kösd fel ám! A nadrág azonban tovább akadékos­kodott, mire valaki beszaladt a pá­­lyára, megújította Lukácsot és tűvel megtűzte a bő nadrágot. Közben Ga­lambos 120 méterre növelte előnyét. Az első körök — mint minden hosz­­szútáv­futásnál — gyorsabbak voltak. Lukács ideje 400—400 méterenként, te­hát az egymást követő körökben a kö­vetkező volt: 1:12, 1:16, 1:23, 1:39 (itt történt a nadrágtya:«', 1:24, 1:29. A hatodik kör után az időket ellenőrző Milánffyi Ottó rákiáltott: — Most már ne lassítson, ezt a tem­pót tartsa. A következő kör 1:28 volt, 3000 mé­ternél 10 p. 30 mp. volt Lukács ideje. (Elég gyenge idő.) Most egymásután öt 1:30-as kör következett. Meg is di­csérték az egyenletes tempóért, de Ga­lambos szintén egyenletesen, csak még gyorsabban futott és a tizenket­tedik körben már Lukács nyomában volt. Az első kört 5000 méternél verte Galambos Lukácsra, akinek ideje 18 p. 10 mp. volt. Most azután nagyon egyenetlenné vált a tempó. Az egymást követő kö­rök ideje: 1:37, 1:26, 1:15, 1:21, 1:35, 1:36, 1:26, 1:81, 1:32, 1:32, 1:33, 1:27, 1:27, 1:27, 1:46. Ezután 1:40 körül állandó­sult a tempó. Közben 5000 méternél megállt, már mindenki azt hitte, hogy feladja, de azután váratlanul nagyon fris­sen folytatta a futást. A 19. kör után Galambos ismét utól-Galambos LUKÁCS SÁNDOR, A »CSODAFUTÓ« á (Dyssz Róbert sportkarikatúrája) HOGYAN LEHETNE érte őt. A zsűriben elhangzott az első pesszimista hang: — Úgy látszik, Galambos a csoda­­futó... Misángyi változatlan lelkesedéssel bíztatta Lukácsot, dicsérte, ha egyen­letes volt a tempója és nógatta, ha lassított. Közben az ESC egyik ve­zetője érdeklődött, hogy Galambosnak kell e még futnia? Misángyi úgy rendelkezett, hogy Galambos 10 kilo­méter után leállhat, de Galambos nem engedett és kijelentette futás közben: — Most már végigsétálom.. Galambos ideje 10 kilométernél 34 p 44 mp volt, Lukácsé 37 p 38 mp. Ek­kor megint lassított és Galambos rá­verte a harmadik kört. j­ukács u.17Q40, fintá- UVetsia Misángyi időnként azt is kiszámí­totta, hogy Lukács tempója milyen maratoni időnek felel meg? Már tudniillik abban az esetben, ha ezt a tempót 10 kilométeren át bírja. Eleinte 2 óra 30 perc, később 2 óra 40, végül 3 óra volt a maratoni távra át­számított idő. Most már nem volt kétséges, hogy a csodafutó nem csodafutó, de a szak­emberek azért elismeréssel nézték könnyed, ruganyos mozgását és vala­mennyien megállapították, hogy ha nem is csoda, de feltétlenül nagy teh­e- Lovas Antal, a MAC kiváló hosszú­­távfutója volt legékesebben szóló vé­dője. Arra hivatkozott, hogy ország­úti futónak a puha salakpálya, nem előnyös, zavarja a körözés is. Vélemé­nye szerint a június 12-iki országúti verse­nyen sokkal jobb eredményt fog elérni. Az utolsó kör 10 részleteredménye: 1:41, 1:42, 1:43, 1:43, 1:34, 1:34 1:43, 1:41, 1:34, 1:42. A végeredmény 15 kilo­méterre: 58 p 20 mp. Mikor a futás befejeződött, a közben többezer főre nőtt közönség berohant a pályára és körülvette Lukácsot. Aki érte, megtapogatta barna karját, iz­mos lábát. A csodafutó csak rosszul futott, de még nem vesztette el varázs­erejét. A közönség hisz benne. A kö­zönség hisz a csodákban ... (K. I.) A PESTI POLGÁRBÓL REMEK CSODAFUTÓT NEVELNI... /WJVWVWWVWVVWWWIVWWVWJVWVWVWW­ VJVA^AAn­ ői kupadöntő időbeosztása — Az Est tudósítójától — A vasárnapi kupadöntő programját tegnap végleg összállították. Negyed­­kettőkor lesz a Nemzeti­—Attila baj­noki mérkőzés, három órakor kezdő­dik a Postás—Salgótarján Corinthian­­döntő mérkőzés, amelyet szükség ese­tén meg is hosszabbítanak­ Erre való tekintettel öt órára tűzték ki a Ferencváros —Hungária kupadöntőt. Ha ez eldöntetlenül végződik, akkor nincs meghosszabbítás, mert a szabá­lyok értelmében először újrajátszás következ , és ha az is eldöntetlen, akkor jönnek a meghosszabbítások. — Az Est tudósítójától — A koalíció­­ négynapos úszóverse­nyén Székely András mutatta a leg­jobb javulást. Mind a két 200 m­-es versenyben második lett, csütörtökön 2:21, vasárnap 2:20 idő alatt. Székely két versenyéről a következőket mon­dotta: Ma délután ismét bajnoki meccs lesz, a Nemzeti és a Vasas játszik a lóver­senyzéri pályán. A Nemzetiben ját­szik Vermes-Weinhardt, a Sabaria volt válogatott kapusa. Szombaton Kispest—Budai 11 baj­noki mérkőzés lesz. A jövő hétre már csak öt bajnoki mér­kőzés marad, azután az osztályozó mérkőzések következnek, eddig inkább csak fürödtem. Vasárnap kikaptam Detterstől, pedig teljesen­ ki­úsztam magamat, a verseny után nagyon fáradt voltam. Remélem, legközelebbi versenyemre megint javulok egy másod­percet. SAAAAA/VWWNAA/VVVWVVVWWV v Székely András — Tavaly túlságosan korán jöttem for­mába, májusban 2:18.3-at úsztam, augusz­tusban viszont 2:25-öt. Az idén augusztus­ban szeretném legjobb időmet elérni, mert csak most kezdem igazán tréningemet, Székely eddig csak fürdött... A mai megyeri lóverseny programja gyengébb a rendesnél. Tipjeink: I. Mankó —Bokros. II. Sanyi—Theresina. III. Csipkerózsa—Harem. IV. Kisbaj—Baka— Pimpóka. V. Etoile Alanté—Kot óla—Lobé­ba. VI. Rejtély—Ki tudja?—Bernina. VII. Ahogy akar—Fuvolás—Algír. Versenyek kezdete 3 óra 25 perckor. vvwwv/v«vvvvvvvjwwvvvv I Az Endresz-verseny érdekes rendezése — Az Est tudósítójától — A nemzetközi rektorvezetéses Endresz György-emlékverseny szombaton ponto­san 9 órakor kezdődik a Millennárison. A szövetség vezetői testületileg megjelennek a pálya belsejében és a startjel előtt emlékbeszéd hangzik el. Ezután sorba áll a résztvevő tíz bukósisakos versenyző és két lassú kört fut, miközben a megafon a Himnuszt játssza. Az ünnepi felvonu­lásban részt vesznek a vezető motorok is. A felvonulás után a második előfutamra sorsolt öt versenyző kiáll, a többiek pedig csatlakoznak a motorokhoz és megkezdő­dik a verseny.

Next