Az Est, 1933. október (24. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-21 / 240. szám

lc. oldal. SZÁZ PESTI DIÁK VALLOMÁSA MAGÁRÓL MEG A VILÁGRÓL mwMMWwwwwMWWiWWWWwvmwvvTOWMWwwmwwmiwm — Az Est tudósítóidtól — Érdekes kísérletet végzett az egyik budapesti reálgimnázium tanára. A tanár száz diákjának »intelligencia­kérdéseket« adott fel és a­­ feleletek alapján jellemző statisztikát lapunk a kisebb és nagyobb diákok általános ismereteiről. Alább adjuk a tanár rendkívül érdekes adatait: A 11 évesek: Negyvenketten vannak. A világhá­ború után három évvel születtek. Első kérdés: — MIKOR VOLT A VILÁG­HÁBORÚ? Csak huszonheten tudják. Egyik fiú sze­rint 1918-ban. Négyen csak a kezdeti év­számot írják le. Egy felelet: 1911—1915. Másik felelet: 1918—19. Egy felelet: 1844— 48. Egy másik: 1848. Egy harmadik: 1849. Egyik szerint 1814. Egy fiú egyáltalában nem tud semmit. Második kérdés: — KIK VOLTAK SZÖVET­SÉGESEINK? Hét fiú nem tud semmit. Hat fiú szerint az olaszok. Egyik kisfiú felsorolja többi között a cseheket. Egy másik is megemlíti a csehet és zárójelben oda írja­, csak félig. Harmadik kérdés: — KIK VOLTAK ELLEN­FELEINK? Huszonhét fiú többek között a cseheket is felemlíti. Az egyik az olaszokról azt írja: félig-meddig. Három gyerek semmit sem tud. — KI A LEGHÍRESEBB EMBER? Edison négy szavazót kap. Hobel kettőt. Egy-egy szavazatot kap Bolyai János, Széchenyi, Petőfi, Roosevelt, Bernard Shaw, Einstein. — KI A LEGKEDVESEBB ÍRÓM? Szavazatok aránya: Petőfi 14, May Ká­roly , Verne 6 Gárdonyi 3, Jókai 2, Arany 2, Vörösmarty 1, Tompa 1, Ady 1, Gál Mó­zes 1, Wallace 1. — KICSODA TOLSZTOJ LEO? Tizenöt felelet jó. Huszonnégy fiú nem tud felelni. Egy felelet: lengyel író. Egy felelet: X. Pápa. (Nyilván X. Leó pápával tévesztette össze.) — KICSODA NUAMI? Tizenegy fiú nem tud felelni. Egy fele­let, birkózó. A többi jól felel. — KI A KEDVENC ATLÉ­TÁM? A szavazatok aránya a következő: Pelle 18, Bárány 2, Szabó Miklós 4, Be­nne 2, Énekes 2, Madarász, Bodossy 1—1, Zo­i és Roll 1. Tizenegy nem felelt. — KIÉ A SZÁZMÉTERES GYORSÚSZÁS VILÁG­REKORDJA? Egy helyes felelet. Négyen időjelölés nélkül leírják Bárány nevét. Egy azt írja: Arn­e Borg. Huszonhét nem felel. — A PÁRIZSI OLIMPIÁSZON A MAGYAROK KÖZÜL KIK GYŐZTEK? Csak kilencen felelnek. A los angelesi magyar olimpiai bajnokokat említik. — MI SZERETNÉL LENNI? Eredmé­ny: Mérnök 15, repülő 3, pap 2, katona 2, főintéző, tanító, kertész, orvos, kutató, detektív, ügyvéd, művész futbal­lista, tanár 1—1. Egyik felelet: doktor és futballista. A 14 évesek. Harmincketten vannak. Születésük éve 1918, az összeomlás esztendeje. Bölcsőjük körül forradalmak lángol­­ta­k. Mikor volt a világháború? — Mind tudják. Szövetségeseink? — Ezt is tudják. Ellenf­eleink? — Nagyjában tudják. — Egyik felelet: Kuba, Panama és még több mint 30 ország. Másik: Antant, Népszövet­ség. Az olasz, mint ellenfél, csak háromnál szerepel. Leghíresebb embert Szavazatok: Edison 6, Einstein 3, Napo­leon 2, Madách, Hindenburg, Mussolini, Bernard Shaw, Faraday, Archimedes, Hoover, Hannibál 1—1, Kedvenc írói Szavazatok: Jókai 16, Gárdonyi 3, Her­­czeg, Arany, Tóth Tihamér, May Károly, Verne, Donászy, Mikszáth, Srenkievic, Balzac, Vicki Baum, Woodhouse 1—1. Kedvenc atlétái Pelle 7, Metcalfe 2, Szabó M. 2, Jaer­­vinen, Nurmi, Bodossy, Pacceli 1—1. Ti­zenheten nem szavaznak. Kicsoda Nurmit — Mind tudják. Kicsoda Tolsztojt Huszonkilenc felelet jó. Egyik felelet: híres orosz államférfi. Másik felelet: nagy lengyel író. Harmadik felelet: gróf. A 100 méteres gyorsúszás világrekordját Két felelet pontos, kilencen a los angelesi eredményét írják le, három fiú szerint 50 másodperc. A párizsi olimpiász magyar győzelmeit Három leírja Posta Sándor nevét, kettő a magyar kardcsapatot, egy-kettő Keresz­test, Bárányt, Terstyánszkyt említi. Mi szeretnék lenni? Felelet: mérnök 7, fizikus 3, orvos 5, tanár 2, gyógyszerész 2, pap, ügyvéd, jogász, hivatalnok, ripor­ter, katona, haditengerész 1—1, hajós­tiszt 2. A 17 évesek: Huszonöten vannak. A háború dere­kán születtek. Mikor kinyitották sze­müket, apjuk valahol a Doberdón vagy Volhyniában állta az ágyútüzet Mikor volt a háború, kik voltak szövetségeseink? — Mind tud­ják- Ellenfeleink között nyolcan szerepel­tetik a cseheket. A leghíresebb ember? Mussolini 4, Hitler 4, Edison 2, Roosevelt 2, Einstein 2, Shaw, Napoleon, Julius Caesar 1—1. Kedvcne író? Jókai 6, Herczeg 5, Gárdonyi 2, Zilahy 1, Mikszáth, Móra Ferenc, Sudermann, H. G. Wells, Sinclair­ Lewis, Emilio Salgari 1—­1. Kicsoda Tolsztojt Mind tudják. Kicsoda Nurmit Ezt is tudják. Egyik azt írja, a világ leghosszabb távfutója. Kedvenc atléta: Két-két szavazatot kap Bárány, Borsi, Bodossy, 1—1 szavazatot kap Szabó, Ha­­lassy, Darányi, Kovácsi, Romeo, Derő,­ Karlovics, Késmárki, Donogán, Bács­almási, Petterson. A 100 méteres gyorsúszás világrekordját csak megközelítően tudják, pontosan egyik sem. Ár.. . ■ • •' ’ s A párizsi olimpiász magyar győzteseit Nyolcan tudják, hogy Posta, egyik Fuchsol említi, hárman: kardcsapat, egyik: ga­­lamb-céllövőbajnok. Mi szeretne lenni? Mérnök 8, katonatiszt 3, tanár 2, orvos, repülő, banktisztviselő, állami tisztviselő, állatorvos, műtörténész,­, pap, grafikus, MÁV főintéző 1—1. Egyikük felelete: misz­­■ szionárius. Hátra volna a tanulságok levonása. De itt a számok magukról beszélnek, megmutatván, hogy hogyan gondol­kozik 1933 magyar ifjúsága. Szombat, 1933. október 21, 72 SJ Angliának növelnie kell haderejét — hirdette Beatty tengernagy London, október 20 (Az Est külön tudósítójától) A tengerészeti vezérkar volt fő­nöke, lord Beatty tengernagy, aki a világháborúban az angol flotta főparancsnoka volt, tegnap a flottaszövetség lakomáján feltűnést keltő beszédben hangoztat­ta, hogy Nagybritanniának többé nem sza­bad magát megkötni engedni fegyverkezési korlátozásokkal, mint aminőket a londoni flottaszer­ződés is tartalmaz. Ellenkezőleg, min­den erejével növelnie kell tengeri haderejét, hogy világhatalmát a tengereken meg­őrizze és mint értékes szövetséges jöjjön számításba. (Gr. M.) Neumann János fiatal magyar tudós a princetoni egyetemen Einsteinnal együtt hívták meg a Tudomány­fejlesztő Intézet matematikai szakára — Az Est tudósítójától — Amerika egyik legnagyobb főisko­lája, a princetoni egyetem, megvaló­sította a tudósok régi álmát, a »tudo­mány paradicsomát«. A zártkörű tudományos intézet neve: »Tudom­ányfejlesztő Intézet«. A legkiválóbb szaktudósokat veszik be ebbe az intézetbe. Egy-egy tudo­mányágat legfeljebb 4—5 tudós mű­velhet. Munkatársul kiválaszthatnak maguknak egy-egy asszisztenst és 6—8 fiatal tanárt. Ezenkívül részt vehet minden fakultás munkájában 8—10 egészen kiváló fiatal diák. Az idei tanévben a csikágói, michigani, bécsi, és moszkvai egyetem néhány kiváló diákja vesz részt a munkában, ívó­dől­­lár tandíj ellenében. A tudósok ebben a »paradicsom­ban« valóban paradicsomi életet élhetnek: nincs semmi anyagi gondjuk, semmi­féle kenyérkereső munkát nem kell vállalniuk, minden idejüket a legsza­badabb tudományos kutatásnak szen­telhetik. Magyar szempontból különös ér­dekessége van ennek az intézet­nek. A matematikai szakra, melynek négy tanára van, két amerikai professzo­ron kívül két külföldi matematikust hívtak meg: Einstein tanárt és egy fiatal ma­gyar tudóst, Neumann Jánost. Neumann tanár most 29 éves. Egye­temi tanulmányainak első évét Buda­pesten végezte, ahol Fehér Lipót pro­fesszor tanítványa volt. Innét Zürich­be ment le, ott végezte el az egyete­met. A fizika és matematika tanára lett s már az egyetemen feltűnt önálló tudományos kutatásaival. Alig hogy az egyetemet elvégezte, meghívták a berlini egyetemre, ahol egészen a múlt évig egyetemi magántanár volt. Tavaly a princetoni egyetem meg­hívására Amerikába ment. Az egye­temen előadásokat tartott, felismerték nagy tudományos jelentőségét és így érte most az a nagy kitüntetés, hogy Einstein mellett tanára lehet ennek a lég­exkluzívabb tudományos intézet­nek. A fiatal magyar tudóst, aki már három éve nős, elkísérte Amerikába felesége, Kövessy Marietta is. NEUMANN JÁNOS Ara 2 pangó a mellényzsetibe ír­ás, teljesen átdolgozott kiadás. Irta Benedek Aladár. Kanható Az Est könyvkereskedésében, Erzsébet körút 20

Next