Az Est, 1936. május (27. évfolyam, 100-125. szám)

1936-05-24 / 119. szám

6. oldal. A lengyel „Istentelen színjáték” a Nemzeti Színházban és a Burgszínházban ' 'Röbbelings igazgató »A népérc hang­­ja a drámában« című ciklusban jú­nius első felében a bécsi Burgszin­kákban eígű téligyi reprezentatív drá­mát fog bemutatni: gróf Szygmunt Krasinszki »Istentelen színjáték« cí­mű drámai költeményét, amelyet Fr­at­z Theodor Csokoré a­­kani­ar származású osztrák író'd­olgo­zott át a' modern színpadra »A világ pokla« címmel. Krasinszki drámáját, amely­­a len­gyel nemzeti irodalom standard-műívei ■ több mint száz évvel, ezelőtt, 1884-b­en írta Bécsben és az 1830-iki lengyelor­szági forradalomból merítette vezető eszméit- A konzervatív arisztokráciát állítja szembe művében a lázadó tö­meggel, mindkettőt elbuktatja és a krisztusi szeretetet és az isteni igaz­ságot, a lélek belső erejét jelöli meg a világ boldogságának útmutatójául. Csokor német átdolgozásában,­­ amely 1923-ban lengyel földön, Kattowitzban már színrekerült, az »Istentelen Szín­játék« sok, epikus és lírikus részletét is dialog­izálta. Dr. Németh Antal igazgató, amikor legutóbb Bécsbe is járt, megszerezte a Nemzeti Színház számára Krasinszki drámai költeményének Csokor-féle átdolgozását, amelyet annak idején a lengyel akadémia is approbált és azt méltó magyar fordításban a jövő szezonban be fogja mutatni saját ren­dezésében a Nemzeti Színházban. A bemutatóra,"," amely valószínűen no­vember 11-ikén, a lengyelek szabad­­ságünnepének napján lesz, Budapest­re jön Franz Theodor Csokor is. Grace Moore kitüntetést kapott Dániában, ahol sikerrel énekelt Grace Moore . Budapesti dals­ikerű vendég­szerep­­lése után Grace Moore, a világhírű amerikai énekes filmsztár folytatta európai körútját és legutóbb Dániá­ban vendégszerepeit. Előbb a kopezdrágai Fórum-hang-, versenyteremben tűnétt fel .8000 ember­­előtt olyan st.fE.j. gwgfl'; ínáhikp.: áruikor operaházi fellépését hirdették a »Bohémélet« Mimijében, mint a ko­­penhágai lapok írják, egy óra alatt minden jegy elkelt. .. . . " Az amerikai énekesnőt egyébként a dán király érdemkereszttel tüntette ki, amelyet Grace Moore az udvarnál tett tisztelgő látogatása alkalmával kapott meg. * Az évadzáró est jövedelme a nyug­díjintézeté. A Pesti Színházban csütörtö­kön volt a szezon utolsó előadása és az est egész jövedelmét az »anyaintézet«, a Vígszínház nyugdíjintézete kapta meg. Az adomány szaporítására lemondott a tantiémjéről a »Szívdobogás« szerzője és a fellépti díjáról valamennyi szereplője. Ugyanígy a Vígszínház évadzáró előadá­sának teljes bevételét is a nyugdíjinté­zet javára fogják fordítani. * A »Csoda a hegyek közt« német fordítója. Molnár Ferenc »Csoda_ a hegyek közt« című legendáját .szín­padon legelőször a bécsi Josefstädter Theater akarta az idén bemutatni, de a jubileumi ünnepre való tekintettel átengedte a Vígszínháznak a »világ­bemutató« jogát. A bécsi színházban ilyenformán ősszel kerül bérfi utoljára a »Csoda a hegyek közt«, amelyet­­írója és a színház megbízásából Sai­len Felix, az ismert osztrák író és kritikus fordít németre. * Eredeti bemutató Győrben. Asguthy Erzsébet szlovenszkói küdtőnő és Simor Miklós budapesti hírlapíró új darabját legközelebb Győrben fogják bemutatni. A szerzők »Talán...« című darabja újszerű és merész irodalmi kísérlet­, a mess­zeret-­ darabban, helyeződik el és a két cselek­mény szinte logikai­ vitát folytat egymás­sal- Sziklai Jenő szeged-győri színtársula­ta június 3-án játssza először az újdon­ságot. * Gigli-film Nagy Katóval, s így­­berlini filmgyárban most készül Beniamino Gigli második nagy film­je. Címe: »Ave Maria.« A világhírű tenori­stának- Nagy Kató az ipolionék­ nője- Kiepura június közepén Pestre jön pihenni A világhírű lengyel tenorista, Jan Kiepura — mint ezt magyar barátaival tudatta — júniusban ellátogat Buda­pestre. Kiepura nemrég befejezte új filmjét és szugesztusban ismét a Hollywoodba ké­­­szül. Az időt addig­ részben vendégfellé­pésekkel, részben pihenéssel fogja eltöl­teni. Ezzel a pihenési tervvel kapcsolatos Kiepura budapesti utazása is. A film­­sztár-tenorista látogatása, mint írja, »szigorúan magánjellegű« lesz. Minden feltűnés és reklám nélkül, inkognitóban akarja kipihenni nálunk mozgalmas évadja fáradalmait. Nem marad sokáig, talán egy hétig. Fellépéséről, szabadtéri hangversenyéről szó sincs. Jan Kiepura * Az utolsó bemutató. A Nemzeti Színház­­utolsó premierjét június 5-ikére Halasztotta el, akkor kerül be­mutatóra Már­iá­­s Imre »Fény a falu­ban« című darabja. Ez lesz az idei színházi szezonban egyáltalán az udolsó újdonság. * Az osztrák állami színházak első ven­dégjátéka Prágában. Amióta a két bécsi udvari színházból osztrák állami színház­­lett, most fog együttesük először hivatalo­san vendégszerepelni Prágában. A júniusi ünnepi hetek alkalmából a prágai Neues Deutsches Theater-ben 9-ikén a Staatsoper Weingartner igazgató vezetésével a »Fide­­lio« előadásával vendégszerepel, 19-ikén pedig a Burgtheater társulata adja elő a »Gyges és gyűrűjé«-t, Randaules király szerepében Werner Krauss fellépésével. H­M" Iiény opera-mi vendégeiddel A június 7-én magyar balett-esttel kez­dődő operaházi előadások a Júniusi Hetek során négy kiemelkedő operaestet fognak hozni, amelyeket vendégek és új szereplők tesznek különösen érdekessé. Az első június 8-án Goldmark Károly­­Téli regékjének reprsze lesz. Több mint két évtizede, Takács Mihály halála óta nem­ szerepelt az Operaház műsorán Gold­­mark dalműve. Most a nagy baritonista örökét dr. Palló Imre veszi át az új elő­adásban. A második est június 9-én következik: »Az álarcosbál« három főszerepében Né­meth Mária, Svéd Sándor és Helge Roswamge föllépésével, a nézőtéren pe­dig a népszövetség kebelében működő Szellemi Együttműködés Szövetségének fődelegátusaival, akik akkor Budapesten fognak tartózkodni. A harmadik­­estén, június 13-án, a »Tosca« kerül színre a cím­szerepben Gina Cigna-val, Scarpia Szere­i­pében Svéd Sándorral és Cavaradossi s­ze­­repében Helge Roswaen­ge-vel. A negye­dik opera-estén. Kleiber Erich vendégsze­repel: a kiváló német dirigens betanítá­sával és vezényletével kerül felújításra a »Carmen«. Don José Helge Iroswaenge lesz, Carment pedig ezúttal először énekli Tutsek Piroska. A megnyitó magyar balett-estén kívül a budapesti rádió közvetíteni fogja az Operaházból »Az álarcosbál« előadását, valamint június 12-én a belügyminiszté­rium udvarából a filharmonikusok ka­mara-hangversenyét, és új szereplőkkel a ''Júniusi Jikkerek eélen Pünkösd heti kedvezményes színházi előadásaink Szí­nházjegy irodánk (Erzsébet körút 18—20.) pünkösd hetiében is és a pünkösdi ünnepekre is megszerzett minden színházi előadást, amit még a nyitva levő budapesti színházak tar­tanak, így megszerezte a Vígszínház­ban: Molnár Ferenc Csoda a hegyek közt című­ költői művét, Az­ első ta­vaszi nap­ot és Az én leányom nem oly­am című nagysikerű darabokat; a Magyar Színházban: Heltai rendkí­vüli sikerű Néma leverité-jét és Vaszary Házasság-ki-, Az Andrássy­­ú­ti Színházban, a Méltóságos asz­­szony-t és Könnyű a férfiaknak című népszerű darabokat, a T­ézkörúti Színpad m­ulatság­os előadását, a Nevető tavasz-t és a Pármai Ibolyá­ t Honthy Hanna felléptével a Városi Színházban. Felhívjuk olvasóközönségünk fi­gyelmét a Városi Színházban ven­d­égszere­plő olasz stagione utolsó előadására, az Aidá­ra, melyre szin­tén adunk kedvezményes jegyet. Színházjegyirodánk külön telefon­száma: 13—8—88. • Tizenöt éves Miskolcon a Sebestyén­­rezsim­ Sebestyén Mihály színigazgató be­fejezte Miskolcon a városi színház idei sze­zonját, amely a tizenötödik volt a Sebes­­tyénék rezsimjében. A színházat 1921-ben kapta, meg a nemrég elhunyt Sebestyén Géza és 1924-ben vette át tőle az öccse, Mihály, aki az idén a Budai Színkörnek is művészeti vezetője lesz. Az elmúlt sze­zonban főkép a drámai előadások­­dominál­tak: a bemutatott darabok hetven száza­léka prózai volt és közülük »Az Úr kato­nái« és az »Érettségi« több mint huszonöt­ször került színre. . .­­ — VÁROSI SZÍNHÁZ Szombat, május 23-án este 8 órakor és vasárnap, május 24-én délután 4 órakor HONTHY HANNA F. Sziklay Szeréna — László Lola — Zala Karola — Kertész Gábor — Latabár Árpád — Gaál Sándor — Dénes György és a nagyszerű együttessel PÁRMAI IBOLYA Az idei évad operett-slágere. Pünkösd vasárnap és hétfőn 4 búcsúelőadás!! Vasárnap, 1936 május 24. Hitler-drámát mutattak be tegnap Párizsban A párizsi Theatre de Belleville, egy, külvárosi színház, tegnap este »szen­zációval« szolgált: bemutatott egy, francia drámát, amely Hitlerről szól. A darab egyik szerzője a színház igazgatója, Paul Caillet, másik szer­zője De Béré színpadi író és a darab sok képében bemutatj­á­k Hitler egész pályafutását. Az első kép a bécsi idő­ben játszódik.,, az utolsó-;Mirhm kivég­zésének napján. A főjelenet Hitler nagy vitája egy franciával, aki körül­belül Briand eszméit, képviseli. Ez az alak félig-meddig szimbolikus: a szí­nész, akit játssza, hadirokkant. Mint barát közeledik Hitlerhez, de szívé­ben bizalmatlansággal vesz tőle bú­csút. A két szerző a­ premier előtt egy nyilatkozatban kijelentette, hogy tá­vol van tőlük minden tendencia, szi­gorúan pártatlanok, igyekeztek ma­radni. ■ - ■ ■ A színházak jövő heti műsora OPERAHÁZ. Hétfő: A végzet hatalma (Népm­. Biz., X.). Kedd.: Nincs­ előadás. Szerda: Pillangókisasszony (Operabarátok estje, Alessandro Ziliani vendégfellépté­vel). Csütörtök: A Zeneművészeti Főiskola vizsgaelőadása. Péntek: Parasztbecsület (Huszka Rózsi és Vidal Oszkár vendégfel­léptével) és Bajazzók. Szombat: A nürn­bergi mesterdalnokok (Wagner-ciklus, III.). Vasárnap, hétfő: Nincs előadás. Kedd,­ Sába királynője (Huszka Rózsi ven­dégfelléptével). Szerda: A mosoly országa. NEMZETI SZÍNHÁZ. Hétfő: A velencei kalmár (Klassz, bérlet). Kedd (B. bérlet), szerda (C. bérlet), vasárnap, kedd: Ha­rangvirág. Csütörtök (Népm­. Biz.), péntek (K. bérlet). Április. Szombat, szerda: A roninok kincse. Hétfő: A szevillai borbély (Klassz, bérlet). VÍGSZÍNHÁZ. Hétfő (F. bérlet), kedd (H. bérlet), szerda (M. bérlet), csütörtök (D. bérlet), szombat, vasárnap d. u., hétfő (G. bérlet): Csoda a hegyek közt. Péntek (L. bérlet), vasárnap: Az első tavaszi nap. Hétfő d. u.: Az én leányom nem olyan. MAGYAR SZÍNHÁZ. Szerda kivételével egész héten minden este, vasárnap d. u. és hétfő d. u.: A néma levente. Szerda: Házasság. ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ. Hétfő, szer­da, csütörtök, vasárnap: Könnyű a férfiak­nak. Kedd, péntek, szombat d. u. és este, vasárnap d. u., hétfő d. u. és este: Méltó­­ságos asszony. VÁROSI SZÍNHÁZ. Hétfő, kedd: Hang­­verseny. Péntek, szombat d. u.: Krakkói diákok lengyel színielőadása. Vasárnap d. u. és este, hétfő d. u. és este: Párnát Ibolya. BUDAI SZÍNKÖR. Pünkösd vasárnap d. u. és este: Budapest—Wien. Hétfő d. U.: Budapest—Wien; este: Vadvirág. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD. Egész héten minden este és vasárnap d. u.: Nevető tavasz.

Next