Az Est, 1939. március (30. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-03 / 51. szám

10. oldal hírek . Mintha Maupassant írta volna. Londonból jelentik: A londoni es­küdtszék olyan groteszk rágalmazási pert tárgyalt, amilyenre még nem igen volt eset az angol igazságszol­gáltatás történetében. Egy nyuga­lomba vonult gazdag orvos 56 éves felesége rágalmazás és becsületsértés címén beperelte a nővérét, mert a 72 éves gazdag asszony »prostituáltnak« és »utcalánynak« nevezte. A perben feltárult egykori szerelmi háromszög szereplőinek kora, ma nem kevesebb, mint 208 év. A dolog előzményei 36 évre nyúlnak vissza. 1902-ben a felperes Mrs. Denne, aki akkor éppg nem volt férjnél és 20 éves volt, meglátogatta nyaralójában nővérének, Mrs. Shandnak a család­ját. Mrs. Shandnak néhány napra Londonba kellett utaznia és ezalatt a férj, William Shand, elcsábította a sógornőjét. A bűnös viszony hosszabb ideig tartott, sőt még 15 évvel később is, amikor az­ elcsábított sógornő már férjhez ment dr. Bennéhez. Shand jelentkezett a londoni lakásán és fel akarta újítani a régi viszonyt. Nem lett volna semmi baj a 36 év előtti esetből, ha William Shand, aki most már 80 éves, néhány hónappal ezelőtt be nem ismeri az egész dolgot 72 éves felesége előtt. Mrs. Shand azonnal előrendelte Rolls Royce-ját, Londonba hajtatott és felelősségre vonta a húgát. Szó szót követett és ennek a mind hevesebbé váló jelenet­nek a végén mondta 56 éves húgának a 72 éves öreg hölgy azt, hogy »pro­stituált és utcalány«. A bíróság előtt a védő először is csodálkozásának adott kifejezést azért, hogy Mrs. Denne a családi ba­jokat a legnagyobb nyilvánosság előtt ki akarja teregetni. Kijelentette, hogy védence felajánlotta már hóna­­pk előtt azt, hogy bocsánatot kér a­agától és azonkívül minden költsé­get hajlandó vállalni. Ezt az ajánla­tot nem fogadták el és így került a dolog a bíróság elé. A tárgyalás során Mrs. Benne maga is elismerte, hogy 36 évvel ezelőtt a sógora tényleg elcsábította, azonban azzal védekezett, hogy ő akkor még fiatal és tapasztalatlan lány volt. Nem tehetett arról, hogy a viszony hosszabb ideig tartott. Évek múlva már, amikor díjból közeledni próbált a sógora, a legerélyesebben vissza­utasította. A védelem arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy lényegében igazat mondott Mrs. Shand, ha mind márt túl drasztikusak voltak is egy kicsit a szavai. Miután Mrs. Benne sem a bocsánatkéréssel, sem a kártérítéssel nem elégedett meg, az esküdtek ta­nácskozásra vonultak vissza és hosz­­szú tárgyalás után 750 font sterlinget, vagyis mintegy 20.000 pengős kártérí­tést ítéltek meg a gazdag orvos fele­ségének. — Mi történt Szikszón? (Panaszos levél.) Igen tisztelt Szerkesztő úr! Eddig úgy gondoltam, hogy a gyógyszertárakat, mint közegészségügyi intézményeket azért kötötték nehezen megkapható en­gedélyhez, hogy a beteg emberek csak a gyógyszertárak által juthassanak gyógy­szerekhez, amelyeknek szakszerű elkészí­tését és kiszolgálását felelősségteljes, ok­leveles gyógyszerész végzi. Mi történt azonban a napokban Szikszónt Az egyik gyógyszertárból történetesen kifogyott a sevenalette tabletta. És pont ilyenért jelentkezett egy vevő, úgyis mondhat­nám, hogy a kérdéses gyógyszertárnak törzsvevője. A gyógyszerész nem akarta elbocsátani kiszolgálás nélkül, ezért tel­jes árban meg akarta hozatni a tablettát a másik gyógyszertárból. Szívességet akart tenni vevőjének. A szabályos re­cepttel átküldött háztartási alkalmazott azonban azzal tért vissza, hogy a gyógy­szerészkisasszony kijelentette: »van eb­ből a gyógyszerből, adok is, ha az jön érte, akinek kell«. Hát kérdem, mi bele­szólása van neki abba, hogy ki megy gyógyszerért? Neki nem nyomozni, ha­nem kiszolgálni kell. Nincs az ilyen esetre büntető szankció? Tisztelettel: eláltás. — Mécs Alajos előadása az abesszin há­borúról. Mécs Alajos hírlapíró vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel az Urániában hangosfilmet mutat be az abesszin háború előkészítésétől az Addisz-Abebába való bevonulásig. Az olasz hadsereg addisz­­abebai bevonulása felejthetetlen képet nyújt a nézőnek. A belépésre jogosító programokat az Uránia pénztára adja ki. — Gyászrovat. Simon Norbert mérnök, ny. királyi műszaki főtanácsos február 28-án elhúnyt. Megboldogult 27 éven át a segesvári, majd nyolc évig a budapesti magy. kir. államépítészeti hivatalban mű­ködött és kiváló képességei és szaktudása révén mindenkor elismeréssel találkozott. Temetése március 3-án, pénteken délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri halottas­házból az evangélikus egyház szertartása szerint. Aczél Berthold hirtelen elhúnyt. Teme­tése március 2-án délután és 4 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Özv. Aczél Vilmosné hosszú szenvedés után elhúnyt. Temetése március 1-én dél­után 4 órakor volt. (Minden külön értesí­tés helyett.) ___ " ­ Betörők az iskolában. Az éjsza­ka betörők jártak a Böszörményi­ út 12. szám alatt levő polgári iskolában. Alfóulccsal hatoltak be az igazgató irodájába, ott feltörték a szekrénye­ket és onnan különböző holmikat vittek el. A kár összege ezidőszerint még ismeretlen. —­­Zóc­zanyám bizonyára Önt is érdekli, hogy a német tojásexport meg­csappant, egyrészt mert a jugo­­szlávok, a románok és a lengyelek sok árut szállítottak Német­országba, másrészt pedig a néme­tek maguk is berendezkednek a tojás termelésére. Ezzel szemben angol exportunk javult, mert az alacsony árakat megfizetik. Az elsőrendű tojás ládavételnél a nagyvásártelepen ma 115—116 fil­lér volt. A törött tojás 92—105, az aprótojás 100, az úszó pedig 100 fillérbe került, hogy a narancs drágulása folyta­tódott. A nagyvásártelepen az öm­lesztett áruból a sárga 58—60, a vörösbéla pedig 71 fillérbe kerül; hogy a burgonya irányzata tar­tott, csak az Ella burgonya szi­lárd, mert exportálják és vetésre keresik. A nagyvásártelepen 8 pengő egy mázsa Ella burgonya; hogy drágul a fehérkáposzta is, már 11—17 fillérre emelkedett az ára. _____________ | x Kékes Szálló. Teljes ellátás 9 P-től. x Az előrehaladott korral járó betegsé­gek, ezek között különösen az idült szék­rekedés aranyeres bántalmakkal, hosszan­tartó gyomor- és bélzavarok étvágytalan­sággal és lesoványodással egybekötve, a tisztán természetes »Ferenc József« ke­­serűvíz rendszeres használata által lénye­gesen megjavulhatnak. Kérdezze meg orvosát. — Kaifás esete a kőrismaggal. Szé­kesfehérvárról jelenti tudósítónk. Furcsa bűnügyben ítélkezett ma a székesfehérvári törvényszék büntető­tanácsa. Kaifás András hévízszent­­andrási szegényember állott a bíró­ság előtt, akit azzal vádolt az ügyész­ség, hogy életveszélyes fenyegetéssel meg akarta zsarolni Zöld Ignác sár­­keresztúri magkereskedőt. Kasfás, mint afféle kétkezi, nincstelen sze­gényember, azzal igyekezett a nyáron valami keresetre szert tenni, hogy a balatonvidéki erdőkben erdei magva­kat gyűjtött egy Balog József nevű komájával, aki állástalan juhász volt. A két ember másfél mázsa kőrisfa­­magot gyűjtött össze és azt negyven pengőért leszállította Zöld Ignácnak. A kereskedő azonban nem váltotta ki a szállítmányt, mert későn érkezett, mire a MÁV visszaigazította a kőris­magot a feladónak. A két erdőhajó­­nak azonban együttesen sem volt any­nyi pénze, hogy a csomagot kiváltsa. Néhány hét múlva a MÁV árverést tűzött ki a­ kőrismagra, mint ki nem váltott árura. Az árverésen Zöld Ig­nác jelentkezett vevőnek és a 40 pen­gő értékű magot 8 pengős kikáltási áron megvette. A hírre igen elfutotta a méreg az analfabéta Balogot és Kaifással levelet iratott Zöldnek, amelyben életveszélyes fenyegetéssel igyekezett tőle visszakatintani az árut. Zöld feljelentette őket , amikor a csendőrök firtatni kezdték a levél ügyét, Balog nyomtalanul elbujdosott. A bíróság elé tehát csak Kasfás ke­rült, aki zsarolás bűntettének kísérle­te miatt egyhónapi fogházat kapott. Azonnal megnyugodott az ítéletben: — Köszönöm alázatosan, — mondta — gondoskodni teccett rallam. Le­ülöm a hónapot, mire kiszabadulok, csak meggyül a tavasz. — Házasság. Fischer Pál és Fehér Kató, dr. Fehér Dezső m. kir. kormányfőtaná­csos, ügyvéd leánya, házasságot kötöttek. (Minden k­ülön értesítés helyett.) — A sofőr kiesett a kocsiból. Súlyos autószerencsétlenség történt az éj­szaka a Károly körút 25. számú ház előtt. A BZ 782 számú szürketaxi, amelyet Eörsi István 45 éves sofőr ve­zetett, gumidefektet kapott. A meg­lehetős sebességgel haladó kocsi a de­fekt következtében megbillent, veze­tője már nem tudott lefékezni és így történt, hogy nagy erővel vágódott neki a járda szélén álló villany­oszlop­­nak. Az ütődés következtében a sofőr kiesett a kocsiból, súlyos agyrázkó­dást és lábtörést szenvedett. A kihí­vott mentők életveszélyes állapotban szállították a Szent István kórházba, a Felvidéki Kereskedelmi Bank Rt., Kassa, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak ez a leányintézete alakuló köz­gyűlését az alapító bankban dr. Lamotte Károly elnöklete alatt tegnap tartotta meg. Az alaptőke teljesen befizetett 1 mil­lió pengő, az igazgatóság tagjaivá gróf Andrássy Manót (elnök), Conrad Ottót (al­elnök), dr. gróf Forgách Balázst, Oelschlii­­ger Istvánt, dr. Podovszky Józsefet, Ros­­miann­ Lászlót, Szakmáry Károlyt és Wirtschafter Ernőt választották meg, a felügyelőbizottság tagjai pedig dr. báró Roszner Ervin (elnök), Csegő János, Fied­ler Pál, Kerekes György és Varga Ferenc lettek. Az újonnan alapított bank műkö­dését legközelebb megkezdi. A Zivnos­­tpnská Banka kassai fiókja ügyleteinek lebonyolítását a Felvidéki Kereskedelmi Bank Rt. fogja végezni. Az összes betevők minden korlátozás nélkül teljes kielégítést nyernek. — Igazgatósági ülés a HONSz-ban. A HONSz országos igazgatósága tegnap rendkívüli ülést tartott. Vitéz Árpátfalvi Nagy István országos el­­nök javaslatára üdvözölte a Teleki kormányt, majd az elért eredménye­kért köszönetét nyilvánította az országos elnöknek. Az országos vá­lasztmány évnegyedes ülését 19-én tartja, amelyre a felvidéki csoportok elnökeit is meghívja és az ülés elő­estéjén dísztáborozás keretében kü­lön is üdvözli őket. A hadigondozot­tak járadékának sürgős rendezésé­vel, a zsidókról szóló törvénnyel és a földreformról szóló törvénnyel fog­lalkozva leszögezték, hogy álláspont­juk szerint a hozott élet- és véráldo­zatok jogán a zsidótörvényben a ki­vételek sorában minden hadigondo­zottat első helynek kell megilletni, a földreformtörvényben pedig a hadi­rokkantakat és a hadiözvegyek fiú­­leszármazottait kell megilletni az el­ső helynek. Azután több konkrét üggyel foglalkoztak. — A földi paradicsom szóban és képben. Cholnoky Jenő egyetemi tanár vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Royal Apolló­ban előadást tart Újzélandról. Bemutatja hallgatóságának ezt a földi paradicsomot szóban és képben. — Vigye a gyerekeket a menhely­­re... Megható jelenet játszódott le tegnap este a kispesti vasútállomás harmadik osztályú várótermében. Szegényesen öltözött beteg asszony várakozott hat apró gyermekével a vonatra. A vézna gyerekek testén alig volt ruha. Mindegyik sírt, mert mint mondották, éhesek, reggel óta nem ettek semmit és otthon sincs egy darab kenyerük. Az asszony el­mondotta, hogy egyelőre Gyálpusz­­tán lakik. Férje hirtelen meghalt és azóta a legnagyobb nyomorban él­nek. Az uradalom, ahol férje tíz esz­tendőn keresztül szolgált, semmiféle segítséget nem nyújt számukra. Most felmondták lakásukat is, a sze­gény özvegyet a lakástalanság ve­szélye fenyegeti gyermekeivel. Sírt, panaszkodott az özvegyasszony, hogy már napok óta járkálnak lakás után. Hiába fordul a hatóságokhoz, sehol semmiféle segélyt nem kapnak. Mindenütt azt válaszolják: vigye a gyerekeket menhelyre. A szegény elgyötört asszony ott a kispesti vasútállomáson üveges szemekkel bámult maga elé és ezt motyogta: »menhely, menhely, hol van az, ho­gyan lehet bejutni oda?!...« — Felakasztotta magát. Tegnap este Kispesten a Zrinyi­ utca 131. számú házban felakasztotta magát Petróczy Józsefné, egy nyugdíjas tisztviselő özvegye. Meghalt. Az öngyilkos asszony búcsúlevelet írt. A rendőrség ezt lefoglalta. Megindult a nyo­mozás. — A Magyar-Olasz Bank új vezetői. A Magyar-Olasz Bank rendes közgyűlése az igazgatóság valamennyi javaslatát egy­hangúlag elfogadta és ennek alapján el­határozta, hogy osztalék fejében e hó 2-tól kezdődőleg az intézet pénztáránál részvé­nyenként­­ 1,50 (1­3%) fizettessék ki. A közgyűlés gróf Csáky Zsigmond altábor­nagyot az igazgatóság tagjává választotta és egyúttal Cav. di Gr. Cr. Guido Roma­néni olasz kir. ezredest és Cav. Uff. Silvio Rubertit újra igazgatósági tagokká vá­lasztotta. Az új felügyelő bizottság tagjai­vá Martin István, Bartha István, Mészá­ros István, Comra, Rag. Giulio Manfre­­dini, Comm. Dott. Mario Lupovini és ifj. Sorg Antal választottak. A közgyűlést közvetlenül követőleg Ro­­manelli ezredes elnöklete alatt tartott igazgatósági ülésen dr. Halmi Miklós ad­­ministrateur delegné és vezérigazgató be­jelentette lemondását és nyugalomba vonu­lását. Az igazgatóság Silvio Robertit ad­­ministrateur delegyévé választotta és fen­­tartotta magának, hogy a vezérigazgatói állást legközelebb fogja betölteni.­­ Szépség és egészség után vágyik minden nő és férfi. Emellett a legelemibb egészségügyi szabályokat sem tartja be. Gondol-e mindenki arra, hogy emésztése rendben legyen? Pedig csak 2—3 szem Artin-dragéet kell esténként bevennie, hogy minden reggel normális legyen a széke, egész nap jól érezze magát és emésztési kiütésektől, arcbőrének rend­ellenességeitől mentesüljön. TAVASZI KALAPÚJDONSÁGOK! \ /$) .FÉSZEK" „boglya" „KOTLÓ" (Ferke István rajza) Péntek, 1939. március 3. üzlethelyiségek, 1, 2, 3 és 4 szobás lakások, központi fűtéssel és meleg vízzel. V., Klotild­ utca 10/a, b és c.

Next