Az Ojság, 1938 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1938-07-10 / 28. szám
AZ ÚJSÁG 1938 július 10.a ■pi пЧ UHUIM I tWMW LWflOTiMllWTrnna ВИГГПИТШ! BP s Kelkáposzta utca i . Se éjjelünk, se nappalunk nem volt. Reggel, délben, este ügynökökkel tárgyaltunk, megesett az is, hogy a fürdőkádban ülve fogadtam őket. És ha véletlenül leves és hús közt volt egy pár szabad percünk, akkor sem beszéltünk egyébről, csak villákról. Hogy az, amelyiket tegnap láttunk, milyen és az, amelyet ma akarunk megnézni, nincs-e nagyon messze, vagy nem nagyon drága-e? Teljesen és tökéletesen odavolt a nyugalmunk és bizony gyakran jutottak eszembe ezek az örökszép sorok: Wer nie sein Brot in Thränen ass, Wer nie Nächte seufzend auf seinem Bette sass. X>er kennt nicht Gott, ihr himmlische Mächte. Mit tudja azt egy szegény halandó, aki nem akar villát venni, hogy mi az a szenvedés? Hányszor mondtam magamban, milyen boldoglennék, ha nem lenne ez az ötezer pengő készpénzem. Igaz, hogy egy rendes, jóeszű ember nem ment volna bele ilyen kevés pénzzel ezekbe a kalandos tervezgetésekbe, de hát én már nem voltam sem rendes, sem jóeszű. Ha ezt az ötezer pengőt elkártyáztam volna, vagy beledobtam volna a Dunába, milyen boldog ember lennék. Nem nyugtalanítanának nagyratörő álmok, nyugodtan laknék kis bérlakásomban, ennék, innék, aludnék, a kutya sem dúlná fel békés polgári nyugalmamat. Milyen jó annak, akinek semmije sincs és milyen rettenetes élete lehet egy Rothschildnak, vagy egy Wanderbiltnek, hiszen azoknak annyi a pénzük, hogy akár a nap minden percében vehetnek egy villát. Egy napon aztán beütött végleg a szerencsétlenség. Találtunk egy kis villát, nagyon jó helyen, pontosan olyat, amely a testünkre volt szabva. Nem is villa volt az, hanem egy bűbájos kis kertes ház a Duna felett a budai domboldalon. A tulajdonosa egy jómódú fővárosi cipészmester, egyik kitűnő építészbarátom megnézte és kifogástalannak találta. Megállapodtunk, hogy másnap délután három órakor találkozunk az ügyvédnél. Sokszor dobogott már erősen a szívünk, de ilyen erősen még nem dobogott. Egész éjjel nem aludtunk. Számba vettük az összes lehetőségeket, az éj sötétjében újra meg újra átszaladt képzeletünk a kerten, egyik fa miatt össze is vesztünk. Én azt mondtam, hogy kőrisfa, a feleségem azt erősítgette, hogy ecetfa. Voltak egyéb differenciáink is. A feleségem mindenáron át akarta ültetni az egres és a ribizli bokrokat, én azt ajánlottam, hogy ezzel várjunk még. Felbukkant a rémes gondolat, hogy a házacskát renoválni is kell. Aztán a személyi problémák, hogy veszünk-e házmestert é,s ha veszünk, rendőrt, vagy postást? Izgalmasan szép éjszaka volt ez. Olyan, mint, a szerelmeseké az esküvő előtti éjjelen. És izgalmas volt a rákövetkező délelőtt is, izgatottságomban be se mentem a szerkesztőségbe, az utcákon kószáltam, kávéházakban öntöttem magamba a feketéket és ... és ... és délután félháromkor telefonált a cipészmester, hogy az „ügylet tárgytalan“, ne fáradjak el az ügyvédhez. Pár nap múlva találkoztam vele és elmondta, hogy az utolsó percben jelentkezett egy bankaltiszt, aki aznap nagyobb összeget nyert a sorsjegyen, azonnal megvette a házat nagyobb áron és készpénzzel. — De ne sajnálja, szerkesztő úr — tette hozzá !— a villa úgyis nedves. — Hogy-hogy nedves? Hiszen egy kitűnő építész megvizsgálta és száraznak találta. — Ez az. Mikor én megvettem, az én építészem is száraznak találta és mégis nedves, azért kellett mindenáron eladnom. Na tessék. Nemcsak az a bankaltiszt nyert a sorsjegyen, hanem én is. Ő pénzt, én tapasztalatokat. Hogy az ember nem lehet eléggé óvatos. Hálát adtam az Istennek, hogy ez az üzlet nem sikerült, a számize is keserű lett egy kicsit, elhatároztam, hogy abbahagyom az egészet. A kis pénzünkért elmegyünk egy hoszszabb külföldi túrára és az egész után csak a villákat fogjuk tanulmányozni. Betegre nézzük magunkat villákkal. Az elgondolás, szép volt, de a kivitel súlyos akadályokba ütközött. Nem számoltunk egyik ügynökkel, aki kitartóbb volt, mint a többi. És nem számoltunk Braun úrral, aki egyre szemrehányóbban nézett ránk. A Dobermannak amúgy is van valami fájdalmas, melankolikus nézése, ez most határozottan melankólikusabb és fájdalmasabb lett. Mióta Pesten van, naponta hallja, hogy villát kap és most egyszerre arra kellett ébrednie, hogy Puccs a villának. Azért, mert a város sok ezer villája közül az egyik nedves. A kitartó ügynök egy napon lelkendezve jött, hogy megvan. A Hűvösvölgy elején, egészen közel, villamos és autóbusz mellett, évszázados fák, potom ár, a villa egy németé. — Na egye fene — mondtam — nézzük meg. Csodák csodája, az ügynök minden adata stimmelt. Hát igen, ez az, amit mi akarunk. Rögtön hozzáláttunk az alkudozáshoz, pár nap alatt már csak ötszáz pengő differencia volt köztünk és a német között, ezt az ügynök ügyesen kettévágta, mehettünk megint az ügyvédhez, mégpedig az ő ügyvédjéhez. Mi persze pontosan megjelentünk az ügyvédi irodában, de a német késett. Végre egy félórai várakozás után megszólalt a telefon. Hogy hát sajnálja, de a felesége nem akarja eladni a villát. Én is, a feleségem is, az ügynek is méltatlankodtunk. Hogy hát ,szóbeli megállapodásunk már van. Az ügyvéd megmagyarázta, hogy ingatlanügyleteknél nem vilt a szóbeli megállapodás, csak az írás beszél. Aztán látva, hogy nagyon bosszankodom, bizalmasan megsúgta, hogy a német egy nehéz pasas, nem is akarja eladni a villát, csak időközönként kiváncsi rá, hogy mennyit ér. Amennyit a vevő beígér, anynyit biztosan ér. Nesze neked, még egy tapasztalattal gazdagabb vagyok. Pesten vannak villák, amelyek száraznak látszanak és nedvesek és vannak eladó villák, amelyek nem eladók. Most már, gondoltam, az se lesz nagyon különös, ha akad egy úr, aki villát akar venni és mégse vesz. — Schluss — mondtam a feleségemnek —, életünknek egy igen érdekes és izgalmas korszaka zárult le, a jövő héten külföldi útra megyünk, szétszórjuk a pénzünket a világ mind a négy táján. Minden eshetőségre készen, kitettem egy táblát: ügynökök számára nem vagyok itthon! (Folytatjuk.) _____A______ SZERKESZTŐ ASZTALA ALÓL____ IDAHO legismertebb filozófusének új művéből való ez a, pár sor: „Ha választani kell egy majom és egy ókori szobor között, bizonyára a szobrot választanánk. Ez azt jelentené, hogy a majom nem ér annyit, mint a, szobor? Próbáljuk csak az állatkertek igasgatóit megkérdezni, hogy melyiket választanék . . . /“ © A LEGÚJABB világrekorder Philip Anderson newyorki szabósegéd, aki 31 napon keresztül féllibon ugrálva ment be a műhelybe, 31 napon keresztül kizárólag almahéjat és sót evett, ezenkívül pedig minden öt órában hatvanot szerdánul köszönt a sarki rendőrnek. Az újdonsült világrekorder jelenleg az egyik, elmegyógyintézetben Piheni ki a világrekord fáradalmait _A VILÁG egyik legfurcsább gyűjtője mindez,, bizonnyal mr. ■lohn Johnson ausztráliai magánzó. Johnson csakis olyan eigareikuszipkákat gyűjt, amelyeknek tulajdonosa 20 éves korában nősült, hat hét múlva elvált és az esküvőtől számított tíz hónapon belül vonatrablást kísérelt meg.© EGYIK alabamai képes hetilapban olvastuk ezt a bajos kis verset. (Уеل mű foréblás, csak hevenyészett átültetés!) PATAK, ÉN A patak elindul és a végén talygjm lesz Belőle És az ember, ha esze van, harm? - tér Előle. Én nem vagyok patak, s nem leszek. Folyam soha És talán pont ezért van, hogy éltem Oly mostoha. Noha. Szivem mirbt a kova.. . —. Hallom, lelkem, hogy ~ maga gazdái zsidók. — Még nem biztos, most tanulmányozzák a rendeletet. EZÜSTFÁTYOL GUMI a párisi világkiállításon újabb aranyérmet nyert! ___ __________ | Nyomatott az Europa irodalmi és nyomdai részvénytársaság kör fonógépemn, (igazgató: Schmidek Tibor dr.) Budapest, VI., Ó-utca 12. szám.