Az Ország Útja, 1938. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1938 / 7-8. szám - Bóka László: Nemzedékünk tanítómesterei IV. Szekfű Gyula
így az újságolvasók, mert hiszen a közvéleményt nem lélekszám, hanem példányszám szerint szokás mérni. Az ok, amiért e rég lezárt, arcpirító emlékezetű hajtóvadászatot felemlegetjük, az a különös jelenség, hogy a tisztalelkű, igazi tudósok védelme, kik becsülettel mellé álltak, önmagában hordta hatástalanságának okait. Hangsúlyozták jóhiszeműségét, elismerték munkájának értékeit s tudományos módszerének szakszerűségét, de a védelem hangjának tartózkodó, fátyolos tompasága elárulta, hogy nincsenek meggyőződve igazáról. Józan ítélőképességű történettudós egy pillanatig sem tartotta őt Rákóczi-gyalázónak. De... de védői, műve minden tudományos értékelése mellett is, bizonytalankodva emlegetik megbocsátható tévedéseit, melyeket hol »túlhajtott önálló felfogásából« származtatnak, hol azzal szépítik, hogy »azok nem a megállapított tényekre, hanem legfeljebb ezeknek megítélésére vonatkoznak«. Ma ezt divatos szóval úgy mondanék, hogy tárgyikig igaza van, de »szemlélete« hibás. A magyar történettudomány nagyhangú vegyeskereskedőjének áltudományos handabandáival szemben meg tudták volna védeni Szekfűt, a tudóst, de a saját szívük szavával szemben nem volt szavuk Szekfűnek, a jó magyar embernek védelmében. Mert a Szekfű elleni hajsza tömeghangulatkeltő ereje nem történetszemléletét, hanem nemzetszemléletét támadta. Ahhoz pedig, hogy ez a nemzetszemlélet megértésre találjon, egy nemzedék kiöregedése, egy nemzedék hősi halála, egy nemzedék zátonyrafutása volt szükséges. Szekfű nemzetszemlélete azóta sem igen változott, a közhangulat vált megértőbb hangulatúvá iránta. Ez a hangulat, melyet egy szörnyű kor szemléltető oktatása keltett, a mi gyanakvó, jelszavak pergőtüzében hitetlenné váló nemzedékünkben kezd valódi megértéssé érni. Mert — az apák állásfoglalásának paradox megfelelőjeként — történetszemléletét szemünk nem tudja elválasztani nemzetszemléletétől. Egymást igazolják. Mi a nemzet? Abban az időben, amikor Szekfű Gyula pályáján elindult, a naív becsületesek szemében egy volt az állam fogalmával, a politikai kalefaktorok számára pedig szónoklatokban mindig hatást keltő retorikus szólam volt csupán. Ma nemzeten idegenből lopott eszmék szajkózásával, biológiai értelemben vett, faji egységet szokás érteni. Közjogi fogalom vagy érzelmi intenció vagy politikai eszköz volt s részben, sajnos, ma is az a nemzet fogalma köztudatunkban. Hogy a nemzet történeti fogalom s hogy szellemi valóság tehát, azt Szekfű Gyula tanítása tudatosította számunkra. »Ha valakinek, — írja egyik legnagyobb távlatú tanulmányiban — úgy a történésznek kötelessége szent komolysággal megvizsgálni a nemzet fogalmi körét s ami abban valódi, azt történetszemlélete alapjául átvenni, de a talmit, a pillanatnyit, az esetlegeset könyörtelenül kidobni a hajóból.« Ellenségeit e könyörtelenségnek köszönheti: talmi magyarok, a pillanatnyi divat, az esetleges értékű korszerűség mohói fújtak s fújdogálnak tüzet rá ma is. Tanítványait pedig azzal a szent komolysággal bűvölte katedrájához, mely egész