Az Ország Útja, 1940 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 3. szám - Pogány Ö. Gábor: A népi irodalom művészi rangja

szerint oszthatatlan felelet a magyar élet kérdőjeleire, nem »népies« vagy természeti­, nem politikus vagy programszerű, hanem kizáró­lag irodalmi, ami formában maradandóságot, tárgyban önismeretet jelent, népünk átélt élményben fogant művészi önarcképét. A többi a mozgalmi emberek feladata, nekik kellene levonni a gyakorlati következményeket ez eszmei politikumból, híven az irodalmi tanul­ságokhoz. A nemzeti önmentés eddig a pontig önkénytelen, tisztán művészi, folytatásáért az államférfiak felelősek. Az irodalom ki­állja a széptani követelmények próbáját, amellett mindig — akarat­lanul is, rémlátó ihlettel — megtette kötelességét a nép iránt; nem­zeti életünk nyílt kérdéseit a politikusok hagyták maguk után. Történelmünkkel egykorú megoldatlan sorskérdések évszázados művészi vetülete a magyar irodalom; már ez összefüggés nagy múltja is kizárja minden elmarasztaló bírálat jogosultságát. Szép­tani feladatait maradéktalanul elvégezte, amikor népünk dolgait tökéletes fogalmazásban megörökítette. Országos bajaink, szociális hiányaink, társadalmi rendellenességeink — a nemzeti élet ez árny­oldalai — dadogó demagógiává, öngyilkoló politikai kapkodássá alakulhattak volna, viszont a súlyos valóságból a művészet szűrőjén át igazság lett, elfogadható, parancsoló és kikerülhetetlen igazság. Szövetségük szilárd és meggyőző, hatást együttes megjelenésük vált ki, a művészetnek maradandóságot, a népi bajok ellen »jámbor szán­dékot«. Ehhez éppen Babitstól tanultuk meg Keats-nek, az időtlen angol költőnek egyik örökérvényű sorát: Beauty is truth, truth beauty; a Szép, igaz s az Igaz, szép! Ez magyar viszonylatban népünk keserű igazságát bizonygatja a boldogulásra vezérlő hal­hatatlan szépség formáiban. 105

Next