Az Ujság, 1903. december (1. évfolyam, 1. szám)

1903-12-16 / 1. szám

Budapest, 1903. I. évfolyam. 1. szám. Szerda, deczember 16. Elő­zetési árak: SZ^R^SZT^S^'f1 rouAs. Az osztrák reaction­ak következetesen gondja van rá, hogy a magyar obstructiót meg újra megmentse. Nagyon elvakult, a­ki még­sem látja az osztrák reactio taktikájában az agent provocateur-i vonást. Valahányszor ná­lunk felülkerekedik a bölcs mérséklet s meg akarja adni a királynak, a mi a királyé: a fe­csegő agent provocateur mindig gondoskodik róla, hogy a bágyadó magyar obstructio ismét olyan nemzeti ellenállás szinében tűnhessék fel, melyre állami önállóságunknak szünetle­­nü­l szüksége van. * A bécsi provocatio rendszeres. Nem kis­szerű ostobaság az, hanem nagyszabású malicia. Persze, a rendes, munkás Magyarország, mely nyugodt a­felől, hogy önállósága a du­­alismus alapján is biztos: a Habsburg-nagy­­hatalomnak legerősebb támasza. A rendetlen, strikeoló, obstructiós Magyarország ellenben nem alaptalanul vádolható meg a dinastia és a világ előtt, hogy ime, a monarchiát, mint nagyhatalmat szinte lehetetlenné teszi. * Az osztrák reactio, miután Sadováig vitte Habsburgot, Deák Ferencz elől tágulni volt kénytelen. S a dualismus alapján a Habsburg­­nagyhatalom nemcsak súlyos csorbáit heverte ki, hanem még sokkal erősebb és tiszteltebb is lön, mint volt valaha. A megszégyenülésből magához tért oszt­rák reactio ezt a sikert a dualismusnak soha megbocsájtani nem tudja. Lesben ál i­s kész a boszúra. A­míg a magyar s véle Habsburg okosan és híven állja a Deák-féle kötést, ad­dig csak dühös, ám tehetetlen. De ime, a magyar obstructio lelket, bátorságot és re­ményt önt belé. Valóban, hibáznak, a­kik azt vélik, hogy a magyar obstructio egészen kelletlen és ha­szontalan bolondság. Kell biz az — az osztrák reactiónak. S hasznos biz az — az osztrák reactiónak. • Az osztrák reactio s a magyar obstructio egy húron pendü­l. Egyik a másikból meríti erejét és dühét. Ha a kettő közül akármelyik végképp le­szerel, a másik is «nagyot koppan s azután elhallgat». Siámi ikrek. Ha egyikük meghal, a má­sik is utána vész. Ezért örül mindegyik nem­csak a maga életének, hanem a másikénak is. A­kik ellenben a dualismus védelmét ko­molyan veszik, azok nem kímélhetik egyiket sem. Azoknak ez idő szerint nem lehet egyéb feladatuk, mint, hogy egyesült erővel agyon­üssék legalább az egyiket. Mindegy, akár­melyiket. A­melyikhez hamarább hozzáférnek. A másikkal aztán úgy sem soká lesz baj. 0 s­z. írta: Her­zog­ Ferencs. A hegyoldalon kanyargó fasor egyik fe­hér padján ülök. Verőfényes, hűvös Őszi dél­után van. A fák nagyobbrészt elhullatták a lombjukat és a sétahely mostanában olyan világos, mint a szoba, melynek ablakairól le­szedték a függönyöket. Egy-egy gyönge szél­roham csipogó madárcsapatot kerget a fejem­ fölött. A lábam előtt a száraz haraszt ugyan­csak szárnyra akar kelni, de csak keringeni tud az ut porában. Orvosi rendeletre járok ide. Azt mondják az orvosok, hogy nekem tiszta levegő kell. Én azt hiszem, nekem nem kell még semmi. Szívesen járok azonban ide, mert itt elhitet­hetem magammal, hogy várok valakit Vala­kit, a­ki sohasem fog erre jönni. Nem baj! Maga a várakozás is élvezet. Közbe csendes emberek vonulnak el előt­tem, kimért egyhangú lépésekkel. Többnyire olyan emberek, a­kik egyéb foglalkozás hiá­nyában egyelőre az egészségüket gondozzák. Az élethez, mely ott lenn nyüzsög az örök ametisztszinű párába borult város kupolái és kéményei alatt és mely esténként zenezson­gással szól és villámfénynyel ragyog fel ide, az élethez nincs sok közük. Elfeledve, megadás­sal az arczukon és tüzes, fájdalmas mohóság­gal a szivükben járnak itt a bűvös és fényes magaslaton, mely tulajdonképpen az elmúlás palotájának előcsarnoka. Jön a tábornok a leányával. Az öreg délereg, szép férfi. A haja hófehér, az arcza azonban piros és telt. Bár polgári ruhát visel, száz lépésről megismerni a marezona kato­nát. Csudálatos, hogy a szeme olyan szép és szelíd, mint egy fiatal asszonyé. A leánya, a ki szakasztott olyan pompás növésű, bátor tekintetű és szőke, mint minden tábornok leánya és a ki szakasztott olyan angol ruhát visel, mint a többi, karonfogva jár az édes­apjával. Azt hiszem, ebben az ő becsületes lelkük­nek némi kacsérgása nyilatkozik meg; apa és leánya büszkék egymásra és tudják, hogy pompásan festenek egymás oldalán. Soha sem beszéltem az öreggel, de azért mégis tudom, miféle szélroham sodorta őt az elmúlás előcsarnokába. Egy nap kurtán és go­rombán nyugdíjba küldték r­észbeli tehetsé­geinek gyöngülése miatt. Pedig ő olyasmit képzelt, hogy nélkülözhetetlen a hadsereg szá­mára és hogy most következik csak a szédítő magas emelkedés. Bizonyos, hogy föld­velt fő­vel fogadta a halálos csapást. Soha sem hal­lották panaszkodni. A szeme csak akkor volt kényes, mikor első ízben vette magára a pol­gári ruhát. Azóta senki sem látta egyenruhá­ban és a végrendeletének alkalmasint van egy titkos záradéka, melyben meghagyja, hogy polgári ruhában temessék el. Ez lesz az ő nagy, az ő fájdalmas és édes boszuja, mely talán elkésetten gondolkozóba fogja ejteni az udvart is ... * A tábornok leánya valósággal betege az édesapja nyugdíjaztatásának. Mérhetetlen és szinte anyai részvéttel tekint rá a kedvesre, a nemesre, a vértanúra. Ha fiatal katonatisztek­kel találkoznak, kik sehogysem, vagy csak hanyag könnyedséggel köszönnek az öreg ur­nák, akkor hangosan el tudná magát sírni, ha nem volna annyira büszke ... Lázas álmai­ban egy fantasztikus képben szokott gyönyör­ködni: az ellenség betört az országba, őrjára­­tain már a fővárost fenyegetik és ekkor a tehe­tetlen és tanácstalan udvar kérlelő és kö­nyörgő követeket meneszt az öreg úrhoz . .. A leány különben maga is már lehullott levél. Közel jár a harmincz esztendőhöz, még szép és egészséges, de a piros ajka már olyan vén­­kisasszonyosan fanyar, mint a gyepfrrózsa bogyója. Valaha lovagolt, vadászott és kocsi­­f­ázott. Édesapja tisztjei egész testőrséggel vet­ték körül. Volt a testőrök közt egy, a­ki közel állott a szívéhez. Gazdag ember volt, fele­ségül vehette volna az ünnepelt szegény leányt. De mikor bekövetkezett a katasztrófa, akkor a többivel ő is elmaradt. Mostanában már csak egypár jelentéktelen jó fiú jár a tábor­nokok házába, hadnagyocskák, kadétok. Pol­gárembert meg soha sem ismert, nem is akart ismerni a leány. El fog tehát hervadni és vele hervad a szenvedélynek, a gyöngédségnek, az életerőnek mérhetetlen kincse is, mely a szivé­ben rejtőzik.­­ Egy elhanyagolt külsejű, még elég fiatal férfi jön az utón. Egész csomó újságlap van a kezében, de nem olvas, hanem unott arcz­­czal bámulja a várost. Igen rossz szabású felöltőt visel, az álla borotválatlan, a czvnk- t I nir é­s a ro!7 jUl 1. 7 A tisztviselők fizetési pótlékai. A kormány, miként kilátásba helyezte, a tiszt­viselők pótlékait rövid időn belül folyósítani kí­vánja. Erre szolgál az a törvényjavaslat, a­melyet Tuk­ács László pénzügyminiszter egy valószínűleg holnap, vagy holnaputánra összehívandó formális, mindenesetre azonban a képviselőház első érdem­leges ülésében a Ház elé terjeszt­ő javaslatban a kormány felhatalmazandó volna, hogy a tiszt­viselők fizetési pótlékait 1903 januá­r 1-től vissza­­hatólag tizenhat millió korona keretén belül a fizetésrendezési törvény megalkotása előtt is fo­lyósíthassa. E javaslat elfogadása esetén, miután az erre vonatkozó végrehajtási utasítás már el­készült, a kormány haladéktalanul megtehetné a kellő intézkedéseket E javaslatot tanácskozások előzték meg, a­melyek czélja volt, hogy véglegesen megállapítsák azokat a dispozíc­iókat, a­melyek a Tisza István gróf programmbeszédében kifejtett elveknek nem prejudikálhatnak. Hogy ekként a tisztviselői kör­­pótlékok kiszolgáltatása csakis abban a mérvben vitessék keresztül, a­mely kereteket a tisztviselők fizetésére nézve a megváltoztatandó fizetésrende­zési javaslat meg fog állapítani. A keretek nagyban és egészben a bizottsá­gilag már letárgyalt javaslatban foglalt intézke­déseket tartják szem előtt. Azzal a különbséggel, hogy a VII. díjosztálytól fölfelé a III-dik díj­osztályig a fizetésemelés tetemesen alászáll. Leg­nagyobb a csökkenés természetesen a III-dik díj­osztálynál, vagyis az államtitkári fizetésnél, a­hol a fizetési többlet 1000 koronával lesz a tervbe vett fizetésnél kevesebb. Fokozatosan kevesebb az apasztás az alacsonyabb díjosztályoknál. A VII—XI. díjosztályoknál, vagyis a kisebb java­dalmazással bíró tisztviselőknél az eredeti terve­zethez képest redukc­iók nincsenek tervezve. De e helyett úgy itt, mint egyáltalán az összes díj­osztályoknál, a­hol 3 fokozat állapíttatott meg, a legnagyobb fizetési fokozat egyelőre nem fog be­töltetni. Ez elmarad arra az időre, a­mikor a fize­­tésrendezés a tisztviselői kar összeségére nézve keresztül vitetik. A végrehajtási utasítás mindemez intézkedé­seket eleve figyelembe vette. Ennélfogva annak közzététele után minden tisztviselő abba a hely­zetbe jut, hogy a neki járó fizetési többlet össze­gét számtétel­ileg is megállapítsa. A folyósítás keresztülvitelére azonban bizonyos időre lesz szük­ U ÚJSÁG totu­láris melléklete. Lapunk mai száma 40 oldal, U ÚJSÁG első száma.

Next