Az Ujság, 1904. március/2 (2. évfolyam, 76-91. szám)
1904-03-16 / 76. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam. 76. szám. Szerda, márczius 16. Előfizetési árak: Égisz évre.. _ 28 k. — £, Félévre .. _ ... _ 14 » —. » Negyedévre „ „ 7 » — ‹ Egy hóra------ 2 » 40 . Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesrét 54. sz. Telefon 58-16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesrét 54. sz. Telefon 33-73. Kgjelen minden nap, ünnep én vasárnap után is. ROVÁS: Gyönyörű beszédek, lelkes hangulat, fellobogózott utczák ... Kell-e ezt a nemzetet hazafiságra buzdítani, nemzeti érzését mesterségesen táplálni? A KÉ T szabadjára marad, a lelkesedés gyönyörű virágait hajtja, csak — az isten szent szerelmére — hivatott hazaőrök ne avatkozzanak a szív természetes dolgaiba, különben csörömpölnek az ablaküvegek és csattognak a lópatkók. Oly csúnya és olyan természetes elfajulás. Rakj a lóra dupla terhet, minden igyekvésével el akarja hind. Kapd oldalba sarkantyúddal s akár a felhőbe is száguldana. De dugj a fülébe tüzes taplót és megvadul, tör, zúz, rombol. A körúti tömegeket is tüzes taplóval lelkesítették, s a kik tették, Petőfieknek és Jókaiaknak érezték magukat. Pedig nem úgy van: 1848-ban sok bilincset törtek össze, de egyetlen ablaküveget sem. Bartha Miklósnak eszméje van és ennélfogva indítványa. A sok ellenzéki párt a maga külön programmjával töredék, gyöngeség a katonailag fegyelmezett kormánypárttal szemben. Mivelhogy azonban eredményt akarnak, hát egyezzenek meg közös programmban s ne tekintsék azokat a momentumokat, amik az ellenzéki pártokat elválasztják. Magyarul beszélve: függeszszék föl elveiket és buktassák meg Tiszát. Ez bölcs beszéd, csak egy kicsit bőbeszédű beszéd. Egyrészt, mert többet árul el kelleténél, másrészt, mert kevesebbet mond a tartalmánál. Lám, amit ők jósolnak, beáll: föltárnád a Tisza Kálmán korszaka, legalább külsőleg, legalább abban, amiért oly szörnyen üldözték a Tisza-rendszert: az elvfölfüggesztést. No lám, hát mégis tanultak valamit a generálistól s még ma is látják, hogy olykor a legkonzekvensebb cselekedet az inkonzekvenczia. Csakhogy míg az Öreg generális az ő bihari pontjait szegre akasztotta az ország pénzügyi helyzetének az érdekében, a tanítványa megtenné ezt Tisza István megbuktatására. Kicsi különbség, de nagy czél. Csakhogy mire való a sok beszéd, a közös programmban való megegyezés ? Hiszen megegyezhetnek egyszerűen abban, hogy megbuktatják a Tisza-kormányt s akkor fölösleges holmi nemzeti eszmékben és gazdasági politikákban keresni érintkező pontokat. Ez az idea voltaképpen nem is idea, hanem hunczutság. Ez a Tisza-kormány milyen elbizakodott s milyen telhetetlen! Az újonczokat megkapván, hát nem mindjárt indemnitást is akar? Sőt — ó a kapzsi! — még horvát egyezményt, olasz szerződést, sőt — horribile dictu — költségvetést is akar! Ő — az ármányos — azt hitte, hogy ezek a sötét szándékok jól elrejtőztek a titkos minisztertanácsok jegyzőkönyveiben, de kipattant a titok, s le van leplezve a gonosz kormány. Sőt — tudjátok, hogy mit gondol még? Hát azt, hogy ha még egyszer obstruálnának, hát akkor ő még egyszer dolgoznék az obstrukczió ellen. El vagyunk szörnyedve. Ilyen merénylet ! Csak azt nem értjük, honnan tudták meg ezeket a merőben meglepő titkokat? Egyedül. Irta Thury Zoltán. A hágón egy városi kocsi baktatott fel. A kocsis a lovak mellett gyalog járt s néha a mellette levő ló hátán keresztül rásuhintott a másik lóra. Úgy látszik, hogy azt kellett biztatni. Ez az innenső jó igyekezetü állat volt. Néha nagyot csavarhatott a nyakán, visszakacsintott a szemellenzője mögül a kocsisra, mintha mondta volna, hogy: ugye hogy nincs panasz rám s belefeküdt a hámba s egymagában húzta a kocsit míg a másikat is észre nem serkentette az ostor. A kocsis egy kicsit mámoros volt. Dülöngött s egy-egy perezre lemaradva a ló mellől, beszédbe igyekezett ereszkedni az utasával. — Nagy hegedű — mondta egyszer bizonyos tiszteletteljes méltánylással. — Nem hegedű, — felelt valaki az ernyő alól. — Hát mi? — Cello. Az utas mellett az ülés másik párnájának támasztva csakugyan egy cello foglalta el a kocsi felét. Zöld vászonzsákja korezba volt összehúzva a nyakán. Mintha valami nagy madár nyújtotta volna ki kíváncsian a fejét a teste zöld pihéi közrül. — A kocsi előre ment, a jobbik is rántott egyet az istrángon, a másik kapott néhányat a hátára , az ember újra elmaradt egy kicsit. — Pedig festőnek teszik lenni... azt mondták a konyhán a cselédek. — Az ugyan. — Oszt mégis hegedül? — Hegedülök is. A kocsis nem egészen értette a dolgot, de megint elismeréssel bólintott. — Az már érdemes. Valahogy olyanformán képzelte, hogy így bizonyosan több pénzt lehet keresni, mintha csak festene vagy csak muzsikálna. Érdekelhette az, amit megkérdezni illendőnek tartott, sőt látszott rajta, hogy inkább csak mulattatni akarja az urat. Előbb törnie kellett a kobakját azon, hogy mit is kérdezzen meg, a mikor kitalált valamit, megint végigverte a lovat s visszamaradt a kocsi felhágója mellett. — Aztán mit fest ? Képet ? — Azt. Ereszsze le a kocsi födelét. Ahhoz meg kellett állni egy pillanatra. A kocsis előbb egy alkalmatos követ keresett, s míg a lovakat szólongatta, hogy: hooo, sssttt, hoooo drágám, hoooo, az egyik hintókerék mögé tette. S nagy szuszogással eresztette le a kocsi fedelét. A cella nyaka mintha egyszerre még hosszabbra nyúlt volna ki a zsákból. Mintha körülnézett volna a vidéken. A férfi keskeny bajuszú, vékony ajkú, halovány fiatal ember, nagyot ásított s bágyadtan nézte végig a kocsist. Bántó volt, ahogy ennek az egyszerű embernek tudtára adta, hogy untatja. Azt kérdezte Podmikin tőle: — Érdekli még valami a körülményeimben ? — kérdeztem ki hamarosan, mert aztán talán elalszom. Lapunk mai száma 32 oldal. Méltányosságot kérünk. A sztrájkot az újkori világfölfogás sem bűnnek, sem valami gazdasági rossznak nem tartja. A munkások bérharcza időszakbeli alku, semmi más. Nincs az ok nélkül, ha valamely ipari vagy más kereseti ágban a munkások összeállanak és bérüket emelni, helyzetüket jobbítani iparkodnak. Sztrájkot csinálni nehéz és még nehezebb a család éhségét tenni kockára. De éppen azért a sztrájk nem is ellenszenves mozgalom. Igaz, hogy végeredményében az árakat megdrágítja és a fogyasztókat, tehát magukat a munkásokat is sújtja, de ezt el lehet viselni abban a tudatban, hogy ezernyi ezer család helyzete javul és a megegyezés után a nemzeti munka eredményesebbé válik. Azonkívül pedig az államnak is, minden állampolgárnak is külön érdeke, hogy a tőke és munka harcra erőszakos kitörések nélkül, mintegy részletfizetésre bonyolíttassék le. De csakis eddig jogos alku a sztrájk! Azonnal megszűnik ez a természete, mihelyest a bérharc, a törvény, az igazságosság és a gazdasági méltányosság határait áttöri és oktalansággá vagy czéltalan erőszakká fajul. Van egy bizonyos határvonal a gazdasági életben, amikor a szorongatott vállalkozó és tőke már,nem alkuszik, hanem pakol és megy. És akkor nincs többé egyezség, még a korábbi föltételek alatt sincs. Hanem van czégromlás, hitelválság, csőd s egy egész termelési ág összeroskadása részben vagy egészen. A tőke félreáll, elbújik, hazamegy vagy elvándorol; az Az ember megzavarodott, buta ábrázattal bámult s lomhán, sejtésével annak, hogy meg van szégyenítve, alázatosan emelte meg a sapkáját. — Gondoltam, hogy szívesen tetszik venni, ha nem hagyom ilyen egyedül. A izé, ez itt nő, még annyit se tud beszélni, miután, ki ámbár parasztember vagyok ... — Jó, jó .. . Az ember előre ment a lovakhoz, a festő pedig még jobban összeszorítva ajkait, mintha az egész szája csak egy tollkéssel az arczába metszett vonal lenne, hunyargatva nézett utána. Azt nézte, hogy hogyan lép, micsoda nehézkesen hintázik a dereka, a mint a járását hozzáigazítva a vontató lovak czammogásához, mintha minden lépésnél gödörben bukdácsolna. Ha így megy, szép lassan elfogy előle ez az ember. Ez volt az érzése s kezdte érdekelni a vén legény. Most már ő hívta vissza s gondolkozott azon, hogy micsoda beszédbe kezdjen vele. Csak azért, hogy azalatt jobban lássa. Egyszerre tisztába jött azzal, hogy még hasznot is húzhat abból, hogy ezzel a kezdetleges emberrel beszélget. Megismerteti azzal, a mi az ő agyát foglalkoztatja s aztán nincs kizárva, hogy mond majd valamit, a mi új szempontokat ad neki. Az efféle ember szűk kis agyában néha életrevaló gondolatok támadnak, mig a czivilizált ember, különösen a művész-ember agya lassan-lassan elkopik. Az efféle kis, a ló felénél magasabbra sohse emelkedő agyvelő friss marad. Bábikáz valamire, ami megtermékenyíti az ember agyát. Beszél, beszél minden-