Az Ujság, 1904. március/2 (2. évfolyam, 76-91. szám)
1904-03-16 / 76. szám
1904. márczius 16. AZ ÚJSÁG jégy esemény alkalmából, hogy erélyes fellépésével sikerült a nemzetörő obstrukcziónak véget vetnie s egyszersmind biztosítják nagyméltóságodat törhetetlen bizalmukról és feltétlen támogatásukról minden jövőben bekövetkezendő hasonló esetben. Hegyesi Márton elnök. Gierke a magyar politikáról. — Berlini munkatársunktól. — Berlin, márczius 12. Mikor egészen bizonyos lett, hogy a nagy összecsapást többé elkerülni nem lehet, s a nagyszerű színjáték láttán a távolban szemlélőnek is elállt a lélekzete, mikor a harczba készülő pártok ítélkezése az elfogulatlanságot már önönmagával sem hitethette el. Gierke Ottót, a berlini egyetem világhírű tanárát kértem meg, hogy Az Újság olvasóinak két kérdésére adja meg az objektív, tudományos feleletet. A hadakozó felek melyik részén van az igazság? És a — kétségkívül nem közönséges — parlamenti helyzetből milyen tanulságokat vonhat le a közjogi tudomány? Gierke Ottó, a berlini egyetemen a közjog rendes tanára, titkos igazságügyi tanár esős, aki »A közjog alapfogalmai és a legújabb közjogi teóriák« czímű művével méltó feltűnést keltett a tudományos világban, ma Európa egyik legelső közjogi kapacitása. Habár kérdéseim nyomasztó aktualitása meg is szűnt, mire a tudós professzor elolvasta őket, mégis nagy jelentősége és mélyenjáró érdekessége van következő válaszának: Charlottenburg, márczius 11. Mélyen tisztelt doktor úr! A legújabb újsághírek szerint egyelőre megjavult Magyarországon a politikai helyzet. Az újonczjavaslat létrejön, az obstrukciót — legalább vele szemben — feladták. Ilyen körülmények között e pillanatban kevéssé szolgálná a békét annak a kérdésnek vizsgálása, hogy minek kellett volna történnie, ha a formai jog nem nyújthatott volna több eszközt az állam szerves életének mozgásban való tartására. Mert a szakadatlan jogfolytonosság oly értékes jó, hogy megőrzésére mindaddig törekedni kell, amíg csak valahogyan lehetséges. Minden jogsértés megsebezi a nép életét, s ha meg is gyógyul a seb, a forradás megmarad. És igy a kormány részéről a törvénytelen eljárás lehetőségének nyilvános hirdetése is megingatja a bizalmat a jogrend sértetlenségével s ekképp az államélet egyik legerősebb alapjával szemben. Az ön kérdéses dolgában ajánlatosabbnak tartanám tehát elhalasztani a diskussziót, míg a harcz békés elintézésének látszata csalónak bizonyul és végérvényesen megállapíttatik, hogy az érvényben levő parlamenti házszabálylyal az államra szükséges törvényeket elintézni nem lehet. Mert az természetesen minden kétség fölött áll, hogy a a formai jog, bármily értékes jó is, nem a legértékesebb jó. Minden nép életében jöhetnek pillanatok, amelyekben az állam fenntartása jogsértést követel. Akkor arra nézve, aki a hatalommal rendelkezik, egyenesen erkölcsi kötelesség, hogy a használhatatlannak bizonyult jogrend elnyomásával a szükséges teendőket megtegye és ezért a felelősséget a történelem előtt elvállalja. Különösen egy házszabályt nem lehet oly szentnek tekinteni, hogy megsértése többet nyomna, mint az állam egész java. A házszabályok arra valók, hogy a tanácskozást és a határozathozatalt szabályozott módon lehetővé tegyék, nem arra, hogy megakadályozzák. Ha a kisebbség ezzel visszaél, hogy az állam tevékenységét lehetetlenné tegye és ha a házszabályok nem nyújtanak törvényes eszközt olyan megváltoztatásukra, amelyek következtében igazi czéljuk elérésére használhatókká válnak, a többségnek végül is el kell szánnia magát a parlamenti államcsínyre! A bűnös ez esetben a kisebbség, amely elfeledte a summum jus summa injuria mondatát és amely a formai jog visszaélésével megsenmisítette az igazi jogot. Kiváló tisztelettel Dr. Gierke Ottó. Jó szerencse, hogy mire e sorok napvilágot látnak, sok minden megváltozott és e levél nem hangzik úgy, mint a megfelebbezhetetlen ítélet, amely ártatlanok és bűnösök igazát eldönti. Most már úgy olvashatjuk, mintha csak valami bírálat volna, amely egy érdekes dráma hőseit jellemzi. De a hírneves tudós pártatlan véleményének így is nagy jelentősége van a múltra. Nagy jelentősége lehet a jövőre is. Mert azt talán a féktelen szenvedély sem fogja sohasem állítani, hogy Gierke Ottónak »kevés a közjogi érzéke«. Róbert Jenő, valami nagy szomorúság vagy a nyomor iszonyúan megviselte. Majdnem átdöfték a bőrt rajta a csontok s nagy fekete, de zavaros, tétova pillantású szemek meredtek elő belőle. Mikor már előtte állott a fiatal ember, akkor is körülbámult, mintha kutatna valami után s csak lassan, bizalmatlanul emelte föl a pillantását a festőre. — Nagysád, — kezdte az — bizonyára odaigyekszik, ahová én. Majd én leviszem a városba s útközben talán megbeszélhetnénk valamit. Amint látom nem éppen a legkedvezőbb viszonyok között van s én jó keresethez juttathatom. Nem kérdezek semmit, csak tessék fölülni. Festő vagyok és egy éppen ilyen modellre van szükségem. Ebben, a ruhában ... Ne tessék . . . A kocsira mutatott. Az asszony nyögve állott föl s egy pillanatra lehunyva a szemeit, azt mormolta: kimerültem. Aztán megindult a kocsi felé. A kocsis azalatt kitette a cellát maga mellé s a bakon ülve várta, hogy fölüljenek s a mikor ez megtörtént, lassan megindult lefelé a lejtőn. Benn a fiatalember azt mondta a nőnek: — Kérve kérem, nekem éppen kapóra jött az, hogy önt így itt találtam. Olyan képet akarok festeni, amibe ez a helyzet nagyon beleillik. Esetleg majd visszajövünk néhányszor ide is. Ez a feszület tetszik nekem. Ami önt illeti, hát arra nézve őszintén megmondom, hogy én önt éppen csak a mai állapotában használhatom. Hunyorgatva végignézte maga mellett az asszonyt s aztán egy kicsit elhúzódva tőle, az arczába bámult. Igen, hát igy, ebben az állapotában ... Ön kissé szenvedőnek látszik. Ez nekem megfelel. Hát én kérem nagyon jól megfizetem a fáradtságát, amivel engem hozzásegít a képhez, hanem egyelőre szükségem van arra, hogy önön semmi nyoma ne legyen a megelégedésnek. Adok önnek naponkint három forintot, de csak egyszerre, a munka végén, amikor elkészültem. Engem nagyon megzavarna az, ha ön kigömbölyödnék . . . Addig is valami kis kenyérre valót adhatok. Pár hatost, hogy éppen fentarthassa magát. Fizethesse a lakását, s amikor azt mondom, hogy rendben vagyunk, hát leszámolunk. Érti ? Szép összegre van kilátása. Alapos ember vagyok, aki nem sieti el a dolgát. Egy kis tőkéhez jut, amivel kezdhet valamit . . . Csakhogy amíg nem végezünk, nem lehetek szolgálatára. Az rontaná a számításomat. Egyszer csak mást találnék önben, mint amit keresek . . . Tetszik érteni ... Az asszony elmosolyodott, de ez sehogy se illett neki. Inkább kesernyés lett az arcza, s a kocsi másik sarkába húzódva kérdezte: — Ön festő? — Az vagyok. — Művész ? Ennyi szívvel ? Ennyivel ? Hát kérem, elfogadom az ajánlatát ... Hanem az a kép, Istenem, vájjon jó lesz-e az a kép . .. Elég nyomorult leszek-e hozzá ? A festő összehunyorgatta a szemét s végigmustrálta az asszonyt. Úgy látszik, hogy nagyjában meg volt elégedve vele a szigorúbb, most már majdnem egy óra óta tartó vizsgálat után is, úgy nézte, mint az állatot. S az asszony most már komoly aggodalommal, szorongva bámult a fiatalemberre. — Istenem, várjon elég nyomoruit vagyok-e ? Márczius 15. — Saját tudósítónktól. — A tavaszodó évvel ismét ránk köszöntött a szabadság ünnepe. Mint minden esztendőben, most is szent kötelességnek tartotta a magyar nép, hogy kegyeletes szívvel, hálás lélekkel megülje a szabadság megszületésének évfordulóját. A fővárosban is, a vidéken is mindenütt szép hazafias ünnepélyeken méltatták a mai nap jelentőségét, melyet a házakon látható lobogódisz is hirdetett. A mai nap lefolyásáról a következő tudósításaink számolnak be. A fővárosban. (Az egyetemi ifjúság ünnepe a Vigadóban.) A budapesti egyetemi ifjúság az Egyetemi Kör nemzeti lobogója alatt tizenegy órakor vonult fel a Vigadóba, melynek nagyterme zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel, jórészt asszonynyal és leánynyal. Negyed tizenkettőkor felhangzott az orgona, amelynek kísérete mellett az egész közönség énekelte a Himnuszt. Ezután a rendező-bizottság elnöke, Hindy Zoltán dr. rövid beszéddel megnyitotta az ünnepélyt, amire az ifjúság zenekara Lengyel Dezső karnagy vezetésével, Kéler B. Rákóczi nyitányát adta elő. Szedlacsek Dezső nagy hatással szavalta el a »Talpra magyar«-t, majd Magay Anna, a Király Színház fiatal művésznője lépett az emelvényre s gyönyörűen szavalta el Oláh Gábor szép ünnepi ódáját. A művésznő szavalata után a rendezőség a közönség tapsai között virágcsokrot nyújtott át neki. Utána Förster Lajos, az Egyetemi Kör elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben márczius 15-ikének jelentőségét fejtegette. Majd Maróthy Margit, a Magyar Színház művésznője Petőfinek a »Ledőlt« szobor czímű költeményét szavalta el igen nagy hatással. Ezután Ábrányi Kornél, az ünnep szónoka lépett az emelvényre. A közönség lelkes tapssal fogadta, mire a következő beszédet mondotta: Azoknak a hagyományoknak ápolására és ünneplésére gyűltünk ide, melyeknek alkotói előtt leborulunk és alkotásaik által fölemelkedünk. Az 1848-iki márczius 15-ikének hagyományai ezek, ama napé, melyen Magyarországon nemcsak a középkor ért véget, hanem megszűnt a magyar nemzet lelki rabsága is. Akkor újult meg a magyar nemzet évezredes életfája, mely már-már elhullatta virágait a nélkül, hogy a várt gyümölcsöket meghozta volna. Megújult és az a csoda történt, hogy amikor kivirágzott, rögtön gyümölcsözött is. És ezt a csodás tulajdonságát megőrizte azóta is. Annyira megőrizte, hogy szinte elválhatatlanná és egymásnak feltételévé vált e kettős termékenység. De a nemzeti fejlődések lélektana szerint ez a csoda könynyen megfejthető, sőt nem is lehet másképp. Mert e fának világa nem más, mint az az idealizmus, melyben a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje egyesül; gyümölcse pedig az egységes nemzeti munkában rejlő erő, annak kifejtésére szolgáló korlátlan tér, a nemzeti munka fokozására, hasznosítására, szervezésére és minden téren való megbecsülésére hivatott egységes magyar nemzeti állam. Kétségtelen, hogy 1848-ban a törvényhozás, a megelőző állapotokhoz képest, oly fontos és új jogokat szerzett, melyekkel eddig a nemzet nem rendelkezett; vagy jobban mondva, visszaállította mindazokat a jogokat, melyeket erőszak és sok százados törvénytelenség elkobzott vagy meghomályosított. Így ébredt fel ismét a nemzet teljes szuverenitása, melyhez az adta az erőt, hogy többé nem csupán néhány kiváltságos rend, hanem az egységes nemzet milliói állottak meg .