Az Ujság, 1904. május/1 (2. évfolyam, 121-135. szám)

1904-05-07 / 127. szám

Budapest, 1904. II. évfolyam, 127. szám, Szombat, május 7. Előfizetési árak: Egész évre... „ ... 28 k.­­̋ Félévre ... ........... 14 » --- » Negyedévre 7 » --- » Egy hóra .„ ...­...2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL : Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 52-73. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS. Érzelmi dolgokban, országos, dolgokban kétszeresen fut a hazugság. Fogadja becsü­lésünket a néppárti újság, hogy a nemzet nagy halottjához nem kegyeletes hazugsággal közeledett, hanem nyersen kimondta, a­mi a szívében, jobban mondva a májában van. Jókai Mórt mint református embert tár­gyalja le a katolikus nekrológ. A néppárti újságon kívül senkinek sem jutna eszébe, hogy Jókai katolikus, vagy református, kor­mánypárti, vagy ellenzéki, szőke, vagy barna volt-e. A nemzet kincse volt és a nemzet vesztesége ma. Semmi más. Mindenki lelké­ben elsimult a különérzés, ésannyira, hogy még a mindennapos politikai dolgok iránt is eltompult a pártpolitikai érzék. A néppártiak azonban sohasem veszítik el konfesszionális érzéküket. Kiüt ez a lelkük mély megindultságából, a lelkesedésből, a csüg­­gedésből, mindenből. Ha földrengés látogatná meg az országot, azt néznék, hogy katolikus, vagy protestáns vidéken pusztított-e. Ha manna hullana az égből, azt néznék, vájjon a katolikus égből hullott-e, vagy — uram bocsá’ — zsidó mam­a-e. Hogy kimutatják könyörtelen egyoldalú­ságukat, ezért köszönet illeti őket. A­kik egy Jókai gyászolása közben konfesszionális motívumokat tudnak érvényesíteni, azokra, ugyebár, rábízható egy ország egyetemes politikája ? A közös költségvetés immár meg van állapítva. Elmaradt a szétkülönbözés a külön­böző kormányok között, melyet kárörvendve vártak, s el fog maradni a nagy költségsza­­porítás is, melyért még nagyobb kárörömmel készültek felelősségre vonni a kormányt. De megmaradt a nyugodt, kölcsönös megértés és kiderült a tény, hogy kellő elfogulatlan­sággal és lelkiismeretességgel kezelve, nincs a dualizmus keretében fölmerülő olyan kér­dés, melyet minden érdek megóvásával har­monikusan nem lehetne megoldani. Mi a hadügyi kiadások apasztását nem látjuk éppen kívánatos czélnak, csak a sze­génységünk diktálta kényszerűségnek. A vé­delmi készség teljessége — éppen most lát­juk a messze Keleten dúló háborúnál — olyan nemzeti érdek, melynek szolgálásában voltaképpen nem lehet mértéket tartani. Az ideális hadügyi politika az volna, ha minden költséget meg lehetne szavazni.­ De ez ideál­tól, sajnos, nagyon messze tartunk: számolni kell a garasokkal és a nagyobb, a sürgő­sebb érdeknek engedni kell a kevésbé égető­nek. Az sem bizonyos, hogy legközelebb háború lesz, de az bizonyos, hogy újabb milliókat nem bírunk áldozni. A hadügyi po­litika is voltaképpen gazdasági politika: táp­saim kell a nemzet erejét, hogy áldozhasson a biztonságáért.* Lesz-e szombaton vihar a Házban? Idő­jósnak való kérdés. Vagy gusztus dolga. Úgy lesz, a­hogy éppen elhatározzák. Harag és indulat nem lakozik az ellenzéki szívek­ben, mely elementárisan kitörne. Az indulat, még ha vasutas-ügy fűti is, nem élte túl a vakácziót. Ha tehát az ellenzék nem hatá­rozza el, hogy viharosan föl van háborodva, akkor igen higgadt és méltóságos lesz és a formaságok után rögtön hozzáfoghatnak a munkához. De ha a különböző pártok köte­lességükké teszik tagjaiknak a háborgó indu­latot, akkor az indulatok háborogni fognak. Az egész politika és taktika dolga. Ez pedig fölötte megnyugtató. Mert a műdüh mindenre képes, csak arra nem, hogy a valóság és az őszinteség hatását keltse. És főleg arra nem, hogy komoly és jelentős hatása legyen. A komoly politikusok komoly dolgokkal foglalkoztak: ez a békés és munkás tárgya­lásra enged következtetni. De a csalitban ordítanak a tigrisek és az erdő felől üvölt a farkas. Ez lármát jelent. Egyszerűen azért, mert tigris és farkas csak ordítani és üvöl­­teni tud.* Az a lap, mely elejétől kezdve közönsé­ges üzleti czélokra iparkodott kihasználni a vasutasok mozgalmát, most, hogy ez a téma elvesztette aktualitását, még egyet próbál facsarni a czitrom héján. Bizony csúnya lé jön ki belőle: személyeskedés és piszkolódás. Az államvasutak igazgatóságára akarja azt ráfröccsenteni, abban a hiszemben, hogy ő maga ettől a folttól­­ megtisztul. A­hogy mi ismerjük az államvasutak igazgatóságát, ott a jóízlés és a tisztesség nem fogja meg­engedni, hogy a spekulác­iónak felüljenek. El is várjuk tőlük, hogy az ily nyilvánvaló ízetlenkedésre ügyet se vessenek. Jókai. írta Mikszáth Kálmán, Jókai Mórral némi változás történt. A leglényegesebb, a­mi az átlagembert érheti, de Jókainál ez is csak némi változás. Eltűnt a szemek elől, meghalt. Azaz álmodni fog tovább odalent, mint a­hogy álmodott ide­fent. Csakhogy a­mit idefent álmodott, azt most már ő nem tudja és a­mit odalent ál­modik, azt mi nem tudjuk meg ezentúl. Azok a kevesek, a­kik vele ismerősök voltak és néha szót váltottak, nem fognak vele soha többé találkozni. Ábrándos kék szemeit be­csukta örökre, a melyekkel rájuk mosolygott. A kéz megdermedt, melyet barátságosan feléjük nyújtott. Azokra a milliókra nézve azonban, a kik őt bámulták, szerették, a föld­kerekség minden részében, de vele se nem találkoztak, se nem találkozhattak, minden a régiben maradt, csakúgy megvan nekik Jókai, a­hogy megvolt. A­mit gondolt, a­mit álmo­dott, a­mit érzett, nyolc­van hosszú éven ke­resztül, az ott van a könyvszekrényeikben. Mindenki örökölt az öregtől. S bár millió részre szakadt szét az örökség, mindenki meg­kapta az egészet. Bár a változás voltaképp csak ennyi, mégis nagy dolog történt, megrázó katasztrófa. Bágyadt, semmitmondó frázis, hogy egy fé­nyes csillag futott le az égről. Hiszen ha csak az történt volna? Ki szomorkodnék egy csillagért, mikor még annyi van ott? Olyan jelentőségű történt velünk, magyarokkal,mintha az a hegy sülyedt volna el, a melynek föld­jében a tokaji esszenczia termett és mert csak egy tokaji hegyünk volt, soha se kóstol­hatunk többé új tokaji termést. A negyvenes évek nagy nemzedékéből (mint a­hogy az ország czimerében is van) három hegycsúcs emelkedik ki: Petőfi, Arany, Jókai. Most az utolsó is eltűnik, árnyéka el­vonul a halhatatlanság fenséges boltívei alatt, a­hova csak azok léphetnek, a­kik vagy olyat cselekedtek, a­mit érdemes megírni, vagy olyat írtak, a­mit érdemes elolvasni. Hogy melyik volt nagyobb a három közül, melyiknek mily hely jut, milyen rang jár, a nyitott­aírnál nem lehet arról dönteni. A házasságot hét tél, hét nyár próbálja ki, a nagyságot száz tél, száz nyár, de bizonyos már annyi, hogy az az ember, a­ki ma némán fekszik a ravatalon, hatvan eszten­deje mulattatja, tanítja, lelkesíti nemzetét, ismerteti a világgal, zengzetessé teszi a nyel­vét. Mi volt a magyar elbeszélés, mielőtt a szép, szőke fürtü, délczeg komáromi ifjú meg­szólalt az ő eredeti magyar zamata hangján ? Jó, magvas koponyák hiszen akkor is akad­tak: a vaskos nehézkes Kemény Zsigmond báróban volt mélység, bámulatos pszichológia és analizáló erő. Eötvös József irányregé­nyeiben a sok szentimentalizmus sok gondolat­tal vegyült (valóságos vese velővel), de Eötvös is inkább volt politikus filozóf és államférfi, mint elbeszélő. Jósika Scott "Waltert utánozta és rontotta egy kissé a magyar nyelvet. Kuthy** dolgai a jól meg nem szántott földet fölvert dudvák és bozótok, Degré regényei francziáskodó limonádé, de se a czukor, se a czitrom nem elegendő benne. Eleven húsból, vérből való alakokat senki se tud beállítani. S ekkor jön ez a titán a krőzusi gazdagságá­val ! Csak úgy dőlnek tolla alól a kincsek, az eleven emberek rajokban. Török világ, Erdély aranykora, A nábob, Kárpáthy Zoltán és ki ki győzné elszámlálni? Ha minden alakja megelevenednék, a mely fényes fantáziájából kihasadt és a koporsója előtt menne, el volna állva az út a Múzeumtól a kerepesi temetőig daliákkal, pánczélos hősökkel, spákikkal, ja­nicsárokkal, tündérekkel, najádokkal, nimfák­kal, gnómokkal, apró b­atoungi emberkékkel. Az volna az igazi, szik­ekben gazdag fejedelmi temetés! Kemi csak, hogy első volt itthon, de al­kalmasint az egész világon is, a­mi a mese folyamatját illeti, megy, megy a mese, mint a folyam és viszi az olvasót, nem lehet a könyvet letenni. Látod, hogy csupa valószí­­nűtlenség, boszankodol is, ha realista, natu­ralista vagy, de hasztalan, nem bírsz meg­válni tőle, elbűvöl, lebilincsel, nem ereszt. Csak az egy idősb Dumas mérhető vele össze e tekintetben, s az is csak egyik regényében, a »Három testőriben éri némileg utót, c. Lapunk mai száma 205 oldal.

Next