Az Ujság, 1904. június/2 (2. évfolyam, 166-180. szám)

1904-06-16 / 166. szám

Budapest, 1904. II. évfolyam. 166. szám. Előfizetési iraki Egész évre... _ „ 28 k. — » Félévre ________14 » — » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra------2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Csütörtök, junius 16. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 52—73. A legjelen minden nap. Ünnep és vasárnap után is. Oroszosán. írta Andronicus. A tribolszki kormányzó azt jelentette Pétervárra, hogy a karabandzsai cserkesz­törzsek a kormányzósága déli hegységeiben igen megbízhatatlanok. Az orosz uralom fen­­tartása érdekében szükséges tehát: először, hogy ő a fészkeiddel törzsek főnökét, Kara­bandur herczeget, évi tízezer rubel járadékkal megvesztegethesse; másodszor, hogy a kara­­­bandzsui hegység északi lejtőire némi orosz lovasságot küldhessen megfigyelő helyőrségül. Pétervárott belátták, hogy igaza van. Tízezer rubelt rögtön bevettek a budgetbe Karabandur cserkesz herczeg évjáradéka czimén s rendes folyósítására felhatalmazták a tribolszki kormányzót. Nemkülönben arra is, hogy a kormányzósága területén fekvő ötvenegyedik huszárezred négy svadronját a karabandzsui hegység déli lejtőjére előre­tolhassa. A kormányzó ekkor férjhez adta a leányát Korbacsiewics herczeghez, őrnagyparancsnoká­hoz ama négy svadronnak, a­mely a veszélyes területre előretolandó volt. A leányának hozo­mány helyett évi tízezer rubel járadékot biz­tosított. Mire az ifjú pár áttette állandó la­kását Párisba. A négy svadron pedig, a legöregebb ka­pitány, Csipcsakov vezérlete alatt lement a karabandzsui cserkeszek nyakára. A hegység északi lejtőjét kissé nehéz volt megtalálni, mert délfelől hiányoztak a kormányzói jelen­tésben említett hegyek. Hiányzott ezenfelül a törzsfőnök, Karabandur cserkesz herczeg is, a­kitől Csipcsakov, mint orosz bérencztől, tájékoztató szolgálatokat remélt. Cserkeszek azonban valósággal voltak a vidéken s rózsa­­olaj-gyártással és leánykereskedéssel a lehető legbékességesebben s nagy üzleti szellemmel foglalkoztak. A négy svadront csak roppant területre elosztva lehetett beszállásolni. Katonai köz­pontul Csipcsakon egy Dag-Dulu nevezetű cserkesz falut határozott meg. Elkeresztelte azt Csipcsakovloszk névre, hamarosan építte­tett a közepére egy tiszti kaszinót s elvárta, hogy mind a négy svadron tisztjei abba jár­janak esténként vele kártyázni. Egy hónap múlva Csipcsakov már el­nyerte összes tisztjeinek összes folyó és jövő évi gázsiját. Azt előlegezte magának a rá­bízott divízió-pénztárból s inkognitóban el­utazott. Monte-Carlóig meg sem állt. Helyet­teseképpen Trindireff kapitány lépett minden parancsnoki jogába. Trindireff alatt a tiszturak kártyáztak Csipcsakovloszkban tovább. A melyik még sok készpénzt nyerhetett, az mind elpárol­gott Európa különböző mulatságos helyeire. A­kik pedig maradtak, azok játszottak arra, a­mi még volt. Össze-vissza elvesztették és megnyerték egymás századjainak zsoldját, élel­mezését, fegyvereit és lóállományát. Utóbb már cserkeszleány szeretőiket nyerték és vesz­tették ide, oda. Jeléül azonban az örvendetes körülménynek, hogy a fegyelem még­sem la­zult meg, a parancsnok, Trindh­eff kapitány egész háremet nyert össze. Igen örült neki az öreg, mert roppant csúnya kincstári feleséget hagyott biztosságban Tribolszkban. Már éppen azon gondolkozott, hogy ne adja-e el egy tekintélyesebb összegért, melyen Svájczba lehetne utazni, cserkeszleány-gyűj­teményét valami gazdag, vén halmuknak, mikor lovas-staféta levelet hozott neki a tri­bolszki kormányzótól. A levélben az volt,­ hogy Pétervárott elhatározták a karabandzsui előretolt különítmény meglepetésszerű katonai felülvizsgálását. Ügyeljen tehát, mert egy napon valami nagy tábornok fog ott teremni, a hadügyminiszter képviseletében. —■“ Lakinka, gyerekek! — kiáltá Trin­dhreff kapitány a tiszti kaszinóban — van-e még elegendő katonátok, hogy mutathassunk valamit annak a vén szamárnak, a­ki ide fogja dugni a wutkitól rezes orrát? A tisztek összebújtak számítgatni. A le­génység nagy része beolvadt már a cserkesz lakosságba. Földet műveit, rózsaolajat gyár­tott, cserkesz asszonyokkal házasodott össze, szaporította a muszka fajt és leányokkal ke­reskedett. Csakúgy csinálta, mint a benszü­­löttek. Nagy bajjal a tiszt urak mégis össze tudtak hozni a négy svadron maradványaiból egy svadront. Hanem azt azután egy hét alatt valóságos mintaszázaddá szervezték és gya­korolták. Jöhetsz már pétervári felülvizsgálat! Jött is, Krakowianka tábornok és kísérete képében. És pedig meglepetésszerűen jött. Mindjárt a karabandzsui terület határ- Lapunk mai száma 36 oldal. 2 ROVÁS. Ez a mai nap a taktika napja. Mintegy megvilágítása Apponyi Albert krisztusi egy­szerűségének : én csak szegény politikus vagyok, a taktikához nem értek. Nos, ma mintha az ellenzék összes csápjai belekapasz­kodtak volna Apponyinak ebbe a taktikátlan­­ságába, rehabilitálván ezt a legjobb taktiká­nak. Egy Apponyi-barát újság Apponyi be­szédéhez fűzi a kaszinó-párt oldalfordulását Tisza ellen. Nem tény, csak óhajtás, mely számít a valószínűségre, de nem gondol a lehetetlenségre. Azt a politikát, melyet Tisza István folytat, nem tarthatja nemzetietlennek az úgynevezett kaszinó-párt, mert egy üstben főtt az ő politikájuk is. Oldalfordulásról meg pláne nem illik, nem lehet beszélni a szabad­­elvű párt oszlopos tagjainál, a­kik lehetnek elégedettek, lehetnek elégedetlenek a kormány politikájával, de nem lehetnek a Polónyi Géza szövetségesei és nem lehetnek suba alatt politizálok. De hát Polónyi, a nagy, a mindenre,, képes Polónyi! Ez ma megható őszinteséggel leplezte le az ellenzéki gondolkodást. Nincs többé szó kimerülésről, belenyugvásról, erő­gyűjtésről, ezeket az emberséges föltevéseket Polónyi egyszerűen elfújta. Csak orv készülő­désről, vagy hogy udvariasan beszéljünk: taktikáról. A kormányt nem támadhatják tetteiért és kijelentéseiért, tehát a lába alatt lazítják a talajt, a feje fölött gyújtogatják meg a tetőt. Úszóaknákat eregetett meg a nagyfejű Polónyi és kötelességévé tette Tiszá­nak, hogy vezesse rájuk a kormány hajóját. Ha pedig ezt nem teszi, akkor jön az obstrukc­ió!* A kormány gratuláljon Ferencz Ferdi­nándnak fia születése alkalmából. Ezen a aknán okvetetlenül robbanni kell. Gratulál: akkor dezavuálja a törvényt. Azt mondja, hogy nem gratulál, udvariatlanságot követ el a trónörökös iránt, a­ki esetleg sértésnek is veszi. Nagyon ravasz dolog! Czivillistát nem akar Polónyi emelni, de gratulálni, azt igen. Az ország éhínség elé megy és neki a dinasztia feje fáj. Ez ugy­e­bár politika az ország érdekében és nem taktika a kormány ellen! Aztán rendkívül óvatos, félhomályba burkolt czélzások négyszemközti beszélge­tésekre, miktől azonban óvakodni fog a jö­vőre. Tisza István visszavágott ugyan, ő nem fog óvakodni, mert ha kettejük között valakinek nem hisznek, úgy bizonyára az a valaki nem ő lesz! De ismerjük ezt a kipró­bált módszert, melyet éppen Bánfify ellen alkalmaztak nagy sikerrel, két tanút állítván minden ember mellé, a mellé a Bánfify mellé, a­kihez Polónyi úr most vezekelni megy a Bimbó-utczába. Ez az akna az egyéni meg­bízhatóságot akarja fölrobbantani. E mellé sorakoznak a politikai fallumok: a kormány visszaszívja ígéreteit és megtagadja kötele­zettségeit. Ez is sikerült egyszer, mért ne próbálnák meg másodszor is? És üdvözli Apponyit, az apostolt és mindenkit, a­ki a­­kormány megbuktatására vállalkozik. Ahá, tehát már idejutottunk! Programmjuk nincs ez uraknak, de czéljuk van. A munkában, melyet a kormány programmja kínál, restek és kimerültek, de a személyi hajszára készen állanak majd. Mint a csirkék, a­melyek az udvaron szanaszét szaladoznak, s egy irányba nem terelhetők, de ha egy marék kukoriczát szórnak, mind összeszaladnak egy bolyba. Ez is taktika Polónyi részéről: ő ismeri ellen­zéki kollégáit és nem becsüli őket túl. Szemben velük pedig Tisza István úgy viselkedik, mint illik. Beszél objektíve és föl­tárja politikáját, annak belső rugóit, kimu­tatja végső czéljait, megelégszik azzal, hogy neki igaza van, a taktikázással pedig csak annyiban törődik, hogy nem ül föl neki. ♦ A tiszta erkölcs már megint fölkelőben van. És megint az Apponyiék háta mögött. Legalább ott olvassuk, hogy Tisza István az ország politikáját egy lejárt rendszer erkölcsi motívumaival akarja vezetni. Ugyan ? Hát mikor és hol járt le a politikai erkölcs a paktum óta? Hiszen a tiszta erkölcsnek minden hasznát és előnyeit kiélvezték a treuga dei emberei, Széll Kálmán kiüldözésétől kezdve át Khuen- Héderváry gróf megrágalmazásán, egészen az obstrukcziós hekatombákig. Az ország most is nyögi. A­mikor nálunk a politikai erkölcs szó­lamait kezdik megereszteni, az okos ember kérdezze mindig ezt: — Qui trompe-t-on ici ? Kit akarnak becsapni itt?* Ezek a mi tiszta, tisztább és legtisztább erkölcseink különben is nagyon hasonlók az afrikai emberevők erkölcseihez, a­kiknek a keresztény misszionárius így magyarázta meg ad oculos az erkölcstelenséget: — Erkölcstelenség például az, ha vala­melyiknek a feleségét a másik elrabolja. Két hét múlva examinálta a főnököt. — Mi az erkölcstelenség? — Az, ha valaki az én feleségemet el­rabolja. — És mi az erkölcs? — Az, ha én rablom el másnak a fele­ségét.

Next