Az Ujság, 1904. július/1 (2. évfolyam, 181-195. szám)
1904-07-01 / 181. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam. 181. szám. Péntek, július 1'i Előfizetési árak: Egész évre......... 28 k. — £, Félévre ... ........ 14 » — » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra ------ 2 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 62—73. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS: A képviselőházat nem alaptalanul gúnyosan színháznak is szokták nevezni. Folyik ott komédia elég és aratnak ott színházi sikereket eleget. Az ilyeneknek van művészi értékük, de eredményük éppen csak a szónokra tartozik, másra nem. Egy-egy fényes szónoki diadal után az ország dolga marad, amilyen volt, csak a szónok úr hízik s hordja a fejét magasabban. Tisza István mai hatása nem e színpadi sikerek közül való. Az ember sem olyan, hogy tetszésre pályáznék, a gondolkodása sem olyan, hogy a tenyereket hozná működésbe. Inkább az agyvelőket. S a czélja sem az, hogy nagy, nagyobb és legnagyobb szónokká avanzsáljon. Szárazon, szinte személytelenül kezeli a politikát. Sohasem beszél a beszéd kedvéért és sohasem szópokol a hatásra vigyázva. Ezért a hatás, az igazi hatás nem is marad el. Mai beszéde olyan volt, mintha valaki végigjár egy sor ellenséges katonán és kihúzza puskájukból a vaktöltést. Nem gúnyból, nem is hepéziából, hanem az ellenség iránt becsületes lojalitásból. Figyelmezteti, hogy ezzel a töltéssel nem lehet lőni, mert nincs magja Egyben pedig — megint nem fenyegetésül, hanem őszintén — megmutatja a saját fegyverét, melynek van • •. S az ellenzék — noha erősen készült az ellenkezőre — lenyűgözött figyelemmel ez alatt az impresszió alatt állott. Meg is rendült elhatározásában, meginogtak a ráfogások és az előítéletek, mikkel a Tisza-kormányt illették. Meggyőző hatása is mutatkozott a ma.. -Tisza nyilatkozatainak. Egészben véve pedig, a Zoltán-nivón fölött álló ellenzéki politikusok megérezték, hogy ez a miniszterelnök, ha szerintük igaza nincs is, de igazat beszél. hu Az Abbazia-kávéház törzsasztalának humoros vajdája furcsa tréfát űzött ma a magyar király székesfővárosával. Bement a közgyűlésbe, melynek nyaralás-ritkította soraira kánikulai álmosság borult, hogy az Örökimádás-temploma környékéről elhessegesse az idegen apáczákat. Mivel azonban már ott volt, a komolyabb elemek vezéremberei pedig nem voltak ott, beugratta az álmos bácsikat egy bolondságba. Abba, hogy a királyi székesfőváros az országgyűléshez írjon fel valamely czivillistaellenes sztrájk, vagy obstrukczió, vagy a manó tudja miféle hasonló ízetlenkedés érdekében. Az álmos bácsik, kik velünk együtt méltán epednek arra, hogy a magyar király új, pompás budavári palotája mielőbb hangos legyen igaz magyar udvari élettől, meg voltak róla győződve, hogy csupán ezt instálják illő hódolattal, midőn a vajda kávéházi mókatoldalékát is jámborul megszavazták. Holott ez a toldalék agyoncsapja a magyar udvartartásért emelt hazafias kérelem egész értékét. Mert a koronás magyar királynak bolondságos módon feltételeket szabni sőt e feltételek nem teljesedése esetére czivillistafelvonásai meg lényegem , otromba illetlenség. Ez nem méltó Budapesthez. Nem is igy szokás királyokat udarukkal együtt valamely nemzethez s valamely városba édesgetni. A vajda tréfás puccsa sikerült. Jót lehetne nevetni rajta, mint egy napi bolondságon, ha nem volna a tréfába belekeverve a korona is. És, ha nem a magyar székesfővároson esett volna meg olyan baklövés, aminőt megszégyelhetne maga Abdera. * Nono, a néppárt belső dolga csakugyan kezdene érdekessé válni ? Kiütött volna kebelében a Zichyek harcza? Aladár gróf az új pártelnök, János gróf a volt pártelnök ellen vonult ki Nagy-Kanizsán ? Hát nem is annyira választóinak szóló beszámolás volt a beszéde, mint inkább leszámolás az atyafiával ? . . . Mindezen kérdéseket a néppárt sajtója tolja az ajkakra, melyek szivesen mosolyognak minden nyilvános hajbakapáson, kivált ha az jó családokban történik. Miután már János gróf nyilatkozott, hogy ő nem hitelen a néppárthoz, mindössze is a zsidók reczepcziója ellen nem akar hadakozni, a néppárt lapja mégis nagy fontoskodva mutogat a beszámoló Aladár gróf felé: »ezt az ifjú Zichy! hallgassátok, ez az igazi, ez az, a kiben nekünk kedvünk telik . . .« Hát hiszen jól van. Kinek a pap, kinek a papné. Ha a néppártnak most már Aladár gróf tetszik jobban, mint János gróf, az az ő dolga. Magunk részéről meg örülünk is ezen. Mert nekünk úgy rémlik, hogy János gróf a figyelemreméltóbb politikai tehetség s mi jobb szeretjük, ha a szabadelvüség ellenségeit kisebb tehetséggel vezérlik. Hanem, ha János gróf valóban egyedül csak a zsidó reczepcziónak irgalmaz, akkor mi az unokatestvéri harcznak tárgyi tényálladékát Aladár gróf beszéde után nem látjuk. Mert abban sincs kimondva, hogy Aladár gróf és a párt nem irgalmaz még annak sem. Vagy ez csak azért hallgatódott a fehérlábú Gaálné. Irta Krúdy Gyula. Szurdokon, ahol hajdanában annyi Grál lakott, hogy nem is volt másnak becsülete, csak Gaál-fajtának, élt valamikor egy kedves menyecske, akit még öregasszony korában is azzal különböztettek meg a többitől, hogy »fehérlábú Gaálné«-nak hívták. A szurdoki Gaálok nagy nemzetsége azóta szétszóródott, mint a pelyva a szélben. Mindenhová jutott Gaál az országban, a »kovásznak a nemzet testébe«, mint az otthonmaradottak emlegették. Ám én azt gondolom, hogy azért hagyták el ármálista falvukat, mert egy sápadt arczú, vén banya jött hozzájuk fakó szekeren: a szegénység. A híres Gaálok, a verekedő Gaálok, az alispánválasztó Gaálok emléke majd elenyészik, mert hiszen hőstetteik feljegyzésére kevés volna a Tisza, ha tinta volna a Tisza, — csak a »fehérlábú Gaálné« emléke lebeg még az elmékben és a szivekben , mert hiába, a nagyszakállú hősök csak a maguk idejében érdeklik az embereket, de egy szép asszonynak fehér lába időtlen időkig kiváncsivá tesz. Még a trójai hálóra sem Achilles nagy ereje miatt találódott ki, hanem egy csalfa asszony szőke hajáért. Hát milyen is volt a Gauthé fehér lába ? Hisz utóvégre minden asszonynak fehér a lába, mindegyik tud vele babonázni, boszorkányozni. tán a Gaál Erzsi lába se volt olyan nagyon fehér, hogy külön feljegyeztessék, csak a hive tette, az a bolondos hit, amely gyakran széppé teszi még a rutát is és csúnyává a gyönyörűt. A Tisza, az alföldi menyecskéknek, lányoknak ez a nagy szépítőszere, fehérre mosta valamennyi szurdoki asszonynak a lábát, orczáját, nemcsak a Gaál Erzsiét, mégis neki lett volna a legfehérebb lába ? Hát az volt. Akik azt gondolták, hogy látták valamikor, mind holdkórosak lettek attól a vakító fehérségtől. Pedig sokan vélték látni, mert a menyecske ott szokta mosni egymaga csalánszövésü ingeit a kertjük végében, a Tiszában. Azt nem bízta másra. Persze csak estefelé merészkedett ki a Tiszapartra, amikor már elaludt a falu és az alpári mosóasszonyok eltakarodtak a vízpartról. Ott felgyűrte szoknyáját térdig és mosott a selyemlágyságú vízben. A hold felébredt a túlsó parton és ezüstjével körülfogta a Gaálné alakját: ezüstasszony mosott ezüstfolyóban. A ruháról, amit a vízből kiemelt, folyékony ezüst csurgott le. Éjjeli csónakázók babonásan nézték a jelenést, amíg aztán felcsendült a Gaálné szirénhangja és dala, dalolgatott, mert hisz régi mondás, hogy hízelkedni kell a Tiszának, ha azt akarják a mosónők, hogy nagyon fehér legyen a ruhájuk. Ezeknek az éjjeli mosásoknak kicsik terjedt. Utóvégre a szép asszonyokról még akkor is beszélnek, ha nincs is róluk mit beszélni. Gaál uram amolyan tunya, álmos fráter volt, akit semmi se hozott ki a nyugalmából, csupán a névnapok, keresztelők, torok, gyér szakállát csupán azért növesztette, hogy legyen mit tépegetni, ha az adósságok gondja nagyon ránehezedett, de ezzel aztán vége is volt mindennek. — Gaál uram álmosan szólongatta a feleségét: — Bolond vagy ta Erzsi, kimosnák a szolgálóid a ruhát. Már minek megy te magad a vízbe? Gaál Erzsi hetykén felelt: — Már pedig az én ingemet nem veszi a kezébe semmiféle durva, szennyes marok. Az anyám is maga mosta, én is magam mosom.- (1- 1 G. János csak lustán vonogatta széles vállát. t lehet tenni az asszonyok hiúsága ellen? , sony semmit. Jobb belenyugodni abba, amit úgy sem lehet megváltoztatni. Gaálné tovább is járt éjjel a Tiszapartra és forró nyári estéken bizony fogyatékos volt a ruházata is. De hát, csak nem moshat selyen köntösben ? A sűrű füzes eltakarta és a szellő ha árulkodva hajtotta félre a gallyakat, Gaálné ijedten kuporodott le a vizbe. Gaál János nevető dörmögése hallatszott: — Csak én vagyok! Gyere ki a vízből. A menyecske szégyenlősen felelt : — Csak menjen szépen vissza. Magának se kell mindent látni. Még neki se ? Gaál János csóválta a nagy fejét. Hát nem bolondok ezek az asszonyok, vagy úgy titkolóznak? Utóvégra a férj már csak láthatja a felesége ingét ? . . . Talán így, talán másképpen kerekedett a szégyelős Gaálnénak az a híre, hogy olyan nagyon fehér a lába, amit pedig közelből senki sem látott. Talán éppen azért. Hisz sok asszony nagyon is mutogatja a lábát, mégse jut eszébe senkinek megcsodálni. A szemérmes Gaálnéra pedig az egész világ ’függeszti a szemét a lába miatt. Nőtt, nőtt a Gaálné fehér lábának a híre". özvegyemberek meg legények még Szurdokon is voltak, akiknek semmi egyéb dolguk nincs. Lapunk mai száma 32 oldal.