Az Ujság, 1904. augusztus/2 (2. évfolyam, 226-239. szám)

1904-08-16 / 226. szám

II. évfolyam. 226. szám Kedd, augusztus 16. Budapest, 1904. Előfizetési árak: Egész évre ......... 28 k. — Félévre ... „ ... .„ 14 » — » Negyedévre „. ... 7 » — » Egy hóra ....... 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL : Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 52-73. Heg­jelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS. Nem lesz ellenzéki koalíczió — mondotta Eötvös Károly Nagy-Kőrösön. (Kecskeméten bizonyosan azt mondta volna, hogy lesz.) Nem is kell, nem is érne sokat, nem is volna helyes. Csak mindenik ellenzék teljesítse becsü­letesen a kötelességét. Nincs hát fegyverközösség, a­mi nem is morális dolog. S ezt hirdeti Eötvös Károly, Madarász József, Olay Lajos és Lengyel Zoltán! Az örökös barátkozók, szövetkezők és csatlakozók. De azért a jókedvű vajda bevallja, hogy az új párttal kötött szövetséget öt kemény pontozatokban, a nagy­kőrösi választópolgá­rok pedig kimondták, hogy változatlan hűség­gel ragaszkodnak a függetlenségi elvekhez. Eötvös Károlyt is sokra tartják, de csak köz­életi, nemzeti és irodalmi működése alapján. Igazán mulatságos dolog a kánikulás politika. Ha nincs szövetkezés és barátkozás, hogy kerülnek össze Bánffy Dezső, Eötvös Károly, Madarász József, Olay Lajos, Lengyel Zoltán és a nagy­ körösi választók ? Ha igazán olyan függetlenségiek a körösiek, miért tűrik, hogy Eötvös Károly csak azért nem akar beszélni a volt pártjáról, nehogy alkamazzák rá a csúnya madárról szóló mondást? És végezetül ki a körösiek politikai képviselője? Mert ők Eötvös Károlyt csak jeles írónak tartják . .. Mi irók pedig úgy látjuk, hogy Eötvös Károly — ha így be tudta csapni a körösieket — mégis csak politikusnak jobb. * A­ki rosszat mond a főpapokról, nem lehet néppárti. Értekezleten hozta meg ezt a határozatot a néppárt, s azt a tagját, a­ki a püspöki karról hirdette, hogy nem áll föladata magaslatán, szépen kitessékelte a pártból. Ez mindenesetre némi tisztázása a nép­párti zavaros politikának. Tehát nem néppárt, de pappárt. Vagyis néppártinak nevezhető az, a­ki minden tekintetben és minden dologban hibátlannak és makulátlannak vallja a pap­ságot.­­ Ki más sorozható ebbe a kategóriába, mint az, a­ki pap? Alig valaki, jóformán senki. A pap pedig ne politizáljon. Papé a lelkek vezérlete, nem pedig a hétköznapi élet kor­mányzása. A lelkipásztorkodás alapja a hit, a politikáé a hitetlenség. A­mit nem látok, csak érzek, a­mi fölül van a tudáson, az a papé, a­mi reális és megfogható, a­mit meg lehet mérni, a­mit fokozni kell, a­minek haladás és fejlődés a rugója, az a politikusé. Ha a végső konzekvencziáit keresnők ennek a nagy belső ellentétnek, arra kellene kilyukadni, hogy pap ne is lehessen képvi­selő, mint ahogy a katona nem lehet az. Másra tett esküt, mint a­mit vallania kell, ha bemegy a törvényhozók házába. De ha idáig nem is megyünk ebben a pillanatban, azt mégis ki kell mondani, hogy rosszra ve­zet, ha a lelki élet vezetői ellentétben van­nak a testi élet kormányosaival. S ha harczra kelnek,­­ megmutatta a franczia példa is, a­mit amúgy is mindenki tudott — sohase a papság lesz a győzedelmes, de mindig az állam. Tehát a főpap se lehet néppárti. Érzik is ezt már, vallják is és hirdetik. S akkor ki marad néppártinak? Az egyiket kiteszik, mert leszólja a papokat, a másik kimegy magától, mert maga is pap. Talán — hála Istennek — nem marad meg senki... Futnak a lovak künn a versenytéren. És futnak az emberek a totalizatőrhöz, a köny­veshez. A lapok pedig közölnek sporthíreket és tipeket. Bezzeg másképp lesz majd három hét múlva. Akkor már a lovak nem futnak a versenytéren, s az emberek már elvesztették a pénzüket. A lapok pedig nem sporthíreket közölnek és tipeket, hanem rendőri jelentése­ket sikkasztásokról, csalásokról, talán öngyil­kosságokról is, s roppant morálisak lesznek és szidják a játékszenvedélyt és erkölcstelen intézménynek mondják a totalizatőrt. A filozófus pedig elmélkedhetik azon, vájjon nem volna-e czélarányos ezeket az újságczikkeket megfordítani? Netán okosabb volna most lohasztani a játékszenvedélyt, most rámutatni, mivé kezd fajulni az egykor nemes verseny­sport és csak három hét múlva tipelni. A morális czikkek esetleg így se használnának sokat, de a ti­pék bizonyo­san jobbak lennének. G®nü@laf@k a könyvtárban. írta Sebestyén Károly. Az óriási kör alakú terem fölé üveges kupola borul, fölülről árad be a fény, meg­szelídülve és tompultan, a kopott foliánsokra, ritka kéziratokra, termetes térképekre és sápadt világítás vetődik az amúgy is kalováry arczokra, melyek komoly tanulmányokba merül­tek el. Az egész világ együtt van ebben a Beading­hallban, öreg asszonyok és ifjú, szép leányok, fiatal diákok és hosszú szakállú vének, fehérek és négerek. Világ vására ez, de bármit mondjon a mindent megrágalmazó szkepszis, nem a hiúság vására. S a nagyszerű gépezet bámulandó pon­tossággal dolgozik. Százával ostromolják a könyvtárat a kutatni vágyók, napjában sok ezer könyv kerül elő, némelyik a legfélre­­esőbb zugból. És minden rendben van és minden csendben folyik le. A British Mu­seum könyvtárából semmi sem hiányozhatik, tagadó választ itt a könyvkérőnek kapnia nem szabad. Könyvek, melyekre megannyi­szor égető szüksége volt a tudósnak s nem volt képes hozzájuk jutni Németországban, Francziaországban, itt első kérésre rendelke­zésre állanak. A terem közepén körben álla­nak a Catalog­uc­ desie-ek; ha valaha könnyű volt az eligazodás könyvtárlajstromokban, itt bizonyára az. S a­ki jogosult az olvasóterem látogatására, az használhatja egyúttal a könyv­­jegyzékeket is, melyekhez akárhány más könyvtárban tilos hozzányúlnia az idegennek. Itt a vizsgálódó, kutató szorgalomnak nincs határ­vetve, évezredek tudós munkájának gyümölcseit élvezhetjük a velünk együtt dol­gozók, rokonérzelmüek ünnepien komoly tár­saságában. S míg a munka szünetel, míg elménk kifáradva a megfeszített tevékenységben pi­henőt tart, elgondolkodunk ez intézményen és hódolattal hajlunk meg alkotója, az angol nemzet előtt. Mert e nép a világ tudományának és műveltségének ezt a középpontját határtalan áldozatkészséggel, csodás szakértelemmel, gaz­dag leleménynyel nem önmagának teremtette meg, hanem az egész világnak. Bacon filan­tróp bölcselkedésének szellemét érezzük itt áldó jótékonysággal működni, ama főnként és nemes gondolkodást, mely elhívta az emberi elmét a hiú és meddő okoskodásoktól és el­telve ez emberi ész nagyságának és termé­kenységének tudatával, az áldásos, gyakorlati, gyümölcsöző munkálkodás teréire szólította. A terem ünnepi csendjében e szellem szárnycsapásait hallom. íme a nép, mely föld­höz tapadt üzleti gondolkodásáért oly gyak­ran szolgált tárgyául az olcsó gúnynak, vagy ostoba kárhoztatásnak, nagyobbat teremtett a­ tudomány eszményi javaiért a­ világ leg­­idealisztikusabb érzésű népeinél. S e nép, me­lyet mind e mai napig annyiszor ért a rideg­­enzés vádja, páratlan s fentartás nélküli ven­dégszeretettel zárja ki ajta­it az idegennek, legyen az jó barát vagy ellenség. A British Museum dús gyűjteményei kö­zött legjelentősebb és legmélyebb elmélke­désre ez­ a könyvtár indít. A népek tanító­mestere e kerek csarnok és boldog a nép, mely megérti és megfogadja e néma kupola hangos oktatását. Mert nemzeti erőnek ki­apadhatatlan forrása buzog itt föl, mely bő­ven táplálja bár az idegent is, mégis csak elsőül az angol népnek szolgál dicsőségére s javára: visszatér, a honnan vétetett. Mely belső ösztön, lelki szükség szülte ezt az intézményt, mely az emberi alkotások közül egyike a legtökéletesebbeknek ? Vé­gigjártam Európa összes nagy közkönyvtárait s hozzám e kulturális középpontok mindig közvetlenül, érthető nyelven szólottak beren­dezésükkel, tartalmukkal, a bennük uralkodó szellemmel. Hisz alig van jellemzetesebb va­lamely nép műveltjeinek gondolkodására, mint a közkönyvtárak látogatottsága, kezelésük módja, forgalma és közönsége. És én azt találtam, hogy Németország még ma is, annyi ragyogó elme és alkotó tehetség virágzása után a tudományt csak Lapunik mai száma 18 oldal. Tüzek és tüzelték. A magyar rónaság nyári hangulatá­hoz még mindig hozzátartozik esténként az ég pirossága hol erre, hol arra. Kaz­lak, szérűk, pajták vagy házak égnek. Olykor erdők vagy a lábon álló vetés. De egész falvak is, vagy városnegye­dek. A jómódú emberek házában pedig még mindig megszokott alak az a két­­három tisztes parasztember, a ki leégett községe javára gyűjtöget. Valamint az újságokban sem ritkaság a tömeges; tűz­károsultak javára való gyűjtés. Kultúránknak ez is egy rozoga, régi mértföldmutatója. Valósággal úgy van, hogy 1867 után, Széchényi Ödön gróf föllépése következtében az önkéntes tűz­oltók intézménye rohamosan elterjedt, de mint sok jól kezdett dolgunk, ez is visszaesett. Helyébe pedig nem követke­zett el a tűzoltás ügyének országos szervezése. Az állam ugyan sokat tett, de nem eleget; a szervezet maga pedig a mini­

Next