Az Ujság, 1904. augusztus/2 (2. évfolyam, 226-239. szám)

1904-08-16 / 226. szám

z­ ezimális lomposság kezében nem lett azzá, a mivé fejlődnie kellett volna. Nagy sze­rencse még, hogy József kir. herczegünk nemes hajlandóságból a lelket vala­hogyan megtartotta a tűzoltó testületek­ben, mivel különben merő vasárnapi parádé és egyenruhadisz lett volna az egészből. Sokfelé úgy sem más. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy több város, rendezett tanácsú város, sőt nagyközség is jól rendezett tűzoltó­ságot tart fönn, a­mit tisztelettel emlí­tünk föl. Maga a főváros is modern lábon tartja a maga kitűnő tűzoltósá­gát. De ott, a­hol legjobban kellene, a nádfedelű vagy zsindelyes földművelő falvakban a tűzoltást még ma is csak egy berozsdásodott vizipuska, néhány lukas csöbör és egy-két kád poshadt víz képviseli. Legfeljebb még egy végre nem hajtott vármegyei vagy városi csere­­pezési szabályrendelet. A kár, a­mit a tűztől gabnában, épületben, állatban, sőt emberéletben is szenved az ország, még mindig nagyon jelentékeny. Milliókról van szó. Az idei száraz és forró nyáron meg éppen óriási tűzkárok fordultak elő. Bizonyos hibás hangulat is van el­terjedve az országban. Sokfelé meg­állapodott közhit, hogy a tűzoltás szer­­vezése és föntartása a biztosító társa­ságok érdeke, tehát áldozzanak érette azok. Ez részben igaz és a biztosító társaságok áldoznak is. De ez a fél vagy negyedrész igazság is inkább csak a nagy városokra áll, a­hol sok a bizto­sított vagyon. De itt is többnyire na­gyobb a nem­ biztosított vagyon, a fal­vakról pedig ne is beszéljünk. Arról se, hogy biztosítási ügyünk maga is gyönge lábakon áll még, az úgynevezett »önbiz­­tosítás« pedig nálunk, a­hol oly igen kevés gazda dolgozik kész tartalékpénz­­zel, vagy rendszeres kár­alappal, nálunk ez a jövő század zenéje, más minden­ben is. Az a közhit tehát, hogy a tűzkár egyedül a biztosító­társaságok fejfájása legyen, nyers előítélet. De különben is a legjobb biztosítási szervezet mellett is még mindig tengersok olyan készlet, fun­dus instructus, bútornemű és más vagyon szokott lenni, a­mi tűzbiztosítás alá nem kerül. Nem is szólva az emberi életről és testépségről, valamint a gazdasági állatok nagy számáról. Szóval a tűzoltás ügye még akkor is nagy közigazgatási és társadalmi fel­adat, ha máskülönben a tűzbiztosítás szervezve volna is. Kivált nagy feladat a földmivelő országban, a­hol a nyári tűzkárok járványosan szoktak föllépni s az ember vagyoni biztossága nagyon ki van téve még a szomszéd gyerekei játékának is. A figyelmeztető véletlenség hozta most magával, hogy a hetek óta pusz­­tító rendkívüli tűzkárok idejében ül össze Budapesten a nemzetközi tűzoltó kongresszus. És ezzel kapcsolatban teg­nap megnyílt a budapesti tűzoltó-kiállítás is, mely mint kultúrtörténeti gyűjtemény azokra is érdekes és tanulságos, a­kik nem szakemberek. Ámbár ki ne volna szakember a tűzkárok dolgában. A tűzoltóknak ez a nemzetközi gyű­lése kétféleképpen is figyelemreméltó. Elsőbben a külföldiekre nézve azért, mivel Magyarországon megtapasztalhat­ják, hogy milyen egy olyan ország, a­melynek tűzoltási ügye rosszul van szer­vezve, vagy sehogy. Rájuk nézve ez olyanforma tanulság, mint a­mikor az orvosok elmennek messze Keletre, hogy a kolerát a maga fészkében tanulmá­nyozzák. Másodsorban azonban reánk nézve hasznos ez a kongresszus és ez a kiállítás. Mi ezekből és a tárgyalások folyásából megtanulhatjuk, hogy tűzoltási ügyünket miképpen lehetne legtökéletesebb lábon szervezni és az újkori technika milyen készülékeivel felszerelni? Most ezt ké­szen láthatjuk magunk előtt e kiállítás tárgyaiban és a külföldi szakemberek kipróbált tapasztalataiban. Az állami vagy nem állami biztosí­tási szervezetről most ne beszéljünk. Nem erről van szó. Máskülönben is be­­végzett dolognak tekintjük, hogy a her­­kulesi feladatokkal túlterhelt állam a társadalom elmaradt állapotai mellett ekkora újabb terhet a nyakába nem vehet. Ellenben a tűz ellen való profi­laxis és a tűzoltás egyképpen közigaz­gatási és társadalmi feladat. Az orszá­gos szervezést állami felügyelettel és támogatással mostani autonóm szerve­zetünk is jól elvégezheti. Ha csak ko­molyan vétetik a dolog, Magyarország általában véve most a gazdasági élet szervezésének korsza­kába jutott bele. Elvben nem utolsó dolog a tűzkárok ellen való együttes védekezés. Föl kell tennünk, hogy az állam, a vármegye, a város, a község és az egész társadalom megragadja az intő alkalmat és az országos szervez­kedés erélyesen meg fog indulni a tűz ellen is, filológiai módszerrel űzi és kevés az érzéke a történeti fölfogás iránt. A francziák, meg­döbbenve a német részről egyre fölhangzó vádaktól, szintén közelednek az aprólékos, kis részletkérdésekben elvesző kutatás felé, sza­kítva a régi merész, divinatórius, néha felü­letes metódussal. Az angol látóköre széles, szeme biztos és éles, érzéke kiválóképp gya­korlati és majdnem csalhatatlan a dolgok lé­nyeges jegyeinek megismerésében. És tudo­mányos gondolkodása világosan tükrözik nem­csak roppant könyvtárában, hanem a könytár berendezésében és kezelésében is. A történeti fölfogás magától érződik oly nemzetnél, mely több mint kétezer éves múltra tekint vissza, s melynek históriája gazdagabb és tanulságosabb bármely más nemzeténél. Önérzete oly fejlett, hogy csaknem bántóvá lesz a más származásuakkal való érintkezésé­ben, de benne folytonos és megszakítatlan annak a tudata, mi é s mik voltak elei. Mert ez a nép állott ellen a legmerészebben a­­római hódításnak, ez veszélyeztette Agricola büszke csapatait; ez állott ellen a népvándor­lás nemzetgyilkos viharainak; ez maradt ren­dületlen az emésztő polgárháborúk, a piros és fehér rózsa füzében és ez vívta meg a feled­hetetlen azincourti csatát. És ez győzte le a legyőzhetetlen armadát és ez vetett határt Napóleon világbiró hatalmának. Voltak vesz­teségei is, szégyenletes békéi, alattomos bér­gyilkosságai, véres polgárháborúi, mint min­den nemzetnek. De tudott győzni s élni a­­ győzelemmel, tudott tanulni és feledni. És a balsors és viszontagságok, forradalmak és királygyilkolás ezernyi fordulatai között éppen maradt mind e mai napig polgárainak alkot­mányos szabadsága. Egy pillanat alatt, míg végigméri az idegent, végigszáguld elméjén a gondolatok­nak az egész sorozata. Azért az önérzet, a büszkeség e férfias szívekben. De éppen mivel tettek edzették őket s emelték a jelen nagyság s erő magaslatára, azért nem volt soha ideje kettőre : a teljesen elméleti, metafizikai szemlélődésre egyfelől s. a. kis, lélekölő részletek kutatására, a szövegkritikai nyomozásokra másfelől. Anglia filozófusai vagy erős logikusok, mint Stuart Mill, vagy a folytonos fejlődés törvényeinek kutatói, mint Herbert Spencer, vagy egye­nesen gyakorlati bölcselkedők, az erkölcstan, a politika, a nemzetgazdaság művelői. Míg Németország elméinek legjavát a spekulatív gondolkodás foglalkoztatta s teljesen le­nyűgözte, az angol földön dolgoztak és fárad­tak, új találmányokkal gazdagították az em­beri életet és törvényeket hoztak az emberi együttélés politikai és gazdasági szabályo­zására. Gyakorta kipróbált dolog, hogy a magyar elme nem vall rokonságot az­­ elvont német elméletekkel; annyira idegenkedik tőlük, hogy m­indezideig csak meddő kísérlet­­maradt a­­ meghonosításukra való törekvés. Másrészt büszkén vallottuk sokszor, hogy alkotmányos érzés és politikai képességek tekintetében az angolokkal közel rokonságot érzünk. Ha mi e rokonságot a nemzeti lélek egész komplikált szövedékére ki tudnék terjeszteni! Mily hamar megváltoznék sorsunk, mennyire megfordulna a hangulat irányunkban Európaszerte, hol most voly kevés az igaz jóbarátunk!... És az első alkotás, mely a szorgos, tehe­tős, gazdag nép műhelyéből kikerülne, egy középpont volna, melybe a világ minden népei találkoznának csöndes, termékeny, ál­dásos munkára. Kerek, kupolás, fölülről vilá­gított, roppant reading-hall, gyülekező helye nemcsak a szaktudósoknak, hanem mind­azoknak, a kik vágyódnak a műveltségre és itt, e dús forrásnál bőven és könnyen meg­találják. Álomképek . ■ . méltatlanok a helyhez, melyen születtek, a városhoz, melyben fogan­­tattak, a nemzethez, melynek földén szövi-­­gette őket egy rajongó, hazája nagyságáért epedve lelkesedő szegény ember. Fogjunk mun­kához : asztalunkon újabb becses és ritka könyvek egész halmaza fekszik, várva a föl­dolgozásra. Erős igazságaik, hatalmas tényeik, megdöbbentő világosságok elől szégyenkezve menekülnek el a misztikus, ábrándozó gondo­latok a könyvtárban. AZ ÚJSÁG Kedd, augusztus 16. BELFÖLD. — A képviselőház folyó évi augusztus hó 19-én, pénteken déli 1­2 órakor ülést tart. KÜLFÖLD. Az örmény zavargások. Erzerumi kon­zuli hírek részben megerősítik a djadini ke­rületben (bajazidi szandsák) előfordult ese­ményekre vonatkozólag közzétett laphíreket, de megállapítják, hogy néhány tiszt, hivatal­nok és kurd igyekezett a zavargást megaka­dályozni és az örményeket megvédeni. A porta részletes jelentést kért be a kormány­zótól és a zavargások megakadályozására szigorú parancsot adott. Az örmény pátriárka ma válaszolva a porta egy jegyzékére, melyben azzal vádolják a patriarkátust, hogy ez nem tanúsított kellő tiszteletet a trón és az ország iránt, a múlt­kor a bitliszi vilajeti hatóságok ellen a leg­utóbbi "események miatt beadott panaszló iratában jegyzéket nyújtott át, a­melyben a pátriárka a porta e felfogása ellen tiltakozik és kifejti, hogy az ama hivatalnokok ellen tett panasz, kik kötelességüket elmulasztják, ilyen helytelen érzületet nem involválhat. Egyszersmind a pátriárka fenn is tartja pa­naszait. Harcz a komitácsikkal. A periepei kerület­ben (monasztiri vilajet) lévő Szelzénél ütközet volt egy 25 tagú, Karamidov bandafő­nök vezetése alatt álló bandával, mely előbb a Murihova vidékén folytatta üzelmeit. Elesett egy hadnagy és egy

Next