Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)
1905-03-05 / 66. szám
16 T SZÍNHÁZ, zene. * Vendégszereplés az Operában. Az Operaházban e héten Alföldi Irén fog vendégszerepelni, ki kedden Lohengrin Elza szerepében és csütörtökön A walkür Sieglinde szerepében lép föl. * Hírek a Nemzeti Színházból. A Nemzeti Színház művészszemélyzete jelenleg két eredeti darab előadására készül. Az egyik ifjabb Hegedűs Sándor Ikarosz czímü drámája, a másik Wolfner Pál Olga czimű társadalmi színműve. * Vígszínház. Szécsi Ferencz új darabja, a »Színház ördöge« ma került másodszor színre. A nagy számban megjelent társaság több ízben a lámpák elé tapsolta a szerzőt. * Blaha Lujza új szerepe. Vidor igazgató Blaha Lujza asszony számára új népszínművet szerzett meg. A darab Major Simon Spamuram czímű népszínműve, melynek zenéjét is Major írta. A Népszínház illusztris vendégművésznője már át is vette a főszerepet, melyet az új népszínműben még ebben a szezonban kreálni fog, ezenkívül megígérte a művésznő, hogy részt vesz abban a népszínmű-cziklusban, melyet jeles népszinmüirók java műveiből a Népszínház rendezni fog. Holnap este eljátszsza a művésznő régi szerepét a Falu rosszában, a jövő vasárnap délután pedig Vidor Pál most felújított darabjában, az Ingyenélők-ben lép föl. * Pálmay Ilka a Népszínházban. A Népszínház márcziusi műsorát különösen érdekessé teszi Pálmay Ilka vendégszereplése, ki a Mikadóban fog néhány estén fellépni, de emellett új szerepet is fog egyúttal kreálni a »Farkas meg a bárány« czímű egyfelvonásosban, melyet Heltai Jenő poétikus fordításában fog bemutatni. * A Színművészeti Akadémia előadása. Az Országos Színművészeti Akadémia növendékei ma a Nemzeti Színházban régen hallott Dórát, Sardou színművét játszották el az Urániában, rendkívül gondos és sikerült előadásban, mely elsősorban Csillag Teréznek, a növendékek kiváló tanárnőjének fényes eredménye. A czímszerepben Aczél Ilona szép tehetségének újabb tanújelét szolgáltatta. Gazdag árnyalattal és meglepő értelemmel játszott; a fiatal művésznőre kétségtelenül szép színpadi jövő vár. A márkinét Bolgár Olga adta; ez volt első bemutatkozása és nagyon intelligens, biztató tehetségnek bizonyult. Huzella Irén igen kedvesen beszél és nagyon helyesen mozog a színpadon. Kelemen Mária szerepének drámai részletei szépen sikerültek. A férfinövendékek közül Hajdú József már nagy színpadon is derekasan megállná helyét; ez a fiatal növendék nagyon értékes talentum. Gedő Gusztáv különösen egyszerű, keresetlen játékával keltett jó benyomást, míg Földes Dezsőnek csupán szép orgánumát dicsérhetjük. Joannovich Gábor Andre szerepében nem vált be; játékából teljesen hiányzik a közvetlenség és minduntalan visszaesik a szavalás hibáiba. Madarász Márton a komikus szerepkörre mutat tehetséget. A színház nézőtere zsúfolásig megtelt, meleg elismeréssel adózva a vezető tanárnak Csillag Teréznek és a szereplőknek. Az előadást Berzeviczy Albert dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter is végignézte. (71. a.) * Hangversenyek. A tizedik filharmóniai hangverseny e hó 15-én lesz Bartók Béla közreműködésével, ki nemcsak mint zeneszerző, de mint zongoraművész is nagy sikereket aratott úgy nálunk, mint a külföldön is. Liszt »Halottak táncza« czímű »Scherzo«-jának első előadásában fogja a zongorarészt játszani. (Jegyek kaphatók Méry Béla zeneműkereskedésében, Andrássy út 12.) A Budapesti Kegyes-Tanítórendi Főgimnázium Segítő-Egyesülete márczius 6-án, este 6 órakor a budapesti Katolikus Kör nagytermében (IV. ker., Molnár utcza 11. szám) jótékonyczélú hangversenyt rendez. A budai református templomban (II. ker., Szilágyi Dezső tér) márczius 10-én, pénteken este 6 órakor ismét alkalma lesz a zenekedvelő közönségnek magas zenei élvezetben részesülni. Évenként két-három ilyen hangversenyt rendez a budai egyházi bizottság. Márczius 10-én Degel Frigyes orgonán, szegedi Lukács Mária, Popper tanárnak tanítványa gordonkán játszik, Krén Margit tanárnő énekel. Jegyek 4, 2 és 1 koronáért a Rózsavölgyi és Társa udvari zeneműkereskedésben, Toldi Lajos könyvkereskedésében, a Kálvin-téri és a Szilágyi-téri református lelkészi hivatalokban kaphatók. A főváros Wagner-publikumának alkalma lesz márczius 24-én, pénteken, egy jeles Wagnerzenész játékában gyönyörködni. Weston Vilmos zongoraművész hazánkfiának ezen a napon lesz első önálló hangversenye Budapesten. A művész két évtized óta él külföldön, ahol a kritika osztatlan elismerésben részesítette művészi játékát. A hangverseny érdekességét emelni fogja Székely Irénnek, a Népszínház művésznőjének közreműködése, ki opera-áriákat fog előadni. Jegyek Méry Bélánál (Andrássy út 12.) válthatók. * Az Ex-lex kiállítása. A Magyar Színház a legnagyobb fénynyel és pompával állítja ki Rajna Ferencz revue-jét, az Ex-lex-et. Háromszáznál több új jelmez készült Lefler Henrik festőtanárnak, a new-yorki Metropolitan operaház és számos londoni színház figurin-festőjének tervei szerint. Leggazdagabb a darab hat képe közül a Termékenység és főleg a Nemzetihadsereg kiállítása s ebben egy külön jelmez-szenzáczió: a magyar darabanttestőrség csoportjának festői egyenruhája, a mely először jut ez alkalommal a nyilvánosság elé. * Popper Dávid jubileuma. A m. kir. Zeneakadémia hangversenytermében ma Végh János curiai bíró és Mihalovich Ödön miniszteri tanácsos elnöklésével népes értekezlet volt, amely elhatározta, hogy Popper Dávid gordonkaművész 40 éves művészi jubileuma alkalmából a mester márczius 29-én rendezendő hangversenyével kapcsolatban ünnepi lakomát rendez és a művész nevére a m. kir. Zeneakadémián alapítványt létesít, a melynek kamatait évente az akadémia valamelyik szegény, de érdemes gordonkás növendéke fogja élvezni. Az ünnepi bizottság díszelnökévé Apponyi Albert grófot választották; a férfi-bizottság elnöki tisztére K. Lippich Elek, Mihalovich Ödön és Végh János, a hölgybizottságéra pedig Hubay Jenőné vállalkoztak. A férfi-bizottság tagjai: Apponyi Albert gróf, Adler Mihály dr., Ábrányi Emil, Aggházy Károly, Balló Ede, Basch Gyula, Bezerédi Viktor, Egger Gyula, Fáik Miksa, Farkasházy Jenő, Friedmann Lipót, Fleischl Sándor, Halmos János, Harkányi Frigyes báró, Hernády Mór, Herzog Péter báró, Herzfeld Viktor, Hubay Jenő, Kemény Dezső, Kerner István, Kohner Adolf dr., Kohner Zsigmond, Kőrösy József dr., Kreszler János, Lánczy Leó, Léderer Gyula dr., Léderer Rudolf, K. Lippich Elek, szegedi Lukács József, Marczali Henrik dr., Márkus József, Mihalovich Ödön, Moravcsik Géza, Müller Vilmos, Radó Vilmos, Rákosi Jenő, Rakovszky Géza, Ruszt József, Sándor Pál, Schiffer Adolf, Szalay Imre, Szalay Péter, Szendy Árpád, Stummer báró, Thomán István, Vas E. Ferencz, Végh János, Zsilinszky Mihály, ifj. Zichy János gróf. A hölgybizottság tagjai : Ábrányi Emilné, dr. Adler Mihályné, Czebrián Mária grófnő, Domonyi Brüll Miksáné, Földváry Emma, báró Guttmann Vilmosné, Gruber Emma, Hernády Mórné, Hubay Jenőné, Jelinek Lindh Marcella, dr. Kohner Adolfné, Léderer Rudolfné, Lukács Józsefné, Meller Rezsőné, Neumann Árminná, Pollakovics Mátyásné, Radó Vilmosné, Rott Jakabné, Sándor Árminná, Sándor Pálné, Szalay Péterné, Szécsi Pálné, Schlesinger Mihályné, dr. Térey Gáborné, Vass E. Ferenczné. * Gyermekelőadás az Urániában. Dr. Payer Imréné, dr. Spett Ferenczné, Takács Lajosné, Komási Edéné, Fabriczius Viktorné, Fack Pálné, Pavlik Ferenczné, Regéczy Andorné, Sztojanovics Jenőné és dr. Vasziljevics Emilné f. hó 7-én, kedden, délután 4 órakor az Uráhia-színházban a Szünidei Gyermektelep javára tánczmutatványos előadást rendeznek. A négy évszakot, tavaszt, nyárt, őszt és telet feltüntető allegorikus játék élethű tánczmutatványokban társaságbeli hölgyek 4—14 éves gyermekei vesznek részt. A tánczokat Róka Pál szervezte és tanította be. A tiszta jövedelmet a Szünidei Gyermektelep javára fordítják. Jegyek válthatók dr. Payer Imrénénél (IV. ker. Magyar utcza 38.). Földszinti páholy 12 K., emeleti páholy 10 K., földszinti és emeleti erkélyszék 3—1 K. * Népszerű zenekari hangversenyek. A filharmonikusok e hónap 19-ikén, vasárnap délelőtt 11 órakor a Vigadó nagytermében népszerű zenekari hangversenyt rendeznek. A Magyar Zenészek Országos Egyesülete április 2-án d. e. fél 12 órakor rendezi a Vigadóban Sztojanovits Jenő elnök-karnagy vezetése mellett második zenekari hangversenyét. A matiné műsora tisztán magyar szerzők többnyire egészen új műveiből van összeállítva. * A házmester nótája. Chorin Géza, a »Muki« czimű operett és több népszerű dal szerzője most »A házmester nótája« czimmel Falk Richárd ügyes és elmés szövegére új kuplét szerzett. Az ötletes, dallamos kuplét, mely Mátray Jenő szövegével német nyelven is megjelent, előreláthatólag, mindenfelé meg fogják kedvelni. Arab korona 50 fillér. Férfiruhabérlet Deutsch F. Károly Andrássy-ut 1. AZ ÚJJSÁG Vasárnap, márczius 6. FŐVÁROS. (Elégületlenség a tisztviselői karban.) A fővárosi tisztviselők körében — főleg a jegyzői és fogalmazói karban — nagy az elégületlenség. Mozgalom indult meg körükben, ma még titkosan, melynek czélja az irányukban tanúsított sok sértő visszásságnak a megszüntetése, igazságosabb előléptetési viszonyok teremtése s anyagi helyzetük javítása. A jegyzők, a közigazgatásnak a vezérkara, legkevésbé van megelégedve helyzetével. Ők dolgoznak a legtöbbet. Állásuk sok munkával és felelősséggel jár s mindennek daczára rangban, tekintélyben és dotáczióban nagyon a tanácsnokok alá soroltatnak. A jegyzői és tanácsnoki állások között rendkívül nagy az intervallum. A nagyvilág előtt a tanácsnok minden, a jegyző semmi. Ezt a nagy intervallumot akarják most a jegyzők egy új állás szervezésével kitölteni. Az új állás a jegyző és tanácsnok közötti új fokozat volna, a jegyzőkénél jelentékenyen magasabb fizetéssel. Ez az állás megfelelne az állami tisztviselők ranglétráján a VII-ik rangfokozatnak. A jegyzők ezenkívül világosan meg akarják állapíttatni —• a főudvarnagyi hivatal provokálása útján—hogy minő rangfokozat illeti meg őket. Ez azért szükséges, mert gyakran teljesítenek együttes szolgálatot állami tisztviselőkkel, akikkel szemben nem tudják állásukat méltóan képviselni. Rossz néven veszik, hogy a tanács és közgyűlés lenézi a jegyzői kart. Ha meghal közülök valaki, nincs aki elparentálja őket s még annyira sem érdemesítik őket, hogy a városházán kitűzzék a gyászlobogót. Alker Gusztáv jegyző elhalálozása alkalmával tűnt fel különösen, hogy a gyászlobogót ki nem tűzték. Pedig voltak esetek, mikor a gyászlobogó jegyző halálát is jelentette. Ez az ügy szóba került a minap a tanácsban, de az szűkkeblűen napirendre tért fölötte. A legnagyobb elégületlenséget azonban az előléptetésnél tapasztalt igazságtalanságok, s jogosulatlan protezsálások okozzák a jegyzői és fogalmazói karban. Ismert régi panaszok, amelyek most már szenvedélyes kitörésekké fajulnak. Érdemes, régebben szolgáló fogalmazókat és jegyzőket mellőznek fiatalabb és tehetségtelenebb tisztviselők kedvéért, csupán azért, mert ezeknek hatalmas protekciójuk van.Első osztályú fogalmazókat, akik érdemes, munkás, tehetséges és szorgalmas tisztviselők, mellőznek a jegyzői választásoknál. Ezek helyett fiatalabb, második osztályú fogalmazókat választanak be, ez előbbiek sértő mellőzésével, így bánnak a jelöléseknél a jegyzőkkel is. A fogalmazók és jegyzők immár el vannak határozva, hogy végét vessék a folytonos megaláztatással járó állapotoknak. Ha a most még titokban folyó agitáció eredményével a nyilvánosság elé lépnek, elsősorban kívánni fogják, hogy olyan első osztályú jegyzőket és fogalmazókat, akik ellen semmiféle kifogás nem merült föl, másodosztályú jegyzők és fogalmazók kedvéért mellőzni ne lehessen. Egyébként minden bajukat és keserűségüket egy memorandumban fogják kiönteni, hadd gondolkozzanak fölötte azok, akik a mai igazságtalan és kegyetlen rendszer fentartásában bűnösöknek érzik magukat. (Olcsó burgonya.) A kormány által felajánlott olcsó burgonya első szállítmánya, egy vagyon fehérmegyei burgonya, ma megérkezett a központi vásárcsarnokba. A burgonyát, mely kitűnő minőségű, azonnal elkapkodták. Ezentúl tömegesebben fogják a burgonyát felszállítani. Új szállítmány holnap is érkezik. (A szegényügyi szabályzat.) A szegényügy rendezéséről szóló szabályrendelet-tervezetet már az összes illetékes fórumok letárgyalták s a belügyminiszter legutóbb küldött arra vonatkozólag módosító leiratot. A közjótékonysági bizottság ennek folytán ma újból foglalkozott a szabályrendelettervezettel Almády Géza tanácsnok elnöklése mellett s arra az eredményre jutott, hogy a szabályzatot a kihágási törvénynyel kell szorosabb kapcsolatba hozni, különösen a koldulások megszünt