Az Ujság, 1905. május/1 (3. évfolyam, 122-135. szám)

1905-05-12 / 132. szám

Péntek, május 12. AZ ÚJSÁG ros« és még feljebb, »Bizáncz«, a­hol már a kompozíczió is jó és a dikczió magas szárnyalása, s a mellett jellemző, erőteljes és színes, mint egy keleti szőnyeg. Ah, ez a Herczeg! Ez minden teóriát agyon­gázol, a­mit fölépítettünk arról,­ hogy a nyelvet az anyatejjel kell beszívni. Előtte föltárta a fátyolét, mézét, rejtett szépségeit, gyönyörűséges formáit, gyöngédebb akarván­ hozzá lenni más idegenekhez képest, mintha mondaná: »A miért olyan bolond voltál édes fiam, hogy magyar sze­­lettél, mikor világnyelven is írhattál volna, telje­sen odaadom neked magamat«. És odaadta. Behatolt a magyar nyelv minden titkába. Friss és hajlékony az ő stílusa, néhol valóságos muzsika és rajta van a magyar mus­kátli-illat. Apró rajzai a legbájosabb jou-jouk e nem­ben. Ezekben szinte Csehov Antallal vetekedik. Ez érdekes kis dolgok témáit a közönséges élet­ből veszi, úgyszólván a levegőből, a semmiből kapkodja ki, mint az eszkamotor az ezüst húsza­sokat. Magas, sovány alak, agyag­sárga haj, oldalt szépen elválasztva, tenger-kékes szem, szelíd és fürge tekintetű. Egészen modern ember, a kor szülöttje, jobban mondva a mai napé és éppen ezért övé a holnap és a holnapután is. Egy okos, disztingvált gondolkozású, hideg eszű gentleman, a­ki illedelmes, előkelő, választékosan öltözik, vá­lasztékosan beszél és választékosan cselekszik. A megtestesült korrektség. Este lefekvés előtt husz esztendő óta pontosan felhúzza a Pateck­­óráját és azzal a tudattal hajtja le altdeutsch tipusú fejét dunai ludpihéből töltött vánkosára, hogy a világ jól van teremtve és ha az ember mindent jól elvégezve alszik egyet, reggelre megint ilyen jó állapotban találja. ..... Mikszáth Kálmán. KÖZOKTATÁS. A Budapesti Népoktatási Kör tegnap tartotta évi közgyűlését Türr István tábornok el­nöklete alatt. Tudomásul vették az évi jelentést, mely szer­int az elmúlt évben huszonegy tanfolya­mon ötszázkét férfi és száznyolc­vanhét nő vett vett részt, a kör harminc­négy évi fennállása óta pedig 31.844-en részesültek ingyen rendszeres oktatásban. Részben írószerekkel és taneszközök­kel is a kör látta el őket, saját kiadványaiból pedig a szorgalmasabbakat megjutalmazta, sőt három tanfolyamnak egy-egy kis könyvtárt is bo­csátott rendelkezésére. A közgyűlés köszönetet mondott az adományozóknak s a felső kereske­delmi iskolai tanárjelöltek körének, melynek több tagja díj nélkül oktatta a felnőtteket. Választá­sokra kerülvén a sor, Zsilinszky Mihály államtit­kárt egyhangú lelkesedéssel választották elnöknek. Alelnök Gyulay Béla dr., titkár Gyulay Aladár dr., pénztáros Beck Dénes lett, számvizsgálóknak pedig Klein Fülöp dr.-t és Hana Márkot válasz­tották meg. SPORT. Budapesti lóverseny. — Ötödik nap. — Batthyány Elemér gróf Megint-jó megnyerte a kettős ivadékversenyt. Ez a második klasszikus verseny, mely az idén a Planner-istállóba vándo­rolt, de Patience révén alighanem még nagyobb diadalok érik az 1905. évi verseny­szezonban e kitűnő és szorgalmas tréner istállóját. Megint nem nyert könnyen, noha a m­ég feltétlenül bízott győzelmében. Eleinte alig kapott lábra, s Sovánka és Bayonet vezettek Buddhist előtt. Azután a fordulótól ostorozva felnyomult a favorit, szívósan küzdött minden talpalatnyi tétért s végül küzdelem után egy hoszszal győzött. Ha hosszabb a távolság, bizonyára könnyebben győz, ma úgy látszott, mintha Buddhist és Sovánka, melyek holtversenyben haladtak el a bírói páholy előtt, megszorították volna. A Batthyány-istálló ma még egy győzelmet aratott a gyors Rendetlen révén. Rendetlenről már kétéves korában azt hí­­resztelték, hogy gyöngék a lábai s hamarosan megrokkan, s ime, azóta vagy tiz versenyt nyert s ma 61 kilóval nyergében 12 ellenfelét verte meg szép küzdelem után. Más jelentőséges ese­ménye nem volt a mai napnak. Verőfényes tavaszi időben futották a versenyeket, de a nagy tribünön kevesebb közönség volt, mint máskor. Még a kétévesek versenyét kell megemlí­tenünk, melyben a jó formában levő Dreher­­istálló Rodaun-ja verte Matterhorn-t, pedig az utóbbi a Micsoda-versenyben előtte érkezett a czélhoz. Rodaun a próbagaloppnál ledobta lovasát s a startgéppel ellenkező irányba száguldva csak­nem körülfutotta a pályát s mégis biztosan győ­zött. A Megnyitó-versenyben Cleminson zsoké ritka könnyelmű lovaglást produkált. Miután a startnál a startszallagba lovagolt, indulás után leghátul tartotta lovát s csak az utolsó pillanat­ban dobta előre, hogy fejhoszszal győzhessen. »Könnyen rövid fejhoszszal győzve«, ez volt a bírói ítélet s a furcsa, de helyes ítélet után helyes volna megbüntetni a győztes pai­ipa zsokéját. (Részletes eredmény.) I. Államdij. Dij 4000 korona. Táv 2400 méter. 1. Br. Herzog M. 4. sir Santoy 56 (Cleminson). 2. Blaskovich­ E. 4é sin Divat 55 (Janek). 3. Schosberger L. 4é sin Kikelet 58 (Aylin). Futott még: Augur (Hutter). — Rövid fejhosz­szal könnyen nyerve. 6 hoszszal harmadik. — Tót.: 10:21. Helyre: I. 50:54, II. 50:54. — Könyvfoga­dások: 1’­., rea Santoyy 1 V. Divat, 5 Augur és Kikelet. — Esetleges kvóták: 21 Divat, 84 Augur, 117 Kikelet. II. Eladóverseny. Dij 2000 korona. Táv 1400 méter. 1. Gróf Degenfeld I. 3é sk Szerető 48'­/« (Janek). 2. Báró Springer G. 6ó sk Alike 43’/» (Dal­lasi­tz). 3. Comp. K. B. F. 3é sk Kern bánom 43'/« (Kiszivátt). Futottak még: Irigy 50’/« (Rothluss), Prince de Galles 48*/( Zsebők), Garas 51’/» (Fries), St. Gellért 507e (Pretzner), Péda 45 (Szente), Barázdás 45*/» (Barton) állva maradt. — Küzdelem után 1 ■/» hosz­szal nyerve, 2 hoszszal harmadik. — Tot. : 10 : 64. Helyre: I. 50:94, 41. 50:276, III. 50:106. — Könyv­fogadások: ] • , Barázdás, 3 Péda, 5 Keni bánom, 6 Szerető, Irigy, Garas, St. Gellért, 12 Alike, 14 Prince de Galles. —Esetleges kvvóták: 57 Keni bánom, 26 Barázdás, 69 Péda, 91 Irigy, 125 St. Gellért, 294 Garas, 384 Prince de Galles, 400 Alike. III. Kettős ivadékverseny. Díj 20.000 korona. Táv 1000 méter. 1. Gróf Batthyány E. 36 pm Megint 56 (Hux­­table). -j-2. Dreher A. 36 pm Buddhist 56 (Dalton). -j-2. Szemere M. 36 pm Sovánka 56 (Bonta). Futott még : Bayonet 54’/s (Cleminson). — Küz­delem után­­ hoszszal nyerve, holtversenyben máso­dik. — Tot,: 10: 16. Helyre : 50: 50, 11.50:50 (Budd­hist), 50:50 (Sovánka. — Künyvfogadások : 2 rea Megint, 2­­a Sovánka,­ 4 Buddhist, 6 Bayonet. — Esetleges kvóták: 31 Sovánka, 47 Buddhist, 474 Bayonet. IV. Kétévesek versenye. Dij 3000 korona. Táv 1100 méter. 1. Dreher A. 26 pm Rodarn 55 (Dalton). 2. Br. Königswarter H. 2é pm Matterhorn 57 (Barton­). 3. Schosberger L. 2é stpm Hadak útja 55 (Aylin). Futottak még: Taleteller 55 (Janek), Vesta 53’/1 (Krouzil), Ripek 55 (Lewis). — Kü­zdelem miután fejhosz­szal nyerve. 3 hoszszal harmadik. — Tot.: 10 : 181. Helyre : I. 50 : 296, II. 50 : 100,111. 50 : 148. — Könyv­­fogadások : pari Vesta, 1 ’/« Matterhorn, 5 Ripök, 6 Rodaun, Taleteller, 7 Hadak útja. — Esetleges kvó­ták : 22 Vesta, 26 Matterhorn, 72 Ripök, 164 Tale­teller, 176 Iladak útja. V. Kétévesek eladóversenye. Dij 2000 korona. Táv 1000 méter: 1. Dreher A. 2é pk Faxenmacherin 48'/, (Fetting). 2. Mautner V. 2é pk .Juana, 48'/, (Cleminson). 3. Gr. Degen­feld I. 2é pk Mafalda 48'/, (Janeki. Futottak még: Don Carlos 50 (Pretzner), Alice 48'/, (Kelemen . Futóka 53'/, (Aylin), Príma Vera 55 (Barton), Alcove 53',s (Kiszivárt­). — Küzdelem után 3/­ hoszszal nyerve. 6 hoszszal harmadik. — Tot.: 10 : 128. Helyre: 1.50 : 158, II. 50 : 94, III. 50 : 102. — Könyvfogadások: 2' , Juana, 2'/. Prima Vera, 3 Al­cove, Mafalda, 5 Don Carlos, Futeka, 7 Faxen­­macheria, 12 Alice. — Esetleges kvóták: 39 Juana, 47 Alcove, 52 Prima Vera, 61 Malakta, 81 Futóka, 99 Don Carlos, 538 Alice. VI. Wester-handicap. Dij 3000 korona. Táv 1000 m­­ét­er. 1. Gr. Batthyány E. 4é Ilier Rendetlen 61 (Hux table). 2. Br. Harkányi J. 5é pk Corfu 59 (Janek). 3. Mr. Lincoln 3é pk Thea 49*/1 (Lewis). Futottak még: András 51 (Washington), Allc­­vater 59 (Bonta), Titzi 59 (Tarai), Katus 56 (Clemin­son), Amarra 55'/, (Pretzner), Epouseuse 55 (Krouzil), Tedhtl-Mechtl 50'/, (Dalton), Madelaine 48 (Kelemen), Immortelle 47 (Szente), Ocskay brigadéros 46 (Fetting , Gyöngytyuk 44'/, (Bocskai), Tom 431/2 (Barton), Midi­nette 40 (Maas). — Erős küzdelem után nyakhosz­­szal nyerve, nyakhoszszal harmadik. — Tot.: 10:103. Helyre : I. 50: 214, II. 50: 118, III. 50:108. — Könyv­fogadások : 4 Katus és Tech­tl-Mechtl, 5 Rendetlén, Corfu, Thea, Immortelle, 6 Gyöngytyuk, 7 Midinette, 8 Tom, 10 Ocskay brigadéros, Madelaine és Amarra, 12 a többi.­­ Esetleges kvóták: 54 Corfu, 52 Thea, 72 Katus, 82 Techtl-Mechtl, 127 Gyöngytyuk, 133 Epouseuse, 179 Tom, 213 Midinette, 267 Titzi, 329 András, 359 Ocskay brigadéros, 415 Immortelle, 478 Altvater, 526 Madelaine, 752 Amarra. VII. Handicap. Dij 3000 korona. Táv 1800 méter. 1. Egyedi A. 36 pm Karikás 46'/3 (Fetting). 2. Br. Herzog M. 3é sm Daru 48’/3 (Cleminson . 3. Dreher A. 3é sm Maduro 481/, (Dalton). Futottak még: Komm Carlinchen 57 (Smejda), Darling 52’/, (Tarai), Kyalka 51 (Southey), Isarco'A (Janek), Pergola 48', (Pretzner), Iván bácsi 46 (Bocskai), Albán 44'/, (Maas), Wonder 48’/, (Heidt), Maintenon 43 (Kiszivátt), Olugin 41’/, (Pis), Érdekes 39'/2 (Gulyás). — Könnyén 2'/, hoszszal nyerve, 5 hoszszal harmadik. — Tot. : 10:281. Helyre: I. 50:474, II. 50:94, III. 50:232. — Könyvfogadások: 2 Daru, 2’­, Wonder, 5 Darling és Pergola, 6 Nyalka, Isar, Maduro, 8 Karikás, Olugri, 10 a többi. — Esetleges kvóták: 36 Daru, 51 Wonder, 65 Darling, 121 Isar, 127 Olugri, 222 Maduro, 256 Romin Car­linchen, 264 Iván bácsi, 286 Maintenon, 288 Nyalka, 604 Érdekes, 745 Pergola, 1127 Albán. Football. A bajnokság állása. Az I. osztályú bajnokság tavaszi fordulója a vége felé közeledik, mert mind­össze már csak hat bajnoki mérkőzés vár döntésre. Alább közöljük a champion czímért folyó küzdelem mostani állását. (A zárójelben levő számok a tavaszi fordulóban lejátszandó nyolc­ mérkőzésből még Hátra­levő matchek számát jelzik.) Magyar Testgyakorlók Köre (1).................... 12 pont Ferenczvárosi Torna­ Club (1)........................ 12 » Postás Tisztviselők Sport-Egyl. (2) ............. 9 » Magyar Athletikai Club (2) 9 » 33 Football-Club (2) ........................................ 5 » Újpesti Torna-Egyesület (1)................. 5 » Fővárosi Torna-Club (2) ..... 5 » Műegyetemi Athletikai és F. C. (3)............ 2 » Magyar Úszó-Egyesület (2) ........................ 1 A Magyar Testgyakorlók Köze gonlaránya 20 : 4, Ferenczvárosi Torna-Clubé pedig 17 : 4. A Leipziger Olympia mérkőzés elmarad. Május 14-én, vasárnap a Budapesti Torna-Clubnak a Leip­ziger Olympia Football-Clubbal kellett volna mér­kőznie, de a B. T. C. közben lemondott a matchről, miután tudomására jutott, hogy a lipcsei csapatban nem találna méltó ellenfélre. Küzdelem a bajnokságért. A Magyar Athletikai Club és a Budapesti Posta- és Távirda Tisztviselők Sport-Egyesülete vasárnap délután fél 5 órakor tartja I. osztályú bajnoki mérkőzését a cseipTM'’­uti verseny­­pályán. Az Everton Prágában. Az Everton Football- Club tegnap Prágában a Spartával mérkőzött és a cseh csapatot 6 : 3 arányban győzte le. (Half time 2 ,2.) A pozsonyi vándordíj. A Pozsonyi Torna­ Egy­let I. és a Magyar Athletikai Club II. csapatának múlt vasárnapi, Pozsonyban lefolyt mérkőzése a po­­zsonyi vándordíjért a P. T. E. 2:1 goalarányú győ­zelmével végződött. A M. A. C. 18 percz után a vezető goalt érte el, de Pozsony három perc­re rá kiegyenlített. A mérkőzést azután, miután a két 45 perc­es félidőben nem esett goal, kétszer 15 perczre meg kellett hosszabbítani, de a félóra folyamán sem rúgott egyik csapat sem újabb goalt, tovább foly­tatták a küzdelmet és Pozsony két percz után a győztes goalt rúgta a M. A. C. kapujába. vi.e­lvlegisk­ eiért vándordíj-mérkőzés. A Budapesti Torna­ Club II. csapata és a Budapesti Athletikai Klub e hó 14-én, vasárnap délután 3 órakor ismétli meg a csömöri­ úti versenypályán a pozsonyi vándor­díjért kikü­zdendő előmérkőzését, a­melyet első ízben B. T. C. II. 2 : 1 arányban nyert meg. A matchet azonban megsemmisítették és így a két csapat újra kiáll. Miután a Tornaklub, kevés kivétellel, a múlt­kor győztes csapattal játszik, a B. A. K. pedig múlt­kori vereségét helyrehozni törekszik, igen érdekes küzdelemre van kilátás. A vándordíj-mérkőzést a M. A. C.—B. P. T. T. S. E. bajnoki matche követi s mindkét mérkőzés egy belépő jegygyel tekint­hető meg. 13 A Tottenham Hotspur Budapesten. — I. nap. — Tottenham —Budapesti Torna-Club. Fővárosi sportközönségünknek holnap, pénteken, ismét új angol csapat, az angol déli ligához tartozó, London legkedveltebb csapata, a Tottenham Hotspur Football-Club mutatkozik be, mely kontinentális kör­útján a bécsi team-et 6:0 és a W. A. C.-ot 4: 1 arányban győzte le, Jaig Evertontól Bécsben 2 : 0 arányban vereséget szenvedett. Sportköreink rend­kívüli érdeklődéssel várják a Budapesti Torna­ Club­nak a hírneves angol csapattal való találkozását. A B. T. C. tudvalevőleg akkor játszik legszebben, ám, igen erős ellenféllel áll szemben. Hiszen emlékezhe­tünk a CaSualsok elleni pompás és lelkes játékára, nemkülönben az óriási lelkesedést keltett két csoda­­goalra, mely jórészt a B. T. C. játékosainak érdeme

Next