Az Ujság, 1905. szeptember/1 (3. évfolyam, 243-257. szám)

1905-09-01 / 243. szám

Budapest, 1905. III. évfolyam. 213. szám. Péntek, szeptember 1­ SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesrét ti HL Telefon SS-10. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesrét fni. Uk Telefon «4-01-02­0*. Megjelen minden nap, ünnep 4i vasárnap utdn­la.­­­ Előfizetőit árak ■ Egész évre. . .. 28 k. — © Félévre _ „ 14 ‹ — ‹ Negyedévre 7 » — › Egy hón _ 2 » 40 » . Egyes M&m­éra 8 fillér. ?! Vidéken 10 fillér. ROVÁS. é •­­ _____ Iszonyú felháborodás: a kormány csak azért csinál programmot, hogy a nép haj­landóságát megszerezze. Ha ez olyan fel­háborító, akkor kiváncsiak vagyunk: vájjon milyen jogon csináltak az összes ellenzéki pártok világkezdetétől fogva programmokat ? Hogy belőlük valóság legyen? Hiszen min­dig kisebbségben voltak, mindig biztos volt, hogy a­mit a népnek ígérnek, azt ők nem csinálják majd meg. Mégis mindnyájan pro­­grammok alapján pályáztak több-kevesebb sikerrel a nép hajlandóságára. Legutóbb pedig mit találtak ki és mi czélból ? Az egész koalíc­ióba verődött programm-kieszelő tár­saság talán m£g tudja csinálni a magyar vezényszót? Igen? Akkor nem értjük, hogy honnan van a válság. Nem? Akkor nem értjük, miképpen merészeltek a néphez olyan programmal fordulni, melyet meg nem való­síthatnak. _ * Szabadkőmivesek csinálták-e a választó­­jogi ligát? Igen, szabadkőmivesek csinálták. Tehát ezek a magyar polgárok is kívánják az általános választói jogot. Szocziálista kíván­ság ez? Igen. Tehát a szoc­ialisták is akarják. Kormányprogramm ez? Igen. Tehát a kor­mány is akarja. Ősi függetlenségi, eredeti új-párti programra ez? Igen. Tehát a függet­lenségi és új-párt is akarja. Mi sül ki ebből ? Egyszerűen az, hogy az általános választói jogot jóformán mindenki akarja. Hogy ma, a­mikor minden egyéb dologban késhegyig kiélesedtek az ellentétek, ebben az egyetlen kérdésben semmi ellentét nincs. Minthogy pedig az általános választói jog alkalmas arra, hogy a legkülönbözőbb táborok megértsék egymást, ennélfogva ebben a kérdésben kapnak hajba a legádázabbul. * Liberális manőver az a hir is, hogy a függetlenségi pártban van egy pár megfon­tolt elme, a mely nem látja át, hogy kétszáz ember pitnek bújik harmincz ember háta mögé s nem vallhatja szabadon a maga meg­győződését azért, mert néhány gróf más nézeten van. A koaliczió nem ígért választó­jogot, ennélfogva a függetlenségi párt, mely pedig ígért, szószegéshez nyúl. A­ki ezt ter­mészetesnek találja, az ha hazafi, de a­ki ezen megütközik, a ki azt akarja, hogy a nagy függetlenségi párt érvényesítse nagy­ságát és hatalmát a koalíczió körében, az fölbérelt hazaáruló! Piros szegfűk, írta Hevesi József. Se szeri, se száma annak, hogy én már hányszor tökéltem el magamban, hogy nem avatkozom többé szerelmesek dolgába. De hát Velenczében bizony csütörtököt mond a leg­jobb szándék is, mihelyt szerelemről van szó. Lépten-nyomon találkozik itt az ember a kis szárnyas istenkével, akár a kukoriczára éhes galambokkal. Hiszen tudvalevő, hogy minden valamirevaló városnak megvan a maga spe­­czialitása, melylyel az ő látogatóit foglalkoz­tatja. Rómában mindenki történész, Firenzé­ben művészetről cseveg minden idegen, Pom­­pejiben régész lesz a látogató, Nápolyban tüzet hány a leghidegebb angol is, Monte­­carlóban minden ember a játék chance-ait magyarázza, Svájcz glecserjein időjóslással foglalkozik a napkeltét leső turista, Merán­­ban mindenki ért a tüdőhöz, Karlsbadban a gyomorhoz, Budapesten persze a politikához. De Velefícze, la bella Venezia, ah, a szerelem városa! És tudni kell, hogy immár nem csu­pán a nászutasok városa ez többé, idehozzák most már a fiatal leányokat is, a szerelem iskolájába. Hogy most utoljára ott jártam, szinte a szemem láttára habarodott bele Gerely Gábor, a­kivel szegről-végre, valamelyes atyafiságban is volnék, egy szép kis barna leányba, Botos Maczába, a­­kit Szolnok tájáról hozott ide az édes mamája lidózni. Nagyon helyén valónak is találtam ezt a flirtöt. Mert istenugyse vaksággal verte meg az isten azt a huszonhat esztendős legényt, a­it a barna Alföldnek az a gyönyörűséges \ ' — ■ — 1 —­rózsabimbója első pillantásra meg ne hódi­­tott volna. A baj csak az volt, hogy a Gabi gyerek az én atyafiságos keblemet nézte az ő szive rezonánsz-telepének. Ha Maczácska rámosoly­­gott, úgy ujjongott belém, akár egy féktelen csikóslegény, ha meg felhős volt a sötét szem­pár tekintete, akkorát sóhajtott, hogy a lel­kem is belezúgott. Untam nagyon a dolgot, mert Gabitől nem volt maradásom. Akármerre jártam vele templomban, képtárban, műteremben, a vége mindig csak az volt: »Mégis csak szebb a Macza!« Szebb Bellini madonnájánál, Palma Barbarájánál, Tizián Assuntájánál és minden eddig alkotott és ezután alkotandó műre­meknél. No meg hát minden este — óh azok a velenczei esték! — gondoláznom kellett vele és újból és újból végighallgatnom a szerená­dokat és azt a bizonyos érzelgős dalt, mely­ben egy szerelmes ifjúnak fájó vágya csendül meg, hogy megcsókolhassa kedvesének fekete haját. Veszettül untam a dolgot és elhatároz­tam, hogy véget vetek a passzív rezonancziá­­nak és — fogadás ide, fogadás oda — mégis­csak belenyúlok az események szerelmes ke­rekeibe. Mondanom sem kell, hogy vígjátéki­ ala­pokra szerettem volna fektetni a tervemet. Valami kedves kis bonyodalmon törtem a fejem, hogy ezt a két­­fiatal teremtést — már a magam nyugalma érdekében is — valahogy összeboronáljam. De hát mindnyájan isten kezében vagyunk és bizony kicsibe’ múlt, hogy a tervezett idillikus vígjáték helyett komoly drámai összeütközéseknek nem lettem a szerzője.* Este künn ültünk a »Lavena« előtt a Márk-téren és valami jeges szörpöt szürcsöl­­tü­nk. Négyen voltunk: Botosnó és leánya, az én szerelmes Gáborom és én. A Márk-téren csak úgy nyüzsgött a rengeteg tömeg és ví­gan dudorászta a banda cittadina kissé fogya­tékosan előad­­t zeneszámait. A fiatalt — úgy a hogy — enyelegtek egymással, h­gyan a sóhaj­tozást enyelgés­nek lehet ne ■ ki. Botosné a toiletteket né­zegette, nekem pedig folyvást az én víg­játékom járt az eszemben. Valamit kell tenni, de mit? A nagy Véletlen, a bohózatírók vadszentje jött segítségemre. És pedig egy kis süvölvény alakjában, a­ki asztalról-asztalra járt a c­ukrászat előtt és kis reklám-czédulákat osz­togatott. Eljött a mi asztalunkhoz is és letett két-három papírlapot. Mihelyt rápillantottam, megismertem. Egy sokat emlegetett Jósnő reklámja volt. Egy nyitott kéz, melynek minden ere, minden vonala meg volt rajzolva és minden vonal mellett valami magyarázó szó. Hiszen ismeri mindenki a chiromantiának ezt a misztikus képletét. És csodálatos, mihelyt megpillantottam, mint a villám czikázott át a lelkemen az oly nehezen keresett vígjátéki bonyodalom. Most már tisztában voltam magammal. A két nő nagy érdeklődéssel nézte a rej­telmes rajzot, a jósnő nagyhangzásu szavai kétségtelenül hatással voltak reájuk és nekem nem kellett nagyon rábeszélnem őket, hogy holnap a jósnőt együtt meglátogassuk. Még jó sokáig maradtunk együtt a Márk-téren, az­ Megint Ischl. őszintén bevalljuk: szorongva vár­juk az ischli újabb audienczia eredmé­nyét. Mit akar Fejérváry onnan hozni és mit fog hozni ? A híresztelések szerint ellen-passzív rezisztencziát tervez, az ál­lam ellentállását a törvényhatóságok el­lenállásával szemben. Ha megkapja erre a fölhatalmazást, akkor kétfelől verik az országot. Ha nem kapja meg, akkor az egyik fél kétszeres erővel áll neki a cséplésnek s a megtorlás királyi vissza­utasításában a maga pusztító munkájá­nak szankczionálását fogja látni. Jót tehát semmi esetre nem várha­tunk. A Fejérváry-kormány stílust és irányt cserélt, da ezt értjük. Elvégre tétlenül nézni, mint apasztják ki az ál­lam erőforrásait s a mellett magától ér­tetődőnek elismerni, hogy az állam min­den kötelezettséget tartson azokkal szem­ben, a­kik tőle minden kötelezettséget megtagadtak, tisztára képtelenség. A hogy képtelenség maga a passzív rezisz­­tenc­ia is, noha bizonyos mértékig, a meg nem szavazott adók és újonezok megtagadásáig, törvényes. Mert ők csak a kormányt akarják szorongatni, de kénytelen-kelletlen az országot is szo­rongatják. A kormánynak a jövedelmek elvonása csak addig baj, a­míg e jövedel­mekre az állam szükségleteinek fedezése czéljából szüksége van. De mihelyt a kormány szintén a törvényre üt s azt mondja, hogy meg nem szavazott költ­ségeket nem folyósít, az ország szüksé­geit csak oly mértékben elégíti ki, a­mily mértékben erre az anyagi eszkö­zöket megadják, akkor a kormány hely­zete menten kényelmessé válik és pipál­hat úgy, mint a koalíc­ió, egykedvűen nézvén, hogy ki és micsoda mikor és miképpen fordult föl. De éppen azért, mert ez a vissza­vágás olyan kényelmes, nem tartjuk a kormányt feljogosítva arra, hogy így visszavágjon. Kezdettől fogva mindig azt vallottuk, hogy a politikai hercze­­hurczából a népnek, az országnak és az államnak nem szabad kárt szenvedni. Ha a megyék törvénytelenkednek, ront- Lapuunk mai száma 24 oldal.

Next