Az Ujság, 1905. szeptember/2 (3. évfolyam, 258-272. szám)

1905-09-16 / 258. szám

á­ ban.) De bizony ezek is érezték, hogy ez a kép sem mindennapi. Nem egyhamar lehet elfelejteni, és félős, ha elfelejtik, akkor majd újra az eszükbe juttatják ... A képviselők közt különben igen sokat lát­tunk vörös nyakkendővel és vörös szegfűvel a gomblyukban. Valaki malicziózusan kérdezősködött: — Várjon mit jelent az a sok vörös szín ? Érzelmeket-e vagy — óvatosságot? . . . (A nagy sláger.) A Dunán úszkált a nagy sláger, világos nappal, aranyos verőfényben. Hajó volt, szép nagy fehér hajó, nemzeti zászlókkal. Úgy hívják a hajót, hogy »Albrecht«. Ez ellentüntetés akart lenni a szoczialista felvonulás ellen. Volt is rajta vagy három-négyszáz ember. A nagy slágert persze Szemere Miklós vágta ki. Ő hozatta a díszes hajón köbölkuti választóit a parlament elé. A hajón zene volt, víg hangulat és mesés buffet. (Választás után már szabad az etetés-itatás.) A hajó persze nem kötött ki s a vendégek se szálltak partra. Csak úgy a Duna közepéről éljenezték a követ­öket és a koalícziót. Az »Albrecht«-ről persze, hangosabban kia­bált a néhány száz ember, mint a parlament előtt a félszázezer. De pezsgőztek is és jó helyen vol­tak, benn a Duna közepén ... (Küldöttségek az elnöknél.) A szoc­ialisták, a­hogy az előre megállapítva volt, küldöttséggel is járultak a képviselőház, illetőleg annak elnöke elé, hogy az általános vá­lasztói jogot kérő kérvényüket átnyújtsák. A té­ren künn a beláthatatlan tömeg s az épületben benn vagy negyven újjászervezett szoczialista, a­kiket Mezőfi Vilmos koalícziós képviselő vezetett. Az elnök persze a negyvenet fogadta előbb. Az ötvenezer várhat . . . Mezőn Vilmos beszéd kíséretében adta át az elnöknek az »újjászervezett« szoczialisták kérvé­nyét, mire Justh Gyula ekképp válaszolt: — Igen tisztelt küldöttek! Köszönöm azt a bizalmat, a­melylyel hozzám jöttek és a­melylyel nálam tisztelegtek. Megengedik az urak, hogy ne nyilatkozzam azokról, a­miket Mezőfi képviselő­társam itt elmondott, mert hiszen én pártok felett állok, nekem nyilatkozataimban óvatosnak kell lennem. Én tehát csak azt ígérem, hogy kérvé­nyüket a magyar képviselőház elé fogom terjesz­teni és bízom abban, hogy a­mikor arra a sor kerül, a magyar képviselőház közmegnyugvást keltő határozatot fog hozni. Arra kérem önöket, hogy midőn legszebb alkotmányos jogukat, a kérvénye­­zés jogát gyakorolták, tekintsenek bizalommal a képviselőház döntése elé. Mezőfiók éljenzése és elvonulása után jöhet­tek az igaziak is. Vagy öt­vegen voltak, az is­mertebb szoczialista vezérek. Vészi József vezette őket az elnök elé, az lévén a rend, hogy minden kérvényt képviselőnek kell a Ház elé juttatni. A szoczialista küldöttség minden tagjának ott volt a kalapján vagy a mellén a választói jogot éltető vörös jelvény. Néma csendben állot­tak fel a küldöttek, katonás rendben, mozdulat­lanul. Mikor az elnök belépett a fogadó­terembe, egyetlen hang nem hallatszott. A szoczialisták álltak némán és nem előlegeztek egyetlen él­jent sem. Vészi József röviden csak annyit mondott, hogy őt kérték fel a kérvény ellenjegyzésére, a­mire szívesen vállalkozott. Ezután átadta a kér­vényt és bemutatta a küldöttség vezetőit, Gold­­mann Adolfot és Garami Ernőt. Az elnök kegyesen kezet fogott velük. Ezután Garami Ernő kezdett beszélni. Körülbelül ezeket mondta: — Jogfosztott milliók nevében szól ez a kérvény. Ha az elnök kinéz a parlament ablaká­ból, azt a képet látja, a­mely föltárul az egész országban. Milliónyian vagyunk az alkotmány kapui előtt. A magyar választói jogról szóló tör­vény elavult. Első és másodrendű jogot ismer. Ez a törvény gátat emel közénk s áthághatatlanul széjjelválasztja a nemzetet. Ezt a kiváltságot akar­juk közjoggá tenni. Ezt a gátat keresztültörni akarjuk, hogy ne legyen Magyarországon jogfosz­tott nép. A választójog egyenlősítése az egye­düli eszköz arra is, hogy Magyarország nagy és erős lehessen. Egyetlen eszköz, hogy tel­jes kultúrához jussunk. Azt kívánjuk, hogy a képviselőház nyissa föl kapuit és emelje föl a sorompókat s mi nyílegyenesen haladunk aztán az igaz kultúra felé. Tudjuk, hogy itt most nem kapunk mindjárt általános választójogot. Azt akartuk csupán, hogy itt megnyilatkozzék a nép­nek szava. Válaszoljon, akarja-e, hogy vége vet­tessék a népellenes, kulturellenes áramlatnak. Ne­vezetes nap lesz a mai mindenképpen. Nevezetes akkor is, ha rideg visszautasítás és az előjogok­hoz való ragaszkodás lesz is az eredmény. Mert akkor ez kezdetét jelentené a harcznak s a nép elvesztett hitével, elvesztett bizodalmával menne bele a harczba. Justh Gyula kötelességszerüen átvette a kér­vényt s néhány szóval válaszolt:"­­ A kérvényt a házszabályok értelmében és előirása szerint fogja kezelni és a Házzal letár­­gyaltatni. Érdemben nem nyilatkozhatik, mert ebben tiszte gátolja. Mellesleg megjegyezve azon­ban, az ő álláspontja ebben a kérdésben ismeretes, de a képviselőháznak mint elnök nem prejudikál­­hat. A­mily bizalommal fordultak ide, oly nyu­godtan várják meg a képviselőház határozatát. A képviselőház bölcsesége megtalálja azt az utat, hogy a kérvényt közmegelégedésre elintézze. Néma csendben, mozdulatlanul hallgatták meg a szoczialisták az elnök száraz beszédét s néma csendben vonultak ki az utczára, a küldök ezreihez. Egy éljen se hangzott el... (A szétoszlás.) A szocziálisták bevégezték, a miért jöttek. A küldöttség visszament az utczára s engedelmet kért a főkapitánytól, hogy a néppel tudassák út­jük eredményét. Ezt persze nem lehetett meg­tagadni s a vezérek — heten voltak ők is, pedig nemzetköziek — két irányba siettek, hogy rövid beszédekben tudassák a tömeggel, mi történt a képviselőházban. Hét különböző helyen beszédeket tartottak: Bokányi Dezső, Kardos Jakab, Klárik Ferencz, Weltner­ Jakab, Garbai Sándor, Gyárfás József és Buchinger Márton. Mindegyik tudatta a néppel, hogy a föl­vonulás czélját elérték máris. Megmutatták a tömegükkel, hogy számolni kell velük, megmutat­ták a viselkedésükkel, hogy politikailag érettek és megmutatták azt is, hogy az igazi közvéleményt ők képviselik. Kérvényüket, a­melyben az általános választói jogot követelik, eljuttatták a magyar képviselőházhoz, s azt az ígéretet kapták, hogy a képviselőház tárgyalni fogja követelésüket. Most csak egy feladatuk van még. Azt állam­, hogy a parlament váltsa be, a­mit a legtöbb tagja megígért. Ha ez nem következik be, a szószegésre csak egy válaszuk lehet: az általános sztrájk. A vezéreket megéljenezte a nép, azután csendben, rendben, nyugalmas méltósággal elvonult. Egy óránál tovább tartott, a­mig az óriás tömeg száz és száz utczán keresztül lassan eltűnt mindenféle irányban . . . A képviselőh­áz ülése. (A folyosón.) Népes, sürü, fekete volt a folyosó már reggel korán. A szoczialisták is elég jókor keltek, de egyik-másik képviselő még koráb­ban kelt fel. Aranyat ugyan nem lel már manapság, a­ki igen korán kel fel, de esetleg nem találkozik szoczialistával. És sokaknak ez aranyat ér.. . Mihelyt a szoczialisták felvonulása kez­dődött, minden ember az ablakokhoz rohant. Mert hiába mondogatták hangosan egyesek: »A csőcselék!«, belül mindenki érezte és be­vallotta, hogy ez nagy, impozáns, nálunk eddig élő páratlan tüntetés. Egy méltóságos és hatalmas tömeg, a­mely úgy követel jogo­kat, hogy tiszteli a jogokat. Egy hadsereg vonult fel a parlament előtt, egészen másmilyen, mint a kisded koa­lícziós tábor belül. Odalenn mindenki katona, idefönn mindenki hadvezér ... Volt is fönn mindenkinek ötlete, tanácsa, parancsa kéznél. Értekezletet kell tartani, ta­nácskozni kell az elnapolásról, tanácskozni kell a feloszlatásról, intézkedni kell a sze­mélybiztonságról, inzultálni kell a miniszte­reket, informálni az embereket. A­hány ember, annyi bölcseség! S mi lesz ebből a sok bölcseségből, ha együtt vannak ?... A szoc­ialistákról mindenki csak azt tudta mondani, hogy példás érettséget mutat­nak. Károlyi István gróf büszkén mesélte, hogy gyalogszerrel ment el közöttük és senki se bántotta. Zichy Jenő gróf sorra vette az újságírókat és mindegyiknek elmesélte, hogy őt meg is éljenezték. Ilyen jó fiúk a szo­czialisták! . . . Az elnöknél persze tanácskozás volt, Kos­suth Ferencznél nemkülönben, Zichy Aladár gróf is tárgyal az embereivel, sőt Bánffy Dezső is, a­ki azonban alig mutatkozik utóbb a teremben. Mozgalom, zaj, kiabálás mindenfelé. Ez a hitvány kis folyosó nagyobbakat tud kiabálni, mint odalenn az egész félszázezernyi tömeg . . . (Az ülést megnyitják.) Közben szalad az idő. Tíz óra, negyed tizen­egy, féltizenegy. A képviselő urak nem olyan pon­tosak, mint a szoczialista urak. Háromnegyed tizenegyére mégis bevonul az elnök. Persze megéljenzik. Senki se tudja miért. De így jól van. A kormány is bevonul. Persze lehurrogják. És ez is jól van így. Aztán az elnök megnyitja az ülést és fel­olvassák a királyi kéziratot, a­mely szeptember tizenötödikére tűzi ki az országgyűlés megnyitását. Fejérváry Géza báró áll fel a formalitások bevégzése után. És elkezd beszélni. (A kormány lemondása.) Fejérváry Géza báró miniszterelnök : Tisztelt képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Miután kijelen­tésem kapcsolatos a múltkori királyi leirattal tör­tént elnapolással . . . Madarász József: Hangosabban! (Halljuk! Halljuk!) Fejérváry Géza b. miniszterelnök. . .engedje meg a tisztelt Ház hogy a magam részéről egy rövid kijelentést tegyek! (Halljuk ! Halljuk !) és a tisztelt Házat tájékoztassam. Ivánka Imre: Éljenek a szoczialisták! (Moz­gás: Halljuk! Halljuk!) Fejérváry Géza báró miniszterelnök: Bár igen rövid, de fontos lévén kijelentésem, bátor leszek azt felolvasni. (Halljuk ! Halljuk! Olvassa). Miután a viszonyok kényszerítő hatása foly­tán nem sikerült a kormánynak ő császári és apostoli királyi felsége által legkegyelmesebben kijelölt feladatát oly értelemben megoldani, (Moz­gás halfelöl.) hogy a korona által elfogadható programja alapján többségi kormány létesülhetett volna. . . . Madarász József: Ne is sikerüljön! Fejérváry Géza báró miniszterelnök :... ennél­fogva ezen kormány lemondását előterjesztette, melyet ő felsége a legkegyelmesebben elfogadott, (Felkiáltások a baloldalon: Jól tette! Éljen!) és a kormányt utasította, hogy az egyes minisz­terek hivatalos működésüket további elhatározásig folytassák. (Egy hang a baloldalon: Ismét a régi játék! Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Ő csá­szári és apostoli királyi felsége legkegyelmesebben felhatalmazni méltóztatott annak kijelentésére, hogy még mindig táplálja azt az óhajt, miszerint általa elfogadható programja alapján a többségi és szövetkezeti pártok soraiból kormány alakul­jon. (Helyeslés jobbfelől.) Madarász József: Nem is lehet másképp ! (Mozgás és zaj balfelöl: Halljuk ! Halljuk!) Fejérváry Géza báró miniszterelnök: E vég­ből, hogy a tisztelt koaliczió esetlegesen előter­jesztéseit megtehesse a koronánál . . . Zichy Jenő gróf: Megtettük már a felirat­ban ! (Mozgás. Zaj. Halljuk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Fejérváry Géza báró miniszterelnök: . .. bizonyos időre van szükség, és igy bátorkodom a AZ ÚJSÁG Szombat, szeptember 16.

Next