Az Ujság, 1906. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-02 / 1. szám
é két, koczkára tették eddigi verejtékes munkájuk gyümölcsét, koczkára tették jövőjüket, hogy megvédjék alkotmányunkat. Legyen első szavunk az oviké, legyen első szavunk a köszönet szava azon derék hazafia,idroz, akik áldoztak és szenvedtek mindnyájunk érdekében, a szabadság érdekében. Minden tényező, amely az állam erejét szívén hordja, amelynek érdeke össze van nőve a magyar nemzetével, csak örömmel üdvözölheti őket még akkor is, ha nem osztozik felfogásukban, mert kétségbevonhatatlan igazság az, hogy csak azon nemzet bírja királyát megvédeni, csak azon nemzet lesz kifelé is tiszteletet gerjesztő, csak azon nemzet képvisel igaz hatalmat, a mely jogaiért harczolni is képes, a melynek fiai meggyőződésük és lelkiismeretük parancsáért mártiriumot is készek szenvedni. A mely nemzeten az önkényuralom könnyen keresztülgázol, az a nemzet a trónt nem lesz képes megvédeni. Nálunk, Istennek hála, bebizonyult, hogy a nemzet ellen kormányozni nemcsak nem szabad, de hatásosan, sikeresen nem is lehet. A jelenlegi kormány nem ura a helyzetnek. Az ország közigazgatása nincs a kezében. Közegei szánalmas szerepet visznek. Kapnak rangot, húznak fizetést, de nincs tekintélyük, szavuknak nincs súlya, a társadalom elfordul tőlük, nem engedelmeskedik nekik, s hatásuk csak odáig terjed, ahová a csendőr bajonetje ér, mert a nemzet parancsaikat nem tartja jogosaknak, mert nem állanak tiszta erkölcsi alapon. Nem fegyelmezetlenség, nem forradalmi szellem, nem urhatnámság az oka a mai engedetlenségnek, hanem az alkotmány tisztelete és a szabadságszeretet. Büszkék lehetünk ezért a mai ellenállásra. Büszkék lehetnek reá azok is, akik a rend hívei, akik guvernementálisak tetőtől talpig, mert a tekintélynek egyedüli helyes alapja a törvényesség. De ezek a kedvező momentumok nem okozhatnak igazi örömet, ennek a harcznak első, valóban örvendetes pillanata annak befejezése lesz. Igazad van, tisztelt barátom, abban, hogy ez olyan tényezők küzdelme, amelyek egymásra vannak utalva, amelyek egymáson nem arathatnak olyan győzelmet, hogy keserűségét maguk meg ne érezzék ; olyan tényezőké, amelyek csak úgy lehetnek erőben teljesek, ha egymással tökéletes összhangban vannak, olyan tényezőké, amelyeknek együtt kell élniök, együtt kell halniok. Ezért, ámbár egész erőmmel fogok küzdeni, amíg küzdeni kell, amíg a küzdelmet megkövetelik a nemzet érdekei és becsülete, ernyedetlen szorgalommal fogom mindig a békés kibontakozás útjait is keresni. Ez a béke azonban csak tisztességes lehet, csak olyan lehet, amelyet a nemzet is elfogadhat megnyugvással, megalázás nélkül s amely a lelkek békéjét is helyreállítja. Más béke a nemzet érdekeinek nem felel meg, más béke a király valódi érdekeinek éppen annyit ártana, mint a nemzetnek. Alig képzelhető nagyobb szerencsétlenség a királyra és a külső hatalmi állásra, mint ha a magyar nemzet arra a meggyőződésre jutna, hogy le kell mondania mindarról, amit a hadseregben elérni akar, mindarról, amit jogos és törvényes alapon szorgalmazhat s hogy e mellett meg kell hoznia mindazokat az áldozatokat, amelyeket tőle a hadvezetőség kért, mert ha nem úgy tenne, ha nem mondana le törvényadta jogos befolyásáról a hadseregre, akkor ellene fordulna az állam hatalma és veszélybe jutna alkotmánya. Ha erőt venne ezen hit a nemzeten, fiai a hatalomra nézve legjobb esetben is megszűnnének odaadóan támogatni azt az uralmat, amely őket ennyire megalázta. S ki kételkedhetnék azon, hogy a magyar nemzet odaadó támogatása nélkül Ausztria-Magyarország nem bírná föntartani európai állását. Együtt is csak minden erőnk megfeszítésével és csak nagy áldozattal tarthatjuk fönn azt a hatalmat, amelyre e helyen szükségünk van. Elkeseredett Magyarország mellett a király megszűnnék tiszteletet parancsoló és félt hatalom lenni. A nemzet megalázását nyomon követné a királyság tehetetlensége a külfölddel szemben. Ha nem találunk olyan megoldást, mely a nemzetet megnyugtatja, lezáródnék az összhangnak az a kora, mely a koronázással nyílt meg s mely két tartományt szerzett meg azon tartományok helyett, a melyek az ellentét idejében elvesztek. Ha keserűség maradna a nemzet szivében, teljesen lehetetlen volna elérni azt, hogy a nemzet állandóan meghozza mindazon súlyos áldozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy modern hadsereg harczképes legyen és lépést tartson azon nemzetekével, melyek meg vannak elégedve és seregükkel együtt éreznek, hogy van! ügy van!) Ha megalázóknak érezné magát a nemzet, nem lehetne várni, hogy a háború peremében megfeszítse minden erejét és szolgálatba állítsa minden szellemi és anyagi eszközeit, e nélkül pedig modern hadjáratot sikerrel folytatni teljes lehetetlenség. Bármilyen nagy értékűnek tartja is valaki a hadsereg mai állapotának változatlan fentartását, ezen értékért a nemzet támogatásét feláldozni rossz üzlet volna, olyan csere, amelyben többet veszítene, mint amennyit nyerhet, véderőnk is. (Zajos helyeslés.) Amit a nemzet ma kíván, az nincs ellentétben az 1867 : XII. t.-cz. alkotásaival, amit a nemzet ma akar, az nem teszi lehetetlenné a közös erővel való védelmet. Ha ellenben a nemzetnek törvényes alapon álló minden jogos kívánságáról csak azért kell lemondania, hogy e lemondás árán megmentse szabadságának maradványait, oly szellem fejlődnék az országban, amely mellett csak erőszakkal és korrupczióval lehetne a 67-es nagy alkotásokat fentartani. Szabad-e ezt megkockáztatni ? Megengedi-e ezt a királynak valódi jól felfogott érdeke ? Csak az a kérdés: megengedi-e a király tekintélye, hogy eltérjen eddigi álláspontjától . A király tekintélye, mindnyájunk kincse. Azt magyar embernek bántani nem szabad. Mindnyájan tudjuk, hogy 1867 előtt is sokan azt mondották a királynak, hogy előbbi kormányzásával szakítani sértené tekintélyét, de a fejedelem bölcseségében nem hallgatott e tanácsra. Engedett a nemzetnek és ezzel nem ártott tekintélyének. Lehetővé tett egy negyven éves dicső uralkodást s a monarchia szilárdan megállott olyan viharok közben, a melyek alapjaiban megrendítették volna, ha erőszakon nyugszik. Alkotmányos király tekintélyének nem árthat, ha inkább veszi figyelembe közjogi tényezők jogos akaratnyilvánítását és velük egyezséget köt, semhogy egyéni nézeteinek feltétlen érvényesítése czéljából a törvényen, saját hatalmának is ezen alapján, túltegye magát. Alkotmányos fejedelem tekintélyének nem árthat, ha alkotmányos befolyásoknak enged s nem vállalkozik arra, hogy olyant csináljon, a mihez ha meg is volna a hatalma, joga nincsen, s hogy állandóan nemzete akarata ellen engedjen kormányozni. (Élénk helyeslés.) Egy királynak semmiképpen sem árthat, ha nemzetét kielégíti és lehetővé teszi, hogy egyik állama a produktív munkának szentelje minden erejét, hogy a nemzet szabad akaratából megerősítse a véderőt s hogy rendesen kiegészített, jó fegyverekkel ellátott és a nemzet által készségesen fentartott sereget nyerjen. (Élénk helyeslés.) Irtóztató a kár, amelyet a mostani eljárás már eddig is tett a tekintély elvén s csak az irányváltozás mentheti meg azt, ami még megmenthető. (Zajos helyeslés.) De, tisztelt barátaim, végzem szavaimat. Tőlem telhetőleg minden erőmből azon leszek, hogy egy jó, egy állandó béke váltsa fel a mai harczot. Erre kérem támogatástokat. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy csak méltányos egyezséggel szolgálhatjuk a nemzet és a király érdekét. Tartsatok meg barátságtokban, szerencsés újévet kívánok mindegyikteknek. (Zajos éljenzés.) (A néppárt.) A néppárt nevében Zichy Aladár gróf pártelnököt Zboray Miklós üdvözölte, a mire Zichy Aladár gróf igy válaszolt: A polgári újév beköszöntésekor, a mikor egymásnak boldogságot kivánunk, mi sem természetesebb, mint hogy elsősorban az állami rend helyreállítására gondolunk és a polgárság működésének gyümölcsözését óhajtjuk és kívánjuk. Ezekben az érzelmekben mindig mindnyájan egyek voltunk. Hogyne volnánk most egyek, midőn a politikai küzdelemben a még közelmúltban politikai ellenfelek is az alkotmányért való küzdelemben megtanulták egymást becsülni. És azért engedjétek meg, hogy előttetek, mint barátaim előtt, egész őszintén, részletesen elmondjam, ami honfiúi keblemre nehezedik. Az a pangás, mely a politikai állapotokban bekövetkezett, szerintem egy félreértésnek az eredménye. Egy félreértés szülte a küzdelmet a király és a nemzet között, félreértés oly kérdésekben, ahol félreértéseknek nem volna szabad lenniök, mert az érdekek azonossága és közössége az egész vonalon egy. Mert kérem, nem éppen érdeke-e annyira a nemzetnek, mint a királynak, hogy a nemzet vagyoni tehetségéhez képest a nemzetnek lehetőleg nagy, lehetőleg tökéletesen felfegyverzett és lehetőleg jól kiképzett hadsereg álljon állandóan rendelkezésére ? Vagy kérdem, nem közös érdeke-e az uralkodónak és a nemzetnek, hogy a külfölddel szemben szerződéses viszonyai rendezettek legyenek ? Vagy kérdem, nem épp annyira érdeke-e a királynak, mint a nemzetnek, hogy alkotmányának bástyái, alapkövei érintetlenül, biztosan nyugodjanak ? Vagy kérdem, kinek érdekében rejlik, hogy a tekintély az országban elveszti összes erejét ? S mikor ezeket az érdekközösségeket átlátom, abban találom reményeim kütforrását, bizalmamat, hogy a kibontakozásnak minél előbb be kell következnie. Meggyőződésem az, hogy a lovagias magyar nemzet, mely királyhűségére mindig büszke volt, nem vár egy oly kibontakozást, mely a királyi tekintély csorbulásával járna. De viszont tudjuk, hogy a magyar király oly abdikácziót a nemzettől nem várhat, melyben lemondana elvben is olyan reményeiről, melyeknek eddig meg nem valósulása csakis gazdasági és részben kulturális fejlődésünk elmaradottságának tulajdonítható, de amelyeket mint az államiságnak attribútumait el nem ejthetett, sőt azokat az által, hogy Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállósága sértetlenül föntartatott, magának mindenkor biztosította. Ezekben látom én, tisztelt barátaim, a kibontakozásnak reményét. És ha vannak még, akik tőlünk e nagy küzdelemben távol vannak, ezek szerintem csak kishitűek és örökös haszonlesők. Ezekkel szemben, tisztelt barátaim, csak szomorú sajnálkozással lehetünk. Minél többen leszünk a küzdelemben, annál közelebb leszünk a kibontakozáshoz, mert a számban való megerősbödés követelésünket semmiben sem növeli, sőt az erő mellett önmérsékletet ad, mert biztosabban tudjuk, hogy igaz után, helyes jogalapon haladtunk. Ezeket akartam nektek, kedves barátaim, ezen új esztendőben elmondani és még hozzáfűzöm azt, hogy szeretném, hogy ma már minden magyar ember egy volna abban a boldogító érzésben, amelyben mi vagyunk , hogy mi az igaz után hazánknak és királyunknak igaz szolgálatot akarunk cselekedni. Adja Isten, hogy a legközelebbi jövendőben örvendhessen a nemzet, hogy a király és nemzet között teljes lett ismét az egyetértés. (Éljenzés.) Erre a képviselők és a párt kültagjai Zichy Nándor grófhoz, a párt vezéréhez vonultak, ahol Buzáth Ferencz mondott beszédet. Zichy Nándor gróf igy válaszolt az üdvözlésre : Hálatelt szívvel fogadom a ti kedves üdvözlésieket és azt teljes szívből viszonzom. Én magam egy múló tényező vagyok köztetek, de én egész szivem-lelkemmel azon néppárti alapon állok, a melyet veletek vállvetve és szövetkezve életbe léptetnem sikerült. Adja isten, hogy ez a szövetkezet mindinkább megerősödjék és istenünknek és hazánknak szolgálatában dús érdemeket szerezzen magának.Ez a küzdelem maga a mi jutalmunk. Nem a babérok és az eredmény, amelyet elérhetünk. Azonban semmi igaz, lelkes törekvés nyom nélkül nem marad, megtenni az előbb-utóbb gyümölcsét. Mi részünkről csak állhatatossággal ragaszkodjunk azon irányhoz és elvhez, amely minket ma itt egyesít. Jól ecsetelted, tisztelt barátom, a világnak és hazánknak a világban való helyzetét, a század azon tévedéseit, amelyből a mi bajainknak is nagy része ered. A társadalmi rendet bomlasztó irány európaszerte veszélyezteti a nemzetek erkölcsi és anyagi létét és állami szervezetét. Hit és jog alapján alakultak az államok — ma más valami készül. Ám lássák, mint lesznek meg ezután, mi ebben nem követhetjük őket. A mi nemzeti létünk nélkülözhetlen feltétele az alkotmányunkban sarkaló magyar államiság. Nemzeti létünk a mi nemzeti alkotmányunkhoz, törvényeinkhez vagyon kötve, mi nélkül meg nem állhatunk. A magyarság az alkotmánynyal egy, egyik a másik nélkül nem lehet. (ügy van!) Azért, amikor az alkotmányunkért küzdünk, akkor hallgatnia kell minden más törekvésnek. Mi két nagy párt közepette alakultunk és küzdöttünk Szívesen felteszem, hogy ezen pártok mindegyike a haza javát, boldogulását, alkotmányunk fentartását, fejlesztését és nemzetünk számban és erőben való gyarapodását óhajtja és ez óhajban mi velük, mindnyájukkal egyetértünk és a nagy nemzeti küzdelem érdekében és ideje alatt a koaliczió programmja alapján együtt is működünk. És ez egyesülés annál szükségesebbé vált, mert oly kormánynyal állottunk szemközt. A, 1 3 IT J S Á Cs Kedd, január 2.