Az Ujság, 1906. március (4. évfolyam, 59-73. szám)

1906-03-01 / 59. szám

ROVÁS: Die Vereinigten Staaten von Gross Öster­reich, írta Popovici C. Aurél, megjelent Lipcsé­ben. Kérdezzük a magyar kormánytól: tűri-e ennek a könyvnek a létezését ? Nem gon­dolj­a-e, hogy ha Zeysig professzornak nem volt szabad írásával merényletet intéznie a Habsburg-ház trónbeli jogai ellen, azonképpen Popovics C. Aurél úrnak tilos Magyarországot feldarabolni s az osztrák egyesült államokba bekebelezni ? Forgalomban marad ez a könyv ? Gondolja meg a kormány jól, milyen állás­pontra helyezkedik. Egyelőre még ai a hiva­tása is volna, hogy mint magyar kormány a magyar állam integritását is védelmezze. Ha ez a könyv bántatlanul terjeszkedik, akkor Magyarország méltósága és szuvereni­­tása is szabad préda. * * Andrássy Gyula levele fölött nem lehet napirendre térni. Harczoljunk az alkotmány­ért s legyünk készen a tisztességes békére, mondja levele végén. A derekán azonban azt mondja : ha a magyar nemzet kitart, sikert érünk. S utal a lehetetlenségre, hogy modern nagyhatalom soká kibírja a mai helyzetet. Készen lenni tisztességes békére egyrészt s folytatni a spekulácziót a kitartással más­részt, némiképpen ellentmondó két kijelentés. Hiszen a koalíc­ió legnagyob,­ a spekuláczió ’volt a nagyhatalom bajaira. Ne engedjünk,­­ szólt a nóta, sohá úgy sem bírják ki pénz­t katona nélkül, akkor aztán megkapunk mi lent. Ez a spekuláczió lelketlen volt, de leg­alább meg volt a logikai alapja. Ma azonban már világosan látjuk, hogy rossz spekuláczió volt, mert tovább bírják pénz és katona nél­kül, s ha majd nem bírják, akkor sem enged­nek, hanem szereznek maguknak pénzt és katonát az alkotmány romjain. S Andrássy a­helyett, hogy e spekuláczió csődjével tisztába jutna, makacsul tovább hirdeti. Ezzel terem­tené meg a módját a tisztességes békének ? S ezzel fejezné ki hűségét a Deák Ferencz hagyományai iránt ? * A kormány felel a koaliczió manifesztu­­mára ? Minek ? A koaliczió manifesztuma a nemzethez intézett szózat. A kormány csak rendeleteket intézhet a nemzethez. Alkotmá­nyos kormány szózata a nemzet helyeslésére törekszik. Ez a kormány pedig sok mindent tesz, nem törődve a nemzet helytelenítésével. Ha a koalíc­iónak nincs igaza, ez még nem jelenti, hogy a kormánynak igaza van. Ez a két tábor nem vitatkozhatik egymással. Az égjük izgatja a nemzetet, a másik nyomja. Mi haszon származhatik abból, ha egymással szótusára kelnek ? A mese vége. írta Thury Zoltán. Egyszer egy igen-igen öreg szegény ember kiment az erdőre rozsét szedni, össze is sze­dett egy jókora köteggel, a­mit aztán a há­tára vett s megindult hazafelé. De a­mint mondom, nagyon öreg volt. Elfáradt s leült pihenni. Mindenféléről gondolkozott, a­mig pihent, a­mint ez már szokása az öreg embe­reknek, a­kiknek az idők zsongásával van tele a fejük. Eszébe jutott a fiatalsága, a férfikora, az az idő, a mikor még szép, deli legény volt. Erős, izmos, egészséges. Volt szerelmes felesége, család vette körül estén­ként, zsibongó élet — s rájött arra, hogy neki már nem érdemes élni. — Halál, halál, jer és segíts egy szegény öreg ember terhén, — sóhajtotta a szegény ember. S honnan, honnan nem, előtte termett a halál. — Mi a kívánságod­? — kérdezte. A szegény ember megszeppent. Eszébe jutott a rémületes sötétség, a­mi majd követ­keznék, az iszonyú csend s gondolta, hogy a meghalásra még mindig ráér majd. így felelt tehát a halálnak. — Segítsd fel a hátamra ezt a köt­eg rozsét, hogy haza mehessek. A halál a fejét csóválta. Esetleg talán mosolygott is s egy fának támasztva válláról a kaszát, fölsegítette a szegény ember hátára a rozsét. Aztán megint vállára vette a kaszát s megindult ő is a szegény emberrel a falu felé. Beszélgettek. Illetőleg inkább csak a halál volt beszédes kedvében, a szegény embert el­fogulttá tette a halál közelsége. Várta, hogy talán valamelyik keresztútnál más irányba tér. Csak lassan szokott hozzá ahhoz, hogy hallgassa, a­mit mond s később, a­mikor már látni lehetett a falu hóba süppedt házait, kezdte igazán érdekelni a halál beszéde. — öreg barátom, — kezdte a halál — minek akarsz még tovább is élni, a mikor eddig is olyan hiába éltél. Egy perezre, a mikor nagyon elfáradtál, mig a puszta erdő közepén kegyetlenül rád sulyosodott az élet terhe, megjött a józan eszed s utánam sóhaj­tottál. Azt hittem, hogy az életed szomorú sora juttatott odáig, hogy meggondoltan, ko­molyan hozzám fohászkodol . . . Most azonban már látom, hogy éppen olyan léha öreg csacsi vagy, mint a többi vén ember, a­ki belekapasz­kodik az ágy deszkájába, a­mikor érte jövök. A­ki fölébe helyezed az élet nyavalyáját a gyönyörű szép, nyugodalmas, végtelenül csen­des, néma pihenésnek. Tudod-e, hogy mi a csend ? Dehogy, hiszen ha egyebet nem hal­lasz, hát zsong a fejedben a kicsit kellemes, de inkább nagyon kellemetlen sok visszaemlé­kezés. A csendet nem ismered. Tudod-e, hogy mi a nyugalom ? Honnan tudnád. Ezideig nem hagyott pihenni a fáradtságod. Elgyö­tört tested vonaglott, kínlódott az álomban is. S ha véletlenül akadt volna az életedben egy nap, a­melyen rendben volt a szénád, nyugtalanított a más baja. A hozzádtartozóké. De ha véletlenül úgy esett, hogy azoknak a gondja sem bántott, bánkódtál a hazád sor­sán. Akármilyen együgyű ember is vagy egyébként, arról tudtál, hogy valakikhez tar­tozol. Valami földbe belenőttél. S ha mulatni mentél, sőt sírtál a borodba olyan bajok miatt, a­melyek talán vannak, talán nincse­nek is, de semmiesetre se a te bajaid, mert kívül esnek az értelmeden. És most képzeld el, te szegény elkínzott ember, hogy fekszel. Jön a tavasz, a nyár, aztán a tél s neked semmiről se kell tudni. Semmi se a te gon­dod. S a sírodon akár hatökrös, rakott kocsit hajthatnak át, te azt se tudod. Csak fekszel.­ S leéghet a falu, az ország, a világ, jajgathat, üvölthet kínjában a sok éhes, káros ember. Te csak fekszel. A te földi eszeddel föl se érhető felséges nyugalmadhoz el nem ér semmi lárma, semmi tülekedés, semmi aprólékos gond és semmi kicsinyes, apró és a mellett olyan öröm, a­mi magában hordja a szomorúságot is. Te bölcs vagy. Ezzel a szegény kicsi eszed­del bölcscsé változol át az én jólelkűségem révén. Te pihensz. Fölötted fölfalják egymást az emberek, az erősek átgázolnak a gyöngé­ken, az irigyek elkaparják az élhetetlenek elől a kenyeret, a rosszak diadalmaskodnak a jók felett, s te semmiről se tudsz. Behunyt szem­mel, a mozdulatlan föld nyugalmába bele­helyezve, némán fekszel. S fáj-e, ha megtépem a hajadat ? Ugy­e ? Akkor majd nem fáj semmi. Ha valakinek eszébe jutna, hogy lehatolva hozzád meghúzza szépen kifésült ősz törtei­det, te észre se veszed. Ha a melledbe ütnek csákánynyal, észre se veszed. A tied a nyu­galom. Ez a te jutalmad, a mit kiérdemeltél az élettel. A szegény ember átfordította a másik vállára a rozsét s mig megállóit egyet szusit szánni, elgondolta, hogy bizony mégis cs­ak jó lehet az a mértéktelen, végnélküli pihenés­,, Attól félt azonban, hogy elbolonditja ae a csúnya figura, a ki most megállott vele szem­ben s hogy zavarba hozza s talán le is álcrázza, alattomosan vágta oda neki a kérdést: — S a pokol ? Oda is kell menni.. . A csontember türelmetlenül rántott egyet a vállán. A manifesztum. A­mikor a koalicziónak harcz­ ere­jével kemény igazságokat akarunk a fejéhez vágni, nem kérünk tőle enge­­delmet. Ha most akarnék megtenni, nem kellene tagadnunk. Ezért elhiheti nekünk a koaliczió, hogy a­mikor most a nem­zethez intézett manifesztumát bonczol­gatjuk, nem támadás szándéka, hanem a kölcsönös megértetés igyekezete vezet bennünket. Elismertü­k tegnap és ism­é­­teljük ma: a manifesztum méltó doku­­mentuma egy nagy politikai iránynak. Hogy az eseményeket ne úgy színezze, a­hogy ő látja, jó lélekkel senki sem kívánhatja tőle. Nem látunk benne párt­­politikai szándékosságot, a nép­ félre­vezetésére igyekvő tendencziát. Ők így látják az elmúlt év történetét,­­ más­képp nem is adhatják elő. És szívvel-lélekkel csatlakozunk az alkotmány védelmére irányuló felhívás­hoz. Legyen minden egyes ember védője az alkotmánynak, óvja a maga szemé­lyes hajthatatlanságával a törvények uralmát ott, a­hol a törvénytelenség parancsával találkozik. Ezt a nemzetet nem szabad és nem lehet leigázni. Ez a nemzet tévedhet, hibázhat is, sőt bűnös is lehet a nélkül, hogy ezért jogai el­kobzásával lehetne büntetni. Alkotmánya, szabadsága az övé, nem kapta senkitől, s így nincs is senki, a­ki tőle­­ vissza­­­vehetné. De engedelmet kérünk,­­ minden elfogultságot értünk, csak egyet nem tartunk megengedhetőnek: annak az igazságnak az elhallgatását, melyet pe­dig illetékes képviselői a koalícziós poli­tikának ismételten bevallottak, hogy hiba és tévedés vezérelte a koalícziót a küzdelem útján. Hiba és tévedés abban a pillanatban megszűnt hiba és tévedés lenni, a­mely- Lapunk mai száma 24 oldal Q . / Budapest, 1906. IV. évfolyam. 59. szám. Csütörtök, márczius 1. Előfizetési árak: _________ BT _____ SZERKESZTŐSÉG: Egész .......... 28 k. — JBBL Wj | m ■ SS/tk IMI Budapest, Kerepesi­ út 54. s& Negyedévre ...... 7 » — L­iga ill SS ||1 k Jig wh mjt JB/Bt KIADÓHIVATAL: Egy hóra .......... 2 » 40 » jBSa—JbB& BB nij| WB fg| mMmtaSSS. W Budapest, Kerepesi­ út 54. sa. ffW ^ -H §H fgt| §1 kft gg§ Telefon 61-01—02-03. Egyes szám ára 8 fillér. Hl mm y LMI Mm '«mk. JkmI AW na HBfe, jR§J . gm w&k dbgfr .; THwil Infr WnMESr Hl n Meszjelen minden nap, Ünnep Vidékén 10 fillér.__________férf­i fif­m és vasárnap után is. . -----------------------------------------------------­

Next