Az Ujság, 1906. december (4. évfolyam, 345-359. szám)

1906-12-16 / 345. szám

16 ---------------.-.„..nm ...................................................... helyezik többé a történet tekintélye fölé, hanem egy sorba a népköltészet sezépségeivel. A költő azt hiszi, hogy a hit irányában kötelező pietás ellen nem vét, ha­ a »régi anyagot« az újabb kor »szép­­ségi igényeihez«­képest átformálja. Az újabb költő nem prédikálni, hanem gyönyörködtetni akar és e törekvésében nem kíméli a megszokott fölfogá­sokat. Neki semmi sem szent, mikor azt keresi, a­mi szép. Chateaubriand-nak a mitológiára mon­dott szellemes szavát: »Les dieux s’en vont« megtoldja azzal, hogy »et les Saints aussi«, így aztán előállnak ily eretnek színi művek, mint ez a Delila is. Ki tehet ellene? És mit tegyünk ellene? Ha egyszer nem h­iszszük, minek tisz­teljük? . Én, részemről, ez ügyben dönteni nem akarok, mert nem is tudok. Én szívesen elhiszem, hogy Delila csoda asszony volt, mert »meg vagyon írva» , de nem vitatkozom Barabással, ha azt mondja, hogy jó anya volt, mert viszont ez nincs megírva. Hát min vitatkoztam ? Én csak azt nézem, hogy ha Delila tényleg jó anya volt, a­mint azt Barabás költői képzeletből állítja, mily dráma folyik e föltevésből ? Hát, nagyon szép dráma folyik belőle ; egységes, jól szerkeszett és egyes részeiben fö­lötte hatásos dráma. Delila átmegy a filiszteusok táborába, kik, ígéretük szerint, kezébe teszik le az állam egyik legfőbb hatalmát: fölavatják Astaróth főpap­­nőjének. Mint ilyen, Delila részt vesz a nép ügyeinek legfőbb intézésében ; az istennő jóslatait hirdeti, a király elhatározásait befolyásolja, a sereg vezé­reit irányítja ; utóbb egy merész cselszövéssel még a vele ellenkező, féltékeny királynét is megsemmi­síti és ennek is hatalmát saját kezeibe veszi. De bármennyire emelkedik föl fényben, rang­ban, hatalomban, szemei előtt csak egy czél áll, az, hogy fiát visszaszerezze. Az állam ügyeiben, a nép javának és bajának intézésében, saját magán­­dolgaiban, szerelmeiben és gyülölségeiben csak egy gondolat üli lelkét, egy vágy epeszű­ keblét, egy akarat serkenti erélyét: fiát viszontlátni, fiát újra bírni, fiát a rabságból megváltani és az élet bol­dogságába vissza­vezérelni. Ezért él és ezért kész meghalni. Ezért szövetkezik Assyria harczias királyával ; ezért üzeni meg a háborút Egyptomnak ; ezért öli meg saját kezével az ősz főpapot, ki őt férje elárulására csábította és ezért kegyelmez meg­­Tudithnak és a többi zsidóknak, kik végre — tizennégy esztendei busulás, vágyakozás, epedés és küzdés után —­ hazahozzák a fiút a rabságból. És mikor a hitéért és népéért vakon rajongó, sötét lelkű Judith a vonakodó fiút kényszeríti, hogy áruló anyját arezon pökje, a szegény, örökké zaklatott Delila, ki most már teljesen birja rokon­­szenvünket, — egészen elfeledtük a bibliát, mintha sohasem létezett volna — a szánandó Delila, az anyai szeretet mártírja összeroskad a rabszolgák előtt, és ujját sem emeli föl ellenük. Senki sem könyörül rajta ; csupán a szelíd, vak óriás Sámson, ki a bűnbánó, zokogó asszonyt gyöngéden keblére fogadja. »Ó, ha én téged ilyennek ismertelek volna!« — mond a bűnös Delila fuldokolva ká­nyáitól. Megható, gyönyörű jelenet. Judith azonban többet követel. Neki nem elég a megbánás; neki a teljes megtérés kell. Hogy a fiút kiadja, azt követeli Delilától, hogy ez viszont adja a filiszteusok egész seregét, egész hatalmát az elnyomott zsidók kezébe. És e köve­telésre Delila perczig sem gondolkozik. Mindenbe beleegyez. Elárulja népét, seregét, hatalmát és megszökteti fiát azon reményben, hogy később utána szökhetik és egyesülhet vele. Mit neki az ország',, mit neki egy korona, mit neki egész népe ! A fiát kereste. Hogy megtalálta, azzal elérte éle­tének minden czélját. Ekkor azonban a végzet fölemeli sújtó kezét Delila ellen. A zsidók tönkretették Delila utasításai sze­rint a filiszteusok egész seregét. Levágták mind­nyájukat. Csak egy ember menekült meg közülük, a fővezér Mulilla, ki halálra sebesülve jó épp a nagy ünnepség alatt Astaróth templomába hírül hozni az árulást. A nép, mely a templomban a vak Sámsont gúnyolva mulatott, megrémül e hírre. És ekkor kiderül az is, hogy Delila volt az, ki a főpapot megölte. A holttesten megtalálták Delila tőrét. Minden nyilvánossá lesz és a filisz­teusok fölkészülnek azon zsidók üldözésére, kik Delila fiával megszöktek. A perez válságos. Ha a felbőszült emberek a menekült zsidókat elérik, Delila fia elveszett, meghal a többivel. Időt kell nyerni. Delila, ki most is csak fia üdvét látja maga előtt, nem habozik. Oda lép Sámsonhoz : — Van még erő benned, Sámson ! — Érzem, hogy van. — Döntsd el ez oszlopot, mely a templomot tartja. Sámson neki­áű­l az oszlopnak. Egy nagy roppanás. És a templom romjai befödik a filisz­­teusokat, Sámsont és Delilát. Mind elvesztek, csak a menekülő fiú él. Minden elbukott, csak az anya szeretete győzött, és diadalmaskodott. Hát ez igen szép mű. Lelkesedve néztük és megrendülve látjuk végét. Nem tagadjuk, hogy van benne sok ki­fogásolható is. De nem kötekedünk részletek fö­lött. Összességében tekintjük és készséggel, sőt örömmel valljuk meg, hogy Barabás nagy tehet­séggel bír a dráma­irásra. Darabja feltűnően jól van megszerkesztve, hatalmas erővel fejlő­dik jelentőssé és nagygyá; az érdekes drámai helyzetek a hatásos, megkapó jelenetek egy­mást érik benne; elejétől végig fogva tartja a néző figyelmét , és a­mi fődolog, azt a szenve­délyt, melynek dicsőítésére megh­atott, ellen­állhatatlan erővel és meggyőző igazsággal ma­gasztalja föl egész az apoteózisig. Többet pedig tőle követelni igazán túl szigorú volna. És mégis van benne még va­lmi, a­mi meg­érdemli, a legfőbb dicséretet, és ez gyönyörű, tiszta, magvas és hangzatos magyar nyelvezete. Az ósdi, bibliai magyarság, melyen párbeszéde folyik, kissé kálomista izű­ ugyan, de érdekes, kedves és oly jól esik hallani. Olyan, mint egy régi templom mélazengzetű harangja. Elérzé­­kenyíti az embert hízelgő komolyságával. Nem hinném, hogy volna még ember Magyarországon, ki ezt a beszédet ily­en természetességgel tudná írni. Hogy tehát egy banális szóval mindent meg­mondjunk, Barabásnak az este igazi és nagy sikere volt a Nemzeti Színházban. Ki is hívta a közönség minden felvonás után négyszer-ötször , az utolsó­­előtti felvonás után pedig, mikor a darab sorsa el­dől, nyolczszor. A darab sikere folyton csak növe­kedett. Mikor bementünk a színházba, azt kérdeztük, ki ez a Barabás? Ha ezt a kérdést most intézik hozzánk, tudunk felelni: Barabás a Deíva szerzője. Ez pedig azt jelenti, hogy nagytehetségű író. Az előadás is igen szép volt. K. Hegyes­ Mari nagy értelemmel, igazi mély érzéssel és egyátalán magas színvonalú művészettel játszotta a czím­­szerepet. A közönség lelkes elismeréssel fogadta és gyakori zajos tapsokkal jutalmazta minden tekin­tetben megfelelő alakítását. A Judith kisebb sze­repét Jászai Mari emelte föl klasszikailag tökéletes játékával a nagyobb jelentőségű színpadi sikerek sorába. Szacsvay kiválóan jó volt Sámson szerepé­ben, az öntudatos erő pompás személyesítője az első felvonásban és nemes a vége felé a szelíd önmegadásban. Gál mint főpap, Gyenes mint Mulilla fővezér és Ivánfi mint király teljesen igazol­ták művészi hírnevüket. A többiek is mind jól megállták helyüket az összjátékban. Mindnyájukat lelkesen tapsolták. A darab kiállítása gazdag és elég korhű; annyira a­mennyire a Racinet-ben tartalmazott adatok a jelmezre nézve a korhűséget megadják. Csakhogy a Rácinet jelmezkönyvének megjelenése óta huszonöt év folyt le és azóta a régiségtan nagyot haladott, különösen az euphrates-völgyi és a kis- ázsiai régi népek ismeretében. A rendezés hibátlan volt. Keszler József: AZ ÚJJBÁG Vasárnap, deczember 16 FŐVÁROS. (Az uj törvény­hatósági bizottság megalaku­lása.) Mérő János, az igazoló­bizottság elnöke, akként intézkedett, hogy a virilisták skrutiniumát nyomban a választások befejezése után, vagyis 19-én tartsák meg. Huszonnegyedikén délután az igazoló­ választmány kihirdeti a választás ered­ményét s erről jelentést tesz a főpolgármester­nek. Az új törvényhatósági bizottság alakuló közgyűlését deczember 27-ére hívják össze. A vá­lasztás ellen deczember 22-től 29-ig lehet felszólalni s a választmány deczember 31-én dönt a fel­szólalások ügyében. (Állami segítség a fővárosnak.) Bárczy pol­gármesternek a minap kijelentette a miniszter­elnök, hogy január első felében a képviselőház elé terjeszti a főváros támogatására vonatkozó tör­vényjavaslatokat. A községi választások. — Saját tudósítónktól. — Még soha oly nagy érdeklődés nem volt a községi választások irránt, mint most. Némely kerületben erős küzdelemre van kilátás. Főleg a budai kerületekben lesz nagy a felfordulás. Nincs senki, a­ki egész bizonyossággal meg tudná álla­pítani, hogy a kerületek pártjai közül melyik fog diadalmaskodni. Minden kerületben három, külön­­böző jelszavak után induló párt küzd a diadalért. A pesti oldalom a Ferenczváros az, a­hol teljesen bizonytalan a helyzet. A kerület viszo­nyait alaposabban ismerők azt állítják, hogy Ballaginak és pártjának leszállt a csillaga. A Bel­városban nem lesz küzdelem. A sasok Polónyi nélkül is győzni fognak. A legbiztosabban állanak azonban a demo­krata kerületek , az V., VI., VII. és VIII. kerü­letek, melyekben a Községi Polgári Demokrata Párt óriási fölénynyel fog győzni. Ez nem két­­séges többé. Az új pártalakulás teljesen meghódí­totta e kerületeket. A Józsefvárosban megpróbál­ták ugyan az ellenzéki szervezkedést, de mivel látták a teljes sikertelenséget, megkísérelték a Hűvös-párttal való egyezkedést, azonban minden eredmény nélkül. Ezt ma este a józsefvárosi demokraták pártértekezletén Hűvös József maga mondta el. A mai nap eseményeiről a következőkben számolunk be. A Józsefvárosi Községi Polgári Demokrata Párt ma este rendkívül népes értekezletet tartott. A kör nagyterme és mellékhelyiségei egészen meg­teltek választókkal. Botfai Bűvös József udvari tanácsos ajánlatára Császár Jenőt választották az értekezlet elnökéül. Elnök megnyitja az értekezletet. Felemlíti, hogy a harcz immár megkezdődött, az ellenfél már plakátokon piszkolódik. Az a párt becsmérel bennünket, melynek tagjai éveken át itt működ­tek velünk, azok szidják a Hűvös-pártot, kik ugyanezt a pártot éveken át támogatták. (Úgy van ! Úgy­ van !) Hűvös József: Kikeresztelkedtek! (Élénk tetszés.) Elnök : Mi az ilyen plakáthar­cba bele nem megyünk. Mi csak olyan hangon beszélhetünk, mely műveit emberekhez méltó. (Zajos helyeslés.) Majd az urnák előtt szavazatokkal fogunk vitázni.

Next