Az Ujság, 1907. január (5. évfolyam, 14-27. szám)

1907-01-16 / 14. szám

é tették, jobbára nem mozdultak a katedra mellől. Vagy ha mozdultak, többnyire keservesen meg is bánták és siettek vissza­térni oda. De az ütött hézag így is jelen­tékeny volt. Ha a budapesti egyetem jogi karán a tudományosság dolgában nagy defek­tusok vannak, — a­mint hogy vannak is — akkor annak az okát brutális igaz­ságtalansággal keresik egyes képviselő urak a nem-képviselő professzorok sze­mélyében. Ellenkezőleg. Azok személyé­ben és politikai ambíc­iójában kellene keresniök, a­kik tanszéküket féllábbal otthagyták és amfibiális életet élve, ott okvetetlenkednek köztük. Az összeférhetetlenségi törvénynek ez a hibás intézkedése kezdettől fogva sok­kal többet pusztított a budapesti egye­tem tudományos értékén és belső életén, mint a­mennyi hasznot tett az ország politikai életében. Ez kétségtelen. A köz­érdek tekintetében teh­­át a mérleg ked­vezőtlen. Elviselhetővé tenné ezt a de­­fic­itet valamelyest az, ha a professzor urak, — a­kik egyébiránt szinte kizáró­lag a szerencsétlen jogi fakultáshoz tar­toznak — legalább a törvény rácziójával tisztába jöttek volna lelkiismeretükben. Ha tudásukat és föltételezett nagyobb tehetségüket a maguk helyén, abban a tudományszakban és munkakörben érvé­­nyesítenék, a­hol ilyennel magasabb pro­fesszori minősítésük szerint állítólag ren­delkeznek. A közjogászok a közjog terén, a kereskedelmiek a kereskedelem terén, a történészek a történeti kérdések terén és így tovább. Az ambícziónak ezen a terén egyik-másik talán tehetne legalább egyet-mást a közérdekért, a­melynek hullámaival akar emelkedni. De ez az, a­minek nyoma sincs. A koalíc­ió professzor urait nagyon ellenszenves szerepben látjuk a képviselő­házban szerepelni. Szemmel láthatólag képtelenek bevárni azt a pillanatot, a­míg szaktudásukra valami szükség akad. A fékezhetlen ambíczió sarkalja őket. Egyik-másik a legvadabb korteskedésbe ereszkedik, vagy éppen törvényt ül a házon kívül levő, derék kollégái fölött. A közjog professzora pedig a színházi köz­­erkölcsöket akarja megjavítani. A­melyek hogy nem mintaszerűek, — kivéve a nemzeti m­sintézeteket — az bizonyos , de ez az ország közjogára még­sem tar­tozik. Ismételjük: az egyetemi professzo­roknak a képviselőházban való szerep­lése a legelső magyar tudományos inté­zetnél általában véve is passzívákat mu­tat. De az, a­mi most megy, egyenesen destruáciása az alma mater-nek. Nagyon kevés képzelőtehetség kell annak föl­ismeréséhez, hogy az egyetemi tanárok tömegesen fognak mandátum után kap­kodni, ha úgy marad, a­mint most van. Ha a Házon kívül levő kollégáikat még a bentlevők is sietnek elmenteni, de annak, a­ki belül van, baja nem esik. Azonfelül pedig a képviselő urak politi­kai szereplése is olyan olcsó, hogy azt a leggyengébbek fogják legelőbb megiri­gyelni. Hogy az egyetem jogi fakultásán, tehát éppen ott, a­honnan a képviselő­professzor urak jobbára kikerülnek, hihe­tetlenül sok tudományos és másforma baj van, aláírjuk. De a legnagyobb baj semmiképpen sem a »túlnépesedés«. Igaz, ez is nagy baj , de mivel a »numerus clausus« még felekezetiesség nélkül is őrült­ség a tudományos pályán : ez éppen a legerősebb ok arra, hogy a professzor ott maradjon, a­hol rá szükség van. Az egye­temen, növendékei közt, a­hová kinevez­ték. A nem-képviselő professzorok közül nem egy derék tanár mutatta meg, hogy tudományszeretetével és odaadásával igenis lehet a tanulók legnagyobb töme­gébe is átvinni a tudományos szellemet. Tisztelet az ilyen professzoroknak, a­kik­ről egyébiránt egyetlen dicsérő szót sem tudnak mondani a képviselőházban. Hogy ezen a tűrhetetlen állapoton a híres alkotmány­ref­ormok és biztosítékok sorában a koalíc­ió segítsen és a nagy országjavításba az egyetemi professzorok összeférhetetlenségét bevegye vagy leg­alább magas korhatárhoz kösse az össze­­férést: boldog, a­ki ilyenről is mer álmodni. De tudni azért jó a valóságot. Ha a buda­pesti egyetem jogi fakultásán az állapotok csakugyan végleg elzüllenek és komédiává alacsonyodik le a tudományos képzés (pe­dig már nem kell sok hozzá) , legalább ne vágják a koalíc­iós képviselő-profesz­­szorok azok fejéhez, a­kik híven meg­maradtak kötelességeik mellett. És oda­adó munkájukkal eddig is föltartóztatták a jogi fakultás tökéletes csődjét a másikban. S ennek a teljességnek egyetlenegy hiánya volt csupán, hogy nagyon sokba került. Hisz megérte, megérte, de ha Karvaly nem bírta megfizetni ! Pedig még e tekintetben se lehetett az asszonyra panasz. Roppant takarékos volt, a ki egy-egy krajczárért az életét lesirta a fűsze­resnek vagy a veséjét kivette a szegény zöld­séges kofának s akkor büszkén eldicsekedett, hogy a házban ő vette legolcsóbban a tormát, vagy a czukornak ő fizeti legolcsóbban a kiló­ját. Sokkal gyöngébb volt azonban az ellen­álló képessége egy újdivatú kalappal, vagy egy újfajta kelmével, vagy éppen az apró­­cseprő ékszerekkel szemben. Nagyon illettek a szépségéhez mind s azért nagyon erősen meg tudta kívánni őket, bár fájdalmas szívvel le is tudott mondani róluk. A férj szemében azonban ezek voltak az ördög legkisértőbb incselkedései s ezeket a kívánságokat, az asszony ellenkezése mellett is, ha csak lehetett, kielégítette. Érette inkább maga mondott le apró kedvtelésekről : a szi­varról, a söröcskéről,­ s a ruháit, a melyekre legénykorában olyan sokat tartott, most jóval tovább elviselte. Mindez azonban nem sokat lendített s a mellékfoglalkozást, a­­melyet szer­zett otthonra, oly rosszul fizették, hogy még a mellett is minduntalan azon kapta magát, hogy a hónap vége felé krajczár nélkül áll a ház. Nem volt egyéb mit tennie, mint hogy a kezelésére bízott pénztárból apró kölcsö­nöket vett fel ilyenkor, megfelelő bonok ellené­ben, melyeket elsején mindig pontosan kivál­tott. Csak az volt a baj, hogy a kölcsönök minden hónapban korábban újultak meg, sőt egy-egy kicsit növekedtek is. Tudta, hogy helytelen dolgot cselekszik s hogy sokkal töb­bet koc­káztat, mint a mennyit nyer, de nem tudott magán másképp segíteni. Ezek a rövid utón való apró kölcsönök különben más pénz­tárnál is divatoztak. Egy váratlan rovancsolás alkalmával, a­mikor vagy száz koronányi bonja volt már benn, maga az elenőr vágta ki valami elfogadható ürügygyel a bizottság előtt. Nem köszönte meg neki szóval, de a szívében nagy hálát érzett iránta. Pedig rossz szolgálatot tett neki az ellenőr, mert most már szinte bűntársnak tudva, nagyobb me­részséggel végezte az apró műveleteket. Else­jén már nem mindig váltotta ki a bonjait s már-már nem is volt módjában többet kivál­tani. Végzetes elszántsággal nézett a jövőbe, már nem is adott bonokat, csak külön jegy­zéket vezetett s bízott valami elkövetkezendő csudában. Az osztálysorsjátékban vagy egy kis örökségben. Hisz ezer pengő se kellett volna ! A csuda el is jött, nagyon különös csuda­­módon. A déli pénztárt, rendezve, Karvaly két darab ezer koronással többet talált a kelleté­nél , még egyszer utána számolt , nem csaló­dott. A délelőtt folyamán három nagyobb be­fizetés is történt, Karvaly nem is sejtette, melyik adhatott többet, nem vette észre. Mindegy, akármelyik, ez az isten ajándéka, ki tudja, talán nem is keresik. Mindenesetre széttépte a tartozási jegyzékét, kielégítette magát a fölöslegre — alul volt száz forinton — s hazament. A kárvesztés délután jelentkezett. Egy nagykereskedő, a­ki tizenötezer koronát mon­dott az alkalmazottjának s az tizenhétre hal­lotta. Annyit tett be egy borítékba, annyit kellett a szolgának átadni, a két ezresnek itt kell lenni. Rovancsolták a pénztárt, eredmény nélkül. Pontosan vágott könyv szerint. Kar­valy föllélegzett. Egy félóra múlva azonban a kereskedő ismét megjelent s most már a rendőrség egy emberével. Hozta magával az ezresei jegyzékét. A befizetett összeg a pénztárban volt még mind, sorra vették a bankjegyeket, megtalál­ták mind a tizenhét megfelelő számot, abból kettő a kárvesztésnek visszajárt. A rendőrtiszt Karvalyt magával vitte s a kihallgatás a gyanúsított tagadásával szemben oly sokáig tartott, hogy éjszakára is ott tar­tották. III. Rémlátásos, kétségbeesett éjszaka után a kis menyecske még kétségbeesettebben jelent­kezett az intézet igazgatójánál, ott aztán meg­tudta, mért maradt ki a férje az egész éjszaka. — Biz ez baj, nagysád, — mondta a szú­rós szemű igazgató — mert akárhogy van, az bizonyos, hogy a férje megbízhatatlan s to­vább nem bizhatjuk rá a pénzünket. — De hisz mi akkor kenyér nélkül mara­dunk ! — S már-már elpityeredett. — A férjének kellett volna rá gondolnia! ■— S ha meg tudjuk a kárt téríteni ? — Akkor is csak legfölebb a büntetés elől menekülhet meg. Az asszonyka futott nagyapáékhoz. Bi­zony nehéz volt ezer pengőt előkeríteni. Sokat zálogba kellett tenni, megkuporgatott forin­­tocskákat összeszedni, rossz időkre félretett összegecskéket kikezdeni, de kellett, az első volt mégis a becsület. A£5 ÚJSÁG Szerda, január 16. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, szerdán, délelőtt 10 órakor ülést tart. A közoktatásügyi költségvetés tárgyalását folytatja.­­ A katonák özvegyei és árvái. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter ma törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé a katonák árváinak és özvegyeinek ellátásáról. Két törvényünk intéz­kedik már erről. A mostani törvényjavaslat — a­melynek kereteit már ismertettük — a törvények módosítását, a nyugdíj-és nevelési pótlék emelését czélozza. — Polgári államtitkárok a közös hadügy­minisztériumban. Bécsből telefonozza tudósítónk, hogy az osztrák képviselőház véderő-bizottságában Pogatschnig képviselő megpendítette azt az esz­mét, hogy foglalkozzék a képviselőház azzal a kérdéssel, nem lehetne-e a közös hadügyminiszter mellé egy osztrák s egy magyar polgári államtitkári állást szervezni. Az államtitkárok, a­kik országuk parlamentjének volnának felelősek, arra volnának hivatva, hogy a közös hadügyminisztert országuk politikai és gazdasági viszonyairól felvilágosítsák, hogy elkerüljenek oly inkonveniencziákat, a­milye­nek a delegácziókban a hadseregszállítások körül támadtak.­­ Bírói kinevezések. A hivatalos lap holnapi száma százötven bírói kinevezést közöl a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló imént életbe­lépett törvénynyel kapcsolatban.

Next