Az Ujság, 1907. május (5. évfolyam, 116-129. szám)

1907-05-16 / 116. szám

a íjak, vagyonokat produkálnak, addig ők a nyelvkérdés miatt maradjanak hátra ? Ez csak utólagos értelmezés ugyan, de a választás eredménye hangosan és félreérthetetlenül hirdeti, hogy a néptöme­gekben, legalább odaát, igen kicsi szerep jut azoknak a motívumoknak, melyek az exkluzívebb társadalma­t­ egészen le­kötik. A nemzetiségi, a nyelvi aspirácziók nem bántják a tömegeket, hanem csak a kiválasztottakat. A nemzetiséginek lát­­­szó Ausztria alján kialakult a szoczialista Ausztria, s az első szabad lélegzetvételre szétfeszítette az eddigi formákat. A nem­zeti érzés fölé diadalmasan kerekedett a közgazdasági és szoc­iális akarás. Ezt, mint közelebbről nem érdekelt szomszéd, nyugodtan konstatálhatjuk, s ha éppen tetszik, a tanulságot applikál­hatjuk min magunkra, a­hol az ország szintén olyan hangos a nemzeti és nem­zetiségi jelszavaktól, mintha semmi egyéb sem kellene a magyar vezényszónál. De az osztrák választások eredményében bi­zonyos tekintetekben érdekelt fél is va­gyunk. Mily hatása lesz e meglepetésnek a mi érdekeinkre ? Az egyik eredmény beállt: a nemzetiségi viszálynak vége odaát. Be fog válni a másik is ? A szo­­czialisztikus többségű Ausztria épp oly elvakultan magyarfaló lesz-e, mint a naczionalista Ausztria volt ? Nem lehet erre a kérdésre ma még sejtésszerűen sem válaszolni, mielőtt a Reichsrath új erőviszonyainak hatása a mostani kormányra ki nem alakult. Beck parlamenti többségre akar támaszkodni, tehát, ha ő egyáltalán megmarad, kabi­netjét úgy kell rekonstruálnia, hogy benne a többségi pártok képviselve legyenek. Ez sem egészen parlamentáris eljárás, mert úgy illenék, hogy az eddigi többség megsemmisülése egyszerűen új kormányt jelentsen, s az új eszmék képviselete mellett a régi politikai konc­epcziók mind kútba essenek. Erről azonban aligha lehet szó, s ma még nem tudni, várjon sajnál­juk-e ezt, vagy örüljünk neki, azaz : a kapzsi Becknél nem volna-e még kapzsibb az osztrák új rendszer parlamenti kor­mánya ? A­mi bizonyos, az, hogy Wekerle sajátságos lovagiassággal bevárta, míg Beck tisztában lesz a maga Reichsrath­­jával, s ne legyen magyar részről kötve, ha az új Reichsrath esetleg még egy bőrt akarna rólunk lenyúzni. Most Wekerle is elmélkedhetik a kérdésen, vájjon nem volt-e helyzete jobb, mielőtt az új rend­szer Ausztriában beleszólhatott a kiegye­zésbe ? Nem akarunk elébe vágni az ese­ményeknek, azt azonban már ma hang­súlyoznunk kell, hogy az új Reichsrath természete és étvágya bennünket nem kötelez, s a jól­an változott pártviszo­nyokhoz mi Magyarország érdekeit alkal­mazni nem vagyunk hajlandók. A ma­gyar érdek a kiegyezésben változatlanul a régi maradt, s ha Beck változtat esetleg az ő kívánságain, a magyar kormánynak nem szabad változtatni — in pejus — a magáéin. Az osztrák kísérlet az általános vá­lasztójoggal nagyon érdekes és sok min­denféle szempontból lehet róla elmélkedni, de azokban az ügyekben, melyek bennün­ket is közelebbről érdekelnek, e változás­nak, mely odaát végbement, nem szabad nyomot hagyni. Hogy így lesz-e, annak eldőltét sokkal feszültebb várakozással lessük, mert ez a mi problémánknak az eldőltét jelenti majd, leszünk, annál közömbösebbek vagyunk má­sokkal szemben és az élet nem követhet el olyan határtalan kegyetlenséget mással, a­me­lyet el ne tudnánk viselni. Megöregedni annyi, mint közömbössé, érzéstelenné, önzővé lenni. És szégyen élni . . . Bár ezt a szégyent visel­jük el a legszívesebben, még ha olyan nyo­morúságos lassan is kell a hátunkon czipelni, mint te a házadat. . . Megrészegítenek az olajfák, a­melyek most virágoznak és a melyek illatukkal el­sodorják a képzeletemet ama Getszemáné felé, hol az az ember élt, a­ki a szeretet törvényét hirdette. És még ez az ember is Ember Fia volt, mert hadat kellett üzennie az ellenségei­nek, a­kik nem vallották a szeretet törvé­nyét. Olyan embert mutassatok, a­ki szereti az ellenségét! Mutassatok olyan nagy vagy apró lényt, a­ki nem falja fel a nála gyön­gébbet ! Levetettem a szeretet törvényét, mint a­hogy a kígyó leveti a bőrét és most már az önzés ösvényén siklok tova. A bőröm hasonló lett más emberekéhez, a környezetemtől senki sem tud megkülönböztetni és gazságot gaz­ságra halmozhatok, mert olyan zöld vagyok, mint a lomb és mint a kígyó, a­mely alatta siklik és mint a méreg, a­melylyel az emberek élnek. Te voltál az egyetlen lény, a­kivel jót tettem. De félek, hogy te is fájdalmat fogsz nekem okozni. Mire újra visszajövök, vájjon élni fogsz-e még ? És a szívem össze fog szo­rulni, sajnálni foglak, gyönge leszek és min­dig rád fogok gondolni, mindig félteni fog­lak . . . holott az ember a saját életére is alig tud vigyázni. Én nekivágtam az önzés utjának és itt nincs megállás. Sajnállak, de . .. ( összetapossa.) AZ ÚJSÁG Csütörtök, május 16. Epifái az oláh kérdéshez. Az oláh nemzetiségi párt hivatalos lapja, a »Lupta«, melynek kiadója Mihályi Tivadar, a nemzetiségi klub elnöke, szerkesztői Vajda Sándor és Vlad Aurél képviselők, május 1-én, 3-án,­9-én és 11-én megjelent számaiban fog­lalkozott az oláh kérdésről szóló czikkeimmel. A »Lupta« e czikksorozatában ilyenformán a magyarországi oláhság vezetőinek hivatalos válaszát kell látnom és ezért, bár a hasonló polémiákat kerülni szeretem, meg kell reájuk tennem megjegyzéseimet. " Négy czikket írtam én, négy czikkben válaszol a »Lupta«. Hihetőleg a szimmetria kedvéért ragaszkodott a négyes számhoz, mert feldolgozott érveit három sorban bízvást el­mondhatta volna. A négy czikkből három ugyanis bevezetés. ízeminiszczencziák a turini diákkongresszusról, különböző glosszák Tre­­velyannal való erdélyi utam körül és néhány lexikon-adat az ír kérdés történetéből. Közben ismételt sajnálkozás a fölött, hogy czikkeim­­ben nincsen egységes szempont, nincs vörös fonál és így nem tudnak rendszeresen meg­­c­áfolni. A negyedik czikkben végül rátérnek a lényegre. Azt állítottam, hogy a román intelli­­genc­ia a román népet gazdaságilag és erköl­csileg kihasználja. E feltevést a »Lupta« csak úgy tudja megmagyarázni, hogy én »ördögi szándékkal meg akarom nehezíteni munká­jukat«. E szerencsés, bár kissé transzc­enden­­tális meghatározás után kijelentik, hogy »még nem volt módjukban adataimat ellenőrizni«, de számos ellenadatot tudnának felhozni. Kí­méletből azonban egyelőre csak kettővel súj­tanak le. Az »Ardealana« 1895-ben egy ma­gyar embernek is adott kölcsön és a naszód­­vidéki magyar takarékpénztár egy oláh ta­pasztalatlanságával visszaélt. Nem tartják ellen­ben valószínűnek, hogy az oláh bankok több­sége 12—15 százaléknál magasabb kamatokat szedne. A »Lupta« a vörös fonal hiányát kifogá­solja, legyen szabad tehát a vörös fonalat még egyszer szemük elé tartanom. Írtam és fen­­tartom, hogy az oláh parasztság óriási tömegét az oláh intelligenc­ia alig pár ezer főnyi cso­portja, egyrészt gazdaságilag kihasználja, más­részt politikailag felhasználja. E feltevést álta­lános és részletes statisztikai adatokkal bizo­nyítottam. Kimutattam, hogy az oláh több­ségű vármegyékben az oláh kisbirtokok száma aránytalanul fogy. Telekkönyvi adatokkal iga­zoltam, hogy az oláh bankok birtokvásárlása miként történik. Ezen adatok, melyeknek ellenőrzése három héttel megjelenésük után sem állott a »Lupta« módjában, részint az 1895-ös, illetve 1900-as országos statisztikai munkálatokból, részint a magyarországi oláh bankoknak a bukaresti kiállításra küldött hiva­talos öröm-kimutatásaiból voltak véve. Min­den telekkönyvi állítás mellett ott állott a betét száma, a lap és a sorszám. Konstatálom, hogy a »Lupta« mindezzel szemben a véde­kezést meg sem kísérlette, hanem megelége­dett azzal, hogy nekem »ördögi szándékot« imputált, melylyel munkájukat meg akarom nehezíteni. Ha a szegény, nyomorult parasztok pár négyszögölének elárverezését értik e »munka« alatt, kétségkívül igazuk is van. A »Luptá«-nak azonban mégis volt egy érve. Többször és látható örömmel hang­súlyozta, hogy én megváltoztattam vallásomat. Elismerem, hogy a tény az oláh bankpolitika megítélésénél döntő fontosságú lehetett volna, történetesen azonban nem igaz. Nem keresz­­telkedtem ki és nem is fogok kikeresztelkedni. Igaz, hogy a fajszeretetet sem viszem annyira, hogy tizenhat százalékkal kamatoztassam. Farkas Pál dr. BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor ülést tart. Folytatják a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Szólásra jelentkeztek : Giesswein Sán­dor, Nagy Emil, Návay Lajos, a Ház alelnöke, Buday Barna, Okolicsányi László és Horváth Jó­zsef, Fábry Károly, Manna Gyula és Bródy Ernő.­­ A sajtó-ankét. A sajtótörvény revíziójára összehívott szaktanácskozmány ma tartotta ötödik ülését az országház delegácziós termében. Az ülésen ismét Günther Antal igazságügyminiszter elnökölt s kívüle jelen voltak Meskó László, Imling K­onrád és Tőry Gusztáv államtitkárok is. A mai értekez­leten véget ért az általános vita és áttértek a részletkérdésekre. Szivák Imre szerint az előzetes lefoglalásnak, valamint bármely alakban jelent­kező c­enzúrának a sajtó terén helye nincs. Sajtó­­deliktum csak ott van, a­hol a terjesztés már meg­kezdődött. A preventív eljárás eltörlésének ellen­értékeként ajánlja a felelősségnek kiterjesztését a tettesekre és a felbujtókra is. Szabados Sándor furcsának tartja, hogy itt most annyi szó esik a becsületet sértő vétségekről, mikor odaát a parla­mentben törvénybe iktatják a földesúr becsület­­sértési privilégiumát. Günther Antal igazságügy­miniszter semmi esetre sem engedheti meg, hogy a parlament tárgyalása alatt lévő egyik törvény­­javaslatról itt, magában a parlament házában bármiféle reflexió történjék. (Helyeslés.) Az álta­lános vitát berekeszti. Áttér az egyes kérdésekre, melyek közül az első úgy szól, hogy a sajtórendé­szeti szabályoknak máy irányú módosítása lenne szükséges a sajtótermékek hatályos ellenőrzése és a sajtójogi felelősség érvényesítésének biztosí­tása végett. Kégl Imre a kolportázst törvény útján kívánja szabályozni, de az engedélyezést teljesen mellőzhetőnek nem tartja, mert ez csak a ponyva­­irodalomnak és az erkölcstelen nyomtatványok­nak volna hasznukra. Zilahi Simon szerint tör­vénybe kell iktatni azt, hogy sajtóterméket elő­zetesen lefoglalni­ nem lehet. Ha a postának kizáró­lagos privilégiumot ad a törvény a szállításra, akkor ki kell mondani, hogy a postának köteles­­sége is minden sajtóterméket elszállítani. A kol­portázs teljes szabadságát is törvénybe kell iktatni. Sümegi Vilmos felhívja a figyelmet arra, hogy Moson-, Sopron- és Pozsony megyékben több mint húszezer példányban vannak elterjedve bécsi lapok, míg magyar lapok a kolportázsra engedélyt nem kaptak. Günther Antal igazságügyminiszter két­ségtelennek mondja, hogy a kolportázs engedélye­zése tekintetében bizonyos szabályok felállítása szükséges, a­melyek kizárják azt, hogy az itt felemlített esetek előfordulhassanak. Seress László

Next