Az Ujság, 1907. szeptember (5. évfolyam, 221-232. szám)

1907-09-24 / 227. szám

AZ ÚJJSÁG Kedd, szeptember 24. , __________ MI­SEIL Képviselő-tanárok. A változatosság kedvéért a tudomány­­egyetem mai ünnepies megnyitása során nem­csak a diákokra járt rá a rúd, hanem a taná­rokra is. A lelépő rektor még a hallgatókkal bajlódott beszédében, még őket szapulta. Az új rektor, Török Aurél, nemesebb vadra czél­­zott. A tulajdon tanártársaival tűzött össze. Bátran kivágta, hogy az egyetemi tanárság egész embert kíván. Nem tudta eléggé kár­hoztatni, hogy az egyetemi tanár az egyete­men kívül keresi az érvényesülés útját. És nehogy kollégája akadjon, a­ki félreérthesse, nyíltan megmondotta,, hogy a képviselő-taná­rokra gondol. Kétségtelen, hogy az új rektor közelében ülő régi dékánok egyike, Kmety Károly ké­nyelmetlenül feszenghetett a helyén és a po­kolba kívánhatta a­ szókimondó rektort. De Kmetyék minden méltatlankodása nem vál­toztat azon, hogy az öreg Török Aurél szavai­nak színigazságához csöpp kétség sem férhet. Évekkel ezelőtt egy egyetemi tanár a kö­vetkezőket mondotta nekem : — A legszebb és legnehezebb hivatás az egyetemi tanárság. A tudománynak a fiatal­ság agyába és lelkébe való átplántálása, a tudománynak önálló továbbfejlesztése, új tu­dós nemzedék fölnevelése, mind oly feladat, mely a legnagyobb ambíczióra is méltó, a legkeményebb erőt is próbára teszi. Annak az egyetemi tanárnak, a­ki megérdemli a nevét, mint tanítónak elsőrangúnak, mint tudósnak kiválónak kell lennie. Ha pedig az akar lenni és az is maradni, nem juthat az eszébe, nem is ér rá, hogy más is legyen. Éppen azért utálom azokat a tanárokat, a­kik képviselői mandátumra áhítoznak. A képviselő-tanár el­hanyagolja a kötelességét. Nem törődik azzal, hogy pontosan megtartsa az előadásait. Előbbre­­valónak véli a képviselőház üléseit. Van ta­nár, a­ki nyíltan megmondja, hogy aznap, a­mikor ülés van a Házban, elmarad az elő­adásról. A tudományával már nem törődik. A parlament folyosóin lődörög. Bizottsági üléseken fontoskodik. A klubban fecsérli el estéit. A választóinak kénytelen udvarolni és eképpen asztaltársaságok buzgó vendége leszi belőle. De utálom az ilyen kollégáimat! A­he­lyett, hogy arra törekednének­, hogy jó egye­temi tanárok legyenek,­­ példaképül az ifjú­ságnak, hasznára a hazának, díszéül a tudo­mánynak — utolsórangú politikusok lesznek belőlük, a­kik lemondanak­ minden lelki finom­ságról, minden szellemi előkelőségről, minden jellembeli tisztaságról, hogy tegeződhessenek a kegyelmes urakkal, éretlen közbeszólásokat hallathassanak és otromba kortesbeszédeket mondhassanak. És ugyanaz az ember, a­ki keserű pátosz­nál adta elő nekem ezeket a kétségtelen igaz­ságokat, azóta szintén a képviselő-tanárok dísztelen sorába szegődött. Kitűnő történetíró volt, európai nívójú tudós, és dilettáns poli­tikus lett belőle. Az egyetemen a legelsők között lehetne, — képviselősége óta nem publikált semmit — pártjában nem számít, csak számot szaporít. Ez a politikától (és milyen politikától!) megrontott tudós tanul­ságos iskolai példája annak, hogy mivé lesz az egyetemi tanár, ha a képviselőházban, a pártkörben és az asztaltársaságokban keresi az érvényesülést, mely számára sohasem lehet oly nagy és fényes, mint az az érvényesülés, melyet a katedra és a tudományos irodalom juttathat neki. Ha az egyetemnek csak állásra, de nem hivatásból tanárai és csupán hivatalból, de nem valósággal tudósai politikai pártoknak napidíj -átalányos bábui lesznek, az senkinek sem fáj. Igazi tanárokért és vérbeli tudósokért azonban kár. Oly kevés van belőlük, hogy az egyetem egyet sem ajándékozhat oda a kép­viselőháznak, a­hol­, sem a tanításuk, sem a tudományuk a kutyának sem kell. Az egyetemnek — ki merné Török Aurél igazát tagadni ? — egész emberekre van szük­sége. Az egyetem érdekében, de egyes tudó­soknak a maguk megtévedt ambíc­iója elleni megvédésére is ki kellene mondani az össze­férhetetlenséget az egyetemi tanárság és a képviselőség között. Úgy lehet, hogy ebben az esetben a Kmetyek és a Sághyak a kép­viselőséget választanák. Bizony, a parlament­ben sokkal alkalmasabb helyen is terpeszke­dik a tudománytalanság, mint az egyetemi katedrán.­­ Aegrotus, ’ C'SaLi — Időjárás. Hazánk­ban tegnap részb­en fel- vA* hős volt az idő és az f“l ~re- ország keleti felén szór- 'T\j\ i x\ rj S i­ványosan fordult elő I /A /j ) lecsapódás. Helyenként V Ni \y l \ v* 8 élénk szél is volt. A v S/ i ^ Yf 'y hőmérséklet az éjjel ll | tT''*”'”*] | v­ / erősen alászállt és mi­| y/\ 1 | / 1 At­nimuma Tátrafüreden, U l \ vi meg Árvaváral­ján 3 C. / ' \ \ fok, a maximum pedig I \ Orsován 27 C. fok volt. I X Tegnap délután 1 óra V. körül igen gyenge föld­- ~*~***^ rengést jeleztek a buda­pesti műszerek. — A maximum északnyugatról ismét Közép-Európa fölé került és hatása alatt a levegőnyomás keleten is emelkedett, a­honnan az alacsony nyomás északra húzódott vissza. Európában az idő túlnyomóan derült, esők csak a kontinens keleti felén fordultak elő és a hőmérséklet éjjel általában alacsony. Jóslat: Túlnyomóan derült, száraz, éjjel hű­vös és nappal enyhe idő várható. — Személyi hirek: Pécsről táviratoztak: Frigyes királyi herczeg ma délután szarvasvadászatról jövet a gyorsvonattal elutazott. A kir. herczeg Kelenföld és Hegyeshalmon át egyenesen Bécsbe megy. Neje, Izabella kir. herczegnő négy leányával, valamint Salm és Panna herczegekkel, továbbá Tech herczeggel holnap éjjel gyor­sított személyvonaton ugyanez irányban szintén Bécsbe utaznak. — Pozsonyból táviratoztak: Stefánia kir. her­­czegnő férjével, Lónyay Elemér gróffal ma innen hariset gróf látogatására Karvin melletti Zolcába utazott. — Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár, fia és Ary Pál dr. titkár kíséretében ma este a fiumei gyors­vonattal elutazott a fővárosból, hogy megkezdje nyolcz napra terjedő szabadságát, a­melyet tengeren fog töl­teni. — Burián báró közös pénzügyminiszter ma Nyugat - Bosznián á­t hazaindult. — Uj titkos tanácsosok. A király Czernin Jenő gróf kamarásnak a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. — Bécsből jelentik : ő felsége ma délelőtt Sill altábornagy, Steinsberg Móricz tá­borszernagy, krakói parancsnokló tábornok, Bin­­dermann Rezső lovag­lovassági tábornnok, merken­­steini Mörk János táborszernagy, kassai parancs­nokló tábornok és Winsor Antal lovag altábor­nagy, bosznia-herczegpyinai tartományi kormány­főnök és szerajevói parancsnokló tábornok titkos tanácsosi minőségükben letett esküjét kivette, majd az új titkos tanácsosokat az általános audien­­cziák során kihallgatáson fogadta. — József királyi herczeg veszedelemben, Gyer­tyánligetről táviratozzák. József királyi her­czeg a máramarosmegyei gyertyánligeti bérelt kincstári vadászterületen szarvascserkészés közben szombaton délután fél négy órakor váratlanul közvetlen közelből egy közepes nagyságú, három­­négy éves himmedvével találkozott. A medve a királyi herczeg láttára rögtön visszaugrott a sűrűségbe, de ő fensége hirtelen lekapta fegyverét és nyolcz-tíz lépésnyi távolságról a medvére lőtt. A golyó a medvét lapoczkán találta, mire az azon­nal támadott és két hatalmas ugrással a királyi herczeg mellett termett, a­ki újabb két lövéssel fogadta. A helyzet veszedelmét fokozta, hogy ezalatt a fegyver tartaléktölténye kifogyott, a kísérőül beosztott erdőőr fegyvere pedig csütör­tököt mondott. A királyi herczeg azonban nem veszítette el lélekjelenlétét. Miközben két-három ugrást tett visszafelé, sikerült fegyverét újból megtöltenie és az üldöző medvét egy lépésnyi távolságról leterítenie. — Az isaszegi hősök emléke. Az isaszegi csa­tában elesett s jeltelen sírban pihenő hősök nyugvó­helyét kinn az isaszegi erdőben díszes márvány­­emléktáblával jelölték a Máv­ istván-telki főműhe­lyének munkásai. A fehér márvány síremléket tegnap leplezték le az isaszegi erdőben. Az istván­­telki főműhely ötszáz munkása, családostul együtt délelőtt tizedfél órakor érkezett meg Farkas István Máv. főmérnök vezetése alatt Isaszegre. Kinn a pályaudvaron a község elöljárósága élén Kalix Zsigm­ond községi jegyző és Tab­ony Imre bíró fogadták a vendégeket, a­kik ezután gyalo­gosan, czigányzene mellett vonultak fel a honvéd­­sirokh­oz. A Szózat eléneklése után Eller János, a Testvériség dal- és önképzőkör alelnöke üdvö­zölve a megjelent vendégeket, felkérte Hédervári Lehel képviselőt az ünnepi beszéd megtartására. Hédervári lelkes beszédben vázolta a szabadság­­harc­ ama jelentős epizódját, a­mely a győzelmes isaszegi csatához fűződik s hálás szavakkal adózott az elhunyt névtelen hősök emlékének. A beszéd után a Testvériség dalkör adta elő »Csak magyarok legyünk !« czímű dalt. Utána Farkas István fő­mérnök ismertette a síremlék keletkezésének tör­ténetét s az emléket Isaszeg község elöljáróságá­nak gondjaira bízta. Az emléket a község nevé­ben Kalix Zsigmond jegyző vette át lelkes beszéd kíséretében. A szép ünnepély a Himnusz eléneklé­­sével ért véget. Az emlék felirata a következő : »Közadakozásból emelte a Máv. Testvériség dalköre az 1848/49. szabadságharczban elesett honvédek emlékének 1907.« A leleplezés alkalmával hatalmas koszorút tettek a sírra e felirattal: »Az istvántelki főműhely alkalmazottai ke­gyeletük jeléül az 1848/49-iki szabadságharcz névtelen hőseinek.« Az ünnepély után a vendégek kinn az erdőben zene mellett időztek délután két óráig, a­mikor vonaton visszatértek a fővárosba. — Megvakult festőművész. Egyik derék, kiváló festőművészünket, Zilzer Antalt, rettenetes ka­tasztrófa érte. Életének virágjában, növekvő sike­rei közben úgyszólván hirtelen megvakult mind­két szemére. Megvakult — fájdalom — oly alapo­san, hogy soha többé vissza nem nyerheti szeme­­világát, mert idegsorvadás vette el a látóképes­ségét. A szegény művészre ráborult az örök éjszaka, a­mi egy festőnél kétszeres katasztrófa, mert egy­szerre és örökre szakítania kell művészetével, ambícziójával, sikereivel s tehetetlen romként, mozdulatlanságra kárhoztatva kell végigélnie az életet. S a sajnálatra méltó művészt talán még a saját katasztrófájánál is jobban marczangolja az a tudat, hogy mi lesz most már szegény család­jával s öt gyönyörű kis leányával, kiknek támasza s kenyérkeresője most egyszerre koldussá lett. Lehetetlen, hogy e szörnyű sors meg ne döbbentse a szerencsétlen művész kollégáit s valami módját ne ejtsék annak, hogy családját ebben a nagy csapásban legalább a nélkülözésektől mentsék meg. Zilzer ezelőtt három évvel szemhüdést ka­pott, de kezelőorvosa faradizálással hamarosan meggyógyította. Legutóbb Bánffy Dezső báró kis­leányának arczképét festette meg s munka közben váratlanul rosszul lett. Ez a nyár elején történt és azonnal panaszkodott orvosának, a­ki Ransch­­burg Pál doktorhoz, a híres ideggyógyászhoz uta­sította. Ranschburg a művészt a tátrai hegyek közt fekvő Barlangligetre küldte. A gyönyörű vidék jótékonyan hatott lelkére, a tervek, ideák zaja fogamzott meg benne. Rajongással kereste fel a hegyvidék csodaszép tájait, élénk részt vett a társadalmi életben és Hohenlohe herczeg is szí­vesen elbeszélgetett vele. Ezt a reményteljes, gyö­­györű­ állapotot szakította kíméletlenül félbe a sors. A művészt, a­ki az utóbbi időben egészen jól érezte magát, súlyos, kínzó fejgörcs támadta meg és ezzel együtt meggyöngült a látása is. Azon­nal Ó­ Tátrafüredre ment az ott nyaraló Grósz Emil egyetemi tanárhoz, a neves szemorvoshoz. Grósz Emil megnyugtatta, hogy baja nem olyan súlyos és ajánlotta, időzzék még vagy három hetet Barlangligeten. De a jó levegő már nem használt semmit. Zilzer Antal állapota napról-napra rész­, szabbra fordult, látása egyre hanyatlott, úgy hogy a kies fürdőhelyet otthagyva, feljött Budapestre. Itt Fejér Gyula háziorvosa kezelte és Grósz Emil, de segíteni már nem tudtak. A művész elvesztette a szemevilágát, a­hogy az orvosok szeptember harmadikén megtartott konzíliumukon kimon­dották. Az orvosi bizonyítvány ezeket mondja a szomorú eseményről: 11

Next