Az Ujság, 1907. december (5. évfolyam, 285-297. szám)

1907-12-03 / 286. szám

Kedd, deczember 3. AZ ÚJSÁG Buite tetszettek. Az utóbbinak utolsó tételét a közönség meg is ismételtette. A beteg Kerner István helyett ezúttal Szikla Adolf dirigált, ki tanujelét adta kiváló képességének. A közönség sokat tapsolt a nemes hivatást teljesítő művész­gárdának. (g. i.) * Mikor a kritikust kritizálják, Keszler József munkatársunk, kit heves viszél-gyuladás két hétig ágyhoz kötött, mint értesülünk, már jobban van és e héten ismét meg fogja kezdeni rendes hírlapi szolgálatát. A jókedv is újra bevonult házába. Felesége, ki jó gazdasszony létére nehezen viselte a házi rend megzavarását, mely a betegeskedéssel együtt jár, ma reggel komoly arczc­al belépett szobájába, és ágyához vitte a dohányzó készletet. »Itt a pipád, — mond a feddő hangon — de ha elszittad, aztán ne merengj fél óráig gondolkozva a levegőbe. Ne gondold, hogy itt megint a Sokra­­tészt fogod szimulálni, hogy ne kelljen fölkelni.« * Svärdström Valborg az Operaházban. A nagy­hírű svéd művésznő, Svärdström Valborg asszony színpadi fellépése iránt óriási nagy az érdeklődés a főváros műsértő közönsége körében. Svärdström Valborg asszony Faust dalművében Margit szere­pét fogja énekelni deczember hatodikén az Opera­házban. A vendégművésznőnek, a­ki ez idő szerint európai hangversenykörúton van, ez lesz az első és egyetlen színpadi föllépése Budapesten. Az elő­adásra jegyek válthatók az Operaház jegypénz­táránál és a jegyirodákban. * Matinéé. A Tulipánkert Szövetség Magyar Védőegyes­ület vasárnap délelőtt fényesen sikerült imatinéet rendezett a vissza­vándorlók javára a Royal-szálloda nagytermében, a­mely erre az alkalomra zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. A gazdag és érdekes műsorral megtartott matinéé összes közreműködői : a Műegyetemi Zenekar Tötössy Béla professzor vezetése alatt, Rákosi Jenő (ünnepi beszéd), Lenz Ferencz, Brédl István, a Budai Daloskor Stojanovics Jenő vezetése alatt, Hubay Jenő, Reiner Ede, Szamosi Elza, Lichten­berg Kornél, Jászai Mari és Takács Mihály tudá­suk és művészetük legjavát állították a hazafias czél szolgálatába, a­miért a díszes közönség tetszé­sének viharos kifejezésével jutalmazta őket. * Wellmann Rózsi és Feri hangversenye. Vasárnap este önálló hangverseny keretében mu­tatkozott be az Országos Zeneakadémiának két zseniális növendéke, Wellmann Rózsi és Feri. Határozott tehetség mind a kettő. Technikájuk, kiváltképpen a fiúé, sokszor csodálatraméltó. A Bach, Ernst, Wieniavszky, Paganini műveiből álló programm bő alkalmat szolgáltatott sok­oldalú képességeik megvilágítására. Zongora­­kísérőjük Reiner Frigyes volt. A közreműködő Santelli Paolo asszony szép sikert aratott olasz dalaival. Az előkelő közönség csaknem teljesen megtöltötte a Vigadó nagytermét és elragadta­tással tapsolt a fiatal művészeknek. * A szegedi színházban Rabenstein Bersabé, Wildenbruch drámája nagy sikert aratott. A czím­­szerepet Tóvölgyi Margit játszotta igaz művészet­tel. Igen jelentős sikere volt Szomory Miklósnak Nunnenmacher alakjában. Meglepett karakterizáló színeivel, értelmesen tagolt, jó dikcziójával. Ki­tűnt még Almássy Endre Bartoloméja, V . a Modern Színház új műsora. Az Andrássy­­úti Modern Színház ma mutatta be dec­emberi műsorát. A kabaret-premierek már színházi új­­donságszámba mennek, a­mi nem csoda, hiszen egy csomó író- és művészember talentumának legjavából éppen a kabaretek szolgálatába állt. A dec­emberi műsor zajos és meleg sikert aratott. Déry Blankát és Szűcs Nellit, a színház új tagjait szívesen fogadták, míg az új dalok sorában Heltai Jenő pompás kabaretszáma, A kis herczeg tet­szett a legjobban, a­melyet Medgyaszay Vilma fényes bravúrral is adott elő. Mulattató kis egy­­felvonásost írt Modern gyerekek czímmel Szoma­­házy István, Molnár Ferencz és Heltai Jenő öt­letes és vidám karácsonyi tréfája. A ferencz­­városi angyal nagyon kellemesen szórakoztatta a közönséget és külön említést érdemel a darab hangulatos, gyönyörű díszlete. A két darab fő­szerepeit Medgyasszay, Czeguss Margit, Vörös Ili, Nyarai és Bársony pompásan játszotta. (h. n.) I­­­H^OySETPO^Yoffl 1 m IpS JUPON KÜLÖNLEGESSÉGEK BEJ ÖA PEST, VáCZI­ UTCZA 13. 1 MILT-T3SE. 5 rOTatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Óriási összegeket költenek évente egészségük helyre- k­­­állítására, fájdalmaik enyhítésére­­ a szenvedő emberek. A siker azon­­­­ban igen sok esetben kimarad. Oka ennek az, mert a fűhöz-fához ) kapkodó szenvedő nem alkalmazza f (X/ L azt a gyógymódot, mely bajait szén* lyi védésért a legészszerűbb módon, t./i. az eredeti életerő visszaszerzés , fijfl ( jSf a‘fontos sz­evek életműködésének jajjk. i^'Ij rendezése, a­z ellenállóképesség foko- Im viM* zása által igyekszik leküzdeni. Ilyen p«\\ vM: I gyógyítóm­ód a villamosságnak az g§K\\ ELEKTRO VITALIZES útján va­n gj/Av alkalmazása. Ezen gyógyító eljárás segélyével gyjtó*1*”* gyógyultak meg a betegek sok ■* azítaai, kik általános ás részleges i:'eg|y®n'eségiénz, alereremtésben, álvstaiság, fejfájás é szédi­lés­en, háttá ás, cs‘ zos és löszvényes ba­nkban, hüsiései és gare 03 állapotikisn évek óta szenvedtek. Bővebb felvil­ágositást nyujt e gyógymódról külön­­ kötetben férfiak és külön a tröfa részére a ‚ 9¥3 CeSra Villamos Gyógymódról' czimü könyv, melyet dijtala­­írul, térin u‘\o é­» zárt borítékban küldünk azoknak, a kik azt alábbi pontos czimtől személye­en vag­y e lapra való hivatkozással kérik. 1897 „ELEKTRO-INTAUZER" orvosi rendelő - intézet Budapest, Károly-korni 2. félemelet 4. szám­. MÍITÁPÍlYAsí művészi kivitelben és rendkívül olcsó árban (K­U I HI III ) ki­­kerülnek az idei karácsonyi vásár alkalmából Hegedős Zsigmondi ásarássy út 9.sz. alatt eladásra, u. m.: müncheni hovácselt törszínk, Galle­­éa Onum.üveg­ek, olasz márvány**«proli, fiotaczia bronz, tárgyak. Kaja* gyártmányú külituféli­aszint és állvá­nyuk, kristály szivar­, likőr­­t­e­rm­ik észlelik és nagy­­mennyiségü órák. A képek vérf­eces kiárusítása miatt azok olcsó áraira kérem ügyelni. 7.Gye Mimién Külön értesítés helyett! H­UDEJ MÓR a saját, valamint gyermekei: Gyula és ennek neje, szül. Stern Ilka, Irén, Olga és ennek férje Lengyel Sándor, Lóránt és az egész rokonság nevében mély fájda­lommal jelentik a legodaalóbb feleség, anya és nagyanya DHL ÍRNI szül. Sternberg Amáliának 1907. évi deczember hó 1-én, boldog házas­ságának 58-ik évében, 76 éves korában, Budapesten történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemes folyó h­ó 3-án délelőtt fél 11 órakor fog a Podmaniczky-utcza 4. sz. alatti halottasházból a kerepesi-uti szr. temetőben örök nyugalomra helyeztetni., Sternberg Adolf, Sternberg Sándor, Sternberg Zs­igmond, Mándy Ignácz, Mandel József és neje szül. Spigel Jenny, dr. Mandel Pál testvérei, sógorai és sógornője. 1903 Mandel Frida, Mandel Géza, Mandel Aladár, Mandel László, Mandel Linesi, Kormos Erző férjezett Mandel Sándorné. Mandel Sándor, Lengyel Ilonka és Lengyel Klárika, unokái. Csendes részvétet kérünk. . Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség nagy­becsű tudomására hozni, hogy a Schneller és Kozma ezégből — mely fennállása óta személyes szakbeli vezetésem alatt állott — kiváltam és elsőrangú f­érfiszabatságomat Budapest, VI., Andrássy­ út 9. számú házban Hil saját ezégem alatt ezentúl ““ Wä icht BiflSB egyedül folytatom. Az eddigi szives pártfogást hálásan köszönve és azt továbbra is kérve, maradok kiváló tisztelettel S9u' KOZMA M. férfiszabó. fMqncuRpO, A KOTM rS/ ISN­ ^ La Gete StAndré llf Cherry- Brandy M A w lábszárvédok | SARLIA 1 Ali­ás mellvédek és valódi Ji­ger-féle trico alsóruházatok, fekete Sisformnadrá­­gok gyári árakban kaphatók : 571 T-TT¥T M* -------haris nya-spec­iálista-------­m, IV., Kígyó-utcza 5. Klotild palota, Mimién külön értesítés helyett. Alulírottak mélyen szomorodott szívvel jelent­jük, hogy felejthetetlen, jóságos atyánk, a legjobb nagyatya, após, sógor és rokon MENDL LAJOS nyug. tanitóképző-intézet tanár, élete 77. évében, f. hó 1-én rövid szenvedés után jobb létre szendemlt. Drága halottunk ivit tetemeit f. 156 3-án, ledien déliét n és 3 órakor fogjuk a pyár­uszt.i (VI., Cs­ugory-utcza 45.) a f­ákozi OIOSZLjfl’l izr. temetőbe örök nyugalomra kisemn.. Manel Aithrr (r.: Id­rie Era I, Mendl L. Gyula. Meinte BMa. Men­dl Rudolf, W­eife Adolf,lé Nhitdi Zsófia, Henik Istvénné MeaU Vil­­­a. Kyermekei, Siesd, Adolf, Henik István, vejd­. Mendl Arthur dr.-né, Berger Erny, Mernie Emüné, Grünwald Olga, Mendl L. Gyulánné. Durva. Her­mán, Mendl Rudolfné, Lidcrer Irén, menyei. Ell­itz Lidit és neje Heves! Átlas,sógora év sógornője. Menál Jár­z'c. Erzsi. UH, Olga, Torka, Leezska is Hsnik N­inka, unokái. 1900 Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Csendes részvétet kérünk. Dzt. DEKOFSZKY KAROMÉ olcsó maszk­otőrtő Hársfal MiLisfesa földszint HL Teljes mansago házon kívül 2 korona, láb­, láb, sejtvarasgo­l.SO korona. 88­8 Dr. FflBIHYf­­­v. kórházi orvos (az urológiai osztályon) rendel fér­fibetegeknek 9--3-ig, este 6—8-ig BUDAP EST, RÁKÓCZI UT 8 A. SZÁM.­­ (Levelekrs dijtalonul válásról.) 31S 9 KOZOK TATOS. *** Középiskolai tanárok kongresszusa. Mint ismeretes, a középiskolai tanárok körében október végén mozgalom indult meg, hogy a tanári állás anyagi és erkölcsi rendezésének kérdését egy orszá­gos tanári kongresszuson segítsék végleges meg­oldása felé. Ritka egyhangúsággal határozták el a kongresszust, mert már 1903-ban törvényjavas­­­lat alakjában jutott ez a rendezés a képviselőház elé, de a közbejött politikai bonyodalmak miatt máig is függőben maradt. A kongresszus szervezé­sét időközben az Országos Középiskolai Tanár­­egyesület­ vette át, mely az összes állami és nem állami középiskolát és felsőbb leányiskolák tanári testületeinek, valamint velük együtt a tankerületi kir. főigazgatóságoknak kongresszusát folyó évi deczember 28-ára és 29-ére összehívta. A kongresz­­szus szervező­bizottsága tegnap tartotta alakuló és első érdemleges ülését. A bizottság, melyben a tanárság minden fokozata és jellege, valamint minden álláspontja is képviselve volt, beható tárgyalás után teljesen egyhangú megállapodásra jutott és magáévá tette az előadótól javasolt négy sarkalatos pontot. A javaslat első két pontja szerint az egész tanárság egyértelműleg égetően sürgős szükségnek tartja és kéri a tanárság nyu­galma és az iskola érdekében helyzetének már majdnem két évtized óta megoldásra váró vég­leges rendezését, a fizetés mértékére nézve a bírói javadalmazással való összhang fentartását. A másik két pont az előléptetés, illetőleg a státus­­rendezés módozataira vonatkozik. A bizottság e tekintetben is teljesen egyértelmű megállapodásra jutott. Ezt a határozati javaslatot a végleges szövegezés után a bizottság megküldi az összes meghívott intézeteknek előzetes tudomás végett. Az ülés nevezetes erkölcsi eredménye az említett határozatokon kívül az, hogy a tanácskozás tel­jesen egyetértő szellemben folyt és az ülésen létre­jött a múlt évben két pártra oszlott tanárság egyesülése. A bizottság tagjai azzal a reménynyel oszlottak szét, hogy a kongresszus szintén telje­sen egyértelmű határozatokat fog hozni,­ 11

Next