Az Ujság, 1908. március/1 (6. évfolyam, 54-66. szám)
1908-03-01 / 54. szám
Budapest, 1908.f Előfizetési árak: Egész évre _ 28 k. — f. Félévre ...... 14 » — » Negyedévre . . 7 » — » Egy hóra ... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben , és vidéken 10 fillér. YL évfolyam: 54. szám. Vasárnap, márczius 1.v SZERKESZTŐSEG: Budapest, Rákóczi-út 54. SS, Telefon 66—16. KIADÓHIVATAL., Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 64—01—02—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. „ ROVÁS. r - b” összeültek intézni, tisztázni, megülepedni és megállapodni s szerencsésen kihúzták az időt nyolczig megülepedés és megállapodás nélkül. Mert nyolczkor vacsorálni kell még nekik is, akik hivei a permanens, azaz tizenhatórás üléseknek. A nyájas urak ezzel a vacsora-krozürrel önmagukat obstruálják meg, hadd múljék az idő s hadd lehessen közben még jobban puhítani a puhuló hazafiságot. Mert a czél már ki van ugyan tűzve, az is el van már intézve, hogy minden maradjon a régiben, de még nincs kitalálva és elfogadtatva a formula, mely azt hazudja az ónépnek, hogy nem maradt minden a régiben. I * Bajos a választás. Polónyi Géza, akármit mond is, okosakat, igazakat, senki sem veheti komolyan. Érzik a lehelletén, hogy mindez okosságokat és igazságokat az szülte, hogy már kint van a minisztériumból, s ha bent volna, egészen más okosságokat és igazságokat eregetne meg. De Apponyi Albert, aki bent van a minisztériumban és szintén tengersok okosságot és igazságot vágott ki e helyzettel harmóniában, már régebben demonstrálta, miket tud ő beigazolni és hirdetni, ha nem miniszter. Sőt egy alkalommal pohárral a kezében be is vallotta, hogy milyen szép lesz, ha megbukva mint miniszter, ismét szabadon hirdetheti majd azokat az ideális tanokat, mikkel akkor népet bolonditani lehet s miket most, mint miniszter indignálódva megbélyegez. Bajos válogatni e kettő között, de ha már két czigány között van a választás, mi inkább a felé hajtunk, a kinek a bőrin is látszik, hogy czigány.* Ne nézd a lelkes hazafiakat*! Nem orditják-e szent lelkesedéssel: mi élni akarunk! Azzal a hanghordozással, melylyel őseink kiáltották : vitam et sanguinem ! Ők élni akarnak, mert élnek, nekik többségnek kell maradniok, mert egyszer többséggé lettek, nekik mindegy, mi történik, mi történjék, de ők vannak és maradni akarnak ! Ők, akik az ország rákfenéjét a párturalomban látták, ők, akik hazaárulónak tették meg a szabadelvű pártot, mely nem is mondta, hogy élni akar, éppen csak élt, mert az ország tartotta benne az életet s szó nélkül kimúlt, mihelyt az ország másba fújta a szuflát. Ők többsége az ország szavazata alapján, s most nem akarják megengedni még a lehetőségét annak sem, hogy az ország szavazata alapján mást is akarhasson, mint amit egyszer akart. Hát nem janicsárok ezek az emberek ? Hát nem volt balek a szabadelvűpárt ? KOBOZ KRÓNIKÁJA. Hol egykor bátor férfi küzdött Bősz tigrisek lármáival, A Házban fél tuczat legényke Ma hajrát vékonyan rival. De míg a harczok ama hátra Vad százaktól sem hőkölt hátra, — A szoruló kormányba ott Nem versz ma be egy szem zabot. Csak egy csekély guerilla támad, Puskája sincs s ha van, kovás, — S az óriás kormányhadakban Mily zűrzavar, mily nyaffogás ! Ha már is ily lágy virtusában, Mi lesz utóbb komoly tusában ? — S ez a vezérkar és sereg, A melyet a magyar szeret. Ezek azok, a kikre lelkes örömmel bízta rá magát. Ezektől várta, hogy kivívják Magyar vezényszó nagy jogát. E belső titkos rém-nagyképek, S ez udvari tanácsos népek, S ez uj-nemes kegyet lesek És közjegyzőség-keresők. No, szervusz ! . . . Ilyen a vitézség, Mely helyt áll rendületlenül ? Hisz ez, hatalmi tálba nyalván, Csak egyre jobban megéhül. S a jó étvágy s rossz lelkiismeret Harcztól remeg, örül ha élhet. Erkölcse oly silány neki, Kis ellen is megsebheti. Az erkölcs, óh igen, az erkölcs, Mely hogyha vész, dől Róma is, E hadban már a szájon él csak, S mint puszta szó üres, hamis. Nagy része bűnül szidta váltig, Mit megcsinálni most beállt itt, S más része azt, mi most soron, Elárulá már egykoron. Az árulás nem az az erkölcs, Mely bátran szolgál közügyet, Bár tüzeli, ki mint vetélytárs Volt egykor a legírigyebb. A fegyvertársat játszta, s Ugra Kapóra jött, — hoplá, megugra. De mit ma elmond e kevély, Mi más ? — Az ugrai levél. Az ily erkölcs uj rendszerébe Beillik mindenféle frond. Prédát kiköt condottier is Mielőtt ellenségre ront. S természetes ily erkölcs mellett, Hogy bármint düllesztünk mi mellet, Hol győznénk, nincs oly csatatér: A horvát frond is visszatér. Ez bús dolog mind, egy vidám csak, — Hogy, mint az uj rendszer hive, Nem vesz politikus tudós az Erkölcsi romlást semmibe. A Házban egy csöppet sem sérti Sok inmorális államférfi, a De tudós Akadémián Ördögtül is morált kíván ! Fulladozás. A koalíczió előbb a horvátok obstrukcziója miatt fulladozott. Most nem voltak itt a horvátok, obstrukczió sem volt. És mégis fulladozik. A betegség tehát világosan nem rajta kívül van, hanem benne. Meg fogja fojtani a veleszületett szervi baj, a tulajdon maga hazug természete. És ez lesz az egyetlen halál, ami hozzá illik. Sőt a nemzetet is csak egy ilyen halállal birná megváltani attól az átoktól, amibe beledöntötte. Ha megtörténnék az, — amitől Isten óvjon — hogy egy gyönge nemzetiségi roham idézné elő a végét, a politikájából levonható okulás nem bírná áthatni többé a nemzeti közvéleményt. A nemzetiségi hazaárulásra hárítanának át mindent, mint ahogyan eddigi bűneiket a darabontokra, vagy éppen a régi többségre kenték. Ha pedig — amire mindenesetre kísérletet fognak tenni a végén — Bécsbe és a katonai dolgokba sikerülne belebukniok, akkor megint nemzeti pózba vágnák magukat. Leakasztanák a fogasról melyette meggyőződéseiket és újra föllépnének a nemzetmentés szerepében. A nemzetre és jövőjére nézve tehát határozottan jónak, sőt egyedül jónak kell tartani azt a fulladozási processzust, ami most folyamatban van és a függetlenségi párt ma esti konferencziáján bizonyos görcsös vonaglásokban is jelentkezett. Ez a természetes fölbomlás lehetne az első lépés a zilált politikai pártviszonyok klarifikálására. Reményt lehetne belőle meríteni, hogy a nemzet természetes ösztönei megint fölszabadulnak a gyilkos kényszer alól és az új választás legalább nem az érdekszövetség, hanem a politikai hit szerint menne. Az ép hazafias gondolkozást embereknek — amilyenek még mindig sokan vannak — a felületes megfigyelés is megmondja, hogy ez a mostani állapot a nemzeti élet katasztrófaszerű veszedelmei nélkül nem tarthat soká. Félő, hogy máris Lapunk mai száma 56 oldal. Kegyelemkenyér. írta Ambrus Zoltán. Sperling Antónia, volt tánczosnő, most többszörös háztulajdonos Andrássy-úti palotájának első emeletén, abban a szobában, amelyet az özvegy Sperlingné magának foglalt le, a nevezett özvegy Sperlingné és az öreg Stefi gróf, Antónia régi barátja, darákot játszanak. Stefi gróf már hetvenegy éves; a szemejárása és a hanghordozása még elárulják, hogy valaha egész sereg élősdi leskelődött és fülelt körülötte, de a külsején egyébként már erősen meglátszik, hogy ez a sokat emlegetett ember, aki a pazarlása nagyszerűségével túltett a mesebeli Esterházyakon, mindig többet költött másokra, mint magára. Az özvegy Sperlingné, bár túl van a hatvanon, nem egészen közelről nézve még most is szép asszonynak látszik. Feltűnően ápolja a személyét ; az olyan hölgyek, akik fiatalságuk legszebb éveit nagy urak társaságában töltötték, késő öregségükben se hanyagolják el magukat. Játék közben az özvegy Sperlingné és Stefi gróf így beszélgetnek : Sperlingné : Kérem, ne csaljon ! Stefi gróf: Hallja, mama, ne mondjon ilyeneket! Maga jól tudja, hogy én akárhányszor feltettem egy kártyára egy egész uradalmat és soha senki se mondta, hogy csalok. Maga az első, aki folytonosan csalással vádol engem . . . most, amikor durákot játszom, tíz fillérbe ! . . . mert már nem tudok meglenni a kártya nélkül. De hát mi vagyok én ! Csizmatisztító vagyok én ? !