Az Ujság, 1908. május/1 (6. évfolyam, 106-117. szám)

1908-05-01 / 106. szám

Budapest, 1908. Előfizetési árak. Egész évre „ «TX, 28 k. — 1. Félévre ......... 14 * — » Negyedévre _ _ 7 » — » Egy hóra » „ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. A 0­. évfolyam, 106. szám, % , Péntek, május 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. n, Telefon 69—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. a& Telefon 61—01—02—03. Meszjelen hétfa kivételéval minden nap, ünnep után tr. ROVÁS. A munkás­századok leteszik a kalapácsot és masíroznak. Törvény nem parancsolja a má­jus elsejei ünnepet, hanem ők, a­kik nem vesz­nek részt a törvényhozásban. S a­mikor ők nem dolgoznak, ádáz ellenségük, a munkaadó de facto velük ünnepel. A májusi piros nap évről-évre pirosabb lesz, s a munkások pa­nasza elnyomatottságukról mindinkább frázis. Hiszen már ma is sok iparágban annyira szer­veződtek, hogy meg kell őket süvegelni. A munkaadó szinte tűrt alkalmazottjuk már, s az ő akaratuk nélkül egy bourgeois veréb sem potyoghat le a fáról. Nem panasz ez, ha­nem tény. A szoczialisták hódítanak és el­hatalmasodnak. Velük szemben már defenzí­­­vára szorult az úgynevezett polgári társadalom, de ez a kormány és pártja bölcsesége folytán tiszti fizetésemeléssel és önálló magyar bank meg nem csinálásával foglalkozik. Könnyű megjósolni, hogy a szoczialisták kívánva sem kívánhatnak maguknak jobb kormányt, mint a nemzetit.* Már hogyne volna tisztességes honorárium az alelnökök honoráriuma ! Nem is erről van szó, hanem arról, hogy ők sohasem tartották tisztességesnek, éppen csak most, mikor ők kap­ják. Hát, ez a nem tisztességes. A koalíc­iós urak mindig sürgették az alelnöki fizetések meg­szüntetését, még a saját rezsimjük első évében is, a­mikor fogadkoztak, hogy legközelebb be­szüntetik. Olyan álláspont ez, melyet a pak­tum s egyéb kényszerítő körülmények meg nem döntenek. Ez nem önálló vámterület s nem kvóta, itt igazán az elvük szerint csele­kedhetnének, ha akarnának s ez lenne az elvük. S a­mikor az összes függetlenségiek és néppártiak egyhangúlag leszavazták a saját álláspontjukat, s kimondják, hogy az alelnökök csak kapjanak fizetést, s a­mikor Rakovszky István is döntő körülménynek tekinti azt, hogy most az alelnöki fizetést ő kapja s nem holmi Jakabffy vagy Tallián, akkor egészen világos, hogy a kiegyezés, kvóta stb. ügyeknél sem a paktum parancsol, hanem egyszerűen az a tény, hogy a czigányból ar lett s most már nem húzza, hanem huzatja. * Félhivatalosan a feszültség a két vesze­kedő fél között a mai közös tanácskozásokon némileg engedett. Wekerle saját kijelentése szerint a tiszti fizetések ügye még szóba sem került, mert vannak fontosabb dolgok is. Valóság szerint pedig a fölemelés ténye a jövő évre vonatkozólag már elhatároztatott, s a folyó évre szólóra a póthitel már meg van beszélve. Ezek után igazán már csak üres hízelgés a függetlenségi szálaknak, ha még mindig nehézségekről beszélnek, meg arról, hogy a delegáczió időtartamán is össze fognak veszni. Aligha. Azzal az ürügygyel, hogy a magyar képviselőház el van foglalva, a májusi delegácziókat el fogják halasztani, de kimon­dottan nem azért, mert az osztrákok nem parancsolhatnak nekünk, hanem mert nem érünk rá. A kompromisszum tehát körülbelül már megvan: mi kötelezzük magunkat az osztrák követelések teljesítésére s ennek elle­nében az osztrákok megengedik nekünk, hogy májusban a magunk költségvetésével foglal­kozzunk. Képviselőházi munkarenden ez oszt­rák placet, — nem nemzeti vívmány ez ? Hanako. írta Agner Lajos dr. Sada Yakko, a világhírre vergődött »japán Duse«, a­hogy őt Sarah Bernhardt jóakarattal elnevezte, az első nő a modern mikádó-biro­­dalomban, a­ki felsőbb engedélylyel színpadra léphetett. Hanako asszony, ki Berlin és Bécs színpadjain tett látogatása után fővárosunkba jött, a második japáni vendégünk. Előde fe­lette érdekes viszonyok közt lett színésznő, a­mit a japáni élet és színészet ismerete szem­pontjából sem lesz érdektelen tudni. Annak, a mienktől nagyon is elütő keleti életnek és ezen exotikus kultúra színészetének ismerete pedig új vendégünk művészetének megértése miatt kívánatos is. Sada Yakko, az egykori gésa, Kawakaminak, a hajdan tekintélyes politikusnak felesége volt s az urával szerve­zett színtársulattal világkörútra indult. A gésa exotikus táncza, dala, díszes kosztümje, min­dig bájos mosolygása sok sikert aratott, de mint színésznő nem léphetett föl, ősi törvé­nyek tilalma miatt. San­ Franciscóban szere­peltek éppen, mikor A gésa és a lovag czímű darab főszereplője, egy ifjú színész, a­kinek a gésát kellett volna adnia, megbetegedett. Sada Yakko kedvet kapott, hogy helyette­­sítse. Férje, az otthoni szigorú tilalomra gon­dolva, nem akarta neki megengedni. De a kis gésa addig-addig csengett urának, míg csak eleget nem tett kérésének. A szerepet fényesen játszotta. A jég meg volt törve. A sikerek hosszú lánczolata követte fellépéseit. Csak ha a hazamenetelre s a rájuk várakozó büntetésre gondoltak, lett borús a különben mindig mo­solygó arca. De hát csodák is történnek a világon. Londonban maga az angol királynő, Viktória óhajtotta Sada Yakkót mint színész­nőt látni. A művésznő gracziózus játéka s egész lénye elragadta az uralkodóház tagjait. Az agg királynő méltó módon meg is akarta ju­talmazni s megkérdezte tőle, hogy mi volna a leghőbb kívánsága ? S a filigrán diva csak azt kérte, hogy kegyelmet eszközöljön ki szá­mára a mikádónál. A felséges asszony meg­ígérte s ígéretét be is váltotta. Sada Yakko azt hitte, álmodik, mikor a londoni japán nagykövet a mikádó legkegyelmesebb bocsá­natát közölte vele. Nem volt nálánál boldo­gabb nő a világon, így beszélte ezt el maga a művésznő Gomez Carillónak, a jeles spanyol írónak egy intervjú alkalmával. Ez az első nőszereplő fellépésének érdekes története. Hanako asszony tehát már járt után ha­lad. Ott aratja babérait, a­hol pár év előtt már művésztársát sokszor valóságos extázissal ünnepelte Nyugat színpártoló közönsége. Pedig Japánban egyiküket sem tartják elsőrangú művésznőnek. Iwaya, a­ki éppen Berlinben járt, mikor honfitársa ottan vendégszerepelt, az egyik tokiói lapban megírta Sada sikereinek titkát, s ha elolvassuk azt a referádát, abból is látjuk, hogy az ünnepelő művésznőt Tokió­ban nem ünnepelték úgy, mint Európában és Amerikában. A­mint Baumanntól tudjuk, a mai elsőrangú dívák Ichikawa, Kumec­achi és Reiha. Hanako asszonyt nem említi. Ven­dégünk azért, a­mint eddigi sikereiből követ­keztetni lehet, méltó kollégája Sada Yakkó­nak. Az »Otake« czímszerepében Bécs és Berlin közönségének minden bizarrsága mel­lett is gyönyörűséget szerzett. Pedig ilyen idegen világból ideszakadt művésznőnek két­szeresen nehéz a helyzete. Nemcsak maga a külvilág, a táj, a város, a falu, a vegetáczió, hanem az emberek belső élete, gondolkodása, erkölcsi felfogása, egész valója más Keleten, mint a mienk. A keleti morál igen sokszor homlokegyenest ellenkezik a nyugati felfogás­sal. Náluk például igen gyakori az olyan haja­don, a­ki erényének feláldozása árán tartja el szüleit. Az ilyen leányt az ő morális érzésük valósággal magasztalja; igen, mert erkölcs­tanukban legelső kötelesség a kókó, vagyis gyermeki kegyelet, mely a szülőknek minden­áron való tisztelését és gyámolítását paran­csolja. A kóbor lovagok s régi katonai neme­sek (szamurai) gyakori hasfelmetszése is bizarr nekünk, mert nem értjük azt a beteges ön­érzetet és gyarlóságig túlzott lojalitást, a­mely sokszor csekély okból arra készteti a dráma hősét, hogy ünnepélyes harakirinek vesse alá magát. De hát a japán élet számtalan esetet tüntet fel ebből a tragédiából. Történetük lapjai is tele vannak e fajta hősies cselekede­tekkel , a dráma pedig az élet hű tükre akar lenni. S a buddhista felfogásban gyökerező babonás alakok szerepléséhez mit mond a nyugati szemlélő ! A démonok, koboldok, állatok, növények, sziklák szellemei is szere­pelnek nem egyszer japáni színpadon. Mindezt, ha nekünk is bemutatják, úgy kell venni, a­hogy vannak, a japáni világ egy részlete hű tükrének. Különben nem részesülünk olyan műélvezetben, mint Japánban, s nem volnán­k------------------ --------------------------—' . Lapunk mai száma 4­s oldal. A bírói szék. Meg kell állani egy szempillantásra annál a dühösségnél, a­mit a Polónyi— Lengyel-pör folyása a képviselőház tor­­náczán ma Zsitvay Leó büntetőtörvény­­széki elnök személye ellen kiváltott. Mert még olyan eset sem volt Magyarországon soha, hogy egy pör folyása alatt az elnö­köt a képviselők bizonyos pártcsoportja szóban és másban olyan infámis bántal­­makkal illette volna, a­mint azt ma — egyenesen kimondjuk — a független­ségi párt Holló-csoportja és annak nép­párti szövetséges társai cselekedtek. Nem Zsitvay Leó személyéről folyik itt a szó. A curulisi székében ülő bírói személyt eljárása közben még az elisme­rés sem illeti meg, mivel függetlenségét ez is befolyásolhatja. A törvény száz kor­láttal vette őt körül, hogy független le­hessen és ha valóban az, csak köteles­ségét teljesíti. El lehet ismerni csöndben szigorú pártatlanságát, jelleme hajthatat­­lanságát, értelme világosságát, de ezért nem jár neki semmi. A bíró jutalma ön­érzetének tisztasága. Legfölebb még az a lassan, zajtalanul kiképződő köztiszte­let, mely a valóban független bírói idők folytán dicsériádák nélkül is körülveszi. Kevés jutalom a kapzsi élet fölfogása szerint, de a független bíró már pálya­futása kezdetén is másképpen fogja föl az élet »értékeit«, mint a­hogyan a körü­lötte nyüzsgő érdekharczban szokás. Hogy Zsitvay Leó valóban kima­gasló bírói személy-e, ahhoz tehát, kivált a pörfolyás alatt szólani nem lehet. Hogy 17—18 esztendő óta szilárdan megüli a

Next