Az Ujság, 1908. július/1 (6. évfolyam, 158-169. szám)

1908-07-10 / 165. szám

, Irma és Osakovics Etel gyári leányok. A Rókus­­kórház halottaskamrájából fogják eltemetni őket. A sebesültek közt van három súlyosan sebesült. Ezek : Bálint Jolán, tizenkilencz esztendős, a­ki le­ugrott ; Krátky Mariska, szintén leugrott; ennek jobb szeme körül látszanak súlyos zúzódások s meg­sérült a medenczecsontja is; végül Kohn Margit, tizennégy esztendős. Ez az emeleten letépte magáról az égő ruhát, aztán le­ugrott. A homlokán van egy zúzott sebe és a koponyáján korona nagyságú horpadása. Van még több sérült is, de ezeknek sebesülése könnyebb természetű. Otthon ápolják őket. A kórházban levő három súlyosan sebesült állapota most kielégítő, s ha bajuk nem komplikálódik, előbb-utóbb felépülnek. ^Iré* n Kráthy Mariska így mondotta el szerencsét­lenségét a kórházban : — A vasalóműhelyben dolgoztam, midőn ki­tört a tűz. Hirtelen nagy lármát hallottam és füst tódult a műhelybe, mely a gyár második emeletén volt. Menekülni akartam, de a kijárat be volt zárva. A hátulsó lépcső felé sem mehettem, mert neki­rohanok a lángnak. Kénytelen voltam kiugorni az ablakon, a ponyvára, melyet kifeszítettek az utczán. Mindenre jól emlékezem , hogyan zúgott körülöttem a szél, mikor lezuhantam, s hogy az emberek rosszul fogták a ponyvát­, nem jól feszí­tették ki, mert mikor beleestem,­­leejtettek a földre, belevertem a szememet a kövezetbe és jobb lábam is nagyon megsebesült. (A tüzvizsgálat.) A hatóság tűzvizsgáló-bizottsága ma délelőtt tizenegy órakor járta be a gyárat. A bizottság tagjai voltak : Kiss Ferencz hetedik kerületi elöl­járó, Emnőd József helyettes-elöljáró, Kégl Árpád főmérnök, Nagy Géza kerületi mérnök, Keller János mérnök, Madrovits Ede fővárosi vegyész, Janicsek tűzfelügyelő és Sajó Sándor rendőrtaná­csos. A bizottságot Kováts dr., a gyár igazgatója vezette végig a katasztrófa helyén. Sok szemtanút meghallgattak, déli egy óráig vizsgálódtak, de a tűz keletkezésének okát teljes biztossággal nem bírták megállapítani, csak annyi kétségtelen, hogy a benzin gyuladt meg. A bizottság azonban mindent egybevetve, a következő feltevést fogadta el a tűz keletkezése okára és módjára vonatkozólag : Valamelyik, a benzinmosó-műhelybe tisztítás végett felvitt ruhadarabnak a zsebében egy szál gyújtó volt. A­mikor ezt a ruhát forgatták, a gyújtó kiseett a zsebből, le a műhely talajára, a­melyen mindig el van öntve egy kis benzin. Valószínű, hogy erre a gyújtóra, a­melyet senki sem látott, a szoknyatisztítás végett ott időző két leány egyike, vagy Csakovics Etel vagy Kovács Margit rálépett. A gyújtó a tiprástól lángra kapott, meggyújtotta a földön elcsöpögtetett benzint. Mindebből még nem származott volna katasztrófa. A két munkás, Mózesi Imre és Kristyár János egy nyitott edény­ben benzint hozott az alsó nagy tartókból, hogy beletöltse a mosógépbe. A láng belekapott ebbe a benzinnel telt edénybe, a­mely szintén lángra lobbant, mire a két munkás rémületében eldobta. Aztán menekülni akartak. Kristyár megcsúszott, elesett és odaveszett a lángözönben. Mózesi, bár a ruhája égett, felszaladt a padlásra, belevetette magát egy víztartóba, aztán visszajött, hogy megmentse a társát. De már elkésett. Erre aztán a háztetőre menekült. Mulasztásnak tekinthető, hogy az a körülbelül tizenöt literes edény, a­mely­ben a munkások a benzint hozták, nyitott és nem zárt edény volt. A bizottság megállapította azt is, hogy az udvar felől a harmadik emeleten a fő­lépcsőre szolgáló faajtó csakugyan zárva volt. Dél­után négy órakor a bírói szakértői szemlét tar­tották meg a gyárban. (Mózesi László vallomása.) Tudósítónk már ma közölte beszélgetését Mózesi László előmunkással, a szerencsétlenség főtanújával, ki szinte csodamódra menekült meg a halálból. Mózesi ma kimerítő vallomást tett a kihallgatást vezető Becker Ádám rendőrfogalmazó előtt. — Fél tizenkét órakor — mondotta Mózesi — Kristyár Andrással együtt dolgoztam a har­madik emeleti mosóhelyiségben. Ott volt két munkáslány is: Kovács Irma és Osakovics Etel. Ezeknek valami dolguk akadt a mosókamrában. Kristyánral a egy benzintartályt fogtam kezem­ben, mert meg akartuk tölteni a mosógépet.­­Éppen felmentünk a géphez vezető néhány lépcső­fokon, a­mikor észrevettem, hogy a leányok lába alatt tűz támadt. Nem valami nagy tűz, mind­össze néhány arasznyi benzinlángot láttam. Kris­tyár annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből az edényt s a benzin szétfolyt. Egy másodpercz múlva óriási robbanás hallatszott, s az egész mosókamra, melynek levegője amúgy is tele volt benzinpárával, lángokban állott. — Az én ruhámat is megcsapta a láng és tüzet fogott. Kristyánt azonban szempillantás alatt elborították a lángok. Lerogyott a géphez vezető lépcsőre és ülő helyzetben égett el. Halál­­ordítását még akkor is hallottam, a­mikor a lángok elől a víztartályokhoz rohantam. Beleugortam az egyik kádba, azután egy zsákot szereztem, azt a vízbe mártottam és visszasiettem az égő mosó­kamrába. Már ekkorra a két leány elmenekült és a szegény Kristyán szénné égett. Még volt annyi időm, hogy gyorsan kinyissam a vízcsapo­kat, azután elmenekültem a padlás felé.­­ Nézetem szerint a tüzet egy gyufa lángra lobbanása okozta. Nagyon gyakran megtörtént már, hogy a tisztításra adott ruhadarabokból, illetőleg ezek zsebeiből, egy-két gyufaszál kiesett és, miután ráléptek, meggyuladt, így történhetett most is, mert arra határozottan visszaemlékszem, hogy az egyik leány talpa alatt kis lángot láttam. Különben­ ez nem az első eset és három héttel ezelőtt is keletkezett tűz a mosókamrában, még­pedig hasonló módon, melyet azonban gyorsan eloltottak. A többi tanú majd azt vallja, hogy robbanást hallottak, azután füstszagot éreztek és lángokat láttak. A hátulsó lépcsőn nem tudtak le­menekülni, mert a tűz elzárta előlük. Erre a főkijárat felé tartottak, az pedig az igazgatóság rendeletére le volt lakatolva, így tehát csak az ablakon keresz­tül vezetett ki az út a veszedelemből. (A gyárban.) A Kovald-gyárban, most említettük, már meg­kezdődött a munka. Csak fenn a negyedik emeleten tátongnak kormoson a kiégett benzinmosó műhely ablakai. A gyár előtt a Szövetség­ utczában ma délelőtt is sok nép ücsörgött, különösen az alatt az idő alatt, míg benn a tűzvizsgáló-bizottság működött, hogy kiderítse a katasztrófa okát. * Általános feltűnést kelt, hogy a pusztulás, noha több ezer liter benzin­készlet volt a gyárban, épületben és vagyonban aránylag kismértékű volt. Ez a helyszínén megjelent Szterényi államtitkárnak is feltűnt. — Úgy látszik, — mondta Kováidnak, — hogy a Hentze-féle robbanásmentes tartályok vetettek gátat a veszedelemnek. — Valóban, még ez a szerencse ebben a borzalomban, — felelte Kovásd, — s a­mint láthatja exczellencziád, ezek a tartályok, melyeket a Magyar Fémlemezipar r­­t. szállított, még a tűzben is sértetlenek maradtak.­­ E beszélgetés kapcsán az elöljáróság és a tűzoltóság vezetői energikusan hangoztatták, hogy a robbanóanyagok tar­tását véglegesen szabályozni kell, mert pár korona több­kiadás megtakarításáért lehetetlen az emberek életét martalékul dobni. AZ Ú­JSÁG Péntek, Julius 10. Főmunkatársak: HERCZEG FERENCZ, KENEDI GÉZA, KÓBOR TAMÁS, KOZMA ANDOR, MIKSZÁTH KÁLMÁN. 1938 július 1-ével új előfizetést nyitottunk lapunkra. Előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztriába és a meg­szállott tartományokba. Julius hónapra .... 2 K 40 fill. Julius 1-től szept. 30-ig 7 „ — ,„ „ „ decz. 31-ig 14 „ — „ Francziaország, Belgium, Svájcz, Spanyolország, Olasz­ország, Dánia, Skandinávia és a balkán államok terü­letére . Egy hónapra ...... 5 frank ( 5 kor.) ■Negyedévre.......... 15 frank (15 kor.) A német birodalom államainak területére: Egy hónapra ...... 3 márka (3.60 kor.) Negyedévre ...... 9 márka (10.80 kor.) O g­yász és öröm. Több-e a gyász, mint az öröm ? Erre a kérdésre igyekszik válaszolni egy amerikai statisztikus. A bölcs férfiú hosszú esztendők számadatait hányta garmadába, a­melyből aztán kigereblyézte a maga kis eredményeit. Megállapította, hogy Amerikában hétperczen­­ként temetnek halottat, de kétperczenként hallatszik egy-egy újszülött gyermek visítása. Nyolczóránként akad oly gazficzkó, a­ki vala­milyen gonoszság elkövetésére tesz kísérletet, tizenkétóránként történik gyilkosság, de három, perezenként elcsíp a rendőrség egy-egy gyanús alakot. Tizenkét és egynegyed óránként — ez az egynegyed óra megható pontosságra vall! — választanak el egy-egy házaspárt, ellenben már huszonötperczenként kötnek egy-egy házas­ságot. Az amerikai statisztikus csak azt látja, hogy több a születés, mint a halál, a fogdmegek jobban működnek, mint a gyilkosok, a házas­ságok gyakoribbak, mint a válópörök. És mivel a számok ezt vallják, a statisztikus leveti pápaszemét, félrecsapja kalapját, fél­­lábán tánczol és dühösen hirdeti, hogy ebben a földi létben több az öröm, mint a gyász. Pedig a kérdés eldöntése korántsem oly egyszerű, mint az amerikai statisztikus gon­dolja. Tömérdek filozófus kereste már a helyes feleletet, de még senki sem tudta meggyőzni a világot arról, hogy az ő válasza a helyes. Számok szembeállításával lehetetlenség elin­tézni a harapós problémát. Mérésekkel egyál­talán nem jutunk közelebb a czélhoz, mert sem az öröm, sem a fájdalom megmérésére nincsen alkalmas hosszúsági, űr- vagy súly­­mértékünk. Ki volna oly botor, hogy meg merné becsülni a földön bizonyos pillanatban meglevő öröm vagy gyász egész tömegét ? Az amerikai statisztikus módszere semmit sem ér. Még az sem bizonyos, hogy a szám­adatai helyesek és pontosak. De ki irigyli tőle a pontosságot ! Még azt is elismerem, hogy a számain a legszigorúbb ellenőrzés sem találna kivetni valót. De mit csináljak a számaival ? Menthetetlenül nema számok, sem az örömről, sem a gyászról igaz dolgokat nem árulnak el. Hétperczenként hal meg egy ember, két­perczenként születik egy, tehát már a halállal és a születéssel is kapcsolatban majdnem há­romszor akkora az öröm, mint a gyász. Ez a statisztikusnak a bolond beszéde. Pedig nem minden halál gyász, és nem minden születés öröm. Aztán meg sem a gyász, mely halálból fakad, sem az öröm, a­mit születések vernek föl, nem mindig és nem mindenütt egyforma. Egyetlenegy ember halála olykor nagyobb gyászt szül, mint a mekkora öröm kaczag száz születés nyomában. És nem ritkán százan halnak meg, a kikért annyi könyet sem sajtol a szemekből a fájdalom, mint a hánynyal egyetlen embernek a születését üdvözli az öröm. Éppen olyan meddő erőlködés a házasság­­­kötésekre és az elválásokra való hivatkozás. Sokkal több az új frigy, mint a régieknek a felbomlása. Ez igaz, de nem igaz az, hogy ennélfogva a két nemnek egymáshoz való vi­szonyában is többnek kell lennie az örömnek­­mint a­­gyásznak. Nem szólok arról, hogy sok házasság a legfeketébb gyász az egyik félre, olykor mind a kettőre, sok válás pedig a leg­nagyobb öröm. Az egyszerűsítés kedvéért nap­fénynek mondok minden házasságot, éjszaká­nak minden válást. De az egyes esetek még így sem bújtathatók egyforma köntösbe. Köny­­nyen elképzelhetni, hogy egyetlen házasság néha annyi örömöt áraszt széjjel, a­mely fölér tíz válás keserűségével, de viszont egyetlen válás annyi bajt okozhat, a­mihez mérve száz házasságkötés langyos öröme is elenyésző cse­kélység. Roppantul gyerekesen könnyíti meg magá­nak feladatát az a jámbor, a­ki csak szimplán egymás mellé rakja az eseteket és igy szól: egy halál — egy gyászegység ; egy születés —­ egy örömegység ; tíz halál — tíz gyászegység, ugyanakkor húsz születés — húsz öröm­egység, tehát több az öröm. Az amerikai sta­tisztikus pedig így tréfál komolyan és szánal­mas együgyűségnél egyebet nem tud kisütni. Azt megállapíthatom, hogy a születések

Next