Az Ujság, 1908. november/1 (6. évfolyam, 262-274. szám)
1908-11-01 / 262. szám
Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre_ 28 k. — 1. Félévre 14 » — » Negyedévre _ 7 » — » Egy hóra _2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. II. évfolyam. 262. szám. J/^ ______Vasárnap, november 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. LA Telefon 56—16» KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. SS. Telefon 64—01—02—03. Mesztelen hátra kivételével minden nap. Ünnep után lw ' * ROVÁS. Még egy ebéd is vége. A delegáczió jól működött, a delegáczió mehet. Ami marad, aza függetlenségi delegáczió-ellenzők óriási öröme, mert sikerült nekik a király figyelmét magukra vonni. Ebéd után Okolicsányi meg is mondta ő felségének, mi volt a czéljuk. Nem az, hogy a közös költségvetést jól megrostálják, hanem ki akarták mutatni, hogy a magyar politikusok mennyire össze tudnak tartani. S ő felsége ezt háromszor is megköszönte neki, s ismételten kifejezte gyanúját, hogy a magyar delegáczió az idén különösen jól működött. Hát ez igaz , egyetlen közös miniszternek sem csináltak egy csöpp kellemetlenséget sem. Paktált-e Andrássy a szoczialistákkal ? ő azt mondja, hogy nem, a szoczialisták azt mondják, hogy ő akart, de ők nem tették meg. Mi nem dönthetjük el az igazságot, mert nekünk sem Andrássyhoz, sem a szoczialistákhoz nincs közünk, ellenben a néppárti újság habozás nélkül Andrássy ellen dönt, amit tehet is, mivel a néppárt a koalícióhoz tartozik, s hivatalból, paktumszerüen ismernie kell minisztereit. De ha paktálni talált a szoczialistákkal, ezért mi nem gáncsolnak. Hol van megírva, hogy csak a néppárthoz mehet a belügyminiszter paktálni ? Az ember ott vásárolja meg a könnyebbségeket, ahol a nehézségeket támasztják, s a néppártnak azért nem kell nyugtalankodnia : ha Andrássy megvásárolta is a szoczialistákat, maradt a zsebében annyi, hogy a néppárttal is békét köthessen. * Horvátországban állítólag fölállítják a horvát vasúti igazgatóságot, s állítólag nem állítják föl. Az első állítás Zágrábból jön, a másik Budapestről. A másik azt jelenti voltaképpen, hogy még nem állítják föl a horvát igazgatóságot, de hogy egyáltalán nem állítják föl, azt nem jelentheti, mivel ez a külön igazgatóság annak idején hivatalosan meg lett ítélve a horvátoknak, a horvát szolgálati nyelvvel egyetemben. Értjük, hogy a kormány cáfol, amig erre formális módja van s az ódiumot nem akarja magára venni, mielőtt nem muszáj. Ámbátor a kormányt túlérzékenynek tartjuk. Mit törődik ezzel az ódiummal, mikor már tapasztalta, hogy neki semmi sem árt ? KOBOZ KRÓNIKÁJA. Egy rendőrkapitány vagy két zsivány Beront, fegyvert szögez rád s pénzt kíván. Hát mit csinálsz ? — Hát veszted az eszed’, S holthaloványan a pénzt kiteszed, Melyet talán csak éppen az elébb Diktált egy nyájas patikus beléd. S a pénz megy vissza Tőketerebesre, Te meg halálba mégysz kétségbeesve. Vagy mit csinálsz, ha a pénz bank vagyon, S ha nem adod ki, Browning lő agyon ? — Tizedmagaddal is meggondolod, Hogy ellenállni itt bolond dolog. Elvégre, halni Istenért, honért, Elvért, becsületért, szép asszonyért. Ez néhanapján férfi kötelesség, Hanem a bankért ? — Nem, ez rosszul esnék. Tehát Browningnak megadod magad’, Meszet nem ettél, hogy csövön ragadd. A kurta lét s a testi épség hasznát Bölcsen becsülöd s — átadod a kasszát. Oly érthető ez, hol Browning közel. — Hol ő tüzelhet, ritka hős tüzel. Flegmás lehetsz vagy vérmes és epés . Lefegyverez a fegyver s meglépés. S bár száz oroszlán lelke bújna Sternbe, Jól fejbeverve, mit nyerne, ha merne ? En gros is láttam immár én üget, Mikor halálra egy ország ijedt. Maroknyi elszánt nagy revolveres Elvégezé, hogy végre jól keres —És nemzetünknek úgy elébe toppant, Mocczanni sem mert a többség, a roppant. S a terrorizmus ért kevély sikert. Alig akadt, ki ellenállni mert. Honáruló ! Leköpni ! Felköttetni ! — • Rémülve s némán hallánk sok üget mi. Mindenki szűkölt, hogy csak őt ne bántsák. Zabszemnyi sem volt a halálra szántság, Tengernyi volt viszont az élni vágyás S átállt a vakmerőkhöz mind a gyávás. Egyszerre megnőtt a maroknyi had, Mert a siker, az mindig, a mi hat. A nagy tömeg, (ez örök emberi) Azé, a ki a bankot megnyeri. Ki a nyerő s miként mere, nyere, Nem nézi azt az érdek embere, Azt nézi csak, mely párton kapja kosztját, S oda igyekszik, hol a konczot osztják, így volt. A terrorista vakmerők Egész országon vettek igy erőt. De túl soká sosem tart ily csoda, A rémület varázsa már oda. Meglepetésre jó a megszokás, A hódításra az osztozkodás, — Mind több ijedtnek visszatér a mersze, S minden merésznek nem jut préda persze; Az szólni mer már, ez dühös, csalódott, S dúl-fúl, keresve uj terrorra módot. A nép is érned s zúg mind hangosabban, Hogy őt becsapták, s nincs nagy virtus abban ; Hogy durva terror volt csak, nem egyéb, A mi megejtett országot, megyét ; Hogy nem sok Browning-szájú vad apacs Üres hűhóval tört a bankba csak, — Kár volt halálra ijedezni tőlük, Csövük töltetlen s bádog volt a tőrük, S ha át nem áll pártjukra annyi félénk, Ma tisztesebb és jobb világot élnénk. Ez mind igaz, — de nem nagy sor ma már, Hogy egyre többünk bátor szája jár. Mig ránk meredtek a revolverek, 7 Fenekevés volt a fenegyerek. Hazánk ijedt volt, mint egy bankfiók És nagyra vett rongy hang-ribilliót, Mely, bátor szemmel nézve, már csak úgy fest, Mint nemzeti nagy Köpenick vagy Újpest. Séjom után, ő felsége és udvartartása ma délben elhagyta magyar székesfővárosát. Olyan sokáig már régen nem volt nálunk, mint ezúttal. Olyan tevékeny érdeklődést a mi kicsiny társadalmi és művészeti eseményeink iránt szintén már régen nem tanúsított. Annyi kitüntetést, nemesítést sem eszközölt már igen régen. Mindezért fölötte hálásak vagyunk, de ezt a nagy kegyet nem tudjuk félreérteni, s ez fáj nekünk. Mert nagy öröm és nagy érték volna az országnak, ha a kéthavi itt tartózkodás azt jelentené: eddig, a nemzeti küzdelem óta, a korona hallani sem akart Magyarország népeiről, de ennek a neheztelésnek vége, a magyar király ismét magyar nemzete felé fordult s királyi hajlandóságának, bensőséges rokonszenvének dokumentálásául határozta el a hosszú budapesti séfpárt. Volt már a feszültségnek ilyen időszaka, az egyházpolitika idején, s idejövetelének csakugyan az volt a jelentősége, s azóta eltűnt minden felhő, király és nemzet igazán együtt érzett. De most ? Most együgyűség volna az akkori eset ismétlődését látni. Most egészen világos, hogy érzelmileg a korona épp oly távol van tőlünk elutazása után, amilyen távol volt érkezése előtt. Most félreismerhetetlenül politikai sakkhúzásról volt szó. A magyar nemzettől olyant kívánt a korona, amit, tovább kimutatva neheztelését, a kormány nem mert kérni. Talán igaza is volt, talán túlságosan gyáva volt. Lehetséges, hogy az annexiónak Bécsből való kihirdetése lázongást idézett volna elő a magyar közvéleményben. Mi nem hiszszük. A közvélemény nálunk egészen elalélt és a függetlenségi sajtó külön szervezése nélkül is a tendenciózus, kormányutasítás szerint való magyarázásnak volt kitéve. Azoknak a hősöknek pedig, kiknek a képviselőházban szavazatuk van, egészen mindegy, hogy mihez kell hozzájárulniok. Ment volna a dolog e nélkül is, csak bizonyos fölösleges szívdobogással a kormány kebelében. Dicsértessék ez a gyávasága, mert közénk hozta a királyt. Elismerés érte, mert el tudták hitetni a királylyal, hogy Magyarországtól egy kicsit tartani is lehet. Féltést és aggodalmat hintettek a korona lelkületébe, s ennek alapján javasolták : Magyarországnak hízelegni kell valamivel, például egy kis séjoárral, egy kis királyfogadással, egy bállal és néhány kocsikázással. Lapunk mai száma 64 oldal. Üzleti üzlet. írta Heczeg Ferencz. 1. Rabinovicz bácsi becsöngetett a méltóságos ur lakásába. (Zárjel közt gratulálok minden budapesti olvasómnak, aki nem ismeri ezt a baljóslatú nevet.) Vagy ötször járt már itt a héten, de Sándor, a méltóságos ur kötnivaló legénye, résen volt és egyszer sem bocsátotta be. Ezúttal egy kis hadicsellel élt. Daktilusz formában nyomta meg a villamos gombot , igy : —ou. Ezt a módszert a méltóságos úr egyik volt barátnőjétől, egy sárgahajú, ambre royal szagú kis hölgytől tanulta. A kisérlet sikerrel járt. Sándor azonnal kinyitotta az ajtót. — Nini, maga az, Rabinovicz bácsi ? — kérdezte csalódottan a vadászruhás legény. Be is csapta volna megint az ajtót, ha a fürge öreg közbe nem veti a lábát, így sikerült megvívnia a várkaput. Nagy, világos és kellemesen sűtött előszobába lépett, mely teli volt a fiatal úr exotikus vadászzsákmányaival. — Hallja, Rabinovicz bácsi, maga na-