Az Ujság, 1909. február/1 (7. évfolyam, 27-38. szám)
1909-02-13 / 37. szám
24 AZ ÚJSÁG ........-' -■-Wff.-Ji-..» vi /a Szombat, 1909. február 13. REGÉNY. A RABSZOLGA. — Angol regény. — írta ROBERT HICHENS. (Folytatás.) (1) — London úgy illik neked, mint egy keztyü Venningtől — jegyezte meg aztán. Aubrey mosolygott. — Most már nem Venning a mérvadó a keztyükben — mondta. — Hanem ? — Richards és Clayfields. — Odamegyek és veszek néhány párt magamnak. Hol van ez az üzlet ? — A Bond Streeten. Jobbra, ha az Oxfordutcza felé megy. — Köszönöm. Igen, Aubrey, London mesésen illik neked. Épp úgy, mint annak idején Eton. Az ifjú cinikusan mosolygott. — Azt hiszi ? — Bizonyára mindenki azt hiszi.— Talán mindenki Londonban. — Ha nem alkalmazkodunk környezetünkhöz, akkor bolondnak tartanak bennünket. — Te tehát bárhol otthonosan érezned magadat ? — kérdezte sir Reuben. — Remélem, hogy legalább a látszatát fel tudnám ennek kelteni — válaszolt Aubrey. Olyan hangon beszélt, mint ezer más jól nevelt fiatalember. Hangsúlya az előkelő világ hangsúlya volt. De sir Reuben több időt töltött Londonban, mint ahány esztendőt az ifjú életében számlált, s mégsem sajátította el azt. Igaz, hogy nem is vágyott reá, de most, hogy ettől az ifjútól hallotta, ez egy kissé lehangolta. Tehát ennek az asszonynak a fiát is átgyúrta, a maga képére változtatta át a nagy világ .Bábasszonyok és szoborférfiak! Bármerre lépett, beléjük botlott. Tudta, hogy ha Londonba jön, ismét közéjük kerül. És mégis, a más fajból valók megvetése ébredt fel benne, mikor beszédüket, hanghordozásukat hallotta, mely úgy hasonlított egymáshoz, mint két szalmaszál. A főherczeg kocsija hajtatott el mellettük. Barátságosan hitett Aubreynek. — Kiváncsi vagyok reá, mikor fog ismét velem ebédelni ? ■— gondolta Reuben. A Bond Street tele volt asszonyokkal, akik ruhát próbálni mentek. Sok közülök gyalogsétát tett s pénztárczájukat kezükben tartották. Lassan őgyelegtek, arczukat a kirakatok felé fordítva. Többnyire hallgattak. Azok, akik mégis beszéltek, kalapokat, opera-köpenyegeket emlegettek, meg az uralkodó sziit, a különböző divatos árnyalatokat, az új hajfestőszert stb. Ruhájuk gyengén suhogott, amint lépkedtek, s egyik elejtette pénztárczáját. Reuben felemelte és visszaadta neki. ő megköszönte, aztán tollboákról folytatta a beszélgetést társnőjével. Más asszonyok Viktóriákban hajtattak el mellettük. Mindketten előkelőségek voltak, mindketten soványak, csontosak és szegletesek. Hosszú kezük ölükben nyugodott s gyermekes, halk hangon beszéltek egymással a legutolsó drámáról, s elítélték azt. Aubreyt meglátva, halovány mosolylyal hajtották meg fejüket előtte. — Az akaraterő teszi őket ennyire soványakká — szólt Aubrey Reubenhez. — Félig kiéhezetteknek látszanak. — Oh, dehogy! Eszük ágában sincs, hogy éhezzenek. De hát ki is soványítaná magát ilyen módon Londonban ? Oly nyugodt egyszerűséggel beszélt, hogy Reuben nem is kérdezte önmagától, vájjon cinikus-e ez a gyermekifjú ? Most már jól bent voltak az utczában. Csipkeruhák surlódtak hozzájuk, selyemszoknyák és tollboa-részek. A levegő tele volt asszonyi kaczajjal, diszkrét suttogással, halk csevegéssel. Reuben egyre izgatottabb lett. Hét éve már, hogy nem hallotta a londoni asszonyok nevetését. Fekete szemei égni kezdtek. Puha ajka körül mosoly húzódott meg. Botját szorosabbra fogta s úgy érezte magát, mint a nagyon fiatal ember, mikor először lát vásárt. Egyszerre Aubreyre nézett s nyugodt, egykedvű tekintete szinte megszégyenítette. Az villant meg a fejében, hogy manapság csak az öreg emberek éreznek igazán. És mégis szeretett volna még egyszer ifjú lenni. Újra felpillantott fiatal társáral szólt: — Nekem valósággal furcsának tetszik ennyi szép asszonyt látni a Kelet fátyolos női után! És nem változtak semmit nyolcz év alatt ! — Arra céloz, hogy ma is egyre a boltokat járják ! — Igen. A végítélet napján is meg fognak állani egy csinos kirakat előtt. Istenem, milyen könnyű is egy asszony sorsát előre megmondani ! — Azt hiszi ? — Hát nem ? Nézd például... Megfordult és körülnézett. Aztán megérintette ifjú barátja karját és suttogva hozzátette : — Nézz oda ! Éppen egy híres ékszerész kirakata közelében álltak. Itt egy kissé megritkult a járókelők tömege, úgy hogy rövid távolságra maguk elé láthattak. Az Aubrey szemei a Reuben tekintetének irányát követték. Egy leányra, nézett, aki csendesen, csaknem szoborszerű mozdulatlanságban állt a kirakat előtt. Sötétszürke ruhát viselt, mely nagyon egyszerű, de nagyon elegáns volt, s kicsi kalapot, mely nem árnyékolta be arczát. Magas, vékony leány volt, a megszokott angol típus, de ha jobban megfigyelte az ember, merőben különbözött az átlagos angol leányoktól. Arczának élénk halaványságát csak Olaszországban látta eddig Reuben, de akkor ehhez az arczszinhez szénfekete haj és szemek társultak. De ennek a leánynak a haja világos volt, s úgy hatott, mintha aranyporral lenne behintve. Arczának vonalai mind finomak és kicsinyek, de szemei nagyok, mafidulavágásuak, szürkések és mégis végtelenül ragyogóak. Ajaka hideg és mégis mohó, s fejtartása büszke, mint egy királynőé. (Folyt. köv.) Idegen világokban — Fantasztikus regény. — Irta L. G. (Folytatás.) (23) A nehézkedési erő titkának fölfedezése volt ez, mely a technika soha nem sejtett föllendülését idézte elő s a Marslakókat a naprendszer uraivá tette. A nehézkedési erő az az erő, mely a világűrben a csillagok mozgását szabályozza. Ez köti össze a napot a bolygókkal, a bolygókat a holdjaikkal, ez tartja össze a tárgyakat szilárdan a világtestek felületén s tartja meg ezeket egységes, tartós csoportoknak az univerzumban. Ez löki vissza a földobott követ a földre, ez gyűjti a vizeket a tengerekbe. Általános tulajdonsága ez a testeknek, mely függ ezeknek a világűrben egymáshoz való kölcsönös helyzetétől. Azt a munkát tehát, melyet egy test a gravitáczió következtében végezni képes, térenergiának nevezzük. Ha lehetséges lenne valamely testet az energia e sajátságos alakjától megfosztani, melylyel a többi égitestekhez, főképp pedig a bolygókhoz és a naphoz való helyzete következtében bír, ha lehetséges lenne a gravitátácziót más energiaformává átalakítani, akkor ezáltal ezt a testet függetlenítenék a nehézkedési erőtől. A nehézkedési erő keresztülmenne rajta, vagy közelében keringene, de nem befolyásolná ; ez a test »diabarikus« lenne. A nap is épp oly kevéssé vonzaná, mint a fadarabot a mágnes. De akkor a testet a nap és a bolygók vonzásától is függetleníteni lehetne, úgy hogy a világűrben szabadon lebegne, s akkor az is sikerülne, hogy egyik bolygótól a másikig, a Marsról a Földre lehetne menni. S ez a Mars-lakóknak sikerült. Oly összeállítású testet tudtak előállítani, hogy a nehézkedési erő nyomtalanul ment el mellettük. A nehézkedés energiáját más energiaformává változtatták át. Az ily testeket »diabarikusok«nak nevezzük. Két körülmény könnyítette meg a Mars -lakóknak azt, hogy a gravitáczió titkának nyomára jöjjenek. Az egyik az, hogy az ő bolygójukon a nehézkedés csak harmadrésze a földön lévőnek. Az a teher, mely a földön ezer kilogrammot nyom, a Marson csak 376 kiló súlylyal bírna , s egy szabadon eső test, mely nálunk az első másodpercben 5 méternyi utat tesz meg, ugyanazon idő alatt a Marson csak 1,8 métert tenne meg. Ennek következtében a marsbeliek a nehézkedést sokkal kényelmesebben tanulmányozhatták. A másik körülmény geográfiai, vagy a Marsról szólván, aerográfiai volt, a Mars sarkának hozzáférhetősége. Míg a föld sarka az örökös férf miatt hozzáférhetetlen, a Marsnak pólusai jégmentesek. Igaz, hogy télen vastag hótakaróval borítvák, de ez még mindig vékonyabb, mint a minő a földön szokott lenni, mert a Mars légkörében sokkal kevesebb a nedvesség. Azonkívül ott a nyár majd egy teljes földi esztendeig tart, s a sarkot folytonosan éri a nap derűje, úgy hogy a hó nagyobbára elolvad. A marsbeliek tehát nemcsak ismerik a maguk pólusát, de sőt épp oda helyezték legfonosabb tudományos állomásaikat. Mert egyegy bolygónak sarka kitűnő pont, nincs alávetve a tengely forgásának s oly megfigyelésekre ad alkalmat, a minek másutt egyszerűen nem végezhetők. S ez éppen a nehézkedési erő vizsgálatánál volt nagy fontosságú. Ennek hatásait a kozmoszban tanulmányozni, vagyis más kozmikus erőkkel való kölcsönhatását kutatni csak úgy lehetséges igazán, ha az ember függetleníti magát a bolygó tengelyforgásától s az ezekből származó komplikáczióktól. Ez csak a sarkon volt lehetséges. Mint ahogy a Mars-lakók vizsgálódásai csakugyan a sarkból indultak ki. A Mars-lakók fölfedezték, hogy a nehézkedés épp úgy, mint a fensz, a hő, a villamosság, hullámmozgás alakjában terjed tovább a világűrön és a testeken. Ma azonban a sugárzó energiának gyorsasága, melyet fény, hő és villamosság alakjában észlelhetünk, 300.000 kilométert tesz egy másodpercz alatt, a nehézkedési erőé milliomszor nagyobb. A Mars-lakók számítása szerint a gravitáczió másodperczenként 300.000 millió kilométer gyorsasággal rohan át az űrön, tehát úgy aránylik a fény gyorsaságához, mint a fényé a hangéhoz. A nehézkedés tehát a naptól a földig egy másodpercz ötszázad része alatt teszi meg az utat, nem csoda tehát, ha a föld csillagászainak nem sikerült a gravitáczió végleges gyorsaságát megállapítani, hanem csak gyanítani. Azt a testet, mely a fényhullámokat nem bocsátja magán keresztül, át nem látszónak mondjuk. Ha teljesen átbocsátaná, akkor oly teljesen átlátszó lenne, mint a levegő, s akkor épp úgy nem látnák, mint a levegőt. Az a test, mely a hőhullámokat keresztülbocsátja magán, hideg marad, s csak akkor melegszik föl, ha e hullámokat magába fölveszi s elnyeli. így van ez a gravitáczióval is, mint ahogy a Mars-lakók fölfedezték. A testek azért súlyosak, mert a gravitáczió hullámait elnyelik. S a testek csak akkor vonzzák egymást kölcsönösen, ha a belőlük kölcsönösen kiáradó gravitácziós hullámokat nem engedik magukon keresztül. Mihelyest azonban egy test úgy van alkotva, hogy egy bolygónak vagy a napnak gravitácziós hullámait nem veszi magába, hanem szabadon átengedi magán, akkor ez a test nem vonzódik, nincs súlya, diabarikus, súlytalan. A Mars-lakók úgy találták, hogy a stellis, az ő bolygójukon előforduló ez a test úgy változtatható meg, hogy a nehézkedési hullámokat átbocsátja magán. S attól a pereztől kezdve ezt a testet sem a Mars, sem a nap nem vonzza. Teljesen súlytalan testet előállítani természetesen nem lehet, mint ahogy teljesen átlátszó test sincs ; a nehézkedést azonban annyira lehet csökkenteni, hogy alig észrevehetőleg hat a diabarikus testre. Miután súlytalansága fokozva vagy csökkentve volt, s miután már bizonyos sebesség volt neki adva, a bolygó és a nap vonzásának alkalmas fölhasználásával a testnek a világűrben való útját szabályozni lehetett, föltéve, ha az ember egy ilyen diabarikus test belsejében, mondjuk egy stelfitből képezett golyóban helyet foglalt. (Folyt. köv.)