Az Ujság, 1909. március/2 (7. évfolyam, 64-76. szám)

1909-03-17 / 64. szám

Szerda, 1909. márczius 17. AZ ÚJSÁG • Felelet a kizárásra. Az országgyűlési füg­getlenségi pártkör a múlt héten kirekesztette Kovács Samu dr. debreczeni ügyvédet tagjainak sorából,, minthogy Kardos a legutóbbi debreczeni képviselőválasztásnál nem a kormány független­ségi jelöltjére, hanem az ellenjelöltre, Degenfeld József grófra szavazott. Kardos Samu dr. ma kesernyés panaszszal fordul hozzánk a dolog miatt. Kiközösítettek engem — írja — a ki a magyar nem­zet dicsőséges múltjának, nagyjainak rég elfeledett emlé­keit idegen országokból, mohos levéltárakból kikerestem, felkutattam és életem napsugaras korszakának és va­­gyonom jelentékeny részének feláldozásával hazahoztam, megírtam és közzétettem — az országos függetlenségi és 48-as pártkörből. Benedek János függetlenségi képviselő, a­kit szintén kirekesztettek a pártkörből, meleghangú üdvözlő levelet küldött Kardosnak. Valóban nem valók ők — írja — a kormány függetlenségi párt­jába, mert ez idelenn prédikálja csak az önálló bankot, önálló vámterületet, odafenn pedig a bank- és vámközösség meghosszabbítását csinálja . Ígéri az önálló hadsereget, a magyar vezényszót és odafönn meg ad pénzt, vért, újonczot minden feltétel nélkül.­­­­ Beszámoló: Paksról táviratozzák, hogy Mádi Kovács János paksi kerület országgyűlési képviselője tegnap beszámolót mondott, melyben megemlékezett az önálló bankról, mint az ország gazdasági felvirágzásának elengedhetetlen feltéte­léről s a fúzióra vonatkozólag kijelentette, hogy a függetlenségi párt csak úgy fuzionálhat, hogy eddig hirdetett elveiből egy jottányit sem enged.­­ A Fejérváry-kormány története. A kép­­viselőház csütörtöki ülésében tudvalévően tárgyalni fogja az igazságügyi bizottságnak a Fejérváry­­kormány megbélyegzésére vonatkozó jelentését. Az esetre, ha a képviselőház a bizottság javaslatát elfogadja, legközelebb mintegy válaszul meg fog jelenni Lányi Bertalan volt igazságügyminiszter­nek sokat emlegetett műve, mely a Fejérváry­­kormány egész történetét, elejétől végig okmá­nyokra támaszkodva fogja tárgyalni. A mű, mely most szedés alatt van, vaskos könyv lesz, 30—40 ívnyi terjedelmű és egy időben magyar és német nyelven jelenik meg. . . A nemkatolikusok párbérének megszüntetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter most kiadott rende­letével végleg eltörölte azt a gyakorlatot, hogy párbért fizessenek a nemkatolikusok is. E rendelet alapjául a Curiá­­nak 1886. évi döntvénye szolgál, mely kimondotta, hogy »az magában véve, hogy egyes helyeken a visitatio canonica feljegyzései szerint a párbér minden ház vagy telek után szolgáltatik ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses hanem a dolgon kívül álló tényezőben keresse meg. Wedekind javíthatatlan moralista. Műveiben végsőképpen kedvezőtlen sorsuk van az amoralistáknak, a­kik igazán túl vannak a jón meg a rosszon, vagy szabatosan szólva, sohse jutottak oda, hogy különbséget tegyenek a kettő között. A Föld szellemének hősnője, Lulu, az örök-asszonyit jelképezi erősen egyéni vonásokkal, de nem azt az örök-asszonyit, mely a vidámabb Goethe szerint a magasságokba emel fel bennünket, hanem azt, mely a mély­ségbe vonó mágnesként hat a férfiemberre. Ez a Lulu egy darab természet, olyan a milyen, vak őserő, mely csak a benne levő törvények­nek engedelmeskedik, melynek a jó és a rossz nem fogalom, hanem üresen csengő, értelmet­len szó csupán. Ez a Lulu, mint valami bél­­poklosság, elpusztít minden férfit, a­ki köze­lébe kerül és nem is sejti, hogy az ő falánk­ságát rossznak is lehet mondani. A járvány sincs tudatában annak, hogy gonosz, a­mikor megtizedel egy várost. Az ilyen bestiákat (ez a szó nem becsmérlés akar lenni, a világért se, ha­nem jellemzés csupán !) az élet vagy fölmagasz­talja, vagy pusztulásba dönti. Az írónak sza­badságában van, hogy e két eset bármelyikét mutassa be, akár a diadalt, akár a bukást. És várjon nem jellemző-e, hogy Wedekind Luluja — a­­ Pandora szelenczéje czimü éjféli lidércznyomásában *— nem mint vidéki község tornyoskastélya kegyura hal meg, a mi pedig nagyon lehetséges volna, hanem mint a zug­­utcza söpredéke pusztul el Londonban, a­hol a hasfelmetsző hajtja végig rajta a halálos íté­letet. Az amoralista valószínűleg napsugárral tánczoltatta volna körül az asszonyképű Rontás halottaságyát, Wedekind belefulasztja a pocso­lyába. A moralista abban is elárulja magát, hogyan halat­ja meg embereit. És Keith márki, az amoralista szélhámos, Lulu kisasszonynak nem egy dologban férfira fordítása, vájjon nem jár-e szintén pórul Wede­kind rosszvoltából ? Mintha a költő ezzel a hősével is be akarná bizonyítani, hogy nem tréfált, a­mikor egy versében az életből azt a tanulságot vonta le, hogy csakis a jósággal lehet tartósan jó üzletet csinálni; a rosszak gazoskodnak és elvéreznek, a szélhámosok ujjonganak és tönkremennek. Az amoralista ennek a lehetőségét is konstatálná, ilyen ese­teket is észre tudna venni, de megfigyelései fölé sohasem írná czimnül: Ilyen az élet ! (Leg­följebb, habozva : Ilyen is lehet az élet !) A mo­ralista Wedekind azonban csak következetes és hű legmélyebb érzéséhez, a­mikor műveiben nemcsak a moralistákkal, hanem, szinte keserű kedvteléssel, az amoralistákkal is a nyakukat szegeti. Wedekind moralizmusának van egy eny­hítő körülménye : a költő szégyelli moralista voltát. Akár a legszabadabb és legemberibb morált hirdeti is, minden moralista szükség­képpen több­é-kevésbé kenetes prédikátor. En­nél nagyobb ellensége pedig a költőnek nem lehet. Ha tehát egy vérbeli költő érzi, hogy lelkében megszólalni kezd a prédikátor, szé­­gyelnie kell magát. Wedekind czinikussá válik szégyenében. Mindenáron palástolni akarja, — a­mit ő maga éppen oly jól tud, mint a Haláltáncz leánykereskedője, Casti Piani márki — hogy voltaképpen világjavító moralista. Palástolni vágyik ezt nemcsak mások előtt, hanem maga előtt is, vagy legalább elfeledtetni akarja magamagával. Ez magyarázza meg, hogy olykor szinte megfálad az erőltetett kacsagás­­tól, a­melyből mégis kiérzik a visszafojtott sírás, nem egyszer szinte czirkuszbeli kaucsuk­­embert mutat tagjainak rettenetesen groteszk kiforgatásával, miközben mégis kihallik az el­kényszeredett csontok recsegése, gyakran mintha ördögi c­inizmus abszintjától esnék má­morba, a­melyből mégis kivigyorog valami szo­morú polgári józanság. Ez Wedekind egyéni tragikuma : a­mi ő igazán, moralista, annak nem akar látszani, azt szégyelli. A­minek pedig látszani szeretne, amoralistának, attól minden c­inikus taglejtése mellett is távol marad a lelke. A legnagyobb költőknek, a­kik — nem mindig, de legáldottabb pillanataikban — csakis amorálisak tudtak lenni, nem kellett szégyen­­kezniök semmiért, semmi gyöngeséget nem kel­lett takargatniok a czinizmus izgalmas palást­jával. Shakespeare is, Flaubert is, mert reájuk gondolok, a­mikor a legnagyobb, fölötte trónol az egész mindenségnek, az életnek, a morálnak Olyannak látják és láttatják az életet, a­milyen A moralisták pedig jobbnak vagy rosszabbnak láttatják, a szerint, a­hogy lelkesítve buzdí­tani, vagy ostorozva korholni akarnak bennün­ket. Wedekind — különösen újabb műveiben, így a Hidaltában is látjuk ezt — egy szerinte felsőbbrendű jövő magaslataira szeretné fel­korbácsolni az emberiséget. Flaubert megismer­tet bennünket magunkkal, egyebet nem akar, talán még ezt sem akarja. A morális Wedekind bizonyára jobb ember, de az amorális Flaubert nagyobb művész. És ha kettejük közül válasz­tanom kell, habozás nélkül ott hagyom a jó embert, helyeken a párbér ingatlanokon nyugvó dologi tehernek tekintessék«. Tehát a Curiának e döntvénye és indokolása szerint — így szól a miniszteri rendelet — azok a párbér­­természetű szolgáltatások, melyeket a katolikus lelkészek még több helyütt pusztán a canonica visitatiók alapján követelnek, azelőtt katolikus kézen volt ingatlanoknak most más vallású birtokosaitól, tévesen mondatnak »dologi természetű« szolgáltatásoknak. És mivel a Curia fenti döntvényének indokolása szerint a telkek és házak után kivetett párbér is épen úgy, mint a páronkint kivetett párbér, a parochiális köteléken alapuló egyházi közteher, ily szolgáltatások a parochiális köteléken kívül álló nem katolikus hitfelekezetüektől csak akkor követelhetők, ha bizonyos esetekben a párbér valamely magánjogi c­ímen, a nem katolikus fél részéről határozottan átvállal­­tatik. Ily különös jogczím nélkül a párbértermészetű szolgáltatások nem katolikus egyénektől jogosan nem lévén követelhetők, ezeket a szolgáltatásokat ezennel meg­szüntetem. — A miniszter végül figyelmezteti a püspökök útján a katolikus papságot, hogy a párbérszolgáltatások­­nak ily magánjogi czímen való átvállalására többé nincs szükség, mert valahányszor oly plébániákban, a­hol a párbér házak vagy telkek szerint van kivetve, a katolikus kézen levő ház vagy telek nem katolikus kézre megy át, az elvesztett párbérszolgáltatásokért a lelkésznek kellően igazolt kérvényére az államkincstár kárpótlást fog nyúj­tani az 1896. évi jövedelmi összeírásban megállapított pénzértékkel. Wekerle kihallgatáson. — Fúzió, bank, mozgósítás. — A miniszterelnök ma jelentős dolgokat végzett Bécsben. Volt audienczián a királynál, jelentést tett a belső politika minden eshető­ségéről. Két kérdésben foglalható ez össze: mi lesz a kormánypárttal, ha háború üt ki, és mi történik, ha a fegyveres összetűzésre nem kerül a sor ? A számadás rég elkészült, regisztráltuk is, ma az audienczia kapcsán legfeljebb annyit említhetünk, — ez is ismét­lés — hogy Wekerle a koronát teljesen meg­nyugtathatta. A temesvári fúziós kísérlet ugyan, talán éppen a mi mai közleményünk alapján, egy kicsit meghiúsult. Az érdekelt független­ségi képviselők izgatottan tagadják a dolgot, a­mit Steiner Ferencz nem is szánhatott még egyelőre a nyilvánosságnak. Dobroszláv Péter képviselő a temes megyei függetlenségi párt főtitkára azonban ezeket mondja : — Nem tartom kizártnak, hogy Telbisz pol­gármester és Steiner Ferencz egymás között ter­veznek efélét. Ők igen jó, bizalmas viszonyban vannak és a városházán az új korszak kezdete óta együtt csinálnak politikát. Steiner rehabilitálta annak idején Telbiszt, a­kit mi még most is dara­bontnak tartunk. Ezek az előzményei annak, hogy a délvidéki függetlenségi pártszövetségben nincs meg az egység. A szövetség bomlásnak indult. A temesmegyei függetlenségi párt máris kilépett. Steiner vasárnapra gyűlést hívott egybe, hogy visszaállítsa az egyetértést, de hasztalan. Ha már a temesmegyei függetlenségi párt­ról is szó van, ideiktatjuk, hogy éppen ez a párt acsarkodik a temesvári fúziós terv ellen. Ennek oka pedig az, hogy a temes megyei függetlenségi párt elnöke, Fülöp udvari ta­nácsos, volt Széli-párti képviselő, Wekerlének minden terve ellen kirohan, mert Wekerlének tulajdonítja, hogy ő nem lehetett koalícziós főispán. Visszatérve a miniszterelnök bécsi útjá­nak jelentőségére, első helyen látjuk az osztrák miniszterekkel folytatott bank tárgyalását, a­minek során bizonyára az állambank és a provizórium kérdése foglalta el a legelőkelőbb helyet, habár kétségtelen, hogy a független­ségi bank-követelmény se maradt egészen háttérben. A legfokozottabb érdeklődést azonban mégis a balkáni szerződések ügyében tartott miniszteri értekezlet keltette, — a­miről másutt szólunk — továbbá a közös minisz­terekkel és Szterényi államtitkárnak a közös hadügyminiszterrel és a hadügyminisztérium egyik osztályfőnökével való konferencziája. Ezt a bécsi politikai körök a háború előjelei­nek nézték s egybefűzték azzal a körülmény­­nyel is, hogy a készülő katonai vállalkozás dolgában tegnap Ferencz Ferdinánd trón­örökös is igen hosszas kihallgatáson volt a királynál. (Kihallgatáson.) Wekerle miniszterelnök délelőtt tiz órakor Darányi miniszterrel együtt ment audiencziára. Darányi félóráig volt a királynál, azután távo­zott s Wekerle még félóráig maradt a király k­­ószobájában. A miniszterelnök a »folyó politikai ügyek­ről és a belső helyzetről­ tett a királynak jelen­tést, de kiterj­eszkedett az aktuális politika minden kérdésének minden eshetőségére. Ki­hallgatása egy pár perc­c­el tizenegy óra után ért véget. Ezután visszatért Wekerle a bank­­gassei magyar palotába. Kihallgatásával — úgy 3

Next