Az Ujság, 1909. március/2 (7. évfolyam, 64-76. szám)
1909-03-17 / 64. szám
Szerda, 1909. márczius 17. AZ ÚJSÁG • Felelet a kizárásra. Az országgyűlési függetlenségi pártkör a múlt héten kirekesztette Kovács Samu dr. debreczeni ügyvédet tagjainak sorából,, minthogy Kardos a legutóbbi debreczeni képviselőválasztásnál nem a kormány függetlenségi jelöltjére, hanem az ellenjelöltre, Degenfeld József grófra szavazott. Kardos Samu dr. ma kesernyés panaszszal fordul hozzánk a dolog miatt. Kiközösítettek engem — írja — a ki a magyar nemzet dicsőséges múltjának, nagyjainak rég elfeledett emlékeit idegen országokból, mohos levéltárakból kikerestem, felkutattam és életem napsugaras korszakának és vagyonom jelentékeny részének feláldozásával hazahoztam, megírtam és közzétettem — az országos függetlenségi és 48-as pártkörből. Benedek János függetlenségi képviselő, akit szintén kirekesztettek a pártkörből, meleghangú üdvözlő levelet küldött Kardosnak. Valóban nem valók ők — írja — a kormány függetlenségi pártjába, mert ez idelenn prédikálja csak az önálló bankot, önálló vámterületet, odafenn pedig a bank- és vámközösség meghosszabbítását csinálja . Ígéri az önálló hadsereget, a magyar vezényszót és odafönn meg ad pénzt, vért, újonczot minden feltétel nélkül. Beszámoló: Paksról táviratozzák, hogy Mádi Kovács János paksi kerület országgyűlési képviselője tegnap beszámolót mondott, melyben megemlékezett az önálló bankról, mint az ország gazdasági felvirágzásának elengedhetetlen feltételéről s a fúzióra vonatkozólag kijelentette, hogy a függetlenségi párt csak úgy fuzionálhat, hogy eddig hirdetett elveiből egy jottányit sem enged. A Fejérváry-kormány története. A képviselőház csütörtöki ülésében tudvalévően tárgyalni fogja az igazságügyi bizottságnak a Fejérvárykormány megbélyegzésére vonatkozó jelentését. Az esetre, ha a képviselőház a bizottság javaslatát elfogadja, legközelebb mintegy válaszul meg fog jelenni Lányi Bertalan volt igazságügyminiszternek sokat emlegetett műve, mely a Fejérvárykormány egész történetét, elejétől végig okmányokra támaszkodva fogja tárgyalni. A mű, mely most szedés alatt van, vaskos könyv lesz, 30—40 ívnyi terjedelmű és egy időben magyar és német nyelven jelenik meg. . . A nemkatolikusok párbérének megszüntetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter most kiadott rendeletével végleg eltörölte azt a gyakorlatot, hogy párbért fizessenek a nemkatolikusok is. E rendelet alapjául a Curiának 1886. évi döntvénye szolgál, mely kimondotta, hogy »az magában véve, hogy egyes helyeken a visitatio canonica feljegyzései szerint a párbér minden ház vagy telek után szolgáltatik ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses hanem a dolgon kívül álló tényezőben keresse meg. Wedekind javíthatatlan moralista. Műveiben végsőképpen kedvezőtlen sorsuk van az amoralistáknak, akik igazán túl vannak a jón meg a rosszon, vagy szabatosan szólva, sohse jutottak oda, hogy különbséget tegyenek a kettő között. A Föld szellemének hősnője, Lulu, az örök-asszonyit jelképezi erősen egyéni vonásokkal, de nem azt az örök-asszonyit, mely a vidámabb Goethe szerint a magasságokba emel fel bennünket, hanem azt, mely a mélységbe vonó mágnesként hat a férfiemberre. Ez a Lulu egy darab természet, olyan a milyen, vak őserő, mely csak a benne levő törvényeknek engedelmeskedik, melynek a jó és a rossz nem fogalom, hanem üresen csengő, értelmetlen szó csupán. Ez a Lulu, mint valami bélpoklosság, elpusztít minden férfit, aki közelébe kerül és nem is sejti, hogy az ő falánkságát rossznak is lehet mondani. A járvány sincs tudatában annak, hogy gonosz, amikor megtizedel egy várost. Az ilyen bestiákat (ez a szó nem becsmérlés akar lenni, a világért se, hanem jellemzés csupán !) az élet vagy fölmagasztalja, vagy pusztulásba dönti. Az írónak szabadságában van, hogy e két eset bármelyikét mutassa be, akár a diadalt, akár a bukást. És várjon nem jellemző-e, hogy Wedekind Luluja — a Pandora szelenczéje czimü éjféli lidércznyomásában *— nem mint vidéki község tornyoskastélya kegyura hal meg, a mi pedig nagyon lehetséges volna, hanem mint a zugutcza söpredéke pusztul el Londonban, ahol a hasfelmetsző hajtja végig rajta a halálos ítéletet. Az amoralista valószínűleg napsugárral tánczoltatta volna körül az asszonyképű Rontás halottaságyát, Wedekind belefulasztja a pocsolyába. A moralista abban is elárulja magát, hogyan halatja meg embereit. És Keith márki, az amoralista szélhámos, Lulu kisasszonynak nem egy dologban férfira fordítása, vájjon nem jár-e szintén pórul Wedekind rosszvoltából ? Mintha a költő ezzel a hősével is be akarná bizonyítani, hogy nem tréfált, amikor egy versében az életből azt a tanulságot vonta le, hogy csakis a jósággal lehet tartósan jó üzletet csinálni; a rosszak gazoskodnak és elvéreznek, a szélhámosok ujjonganak és tönkremennek. Az amoralista ennek a lehetőségét is konstatálná, ilyen eseteket is észre tudna venni, de megfigyelései fölé sohasem írná czimnül: Ilyen az élet ! (Legföljebb, habozva : Ilyen is lehet az élet !) A moralista Wedekind azonban csak következetes és hű legmélyebb érzéséhez, amikor műveiben nemcsak a moralistákkal, hanem, szinte keserű kedvteléssel, az amoralistákkal is a nyakukat szegeti. Wedekind moralizmusának van egy enyhítő körülménye : a költő szégyelli moralista voltát. Akár a legszabadabb és legemberibb morált hirdeti is, minden moralista szükségképpen többé-kevésbé kenetes prédikátor. Ennél nagyobb ellensége pedig a költőnek nem lehet. Ha tehát egy vérbeli költő érzi, hogy lelkében megszólalni kezd a prédikátor, szégyelnie kell magát. Wedekind czinikussá válik szégyenében. Mindenáron palástolni akarja, — amit ő maga éppen oly jól tud, mint a Haláltáncz leánykereskedője, Casti Piani márki — hogy voltaképpen világjavító moralista. Palástolni vágyik ezt nemcsak mások előtt, hanem maga előtt is, vagy legalább elfeledtetni akarja magamagával. Ez magyarázza meg, hogy olykor szinte megfálad az erőltetett kacsagástól, amelyből mégis kiérzik a visszafojtott sírás, nem egyszer szinte czirkuszbeli kaucsukembert mutat tagjainak rettenetesen groteszk kiforgatásával, miközben mégis kihallik az elkényszeredett csontok recsegése, gyakran mintha ördögi cinizmus abszintjától esnék mámorba, amelyből mégis kivigyorog valami szomorú polgári józanság. Ez Wedekind egyéni tragikuma : ami ő igazán, moralista, annak nem akar látszani, azt szégyelli. Aminek pedig látszani szeretne, amoralistának, attól minden cinikus taglejtése mellett is távol marad a lelke. A legnagyobb költőknek, akik — nem mindig, de legáldottabb pillanataikban — csakis amorálisak tudtak lenni, nem kellett szégyenkezniök semmiért, semmi gyöngeséget nem kellett takargatniok a czinizmus izgalmas palástjával. Shakespeare is, Flaubert is, mert reájuk gondolok, amikor a legnagyobb, fölötte trónol az egész mindenségnek, az életnek, a morálnak Olyannak látják és láttatják az életet, amilyen A moralisták pedig jobbnak vagy rosszabbnak láttatják, a szerint, ahogy lelkesítve buzdítani, vagy ostorozva korholni akarnak bennünket. Wedekind — különösen újabb műveiben, így a Hidaltában is látjuk ezt — egy szerinte felsőbbrendű jövő magaslataira szeretné felkorbácsolni az emberiséget. Flaubert megismertet bennünket magunkkal, egyebet nem akar, talán még ezt sem akarja. A morális Wedekind bizonyára jobb ember, de az amorális Flaubert nagyobb művész. És ha kettejük közül választanom kell, habozás nélkül ott hagyom a jó embert, helyeken a párbér ingatlanokon nyugvó dologi tehernek tekintessék«. Tehát a Curiának e döntvénye és indokolása szerint — így szól a miniszteri rendelet — azok a párbértermészetű szolgáltatások, melyeket a katolikus lelkészek még több helyütt pusztán a canonica visitatiók alapján követelnek, azelőtt katolikus kézen volt ingatlanoknak most más vallású birtokosaitól, tévesen mondatnak »dologi természetű« szolgáltatásoknak. És mivel a Curia fenti döntvényének indokolása szerint a telkek és házak után kivetett párbér is épen úgy, mint a páronkint kivetett párbér, a parochiális köteléken alapuló egyházi közteher, ily szolgáltatások a parochiális köteléken kívül álló nem katolikus hitfelekezetüektől csak akkor követelhetők, ha bizonyos esetekben a párbér valamely magánjogi címen, a nem katolikus fél részéről határozottan átvállaltatik. Ily különös jogczím nélkül a párbértermészetű szolgáltatások nem katolikus egyénektől jogosan nem lévén követelhetők, ezeket a szolgáltatásokat ezennel megszüntetem. — A miniszter végül figyelmezteti a püspökök útján a katolikus papságot, hogy a párbérszolgáltatásoknak ily magánjogi czímen való átvállalására többé nincs szükség, mert valahányszor oly plébániákban, ahol a párbér házak vagy telkek szerint van kivetve, a katolikus kézen levő ház vagy telek nem katolikus kézre megy át, az elvesztett párbérszolgáltatásokért a lelkésznek kellően igazolt kérvényére az államkincstár kárpótlást fog nyújtani az 1896. évi jövedelmi összeírásban megállapított pénzértékkel. Wekerle kihallgatáson. — Fúzió, bank, mozgósítás. — A miniszterelnök ma jelentős dolgokat végzett Bécsben. Volt audienczián a királynál, jelentést tett a belső politika minden eshetőségéről. Két kérdésben foglalható ez össze: mi lesz a kormánypárttal, ha háború üt ki, és mi történik, ha a fegyveres összetűzésre nem kerül a sor ? A számadás rég elkészült, regisztráltuk is, ma az audienczia kapcsán legfeljebb annyit említhetünk, — ez is ismétlés — hogy Wekerle a koronát teljesen megnyugtathatta. A temesvári fúziós kísérlet ugyan, talán éppen a mi mai közleményünk alapján, egy kicsit meghiúsult. Az érdekelt függetlenségi képviselők izgatottan tagadják a dolgot, amit Steiner Ferencz nem is szánhatott még egyelőre a nyilvánosságnak. Dobroszláv Péter képviselő a temes megyei függetlenségi párt főtitkára azonban ezeket mondja : — Nem tartom kizártnak, hogy Telbisz polgármester és Steiner Ferencz egymás között terveznek efélét. Ők igen jó, bizalmas viszonyban vannak és a városházán az új korszak kezdete óta együtt csinálnak politikát. Steiner rehabilitálta annak idején Telbiszt, akit mi még most is darabontnak tartunk. Ezek az előzményei annak, hogy a délvidéki függetlenségi pártszövetségben nincs meg az egység. A szövetség bomlásnak indult. A temesmegyei függetlenségi párt máris kilépett. Steiner vasárnapra gyűlést hívott egybe, hogy visszaállítsa az egyetértést, de hasztalan. Ha már a temesmegyei függetlenségi pártról is szó van, ideiktatjuk, hogy éppen ez a párt acsarkodik a temesvári fúziós terv ellen. Ennek oka pedig az, hogy a temes megyei függetlenségi párt elnöke, Fülöp udvari tanácsos, volt Széli-párti képviselő, Wekerlének minden terve ellen kirohan, mert Wekerlének tulajdonítja, hogy ő nem lehetett koalícziós főispán. Visszatérve a miniszterelnök bécsi útjának jelentőségére, első helyen látjuk az osztrák miniszterekkel folytatott bank tárgyalását, aminek során bizonyára az állambank és a provizórium kérdése foglalta el a legelőkelőbb helyet, habár kétségtelen, hogy a függetlenségi bank-követelmény se maradt egészen háttérben. A legfokozottabb érdeklődést azonban mégis a balkáni szerződések ügyében tartott miniszteri értekezlet keltette, — amiről másutt szólunk — továbbá a közös miniszterekkel és Szterényi államtitkárnak a közös hadügyminiszterrel és a hadügyminisztérium egyik osztályfőnökével való konferencziája. Ezt a bécsi politikai körök a háború előjeleinek nézték s egybefűzték azzal a körülménynyel is, hogy a készülő katonai vállalkozás dolgában tegnap Ferencz Ferdinánd trónörökös is igen hosszas kihallgatáson volt a királynál. (Kihallgatáson.) Wekerle miniszterelnök délelőtt tiz órakor Darányi miniszterrel együtt ment audiencziára. Darányi félóráig volt a királynál, azután távozott s Wekerle még félóráig maradt a király kószobájában. A miniszterelnök a »folyó politikai ügyekről és a belső helyzetről tett a királynak jelentést, de kiterjeszkedett az aktuális politika minden kérdésének minden eshetőségére. Kihallgatása egy pár perccel tizenegy óra után ért véget. Ezután visszatért Wekerle a bankgassei magyar palotába. Kihallgatásával — úgy 3