Az Ujság, 1909. április/1 (7. évfolyam, 77-89. szám)
1909-04-01 / 77. szám
Budapest, 1909. Előfizetési árak: 14 * - » 7 » — 12 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Egész évre., Félévre „ „ Negyedévre Egy hóra „ ... 28 sI. - f. MH VII. évfolyam. 77. szám. ^ /5/^ ){\ Csütörtök, április 1. §1§T SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 58—16. ) KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Iderjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is.. ROVÁS: Igen finom, előkelő és korrekt fogalmazás a szerb jegyzék, mely szerencsésen Bécsbe érkezvén, most már kézzelfoghatóan a békét biztosítja. Csakugyan az ellenkezője annak a másik jegyzéknek, mely a háborús rémet fölidézte. Igaz, az új jegyzéken egész Európa törte a fejét, s ugyancsak nehezen gördültek ki a sima mondatok az egyes kabinetekből. Az ember nem is hinné, hogy béke és háború kérdése egy-egy stilisztikai produkción fordul meg. Ezúttal sikerült s éppen csak azoknak nem tetszik, akik a maguké gyanánt voltak kénytelenek azt a czímzettnek átszármaztatni. * Nem tehetünk róla, de az utóbbi szerb események kapcsán, valahányszor Justh Gyula kiáll az önálló bank mellett, mindig György herczegre kell gondolnunk. Nem az teszi, hogy Justh Gyula az önálló bankot akarja, de az sem tette, hogy György herczeg mindenáron rekompenzácziót akart Boszniáért. De a mód ! Az eszközök kicsisége és a hang nagysága ! A győzelem proklamálása a csata előtt, s a vérengző halálos ítéletek, miket mindenki másnak kiállított! Nem csoda, hogy György herczegért rajongtak, s nem csoda, hogy le kellett mondania.* A jó öreg Fejérváry még most is olyan naiv, hogy belenyilatkozik a koalícziós erkölcsbe. Nagyon jól tudják ők, amit az öreg katonától hallhatnak, sőt még nálánál is jobban tudják. De nem akarják tudni, s hiába nyilatkozik ő ma, holnap megint csak ordítják a panamát, a sinkófálást, a kasszafúrást. S örülvén, hogy nem kell a port megtartani, mert a pör bizonyítékokkal is jár, egyre keseregnek, hogy a király palástja védi a hűtlen és gyáva sáfárokat. A király palástja! Három évi koalícziós gazdálkodás után a király palástja csakugyan még megvan. Talán nem volt rájuk bízva ! itt írta Drasche-Lázár Alfréd. Kint fehér volt minden. A táviródrótokon millió jégcsöpp lógott. A galambok a háztetőn borzas gömböknek látszottak. Vérvörösen kelt a nap, de erőtlenül. Erőtlenül, álmosan tekintett be, a házak mögül, az utczákra, ahol csönd és béke uralkodott. Vasárnap volt . . . Bent pedig, a kis Iványiné hálószobájában, még sötét éjszaka volt. A spaletták be voltak téve s nehogy a világosság mégis kéretlenül, vakmerően behatoljon a szobába, még a kékvirágos kretonfüggönyök is gondosan összevoltak tűzdelve egy hajtűvel. Eiég a konyhában sem mozdult semmi sem, s csak a falióra ketyegése zavarta meg a csöndet. Végre, amikor a tejesember kissé tapintatlanul rántott egyet a csöngettyün, a szobalány, szemét dörzsölve, félig felült az ágyában s átkandikált a szakácsnéra, nem-e ő készül a tejeskanna átvételére. De a szakácsné meg sem mukkant, s a mikor másodszor megszólalt a csöngettyü, Katicza ásitozva s rosszkedvűen kibújt a paplana alól, majd balkezével inget testéhez szorítva, jobbkezével felbomlott haját igazgatva, a konyha kövezetén mezítláb az ajtóhoz iramodott. Erre aztán félig kinyitotta az ajtót s kezét kinyújtva, átvette a tejet. — Maguk aztán igazán ráérnek — szólalt meg egy mély férfihang. — Ha mind így csinálnák, épp holnap reggel végezném a kihordást! — Jól van, jól — felelte a szobalány, s dideregve visszafutott a cselédkamrába, miközben az órára is vetett egy pillantást.Félkilencz volt. A félhomályban körültapogatva, magára szedte perkálszoknyáját, mialatt egy pár saroknélküli harisnya leesett a földre ; erre aztán talán valamikor fehér, ma azonban határozottan szürke blúzba s piros házipapucsba bujt, mely utóbbinak hegye már nem volt többé. Miután még egy szegény, a konyha felé igyekező svábbogárnak — esett! — megrövidítette sötét földi létét, fát, szenet vett elő s halkan csiszegve-csoszogva belépett úrnője hálószobájába, hogy tüzet rakjon. Kellemes, illatterhes pára csapta meg az arczát. — De jó meleg van itt — gondolta a leány, s kiszedte a hamut a kályhából. Selyempaplan halk sistergése megmondta a cselédnek, hogy minden óvatossága daczára úrnője felébredt. •— Hát te mit lármázol ilyenkor ? — szólalt meg az ágy felől egy vékony, éles, kissé fátyolozott hang. •— Tüzet rakok, nagyságos asszonyom — felelte Katicza. Magában pedig azt gondolta : — Ha te ott künn feküdnél és téged verne fel a tejeserber édes álmaidból, én pedig itt hevernék a te ágyadban, akkor lesz másképp volna a dolog . . . Újból sistergett a selyemtakaró s a Sols Iványiné sóhajtott egyet. Fal felé fordulta próbált tovább szundikálni. De, ámbár Katicza elvégezte a dolgát s kisompolygott, a kis Iványiné Inába iparkodott újból elaludni: a kályhában vígan ropogott a tűz s világos pir futott végig a rózsaszínű tapétán és a fehér mennyezeten, a függőlámpa árnyéka pedig eszeveszetten ide-oda tánczolt. — Úgy, mint én az éjjel — gondolta magában a kis Iványiné s halkan elkezdett danolgatni. Az a keringő volt, amelynek az ütemére egészen kimerülve s levegő után kapkodva, még mindig Honty főhadnagy karjaiban végigrepült a bálteremben. Jaj de szép dolog volt mégis ! Forgott vele a világ, a lámpák csillogtak s a férfi teljes erejével magához szorította. Igen, épp itt a hóna alatt tartotta szép keskeny kezét, ő pedig engedte, hogy Honty mélyen belenézzen a szemébe ; úgy érezte, hogy a lelke lángtenger, a melybe a huszártiszt vágyódva mártotta tekintetét. . . Aztán átlebegtek a 30- tét szomszédszobába s ott nyomta Honty égő, bajuszos száját remegő ajkára. Ettől az emléktől megborsódzott a kis Iványiné háta, ő meg egészen ráhúzta a fülére a selyempaplant. — Ha Honty most ... — de nem fejezte be a gondolatot, mert Katicza ismét belépett s kérdezte, kinyithatja-e a spalettát, mert már tíz óra és vasárnap van. Ismét sóhajtott a kis Iványiné s megengedte Katiczának, nyissa ki a spalettát. Szemét hunyorgatva, kikandikált a takaró alól és belenézett a rááradó nagy világosságba. Jaj, de hideg és szomorú volt ez ! Igen, szomorú és kérlelhetetlen ellene és érzései ellen. Miért is nem tehette ő úgy, a mint akarta ? Miért nem volt szabad kielégítenie forró vágyait, élő kívánságát, miért nem adhatta magát oda, egészen oda annak, akit szeretett, úgy, a mint fiatalsága ezt követelte ? Azért, mert a Riviérán vagy Kairóban egy kiállhatatlan öreg élt, akit Iványinak hívtak s a ki véletlenül a férje volt ? Azért, mert a zsarnok, félve a botránytól, semmiért Uj helyzetet jósol és vár most mindenki vakáczió utánra. Mi nem. Mi, ha egyáltalán alakul valami, akkor csak uj gúnyát várnánk a régi emberekre és uj formulát a régi hazugság helyébe. Tény, hogy a koalíció már nem tart össze s így, mint Andrássy mondja, a helyzet tarthatatlan. De politikai tartalom tekintetében ez nem mond semmit. A helyzet épp oly tarthatatlan volt három év előtt, mikor megalakultak, mert ez az összeállás egy közösen kiadott jelszó félredobásával s az összes pártprogrammok felfüggesztésével, egy alkotmányos és parlamentáris többség alakulása királyi parancsok teljesítésére, alkotmányos érzék szerint tarthatatlan, s mégis tartották magukat három éven keresztül. Mi bontja meg most ez egységet ? Megint semmi politikai realitás. A függetlenségi párt állítja, de nem igaz, hogy a bankkérdésben köti őt az elve. Csak akkor köti, ha "köti magát hozzá. Csak akkor parancsol neld ez az elv, ha leszedi a szögről, s akkor szedi le, ha ürügy kell neki a koalíció fölbontásához. Ha tetszik, a bankügyben is követhetik azt az okoskodást, melylyel a vámközösséget és a kvótát megszavazták, a katonai programairól s minden egyébről lemondtak. Vagy mi különbség a bank és egyéb ügyek között ? Egyéb ügyeknél muszáj a lehetőséggel számolni, a bankügynél meg nem szabad ? Minden egyébnél döntött a szempont, hogy a programmot előkészíteni kell, nem szabad fejjel a falnak menni s bízni kell a vezérekben ? Hát micsoda különös természete van a bankügynek, hacsak az nem, hogy a külön vámterület hasznos lehetett volna, a föl nem emelt kvóta olcsóbb, ellenben az önálló bankról maguk is mondják, hogy erre rá kell fizetni ? Nem először írjuk, de hát az igazság mindig ugyanaz: a mostani koalíciós válságot egyrészt a félelem okozza, hogy elvesztik a szavazatokat, másrészt a kombináczió, hogy ha a hatalom egészen függetlenségi kezekben lesz, nem kell tartaniok az ellenük forduló szavazatoktól. Személyi és pártbeli spekuláczió az egész, s ennek alapján óhajtják a helyzet tarthatatlanságát. Óhajtják , tehát elkövetkezik. A függetlenségi spekulácziónak azonban segítségére van a többi pártoknak és különösen a kormánynak a cinizmusa. Ezek jól érzik, hogy itt az utolsó pillanat, melyen túl minden hazugság kisül, minden kitolt terminus a nyakukra szakad. A három év alatt a kormány nem tett egyebet, mint máról holnapra odább söpörte a nemzetet, mely végül a sarokba került. Tovább söpörni nem lehet s a megtisztított út nyomában ott látni most az egész nemzetet egy lakáson. Ilyenkor kellene helyt állni a múltakért, s természetesen ilyenkor válik Lapunk mai száma 32 oldal.