Az Ujság, 1909. április/1 (7. évfolyam, 77-89. szám)

1909-04-01 / 77. szám

Budapest, 1909. Előfizetési árak: 14 * - » 7 » — 1­2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Egész évre., Félévre „ „ Negyedévre Egy hóra „ ... 28 sI. - f. MH VII. évfolyam. 77. szám. ^ /5/^ ){\ Csütörtök, április 1. §1§T SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 58—16. ) KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Iderjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is.. ROVÁS: Igen finom, előkelő és korrekt fogalmazás a szerb jegyzék, mely szerencsésen Bécsbe ér­kezvén, most már kézzelfoghatóan a békét biztosítja. Csakugyan az ellenkezője annak a másik jegyzéknek, mely a háborús rémet föl­idézte. Igaz, az új jegyzéken egész Európa törte a fejét, s ugyancsak nehezen gördültek ki a sima mondatok az egyes kabinetekből. Az ember nem is hinné, hogy béke és háború kérdése egy-egy stilisztikai produkc­ión fordul meg. Ezúttal sikerült s éppen csak azoknak nem tetszik, a­kik a maguké gyanánt voltak kénytelenek azt a czímzettnek átszármaztatni. * Nem tehetünk róla, de az utóbbi szerb események kapcsán, valahányszor Justh Gyula kiáll az önálló bank mellett, mindig György herczegre kell gondolnunk. Nem az teszi, hogy Justh Gyula az önálló bankot akarja, de az sem tette, hogy György herczeg mindenáron rekompenzácziót akart Boszniáért. De a mód ! Az eszközök kicsisége és a hang nagysága ! A győzelem proklamálása a csata előtt, s a vérengző halálos ítéletek, miket mindenki más­nak kiállított! Nem csoda, hogy György her­­czegért rajongtak, s nem csoda, hogy le kellett mondania.* A jó öreg Fejérváry még most is olyan naiv, hogy belenyilatkozik a koalícziós er­kölcsbe. Nagyon jól tudják ők, a­mit az öreg katonától hallhatnak, sőt még nálánál is job­ban tudják. De nem akarják tudni, s hiába nyilatkozik ő ma, holnap megint csak ordítják a panamát, a sinkófálást, a kasszafúrást. S örülvén, hogy nem kell a port megtartani, mert a pör bizonyítékokkal is jár, egyre kese­regnek, hogy a király palástja védi a hűtlen és gyáva sáfárokat. A király palástja! Három évi koalícziós gazdálkodás után a király pa­lástja csakugyan még megvan. Talán nem volt rájuk bízva ! i­tt írta Drasche-Lázár Alfréd. Kint fehér volt minden. A táviródrótokon millió jégcsöpp lógott. A galambok a háztetőn borzas gömböknek látszottak. Vérvörösen kelt a nap, de erőtlenül. Erőt­lenül, álmosan tekintett be, a házak mögül, az utczákra, a­hol csönd és béke uralkodott. Vasárnap volt . . . Bent pedig, a kis Iványiné hálószobájá­ban, még sötét éjszaka volt. A spaletták be voltak téve s nehogy a világosság mégis kéret­lenül, vakmerően behatoljon a szobába, még a kékvirágos kretonfüggönyök is gondosan össze­­voltak tűzdelve egy hajtűvel. Eiég a konyhában sem mozdult semmi sem, s csak a falióra ketyegése zavarta meg a csön­det. Végre, a­mikor a tejesember kissé tapin­tatlanul rántott egyet a csöngettyün, a szoba­lány, szemét dörzsölve, félig felült az ágyában s átkandikált a szakácsnéra, nem-e ő készül a tejeskanna átvételére. De a szakácsné meg sem mukkant, s a mikor másodszor megszólalt a csöngettyü, Katicza ásitozva s rosszkedvűen kibújt a paplana alól, majd balkezével inget testéhez szorítva, jobbkezével felbomlott haját igazgatva, a konyha kövezetén mezítláb az ajtóhoz iramodott. Erre aztán félig kinyitotta az ajtót s kezét kinyújtva, átvette a tejet. — Maguk aztán igazán ráérnek — szólalt meg egy mély férfihang. — Ha mind így csinál­nák, épp holnap reggel végezném a kihordást! — Jól van, jól — felelte a szobalány, s dideregve visszafutott a cselédkamrába, mi­közben az órára is vetett egy pillantást.­­Fél­­kilencz volt. A félhomályban körültapogatva, magára szedte perkálszoknyáját, mialatt egy pár sarok­­nélküli harisnya leesett a földre ; erre aztán talán valamikor fehér, ma azonban határozot­tan szürke blúzba s piros házipapucsba bujt, mely utóbbinak hegye már nem volt többé. Miután még egy szegény, a konyha felé igye­kező svábbogárnak — esett! — megrövidítette sötét földi létét, fát, szenet vett elő s halkan csiszegve-csoszogva belépett úrnője hálószobá­jába, hogy tüzet rakjon. Kellemes, illatterhes pára csapta meg az arczát. — De jó meleg van itt — gondolta a leány, s kiszedte a hamut a kályhából. Selyempaplan halk sistergése megmondta a cselédnek, hogy minden óvatossága daczára úrnője felébredt. •— Hát te mit lármázol ilyenkor ? — szó­lalt meg az ágy felől egy vékony, éles, kissé fátyolozott hang. •— Tüzet rakok, nagyságos asszonyom — felelte Katicza. Magában pedig azt gondolta : — Ha te ott künn feküdnél és téged verne fel a tejeser­ber édes álmaidból, én pedig itt hever­nék a te ágyadban, akkor lesz másképp volna a dolog . . . Újból sistergett a selyemtakaró s a Sols Iványiné sóhajtott egyet. Fal felé fordulta pró­bált tovább szundikálni. De, ámbár Katicza elvégezte a dolgát s kisompolygott, a kis Ivá­nyiné Inába iparkodott újból elaludni: a kály­hában vígan ropogott a tűz s világos pir futott végig a rózsaszínű tapétán és a fehér mennye­zeten, a függőlámpa árnyéka pedig eszeveszet­ten ide-oda t­ánczolt. — Úgy, mint én az éjjel — gondolta magá­ban a kis Iványiné s halkan elkezdett danol­­gatni. Az a keringő volt, a­melynek az ütemére egészen kimerülve s levegő után kapkodva, még mindig Honty főhadnagy karjaiban végig­repült a bálteremben. Jaj de szép dolog volt mégis ! Forgott vele a világ, a lámpák csillog­tak s a férfi teljes erejével magához szorította. Igen, épp itt a hóna alatt tartotta szép keskeny kezét, ő pedig engedte, hogy Honty mélyen belenézzen a szemébe ; úgy érezte, hogy a lelke lángtenger, a melybe a huszártiszt vágyódva mártotta tekintetét. . . Aztán átlebegtek a 30- tét szomszédszobába s ott nyomta Honty égő, bajuszos száját remegő ajkára. Ettől az emléktől megborsódzott a kis Iványiné háta, ő meg egészen ráhúzta a fülére a selyempaplant. — Ha Honty most ... — de nem fejezte be a gondolatot, mert Katicza ismét belépett s kérdezte, kinyithatja-e a spalettát, mert már tíz óra és vasárnap van. Ismét sóhajtott a kis Iványiné s megen­gedte Katiczának, nyissa ki a spalettát. Sze­mét hunyorgatva, kikandikált a takaró alól és belenézett a rááradó nagy világosságba. Jaj, de hideg és szomorú volt ez ! Igen, szomorú és kérlelhetetlen ellene és érzései ellen. Miért is nem tehette ő úgy, a mint akarta ? Miért nem volt szabad kielé­gítenie forró vágyait, élő kívánságát, miért nem adhatta magát oda, egészen oda annak, a­kit szeretett, úgy, a mint fiatalsága ezt követelte ? Azért, mert a Riviérán vagy Kairó­ban egy kiállhatatlan öreg élt, a­kit Iványinak hívtak s a ki véletlenül a férje volt ? Azért, mert a zsarnok, félve a botránytól, semmiért Uj helyzetet jósol és vár most min­denki vakáczió utánra. Mi nem. Mi, ha egyáltalán alakul valami, akkor csak uj gúnyát várnánk a régi emberekre és uj formulát a régi hazugság helyébe. Tény, hogy a koalíc­ió már nem tart össze s így, mint Andrássy mondja, a helyzet tarthatatlan. De politikai tar­talom tekintetében ez nem mond sem­mit. A helyzet épp oly tarthatatlan volt három év előtt, mikor megalakultak, mert ez az összeállás egy közösen ki­adott jelszó félredobásával s az összes pártprogrammok felfüggesztésével, egy alkotmányos és parlamentáris többség alakulása királyi parancsok teljesítésére, alkotmányos érzék szerint tarthatatlan, s mégis tartották magukat három éven keresztül. Mi bontja meg most ez egy­séget ? Megint semmi politikai realitás. A függetlenségi párt állítja, de nem igaz, hogy a bankkérdésben köti őt az elve. Csak akkor köti, ha "köti magát hozzá. Csak akkor parancsol neld ez az elv, ha leszedi a szögről, s akkor szedi le, ha ürügy kell neki a koalíc­ió fölbontásá­hoz. Ha tetszik, a bankügyben is követ­hetik azt az okoskodást, melylyel a vám­közösséget és a kvótát megszavazták, a katonai programairól s minden egyébről lemondtak. Vagy mi különbség a bank és egyéb ügyek között ? Egyéb ügyeknél muszáj a lehetőséggel számolni, a bank­ügynél meg nem szabad ? Minden egyéb­nél döntött a szempont, hogy a pro­­grammot előkészíteni kell, nem szabad fejjel a falnak menni s bízni kell a vezé­rekben ? Hát micsoda különös termé­szete van a bankügynek, hacsak az nem, hogy a külön vámterület hasznos lehe­tett volna, a föl nem emelt kvóta olcsóbb, ellenben az önálló bankról maguk is mondják, hogy erre rá kell fizetni ? Nem először írjuk, de hát az igazság mindig ugyanaz: a mostani koalíc­iós válságot egyrészt a félelem okozza, hogy elvesztik a szavazatokat, másrészt a kom­­bináczió, hogy ha a hatalom egészen füg­getlenségi kezekben lesz, nem kell tar­taniok az ellenük forduló szavazatoktól. Személyi és pártbeli spekuláczió az egész, s ennek alapján óhajtják a helyzet tart­hatatlanságát. Óhajtják , tehát elkövet­kezik. A függetlenségi spekulácziónak azon­ban segítségére van a többi pártoknak és különösen a kormánynak a c­inizmusa. Ezek jól érzik, hogy itt az utolsó pillanat, melyen túl minden hazugság kisül, minden kitolt terminus a nyakukra szakad. A három év alatt a kormány nem tett egyebet, mint máról holnapra odább söpörte a nemzetet, mely végül a sarokba került. Tovább söpörni nem lehet s a megtisztított út nyomában ott látni most az egész nemzetet egy lakáson. Ilyenkor kellene helyt állni a múltakért, s természetesen ilyenkor válik Lapunk mai száma 32 oldal.

Next