Az Ujság, 1909. május/1 (7. évfolyam, 103-113. szám)

1909-05-01 / 103. szám

Szombat, 1909. május 1. AZ ÚJSÁG — Jókai sírja. A Jókai-sír rendbehozatalára Gzin­­czár Adolfné Gyuláról 10.— koronát küldött. — A bájáni találkozó. Nápoly­ból sürgönyzik lapunknak, hogy az angol és az olasz királyi pár az orosz özvegy czárné, Viktória h­erczegnő és az aostai h­erczeg Tittoni külügyminiszter kíséretében automobilkirándulást tettek Rozzuoliba és Camal­­doliba, a­honnan tegnap este 6 óra felé tértek vissza. Az olasz király és királyné az aosztai herczeggel és Tittoni külügyminiszterrel, valamint egyéb kíséretükkel este 8 óra 30 perc­kor a Viktoria and Albert yacht fedélzetére mentek, a­hol tiszteletükre ebédet adott az angol királyi pár. Az olasz és angol hajók pompásan ki voltak világítva. Az ebéd után az olasz király és királyné, valamint az aosztai herczeg szívélyesen elbúcsúztak az angol királyi pártól, azután automobilon Nápolyba mentek, a­honnan Tittoni kíséretében éjfélkor Rómába utaz­tak. Az angol királyi pár ma délelőtt Nápolyba érkezett. — Zászlószentelés. A III. kerületi óbudai főgimná­zium május 1­i-án délelőtt 9 órakor zászlószentelési és felavatási ünnepélyt tart, melyen az összes budapesti középiskolák tanártestülete és tanulóifjúsága képvisel­tetni fogja magát. — Egy híres jezsuita­ páter esete. Az olasz szoczialisták lapja, a római Avanti­ híre szerint Carlo Rimeri páter, az »Unita Cattolica" czimű klerikális újság főmunkatársa, kilépett szerzeté­ből. A hit óriási meglepetést keltett, mert Ki­meri páter a jezsuita­ rend legh­arcziasabb tagjai közé tartozott. Kivált a modernizmus mozgal­mának volt elkeseredett üldözője. Csak nemrég jelent meg egy vastag könyve a római Szent­ Péter templomról s az első pápákról; a kötet javarészben heves polémia Semeria páterrel, a modernista eszmék egyik legismertebb terjesz­tőjével. A könyvet keményen­­ ebi­tálta egy másik pap, don Bonaiuti, jeles történetíró, a­kit mo­dernista meggyőződései miatt távolítottak el az Apollinare-akadémia tanári székéből. A bírálat fonalán polémia fejlődött Rinieri és Bonaiuti között, a­mely még nem ért véget. Csak a mi­nap jelent meg Rinierinek egy támadó czikke Remeria és Bonaiuti ellen az »Unita Cattolicá«­­ban, a Vatikánnak firenzei orgánumában. Hogy ilyen előzmények után miért lépett ki Rinieri a rendjéből, senki sem tudja. A jezsuiták ma­gát a kilépés hírét is titkolták, a­meddig lehe­tett s most, hogy a hir kipattant, még inkább begombolkoznak. -- Május elsején töltötte be Eiser Ede fűszer- és gyarmatáru nagykereskedő r­­ég negyvenéves fennállásá­nak jubileumát. Ezt a ritka alkalmat a c­ég alkalmazottai ünneppé avatták, melynek keretében művészi kivitelű albumot nyújtottak át az érdemes főnöknek, a czég jelenlegi tulajdonosának, Nándor és Nándornak. — Éjjel a főkapitányságon. Néhány héttel ezelőtt történt meg a főkapitányságon a következő eset. Tudvalevőleg a főkapitányságon délután két órától másnap reggeli nyolc­ óráig egy taná­csos vagy kapitány, egy fogalmazó és egy segéd­fogalmazó őrködik a közbiztonságra és intéz­kedik sürgős ügyekben. Egy éjjel Domonkos rendőr­­fogalmazó, Peregriny János segédjével egyedül volt az inspekcziós szobában. Több aktát intéztek le, míg a tanácsos valami vasúti balesetnél járt. Egy órára járt az idő, mikor egy jól öltözött kül­sejű ember lépett be. Lehetett negyvenöt év körüli és első pillanatra is meglátszott rajta, hogy intelligens ember. Arra a kérdésre, hogy mit akar, halkan bemutatkozott és lassú hangon mondta : — Azért jöttem ide, hogy megkérdezzem, milyen az eljárás az elmebetegeknek a tébolydába való szállításánál ? — Miért kérdezi ezt ? — Azért kérdezem, mert nekem van egy nagyon szegény férfirokonom. Ez megőrült. A nap bizonyos szakában rájön az őrület és olyan­kor ellenállhatatlan vágya támad, hogy gyilkoljon. Családja, ifjú felesége és gyerekei ilyenkor nagy veszélyben forognak. Nagy, éles kést tart fiókjá­ban, melyet az őrület perezeiben ki akar venni. Eddig még tudta tartóztatni magát, de előbb­­utóbb bekövetkezhetik a baj. Ha az őrület elhagyja — rendesen egy-két óra leforgása alatt — akkor a legjózanabb ember. Hivatásának él és rémület­tel emlékszik vissza a kellemetlen órákra. Eddig az órák csak nappal voltak. Tegnap azonban éjjel is jelentkeztek és ma éjjel is... — Hozza be a beteget — szólt közbe Domon­kos rendőrfogalmazó — majd megvizsgáltatom a rendőrorvossal... — Kérem, igen. De előbb tudni szeretném, Domonkos megnyugtatta. Nem kell tartani semmitől sem. A betegekkel a lehető leghumá­­nusabban bánnak. Az éjjeli látogató mélyen fel­­sóhajtott. — Akkor jól van. Most már nem félek. Az a beteg én vagyok ! A rendőrfogalmazó már előbb észrevette, hogy ennek az embernek a kelvonásai mily dúltak. A vallomásra meglepődött ugyan, de azért nyom­ban becsöngette a rendőrt. A beteg ennek láttára reszketni kezdett, de az utóbb belépett rendőr­­orvos megnyugtatta. Először megmotozták a szerencsétlent és az alsó kabátja alatt találtak egy nagy konyhakést. A rendőrorvos aztán több kérdést intézett hozzá, melyekre pontos választ adott. A meglepetés azonban csak akkor követ­kezett, a­mikor kiderült, hogy az illető jónevű ferenczvárosi orvos. A szerencsétlent bevitték a lipótmezei tébelydába, hol még most is sínylődik. — Hóviharok Amerikában, Newyorkból táv­iratozzék . Az Egyesült­ Államok keleti és észak­­nyugati részeiben hóviharok dühöngenek. — Felvétel a székelykereszturi állami tanitóképző­­intézetbe. A székelykereszturi állami elemi iskolai tanitó­­képző-intézetnél az 1909—10. tanévre az I. évfolyamba felvétetik 30 növendék. Ezek részére több ingyenes, fél­­dijas, egészfizetéses és ösztöndíjas kedvezmény van remi­szeresítve. Egész ellátásért, havi huszonnyolc­ korona, féldíjas kedvezmény mellett havi tizennégy korona fize­tendő. A kedvezményeket a­ középiskola vagy polgári iskola IV. osztályát, végzett kitűnő és jeles előmenetelő növendékeknek fogják adományozni. A pályázati kérvé­nyek szabályszerűen felszerelve folyó évi május 01-ig az intézeti igazgatósághoz nyújtandók be. — Kortesvers és sírfelirat 1720-ból. Lapunk egy jó barátja két verset küldött be hozzánk. Az egyik kortes vers, a másik sírvers ; mind­kettőt 1720-ban készítették. Érdekeseknek talál­juk s itt adjuk közre őket. A kortesver.­■- találóan igy szól: És a közvélemény A karmin­t tartsa bár ; Van paraszt, van néhol És elegáns szamár A sirvers a következő : Egy teli­vér bölcs hűlt pora nyugszik ez árva gödörben, A kit az önfeledés szelleme sírba takart. Messze határok ölén a távol lenge ködében Hős fia egyre vonit tátija gyászesetén. Ah ! de ezen leverő gyászhangok méla morajjá, Mint a vonagló mécs fényje, enyészni siet. Nem hat el a sírig, szél, orkán hordja üvöltve Szárnyain a megtört ária tompa neszét. Itt is egész környék bőg, nyávog üvöltve, vonítva, És ide hord sok ezer macskatövis koszorút. Hogy mit az életben készült étvágygyal óhajtott: Holta után közelebb lelje a bájcsemegét. Jámbor utas ! kullogj e tüskefödötte halomhoz, ti mondd, hogy a benn feküvőt béke döczögje körül. A versek szerzője ismeretlen, csak azt tudni róla, hogy heves megyei ember volt. — A fekete kéz. Newyorkból táviratozzák . Egy bérházat, melyben olaszok laktak, a fekete kéz felgyújtott, mert a lakók vonakodtak 1000 dollárt fizetni. Nyolcz személy, köztük öt gyer­mek a lángokban lelte halálát. — Vasúti tolvajbanda Péterváron. A pétervári rendőrség, mint lapunknak táviratozzák, nyomára jutott egy messzire szétágazó tolvaj­bandának, a­mely már évek óta nagy lopásokat követett el a moszkva-kaukázusi vonalon. A bandának nem kevesebb mint négyszáz tagja van, kik közül kétszázhúszat már letartóztattak, köztük két mérnököt, sok vasúti hivatalnokot és husz nőt. A vasútigazgatóságnak kártérítésül már száz­millió rubelt kellett a lopásokkal megkárosított szállítók számára kifizetnie. Az asszonyoknak főképp az volt a feladatuk, hogy kipuhatolják, kik adnak fel értékes holmit. A letartóztatott tol­vajok lakásán nagy tömegben találtak lopott holmit. — Kirendelés. Az igazságügym m­iniszter Horváth Lajos devecseri járásbírósági jegyzőt a devecseri járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízottnak állandó helyettesévé rendelte ki. — Tolsztoj ellen. Torinóban a minap egy Louise­­Crumeyrolle nevű nő halt meg, a­ki h­osz­­szabb ideig élt Jasznája-Bolyánában mint Tolsztoj egyik fiának nevelőnője. Crumeyrollenének egy barátnője, Canci asszony most közzéteszi barát­nője emlékiratait. Ezek az írások egyáltalán nem kímélik a nagy orosz írót. — A mikor Jasznaja-Polyánában éltem, — beszéli Crumeyrollené — a grófnak nagyszámú szolgája volt, a­kikkel a mi felfogásunk szerint jól, az orosz szokásokhoz képest túlságosan jól bánt. A h­áz m­a azonban nem ő volt, hanem a grófné, a­ki rendkívül erélyes nő, parancsoló modorú, azonfelül fösvény. Viszont Tolsztoj nagy pénzszóró. Mindenféle h­aszontalanságra költötte el irodalmi munkásságának jövedelmét, a grófné pedig zajos jeleneteket rögtönzött e miatt, még idegenek jelenlétében is. Nemes érzésű ember létére is vak düh fogta el néha Tolsztojt. Olyankor brutális lett. Magam láttam egyszer, a­mint félig agyonütött egy parasztasszonyt, mert nem teljesí­tette pontosan valami kívánságát. Igaz, hogy ilyenkor hetekig mélyen bánkódott eljárásán. Templomba soha be nem tette a lábát , soha nem imádkozott, sőt mint házassági tanú, vagy koma, se lépte át soha templomnak a küszöbét. Egyszer egy nászmenettel mégis elment a templomnak kapujáig, de ott sarkon fordult és a jelen voltak nagy megbotránkozására, visszafelé indult. — Egy vinczeilér gyilkossága. Mezőkövesdről írják, hogy véres eset izgatja Nagykövesd zemp­­lénmegyei község lakosságát. Barna József ura­dalmi vinczeilér, a ki Windischgrätz Lajos h­erczeg nagykövesdi birtokán van szolgálatban, három lövéssel agyonlőtt egy munkást a szőlő­hegyen, mert az abbahagyta munkáját s a vin­­czellér támadása ellen karót ragadott a kezébe. Barna József napok óta elégedetlen volt Somplik József munkással s ezt az elégedetlenségét na­ponként korholó szavakkal ki is fejezte. Szer­dán délelőtt is durva káromkodással támadt rá, s kivette kezéből a kapát, állítólag azért, mert nem jól állt a kapa lapja a nyelén. A kapát azután a földhöz verte s ily módon össze-vissza görbítette. A munkás csendesen bement a faluba, hogy ú­j kapát hozzon magának. Közben bement a szőlő felügyelőhöz is és jelentést tett neki Barna vinczellér brutális viselkedéséről, azután vissza­tért a szőlőhegyre. A visszatérő munkást Barna József durva szitkokkal fogadta s szemrehányást tett neki a hosszú távolmaradásért. Beszéde közben a vinczellér karót ragadt a kezébe. A munkás látván a fenyegető helyzetet, szintén karót fogott a kezébe, hogy az esetleges ütések ellen megvédelmezze magát. Erre pár pillanat múlva dulakodás támadt a vinczellér és a mun­kás között. Dulakodás közben a vinczellér hir­telen revolvert rántott elő a zsebéből s három­szor rálőtt Somplik Józsefre. Mind a három golyó talált s munkás holtan zuhant a földre. Csakhamar megérkeztek a véres esetről értesített csendőrök, a­kik letartóztatták a gyilkos vin­­ezellért. Tettét nem is tagadta. Éppen a gyil­kosság napján délután temették Szabó István tizenkilenc­ éves munkást, a­kit szintén a vin­­czellér áldozatának tartanak. Ez a fiatal mun­kás, a­ki négytagú családjának fentartója volt, állítólag a szőllőhegyen tanúsított brutális bá­násmód és megfeszített munka következtében betegedett meg néhány héttel ezelőtt. — Meglincselt gyilkosok. Londonból sürgöny­zik lapunknak , Oklahoma amerikai városban tegnap négy amerikait, a­kik azzal a váddal ter­helten kerültek börtönbe, hogy meggyilkoltak egy Robitt Alfréd nevű dúsgazdag marhakereskedőt, a töpreg kiszabadított fogságukból, végighurcrolta őket az utczán s végül felakasztotta őket egy magtárnak a gerendáira. A négy gyilkos nem volt közönséges gonosztevő : egyikük, egy Miller nevű ember, milliomos volt s a társai is mind százezrek­kel rendelkeztek. Oklahoma polgárai crmen ezért attól tartottak, hogy meg­találják veszte­getni a bíróságot s olcsó áron menekülnek megérdemlett büntetésüktől. Hogy ez igy ne történjék, ők maguk szolgáltattak igazságot. Vagy száz, mindenre el­szánt fiatalember összeállt és megrohanta a börtön épületét. A kapu nem sokáig állott ellen rohamuk­nak. Azt az egy szál őrt, a­ki a kapu mögött vi­gyázott, főbe ütötték, hogy elkábult bele. Erre azután kiránczigálták zárkájukból a négy gyil­kost s elburezolták őket a törvényszék épületénél­ udvarára. Ott valósággal törvényt ültek fölöttük. Megkérdezték tőlük, hogy mért gyilkolták meg Bobitt-ot. A gyilkosok egyike, valami West nevű, herkulesi izomzatú és dörgő h­angú fiatalember válaszolt a kérdésre a társai nevében is : — Ha csak ez a bajotok, várhattok a vála­szunkra Ítéletnapjáig. Jobb lesz, ha addig is el­mentek a pokolba ! Csak volna revolver a kezem ügyében, megmutatnám, hogy nem félek tőletek, akárhányan vagytok is. De így is megnyugtathat­lak benneteket, hogy olyan könnyen el nem bán­tok velünk. Mire vártok ? öljetek meg bennünket. Abban bizonyosak lehettek, hogy egy szót ki nem kényszeríttek belőlünk. Az ítélkezők végre belátták, hogy jó szóval semmire sem mennek. Erre hurkot vetettek a négy elitéltnek nyakába. Miller az ingmelléből ki­vett egy gyémántgombot s arra kérte hóhérait, hogy juttassák el a feleségéhez, Texasba. Nagy­on ütik, nem venk-e a beteget . Nem adnak rejk'f­­ogszerzubbonyt 1 ‘­ 13

Next