Az Ujság, 1909. július/1 (7. évfolyam, 154-166. szám)

1909-07-01 / 154. szám

- től, melyet az ország számára teremtett. Szépen elment odáig, a­míg az egyértel­műség biztosítva volt, de mikor azt kel­lett volna mondania, hogy ezek után ő a megoldást a koalíczió fentartásában látja, nem merte megmondani. Ennek következése lett volna Justhék ellenzése, meg a szavazás, melynek a konzekven­­cziáját Justhéknak le kellett volna von­­niok, mivel nyilvánvalóan kisebbségben voltak. De hát odáig egyik fél sem ment, s a bátor, szókimondó és mindenre kész bankcsoport is a bátorságát, a szókimon­dását ahhoz a feltételhez fűzte, hogy neki ebből nem szabad kárának lennie, külön­ben nem áll elébe. S nem állt elébe. Maradt minden, a­hogy volt, tisztázatlanul. Ellenben egy eredménye ennek a kétoldalú gyáva meg­­lapulásnak mégis van s ez elég szomorú. Nem lehet többé letagadni, hogy a füg­getlenségi pártkör voltaképpen két párt­nak a közös tanyája, voltaképpen koali­­licziója a Kossuth és a Justh pártjának. Olyan koaliczió ez, melynek közös czélja csak egy van: legyűrni a másikat s ha­tása is csak egy: lehetetlenné tenni a másikat. Ezért utasítja vissza Kossuth Lukács tervét, melyet Justh pártolt s ezért ellenzi Justh a régi koalícziós szer­vezetet, melyet Kossuth pártol.­­Ezzel pedig a függetlenségi párt megszűnt többség lenni. Nem a pártkör tagjainak száma teszi a többséget, ha­nem a szavazatok száma, melyet vala-­­ mely párt egy bizonyos kérdés mellé,­­ vagy ellen leadni képes. S a­ függet­lenségi párt nem tud sem Justhék in­­tranzigencziája, sem Kossuth orv op­portunizmusa mellett annyi szavazatot leadni, mely a Ház összes szavazatainak többségét tenné. Hiába maradnak együtt a pártkörben s hiába kiáltják: éljen Kossuth — azt még ez a hiú ember is megérezte, hogy az éljenzés még nem jelent bizalmat s a bizalom még nem jelent hűséget. S ez a mai egységdemon­stráczió is csak úgy jelenti a valódi egy­séget, mint a minap az aláírások jelen­tettek bizalmat Kossuth iránt. S ezentúl ? Semmi. Kossuth Ferencz szembehelyezkedésének Lukácscsal ér­telme lett volna, ha utána megérttette volna pártjával, hogy helyre kell állítani a koalicziót, mely a korona kívánságá­nak meg tud felelni. Ezért kellett volna ellenzékbe szorítani azokat, a­kik a koaliczió gátjai. S ezt meg nem csele­kedvén, sem koalicziós többség nincsen, sem függetlenségi többség nincsen, s ha a korona a mai parlamentben többségi kormányt akarna kinevezni bármilyen föltételek mellett, nem találna olyat. Ez a mai gyávaság és rosszhiszemű­ség eredményezte, a­mit Bécsben óhajtva vártak: a korona egyenes rákényszerí­­tettségének a látszatát, hogy a parla­menti elvvel ne törődjék. Nem a Lukács ajánlatának visszautasítása, mely erköl­csileg erkölcsi érzésű politikusok részé­ről csak természetes lenne, hanem a mai furcsa megszaladása két ellenséges fél­nek a közös esernyő alá teremtette azt a helyzetet, mely tele van baljóslattal s alkotmányos szempontból veszedelmek­kel. Ezek után igazán bajos megmondani, hogy az alkotmányosság mit várhat a koronától, mikor azt, a­mit a képviselői­től elvárhat, nem kapta meg: egy kis becsületet s a férfiasságnak némi lát­szatát, otromba tömege, körülötte a szent városrész­szel, az érseki palotával, az apáczakolostorral s a kanonokok házaival. Most bekanyarodunk a főutczára, melynek közepén félelmesen tolul fölfelé a jezsuita konviktus rengeteg tömege. A­mit a bácskai tanyákról fölkerült kirgiz fiú oly nagynak és fényesnek látott valamikor e városban, most rendre mind összezsugorodott­, de a jezsuita rendház és intézet még most is imponáló hatású volt. S szivem, mely az élet annyi érzelemvihara közt elfásult, most nagyot dobbant s sajátságos érzés kísért nyugalomra a kalocsai Grand Hotel Impérialban, mely nyugalom azonban a meghatottság érzésének szakadatlan rajzása uián nem igen volt nevez­hető nyugalomnak. Gyönyörű vasárnapi reggel virradt fel, s a­hogy ablakomból kitekintettem, egyszerre vissza voltam varázsolva a múltba. Oly furcsa is, mikor az ember előtte való este még Buda­pest nyüzsgő, fényes utczáin járkál, reggelre pedig minden átmenet nélkül a régi kalocsai vasárnapok enyhe fénye süt rá. Valóság volt, de mégis álom, mint a­hogy bizonyos, hogy a pozitív ébrenlét s a pozitív álom közt kell lenni többféle közbeeső fokozatnak. Ismét éreztem a régi konviktusi vasárnapi reggelek szent hangulatát, megcsapott e hangulatnak néhány itt kóválygó akkordja, s erről a férfi rideg vizsgálódásával akartam számot adni magam­nak, ám a hangulat sokkal erősebb volt a spekulácziónál. Lelkem megifjodott a régi emlékeken s én... lelkendezve rohantam a jezsuiták templomába, nagymisére. Hajtott valami s a felújult emlékek árja szinte magá­val sodort. Mikor a templomba beléptem, egyszerre eltűnt mellőlem a jelen, s káprázataim tá­madtak. Az egykori jó kis konviktor voltam ismét, a­ki ebben a templomban sok százszor imádtam az Urat, mert hiszen a kalocsai ta­nulóknak minden áldott nap misét kell hall­­gatniok. Mintha ismét ott fent ültem volna, a kon­viktorok kiváltságos padjaiban, melye­ket lépcső választ el a többi templomtól, s mintha az egész akkori ártatlan kis csürhe odavarázsolódott, s az egykori növendékek, kik most nagy szerepet játszanak a közéletben, vagy a föld alatt pihennek, visszafiatalodtak volna. Köztük: az európai hírű lovaspóló­­játékos ; a hatalmas szakálláról ismeretes po­litikus ; az évekkel ezelőtt híres polit­ikai párbaj­­hős; a vakmerő afrikai kutató, ki nemrég halt meg ; egy dúsgazdag lipótvárosi szép leány jegyese, kit vetélytársa agyonlőtt; másik há­rom, kik szintén párbajban estek el; meg az, ki most nagynevű jezsuita; meg az öcscse, ki monarchiánknak követe valahol , meg a többi száz. Lám, mind vitte valamire, csak én nem. S e kis csürhe fölött mintha még mindig ott pásztorkodnának a padok szélén a jó páterek és magiszterek, kikre emlékezni min­dig legédesebb, legzavartalanabb pillanataim közé fog tartozni, pedig de messze rugaszkod­tam tőlük. Mert más a jezsuita és más a jezsuitizmus, s ez utóbbival legyen bár valaki az elképzelhető legnagyobb elvi vagy felfogás­beli ellentétben, ha igazlelkű ember, akkor meg kell vallania, hogy a jezsuiták egyénileg ki­fogástalan, szeplőtlen, finomlelkű emberek. Az összesség óriási erejének titka s egyúttal vesze­­delmessége éppen abban rejlik, hogy az egyesek erős meggyőződése megrendithetetlen. S ha a jezsuita azt mondja, hogy első az Isten, a lélek üdvössége, az egyház, a vallás, s csak azután jön a haza, akkor ez nála nem üres hang, ha­nem — fájdalom — hosszú éveken át kitrení­­rozott s megrögzött meggyőződés. Hiszen mi kis konviktorok is majd hogy ilyenné nem váltunk már a kolostor levegőjé­ben. Hogy irtóztunk az eretnek protestánsok­tól, s mily ragyogó pofával néztük folyosónk sarkában azt a képet, melyen Loyola Szent Ignácz maga alá tapossa az eretnekség hidrá­ját, melynek szörnyfeje megszólalásig hason­lított a Luther Mártonéhoz. Vájjon megvan-e még ez a gyönyörű kép? S hogy vágytunk a vértanúi halálra, valahol a Zambézi partján ! S volt-e nagyobb gyönyörűségünk annál, mint mikor a gyónás és áldozás után Isten tiszta edényének éreztük magunkat, mert »ha most meghalnánk, egyenesen a mennyek országába jutnánk Xavéri Szent Ferencz, Gonzaga Szent Alajos és Kosztka Szent Szaniszló jezsuita szentek mellé«. A többi szentet ezekhez képest nagyon másodranguaknak tartottuk. A gyónás mindig lelkünk ünnepe volt, s ennél mélysé­gesebb hangulatunk soha nem volt. De része­sedtünk is benne minden hónapban, s most az egykori növendéknek első dolga volt meg­keresni azt a zugot a kórus alatt, hol az est misztikus félhomályában, néhány szál gyertya gyér világossága mellett a gyermek fényesre sikálta a lelkét minden földi bűntől. Azután zokogva mondta el a penitencziát vagy itt, vagy fönt a konviktus házi kápolnájában. Zokogva, mert elfacsarodott a szíve, hogy a jó Istent már megint megbántotta. És jöttek, tolultak a régi emlékek, föl- AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1909. julius 1. BELFÖLD. A bossyák alkotmánytervezet ellen. Sze­­­­zsevóból hürgönyzik nekünk. A szerb ortodox papság julius 14-ikére Szarajevóba az egész or­szágból tiltakozó gyűlést hivott egybe, melyen erélyesen állást akarnak foglalni a boszniai alkot­mánytervezet ama rendelkezése ellen, hogy a papságnak nincs passzív választói joga.­­ A kivándorlási törvény életbeléptetése. A belügyminiszter a kivándorlásról szóló 1909. II. törvényczikk életbeléptetése és végrehajtása tár­gy­­i törvényhatósághoz és a fő­vá­r főkapitányához kérrendeletét m­­­a a törvényben nyert felhatal­m kivándorlási törvény és annak vi­tában kiadott utasítás életbé­li­ját folyó évi szeptember 1-ében a rendeletben kiemeli a miniszter, hí­g­t megadott felhatalmazás alapján a Braz­iába Kanadába való kivándorlást to­vábbra is eltiltja, továbbá, hogy a Cunard Steam Ship Co. Limited hajóstársaságnak a kivándorlók szállítására 1904. június 19-én adott engedély érvényben marad, végül közli a rendelet, hogy az utasítás értelmében vezetendő könyvekről, nyilván­tartásokról, jegyzékekről külön rendelet fog intéz­kedni. A kivándorlási törvényt életbeléptető ren­delet kiterjed Fiuméra is. Méríts Kossuth a vezér. — A bankcsoport elnémult. — A függetlenségi párt ma délután tartotta nevezetes értekezletét, a­melynek feladata az volt, hogy Lukács László kibontakozási ter­vére válaszoljon és a párt kebelében támadt diferencziákat tisztázza. Ha az ellentétek csak­ugyan olyanok maradnak, a­mineknek az utolsó napokban mutatkoztak, akkor ma este két függetlenségi tábort látunk magunk előtt. Az egyik, talán a nagyobbik, Justh Gyulát követi és Lukács Lászlóval próbál megegyezni; a másik, a kisebb csoport, Kossuth Ferenczé, a­ki a néppárt támogatása reményében az al­kotmánypárttal kísérli meg az egységes több­ség létrehozását, a­mely több joggal igényl a kormány át­vételt, mint a Lukács—Justh-féle pártalakulat. Ez azonban csak hiú föltevésnek bizonyult, mert hiszen ismét csak az nyert beigazolást, de szemmel láthatót, hogy a bank­csoport valóban csakis csoport, a­mely köte­­kedési viszketegségénél jóval csekélyebb ere­jének tudatában akkor lapul meg, mikor bí­rókra kellene kelnie. A Lukács-féle ajánlatot a párt egyhangúlag visszautasította s Kossuth Ferenczet ellenvetés nélkül történt ováczióban részesített. Kossuth környezetében arról be­széltek, hogy ma Kossuth mellett valami messzehangzó bizalmi manifesztácziónak kell történnie, a­mit így egyszerű éljen-kiáltásokra váltottak föl, de ez is elegendő annak dokumen­

Next