Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)
1909-10-01 / 232. szám
Budapest, 1909. VII. évfolyam. 232. szám. Péntek, 11 SZERKE Budapest, Rát Telelőn 10. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 162—63 és 88—OS. Hegyelén hétfő kivételével minden nap, Ünnep után II. Előfizetési árak. Egész évre. 28 k. — f. Félévre 14 . — » Negyedévre „ _*t 7 » — » Egy hóra__.A 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. A mosolygó miniszterelnök ma azt mondta az újságíróknak, hogy audiencziáján az okokat literálta a lemondásához. Természetesen azért mondta, mert nem igaz. Inkább azt okolta meg, hogy kénytelen lemondani, de nem okvetetlenül akar távozni. Sőt ha lehetséges, akar nem távozni. Ha pedig muszáj távozni, kész visszajönni. Nem állítjuk, hogy ezt tette, de ha azt hazudná, hogy ezt tette az audienczián, senki sem kételkednék benne. . . Bölcs bátorsággal a bankos sajtó meghazudtol minden híresztelést Kossuth kibontakozási tervéről. Azt is, hogy a Lukács-féle terv volna, azt is, hogy Y Wekerlével próbálna ismét egyesülni, azt is, hogy a bankot kikapcsolná előkészítés képében. De ugyancsak bölcs óvatossággal tartózkodik informálni olvasóit, hogy ha mindezek nem a Kossuth tervei, hát akkor Kossuthnak mi az igazi terve? A bankosok ismerik ezt a tervet, de ismerik Kossuthot is. És ismerik elvégre önmagukat is. Ezért jobb czáfolni s nem informálni, mert hátha kisülne, hogy Kossuth igazi terve mégis csak egyike azoknak, miket leczáfoltak ? Nemzeti szerencsétlenségnek minősítette Apponyi egy elsikkasztott közbeszólása Holló Lajos keddi beszédét. Hogyne volna nemzeti szerencsétlenség ? Nem tekintve a nem tekintendőket, annak a beszédnek megvan az a kvalitása, hogy tartalmazza azt, amit a mondója kevésbé kötelező helyen mindig hirdetett. Hát ez szerencsétlenség. Mert a pártegység megvan s ennek tagja és részese Apponyi, a ki viszont ezzel a mai napig hallgat és lapul. Már most a bölcsen hallgató abba a veszedelembe kerül, hogy hallgatása a pártja vezérszónokának kijelentéseihez hozzájárulást jelent. Akkor felsült a czéllal, melyet hallgatásával szolgál. Ez — mindenki láthatja — szerencsétlenség. S mivel Apponyit érte, — mindenki elismerheti — nemzeti szerencsétlenség. A báránykák. írta Színi Gyula. Az utolsó vonat már rég elrobogott Paris felé. A boulognei part éjszakai csöndbe merült. A házak orma sötéten rajzolódott a sápadt nyári égre, mintha bazaltsziklából volnának faragva és egy fantasztikus várnak lennének végtelenbe nyúló tornyai, csipkéi. Itt-ott gyéren egy-egy lámpának a szeme virrasztott meg és a világítótorony örökké keresgélő sugárkévéje tolvaj fényként világított be a tenger titkaiba. A mint ilyen fénykúp csúcsával a tengerfenéknek szaladt, nyomában a feketén hömpölygő habok hirtelen áttetszővé lettek, mint egy vizikincstár ablakai és rajtuk keresztül úszó pikkelyes ezüst tányérok, arany korongok, rubintos bokrok, smaragdfényű páfrányok és száz meg száz eleven, nyüzsgő ékszer vált láthatóvá, amik a fénynyel együtt újra eltűntek. Mindezt Antal (vagy ha úgy tetszik : Antoine Dubost) a tengerbe nyúló »pier«-ről nézte, amely mint valami mesebeli szörnyeteg nyúlt be a tengerbe. Antalon kívül egylélek sem volt ott. Az emberek már lefeküdtek és Antal is csak azért volt még ébren, mert lekésett a párisi vonatról és a zsúfolt hotelekben nem kapott szállást. Unalmában kiment a pier-re és ettől a percztől fogva úgy lefoglalta a mesékbe nyúló tenger meg a csapodár, holdvilág játéka, hogy’nem is gondolt többé' lefekvésre. A hold néha előbujt a felhők mögül és ilyenkor elsápadtak a’csillagok, alant pedig nagy,különös alakú árnyak terpeszkedtek tengeren és szárazon. Aztán megint eltűnt a hold !——■——— ■ !— «!■ . ■ ................ "egy bárányszerű felhőfoszlány mögött és újra kiragyogtak a csillagok, égen, földön és tengeren pedig hirtelen olyan világosság támadt, mintha nappalodnék. Amint Antal egyszer visszafordult, észrevette, hogy a palló közepén, amely tükörsimán csillogott a holdfényben, egy árnyék gubbaszt. Mintegy az ember éjszaka mégsemolyan bátorságod, Antal arrafelé ment, hogy nem valami oszlopnak vagy árbocznak az árnyéka lappang-e ott, vagy ha ember, miféle. Amint feléje "közeledett, az árnyék egyszerre megmozdult és átment a másik oldalra. Ez még gyanúsabb volt, úgy hogy Antal rákiáltott : — Jó estét. Az alak angolul köszönt vissza : — Good night. Ebben semmi különös nem volt, de az embernek a magatartásában volt valami nyugtalanság. Erősen kihajolt a korláton, a mélységes vízbe bámult, mintha oda vágyakoznék. Olyan volt, mintha az életuntak közömbösségével kihívná a veszedelmet, a halált. Antal hirtelen megragadta a vállát és törtő angolsággal rákiáltott : — Vigyázzon, leesik. Az angol fölnevetett : — Ne féljen.Nem volna kár értem. Antalt bántotta a czinikus nevetés és már tovább akart menni, amikor az angol hirtelen Megszólította : Uram, ön jó embernek látszik, és bizonyára valami bánata vagy nyugtalansága van, hogy ilyen későn álmatlanul járkál ezen az elhagyott helyen "( — Nem, uram, — felelte Antal — lekéstem a párisi vonatról, a hotelekben nem kaptam szállást, tehát »ébren kell »az éjszakát átvirrasztanom. Nemtudja, hogy«mikort indul az első vonat Parisba ? — Azt hiszem, fél ötkor — felelte az angol és ugyanezt megismételte francziául is. — Ön tud francziául ? — Hogyne, — felelte az angol — már három éve óta lakom ,itt Boulogneban. —, Hová való ? — A túlsó partról, Folkestoneból való vagyok, — mondta az angol és megnézte *az óráját a holdfényben — most egy óra van, még néhány órát aludhatna. Akar nálam aludni ! A szobámban van egy ágy, amely üres. — Köszönöm a kedvességét, — -fejtíte Antal— ám igazán nem akarok a terhére lenni. — Nekem csak megkönnyebbülésemre,nem pedig terhemre szolgál, ha valaki mellettem van. Béllábbal már a z sírban voltaim és ha Jon vissza nem szólít, ki tudja, merre úsznék én már most! — Hát ezkülönös, — mondta*Anrcal —■ szavamra mondom, hogy "én megéreztem, hogy ön valami rosszat forgat magában. — Ezt magam sem tudom bizonyosan — felelte az angol. — Gyönyörű volt az éjszaka, mégis roppant,spleen fogott el, az akaratom megbénult, könnyen és természetesen belecsúszhattam volna a hullám sírba. — De hát miért ?-h hiszen ön még fiatal és erős ! Hagyjuk ezt — szólt, az angol. — Mindenkinek van valami bánata és tisztán véletlen, hogy tovább élünk. Jöjjön véK®, szívesen látom vendégül. Minthogy Antal már csak úgy farrfáradt,és álmos volt, szívesen fogadta az angolnaját- Az emberanyag. Megint sikerült nekik azt a nekik irigylésreméltó helyzetet teremteni, hogy kritizálni, számon kérő szék elé idézni őket hazaárulás. Ki fog most inkriminálni, hibákat firtatni, bűnöket üldözni, mikor fejünk fölött ég a ház ? Mikor szembe kerülünk Ausztriával ? Hiába minden. Lépten-nyomon tapasztalhatod, hogy svihákság a múltjuk, svihákság a jelenük, melléjük kell állnod, mert ami a svihákok kezében van, az éppen a haza sorsa. Itt van a bűnös alkotmánypárt. Meri-e tagadni, hogy a mikor ölelkezett Hollóékkal, helyesléssel és lelki gyönyörűséggel olvasta Az Ujságban a Hollóékról való véleményünket ? Itt van a függetlenségi párt. Merik-e állítani, hogy amikor a legvastagabb volt a koalícziós barátság, egy pillanatig szavahihető embernek ismerték el Wekerlét ? Mindenki megesküdött a másik svihákságára, csak titkolta a dolgot a politikai érdekből.S amit most egymás fejéhez vagdosnak, nem megváltozott, nem újkeletű vélemény, hanem a régi, melyen a koalícziós rezsim és szolidaritás alapult. Végignézve az egész szerencsétlen rezsimen, konstatálhatjuk : sohasem volt véleménykülönbség köztünk és közöttük. Igen jól tudták, hogy igazunk van, csak tagadták. S amivel most előállnak, mintha csak lapunk félretett hasábjairól olvasnák, azzal a módosítással, hogy ami az egész koalícióra igaz, azt ráolvassák az immár ellenséges másik párt fejére. Ezeket azonban hagyjuk. De a haza veszedelme ma még nem akkora, hogy egy kicsit a nemzet szemét meg ne nyissuk. Hát csak tessék nézni ezt a lefolyt három évet, összes állításával, összes teremtésével. Egyesültek bizonyos feladatok megoldására. Megoldották ? Nem. Csak a főfeladatuk maradt el. Ezután lemondanak. Lemondottak ? Nem. Mert a mostani krízis nem az adott szó beváltása, hanem közbejött baleset, mely megakadályozta őket szavuk nyílt megszegésében. És azután fölveszik az elvek harczát ott, ahol elhagyták. Fölveszik-e ? Szó sincs róla. Ugyan melyik párt tért, vagy szándékozik visszatérni a paktum, általa csak fölfüggesztett, de le nem tett*programmhoz ? Koalíczió nincs többé !» — azt mondják. De melyik mondja a folytatását : tehát elő a magyar vezényszóval? Azt a programmot úgy függesztették föl, hogyközben megfulladjon, mint a szegre akasztott ember. Nem azért reklamáljuk a vezérszót, mintha kár lenne érte,hanem mert jellemző. Minden tettük jel- Lapunk mai száma-32 oldal.