Az Ujság, 1909. október/2 (7. évfolyam, 245-258. szám)
1909-10-16 / 245. szám
Budapest, 1909. TL évfolyam. 245. szám. Szombat, október 16. Előfizetési árak: Egész évre _ .. ... 28 k. — 1. Félévre........... 14 » — › Negyedévre ... ’ 7 » — › Egy hóra _....- 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ UJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 66—19. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 68-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Építőkövekkel játszanak az urak, így rakják össze a tornyot, úgy rakják össze, mindig ugyanazokból a kövekből, akik, mert beszélni tudnak, kijelentik, hogy mindenféle összetételben szét akarnak hullani. Három ilyen építőtervvel is megy föl Wekerle a királyhoz, mind a három már csütörtököt mondott, de mit tegyen szegény ember ? Előterjeszti még egyszer. S mit tehet szegény király ? Azt mondja : csak gondolkodjatok tovább. S mivel uj eszmét már nem szül kimerült agyuk, a régi eszmékhez uj neveket keresnek és ez is uj megoldás lesz. Wekerléék különben — elhiszszük nekik — most csakugyan szabadulni szeretnének. A kormányzás hatalom nélkül olyan, mint a pipa dohány nélkül. Ki szeretné tovább szívni ? Inkább odaadnák másnak, akinél meg is maradhat, ha nem tudja megtölteni, s ha esetleg mégis akad friss dohány, akkor még mindig elég erősek, hogy az átmeneti ember szájából kiverjék a pipát. * Mivel nem sikerült, hát nem is igaz. Hoitsy Pál tanító úr számon kérte Kossuthtól, hogy hogyan merte pártja nélkül pártja támogatását odaígérni Wlassicsnak ? — Én ? — mondja Kossuth. — Dehogy ígértem, sőt ellenkezőleg, nem helyeseltem. — Azért! — mondja Hoitsy és elvágtat, s Wekerle meg Andrássy ismét törhetné a fejét, hogy hát a fülük csengett-e, vagy a szemük káprázott, mikor azt hitték, hogy Kossuth meg Apponyi velük együtt kapacitálta Wlassicsot, hogy csak vállalja azt a kormányt, melytől ők szabadulni szeretnének. Denikre Kossuth és Apponyi a pártjukkal úgy vannak, mint a török pasa a háremhölgyeivel: rendben tartani nem tudják őket, de valakinek odaajándékozni igen.* Andrássyék még mindig magyarázzák, hogy kormányt nem vállalhatnak más alapon, mint amit programmjuk diktál, de más, amit ez a programm nem kötelez, ha vállalja, számíthat az ő támogatásukra, mert ezt a haza érdeke kívánja. Nagyon jó. Mert nem támogatták Fejérváryt is, aki csak azért volt darabont, mert ők nem támogatták ? S mért vállalták a kormányt utána paktum alapján, holott programmjuk a magyar vezényszó volt ? Akkor, ha most igazuk van, szintén ezt kellett volna mondaniok : helyes, ha mások vállalják a paktumot s mi is támogatjuk őket, de a kormányban nem veszünk részt. Úgy látszik, az ilyen étvágytalan tisztesség csak olykor lepi el őket, mikor már jóllaktak, vagy a tál, melyet csak kívülről állnának körül, voltaképpen üres. Koncentrálás. Átmeneti minisztérium. Tárgyalási minisztérium. Konczentrácziós minisztérium. Békítő minisztérium, kibontakozási minisztérium. Valamennyi egyazon körben forgó macskának a farka másmás helyzetben. És a macska nem tudja utolérni a saját maga farkát. Lehet, hogy a másét hamarabb utoléri. Ezt is jó lesz tehát megpróbálni, így született meg a minden hatvanhetesek raillirozásának a gondolata. Andrássy környezetében azt propagálták, hogy a hatvanhetet végképpen el kell választani a negyvennyolctól megint. Nem lehet arról szó, hogy az országot hosszas és vad belső viszályok áradatába sodorja valaki. Az országnak gyors kibontakozásra van szüksége, hogy a megszakított folytonosság helyreálljon s a nemzet és király közt az ellentét megint el ne mérgesedjék. Nincs tehát sem idő, sem alkalom, sem lehetőség arra, hogy a vad koalicziós hordák által legázolt hatvanhetes politikát egész tisztaságában most föl lehessen támasztani. Nem az ország megváltása lenne az, hanem új belviszály és új csapás a régihez. A koalícziós uralomnak sikerült az alkotmányos életet úgy tönkretenni, hogy a kibontakozásnak csakis mesterséges módja lehetséges, így következett el az utolsó formula : a koncentráczió. Tehát nem a raillirozás többé, vagyis nem a hatvanhetesek egyetemes fölkelése. A Wlassics Gyulának szánt misszió ennél sokkal kevesebb. Voltaképpen a fúzió régi gondolatára való visszatérés. Valamely vegyes átmeneti pártalakításról, vagy legalább a békés elemek konczentrálásáról van szó a hatvanhetes politika árnyékában. A szokásos elvi fölfüggesztésekkel. Wekerle — Kossuth — Apponyi — Andrássy-miniszterium Wlassics vezetése alatt. Az uj kibontakozási párt tehát lényegében az alkotmánypártból, néppártból s a függetlenségi pártnak Kossuth Lapunk mai száma 32 oldal. Blériot az Orient-Expresszen. Telefonálta Szomory Emil. Bécs, október 15. A páris-bécsi orient-expressz négyes számú fülkéjében együtt utazom Blériot-val és feleségével. Blériot a fülke szögletében, mellette a felesége, aki már az első percben azt a benyomást teszi rám, hogya leggyöngédebb és legmeghatóbb aggodalommal követi urát, nemcsak mikor már a repülőgépen ül, hanem azon a vonaton is, amely legközelebbi felszállásának színhelyére vezeti. Elnézem ezt a rendkívüli embert, aki átrepült a tengeren és most csöndesen, fáradtan ül ebben a biztos szögletben, amelynek e perezben szinte ironikus jellege van. Blériot : egy kényelmes pamlagon, mint a legbékésebb utas, holott az emberi képzelet az óceán fölött látja őt az ő zseniális, de elég veszélyes gépezetén. Mindaz, ami nagy, rendkívüli, vállalkozó és kivételes és szédületes, az van az ő munkájában. Próbálom megfigyelni a szemének tekintetében, az egész alakján, az egész egyéniségén, de be kell vallanom, hogy e perezben dominálóbb benne a fáradt és a húszórai úttól kimerült utas, mint a vakmerő repülő ember. Egyetlen egy igazán frappáns jellegzetesség látszik kiáradni egész megjelenéséből, amit valami sajátságos megadásnak nevezhetnék. Nekem úgy tűnt, hogy ez az elszánt légi utas minden érzésével úgy szolgálja a maga repülési ideálját, hogy teljességgel megadta magát annak a rettenetes sorsnak, amely minden felszállásánál tragikumává lehet. De ha Blériot úgyszólván a saját sorsának és pályafutásának áldozata, viszont a felesége a maga hallgatagságával és csöndességével, félreismerhetetlen nyugtalanságával egy második áldozatnak tűnik. Igen rokonszenves, kissé kövérded asszony, a párisi nők dús és tömött barna hajával, a melyet középütt választ el és a mely így egyébként is kissé riadalmas arczának még meghatóbb kifejezést kölcsönöz. Az urának minden mozdulatát, minden szavát néma érdeklődéssel követi és amint Blériot végre megmozdulva békés szögletében, a folyosó felé igyekszik, hogy Bécsbe érkezve, a pályaudvarra kipillantson, rögtön Blériot asszony is fölkel és aggódón követi a balesetnek szinte fixa ideájával. Kikísérem Blériot-t a kupé ajtajához, míg a küszöbről Blériotné egy ideig figyel bennünket, majd csöndesen visszafordul, prémes kabátját leveti és a fülkeablakon a perron életét figyeli. Itt a folyosón kimagasodva Blériot alakja még nagyobbnak tűnik, angol utazósapkája a szemére húzva, elfödi okos és kissé naiv nézésű szemeit, míg lecsüngő barnásszőke bajusza oly tipikus kifejezést kölcsönöz arczának. Kék ruhájában inkább a banális francziát képviseli, nem is tűnik a levegő meghódítójának, ha vakmerő szárnyalását nem jelezné az a piros szalag, mely gomblyukát disziti, s a mely a franczia ember legnagyobb dicsősége és legepedettebb kívánsága : a légion d’honneur. — Ím, itt vagyunk Bécsijén — mondja csendesen és kinéz a kocsi ajtajából, miközben egynémely vasúti hordár, akiknek fogalmuk sincs róla, kicsoda ez az ember, néha meglökdösi a kiszálló utasok bőröndjével. — Igen, itt vagyunk Bécsben, — felelem — amint ön azt megígérte, kedves Blériot úr, mikor augusztus végén Rheimsban szerencsém volt önnel megismerkedni. — Megígértem ? — Azaz hogy Rheimsban budapesti látogatásának terve csak egy udvarias és rokonszenves kijelentés volt egy magyar újságíróval szemben ? — Olykor az e fajta udvariaskodást az élet valósággá váltja fel és a mikor a béthenyi síkon Budapestről beszélgettünk, még oly messzinek tűnt nekem, holott most már alig négy órára vagyunk a magyar fővárostól. Én bevallom magának, nagyon örvendek a viszontlátásnak, sőt hozzáteszem, ha holmi aviatikus naplót vezetnék, nem felejteném el beleírni, hogy ön volt az első magyar, akivel találkoztam. — Sajnos, ez csak úgy volna érdekes, ha hozzátehetné : a levegőben. Egyelőre örüljön, kedves Blériot úr, hogy a levegőben még nem találkozik intervenciókkal. — Azt hiszem, erre sem kell várni örökké. Ez is meglesz egy napon. — Ki tudja ? Már az is olyan különös, hogy az ember önnel az Orienten találkozik, önnel, aki átrepült az óczeán fölött, s nem valahonnan a levegőből pottyan elő. Blériot felkaczagott. A felesége is felénk jön és mosolyogva mondja : — No, én jobb szeretem, hogy vonaton megyünk Budapestre. — Asszonyom, — felelek Blériotnénak — Budapest nagy izgalommal várja Blériot urat, de azt hiszem, a nagyságos asszony egyike ama ritka nőknek, akik iránt az asszonyok is roppant érdeklődéssel viseltetnek. Blériot felesége, ennek egészen különös jelentősége van. — Az igaz — feleli egészen csöndesen. —