Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)

1909-11-09 / 265. szám

u * A kolozsvári jótékony nőegylet hangversenye. Kolozsvárról sürgönyzik lapunknak, hogy az ottani nőegylet, melynek elnöknője gróf Esterházy Já­nosáé, ma fényes hangversenyt rendezett a megye­ház dísztermében, igazán impozáns közönség jelen­létében. Erdély arisztokrácziája, a kolozsvári szel­lemi élet előkelőségei töltötték meg zsúfolásig a termet. A hangversenyen közreműködtek : báró Vay Arnoldné, Mikes grófnő, Hikisch Richard hárfaművész, dr. Perl Ottóné, gróf Kinskyné- Páknay Ilka, Ivánfi Jenő, a Nemzeti Színház tagja. Ivánfi szabad előadást tartott a színészet­ről és Shakespeare III. Richárd-jából egy részletet rec­itált Radó Antal dr. új fordításában. A hall­gatóságot mélyen meghatotta a művész beszédé­ben az E. Kovács Gyulára való visszaemlékezés. — Látják kérem, — mondotta Ivánfi — igen különös mesterség ez a színészet. Mire beleérik az ember, már szinte ki is vonül belőle. Ha önök tud­nák, mennyi küzdésen, mennyi keserű csalódáson keresztül jut el a színész a legegyszerűbb igazságok megismeréséhez, akkor könnyebben megbocsátanák az ifjúkori tévedéseinket. Hiszen egy fél élet vergő­dése kell hozzá, a­míg megtanuljuk a legprimití­vebb művészeti törvényt, az egyszerűséget. Hol van még ettől biztos meglátása a nagy horizontok­nak, fölismerése a saját művészi lényünk határo­zottságának. Mert mielőtt a színész a saját hang­szerén tudna biztosan játszani, idegen hangszere­ken sípol — és önök tudják, hogy milyen hami­san. Kétségbeejtő még gondolatnak is, hogy a leg­nemesebb feladatokhoz csak akkor nyúlhat biztos kézzel a színész, mikor czéltalan kutatásban már elfecsérelte ifjúságának üdeségét, fizikumának ki­fejező erejét. Bizonyos szégyenkezéssel vallom be önöknek, hogy mikor évekkel ezelőtt itt Kolozs­várott először nyitottam fel azokat a félelmes írásokat, miket úgy hívnak, hogy Sophokles, Shakespeare és Moliére, nemcsak hogy nem értet­tem, de valósággal untam. Könyvtárakat kutat­tam fel, világhírű esztétikusokhoz mentem iskolába, hogy megtudjan, mit bámul rajtuk a világ. Sze­gény ember én, a­ki a nyomtatott betűn keresztül akarta megérezni az élet szilaj forróságát, a nagy emberi bukások mély tragikumát. És ebben a pillanatban, mikor önöknek mind­ezt így őszintén bevallom, lehetetlen vissza nem emlékeznem arra az emberre, a­kinek a közelében először melegített át a művészi megsejtés, a művészi igazság gondolata, a­kinek a szíve olyan gazdag volt, hogy nekünk, a­kik a közelében élhettünk, annyi jutott ebből a gazdagságból, hogy még másoknak is adhattunk belőle. Szükséges-e monda­nom, hogy ez az ember E. Kovács Gyula volt. Ott született, a­hol a nagy emberi hivatások evan­géliumát írják a szívekbe és ott halt meg, a­hol a vértanuk szoktak elhullani. Energiájával, tudá­sával, zsenialitásával lehetett volna akármi ebben az országban, de ő színész lett. Csak színész. A lelke forróságát, a szíve vérét odacsókolta arra az oltárra, a­melynek festett szentjei életre keltek az ő érintésétől. Neki a színház iskola volt, a­hol hazájának jó polgárokat, jellemes embereket és hősöket nevelt. Neki a színház a nemzeti erők összességének nagy tényezője volt: a nemzeti költészet lángoló gondolata. A fajszeretet lobogó fanatizmusával akarta megtölteni a színházat, hogy mindenki azt mondhassa róla: a­hol te vagy, ott van Magyarország. * Műsorváltozás az Operában. Az Operaházban a holnapra hirdetett Hunyady László helyett több sze­replőnek közbejött betegsége miatt A zsidó nő kerül színre, a főbb szerepekben Berts, Sebeők, Lunardi, Erdős közreműködésével. * Ifjúsági hangverseny. Az ifjúsági szimfóniás matinék sorát az idén Kun László zenekara kezdte meg vasárnap délelőtt. A Zeneakadémia nagy­terme ismét színültig megtelt ifjúsággal, a­mely lelkesen meg-megtapsolta a jeles zenekart és kitűnő vezetőjét. Az ifjúsági hangverseny mű­sora egy szám kivételével ugyanaz volt, mint a szimfonikusok első hangversenyéé. Legjobban De­bussy »Petite Suite«-je tetszett az ifjaknak ; ennek utolsó tételét meg is kellett ismételniük a szim­fonikusoknak. * Hangverseny: Vecsey Ferencz hegedűművész szer­dai, november 10-iki hangversenyén, melyre jegyek már csak korlátolt számban kaphatók a Harmóniában, a következő műveket fogja játszani: 1. Bruch: Hegedű­­verseny (G-moll).­ 2. Bach: Chaconne.­­3. Chopin—Wil­­helmi: Notturno, Vieuxtemps: Rondino, Voix du Coeur, Hubay: Zephir. 1. Corelli: La Folia, Paganini: Palpiti. * A Városligeti Színház igazgatójához, Feld Zsigmondihoz, Berczik Árpád, a »Betyárkirálynő« illusztris szerzője a következő levelet intézte : Nagyságos igazgató úr ! Mióta a Nemzeti Színház a régi Népszínházba át­költözött és a magyar színészet Budapesten egy hajlék­kal szegényebb lett, éreztük, hogy ezt a hiányt pótolni kell, főleg a magyar operett­ érdekében, melynek a fő­városban okvetlen szüksége van legalább két hajlékra. Ön, t. igazgató úr, szintén ebből a nézetből indult ki, midőn nyári színházát télivé átalakította. Mi ketten, ifjabb Toldy László barátommal igen örültünk, hogy az intézet ezen átalakításánál önt egy újdonsággal támogat­hattuk, a Betyárkirálynővel, melyet közönség és sajtó kedvezőn fogadott. Hogy darabunk ilyen fogadásban ré­szesült, abból egy igen nagy részt önt illeti meg, a színház áldozatkész, lelkes, kitartó vezetőjét, a­ki szívósan tartja fenn éveken át a színházat. Megilleti továbbá fáradhatatlan, ügybuzgó és szakavatott főrendezőjét, Mátyás fiát, derék karmesterét s a pompás személyzetet, mely művünket olyan kitünően tolmácsolta, s melyből mi (pars pro toto) csak Küry Klára és Ferenczy Károly nevét említjük meg. Hálásak vagyunk mindnyájuknak, a sikerből tete­mes részt írhatnak a maguk javára. Minden intézetnek küzdeni kell kezdetben, de meg vagyunk győződve, hogy az ön vezetésével a győzelem nem fog elmaradni. Kiváló tisztelettel Bérezik Árpád. * D’aprés nature. Hogy mit ki nem találnak az emberek! Egy párisi színházi újság arról ad hírt, hogy most egész ötletszerűleg egy egyfelvoná­­sos drámára akadtak, melynek — mint közelebbi vizsgálatnál kiderült — Victor Hugo a szerzője. A darab czíme D’aprés nature és hír szerint már legközelebb szinre kerül egy kisebb párisi szín­házban. * Beethoven-estély Szabadkán. A szabadkai filhar­móniai társaság e hó 24-én nagyszabású Beethoven-estélyt rendez. Az estély mű­sorára Beethovennek 6-ik szimfóniája és egyik zongoraversenye van kitűzve. A zongoraversenyt Szendy Árpád zongoraművész, a m. kir. zeneakadémia ta­nára fogja előadni zenekari kísérettel. Az estély másik közreműködője Klein Mátyásné, a­ki dalokat fog éne­kelni. Előadásra kerül ezenkívül a Prometheus-nyitány, a­melyet a szabdakai filharmóniai zenekar ad elő Lányi Ernő karnagy vezényletével. A társaságnak 21 évi fenn­állása óta ez a hatodik nagyobbszabásu hangversenye, a­mely iránt Szabadkán nagy érdeklődés nyilvánul. AZ ÚJSÁG Kedd, 1909. november 9. Az operaházi mozgalom lecsöndesült. — Saját tudósítónktól. —■ A késhegyig kiélesedett harcz vasárnap békés elintézést nyert. Mészáros Imre, az Operaház igaz­gatója, megtette a magáét, fölkereste Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert és sikerült őt meggyőznie arról, hogy a helyzet immár halaszthatatlan orvoslást követel. Ennek következtében Apponyi Albert gróf végső szoron­­gattatásában — habár vasárnap volt — délután 125 órára magához kérette az operaházi karszemély­zet, valamint a zenekar megbízottait, a­kik ott pontosan meg is jelentek, még­pedig Gerendai Vilmos, Kotsis Gyula, Zolnay Lóránt és Vágó Jakab a férfikar ; Faludi Károly, Rauscher István, Wieschendorff Henrik, Mayer Adolf és Deutsch Sándor a zenekar képviseletében. Az égésminisztériumban Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszteren kívül mind­össze Molnár Viktor és Tóth János államtitkárok voltak jelen, mint a nevezetes békéltetési tárgya­lás főszereplői. Apponyi Albert gróf kijelentette a megjelent tagok előtt, hogy ezúttal nem kíván részletes tár­gyalásokba bocsátkozni, hanem mint olyan ember, ki évtizedek óta szoros nexusban áll a művészetek­kel, meg akarja velük értetni, hogy kívánságukat, ha azt erőszakosan akarják megvalósítani, ked­vezően el nem intézheti. Addig tehát, a­míg ulti­mátumukat vissza nem vonják, semmit sem tehet. Ellenkező esetben pedig a legnagyobb jóakarattal veszi kezébe az ügyet és a személyzet kérését mindenek megelégedésére kedvezően fogja el­intézni. A bizottságok nevében Zolnay Lóránt felelt a miniszter szavaira és egyrészt újból megkérte őt kérelmük kedvező elintézésére, másrészt hang­súlyozta, hogy habár volt már eset rá, hogy hasonló ígéretet kaptak, mégsem történt semmi. De most alapos a reményük, tehát visszavonják ultimátu­mukat. Ezután a megbízottak közölték ezt a sze­mélyzettel is, a­mely hozzájárult az ultimátum visszavonásához. Este azután vissza is vették be­adványukat Mészáros igazgatótól és most már egyelő­re biztosítva van újra az Operaházban a nyugalom és szent a béke. Annak helyreálltáról egyébként a következő hivatalos közlemény szól: A vallás- és közoktatásügyi miniszter vasárnap délután magához hivatta az operai ének- és zenekar képviselőit, hogy nekik kijelentse, miszerint mind­addig, míg a személyzet a fizetésrendezés ügyében akár e rendezés minőségére, akár bekövetkezésének idejére nézve a felettes hatóságokra pressziót gya­korolni akar, semmiféle nyilatkozatot nem tesz, semmi­nemű tárgyalásba nem bocsátkozik, hanem inkább szembeszáll az összes következményekkel, semhogy ilyen pressziónak engedjen. E kijelentés után a mi­niszter komoly és szívélyes hangon figyelmeztette a kiküldötteket az eddigi eljárás folytatásának követ­kezményeire és felszólította őket ultimátumszerű ki­jelentésük visszavonására; ez annak előfeltétele, hogy ő az ügyet azzal a méltányossági érzettel és jóakarattal tárgyalhassa, melyet különben úgyis mint fölöttes hatóság, úgyis mint ember és mint a művészet barátja irányukban táplál. Lelkükre kötötte, hogy lelkiisme­retük szerint válaszszanak ezen jóakarat érvényesül­­hetése és a kimaradhatatlan harcz között. Zolnay Lóránt karénekes erre előadta a miniszternek mind­azokat a méltányossági okokat, a­melyek a személy­zetet a fizetésrendezés sürgetésére ösztönzik. A mi­niszter ezután ismételte, hogy mindezek az indokok elfogulatlan és jóakaratú méltánylás tárgyát képez­hetik, de hogy ennek előfeltétele minden oly eljárás megszüntetése és mellőzése, mely a presszió látszatával bír. A találkozásnál jelen volt a vallás- és közok­tatásügyi minisztériumnak mindkét államtitkára és Náray-Szabó Sándor miniszteri tanácsos, elnöki titkár. Hogy a béke helyreállt, visszaállították a ki­látásban volt sztrájk miatt fölforgatott műsort is, a­miről az Operaház igazgatósága a következő kommünikét adta ki: A magyar királyi Operaháznak szombaton este kiadott műsora a következőképpen változik meg: Hétfőn nincs előadás. Kedden Székelyhidy Ferencz dr. első színpadi fellépésével Erkel Ferencz Hunyady Lászlója kerül színre. A bemutatkozó új tag a czím­­szerepet adja. Erzsébet — Sebeők, Mária — Sándor Erzsi, Mátyás — Payer, — A király — Pichler, Czillei — Erdős, Gara — Szemere, Egy hölgy — Palócziné, Rozgonyi — Kárpát. Vezényel Márkus Dezső kar­mester, rendező Alszeghy Kálmán főrendező. (Évi bérlet 126.) Szerdán Yvonne de Treville franczia ének­­művésznő kezdi meg néhány estére tervbe vett vendég­játékát. Elsőnek a Szevillai borbély Rosinájában lép fel. Figarót Takács, Almavivát Arányi énekli. A dalmű után a Csodaváza czimű ballet kerül szinre. (Évi bérlet 127.) Rendes helyárak. Csütörtökön Walkürt adják a főbb szerepekben Krammer, Flattné, Fodorné, Anthes, Szemere és Venczell közreműködésével. (Évi bérlet 128.) Pénteken nincs előadás. Szombaton Yvonne de Tréville második fellépéséül Lakmét énekli. Szereplő­­társai Payer, Ambrusné, Boros, Válent, Arányi, Szemere. (Évi bérlet 130.)­ Vasárnap az Operaház 5000-ik előadásául új betanulással Toldi szerelme, Mihalovich Ödön zenedrámája van műsoron, Környei, Vasquezné, Sándor Erzsi, Takács, Szemere, Venczell, Pichler, Ney B. fellépésével. (Évi bérlet 129.) Hétfőn délután négy és fél órára gyermekelőadásul a Mese­világ czimű balletet tűzték ki. (Bérleten kívül XXXVII. Olcsó helyárak.) Rendben van hát minden az Operában, meg­van a béke is, csak azt nem tudjuk, meddig fog tartani ?* A karszemélyzet sztrájkmozgalma következ­tében nem merte tegnap megünnepelni az Opera­ház igazgatósága Erkel Ferencz emlékezetét, mert attól tartott, hogy a kórus nem fog énekelni. A kegyeletes előadásul előre hirdetett Hunyadi László helyett tehát Humperdinck bájos mese­operáját, a Jancsi és Juliská­t adták elő meg­lehetősen jól, Benkő Henrik vezénylete alatt. A dalmű után Guerra és Szikla kedves zenéjű hallétje, A törpe gránátos került szinre Szikla Adolf karmester vezényletével. Lénárd szerepé­ben Wind Margit helyett Jászai Gizi lépett a közön­­ség elé s szép tánczával, harmonikus mozdulatai­val és kifejező mimikájával méltán megérdemelte a kapott tapsokat. Mellette különösen Pallay Rózsit ünnepelték virtuóz tánczáért. A nézőtér nagyon is kis számú közönsége sokat tapsolt a szereplőknek. BUDAPEST IV.VÁCI­ UTCAI COSTUMOK BLOUSE ÉS ILA KÜLÖNLEGESSÉGEK

Next