Az Ujság, 1909. november/2 (7. évfolyam, 271-283. szám)

1909-11-16 / 271. szám

4 titkárral visszavonult szobájába, a­hol nem­sokára Zichy Aladár gróf kereste föl. (Wekerle másodszor.) Wekerle miniszterelnök Andrássy gróf ki­hallgatása után kapta az audiencziás meg­hívót a második audiencziára. Az első tegnap volt. A miniszterelnök mai kihallgatása félóráig tartott s fél háromkor végződött. A kihallgatás eredményéről a következőket mondotta : — Ő felsége azt a kívánságát adta tud­tomra, hogy a magyar válságból való ki­bontakozásra irányuló tárgyalásokat folytas­suk. A kabinet tagjai ennélfogva ma dél­után öt órakor visszautaznak Budapestre. Újabb kihallgatásokra vonatkozólag eddig egyelőre semmiféle intézkedés nem történt. A miniszterelnök a kihallgatás után Kos­suth Ferenczczel, Andrássy Gyula és Zichy Aladár grófokkal ebédelt. Ezután valameny­­nyien visszautaztak Budapestre, a­hova este kiencz órakor érkeztek meg. Apponyi Albert gróf miniszter Pozsony­ban csatlakozott hozzájok. A miniszterek a vonaton Pozsonytól Érsekújvárig tanácskoz­tak s meg is állapodtak a továbbiakra nézve. A nyugati pályaudvaron fogadásukra meg­jelentek Marx János udvari tanácsos, állam­­vasúti elnökigazgat­ó-helyettes és Daróczy Re­zső, a nyugati pályaudvar főnöke. (Konc­essziók nélkül.) A Neues Wiener Tagblatt értesülése sze­rint a mai kihallgatások annyiban hoztak csalódást, mert általánosan azt várták, hogy a király dönteni fog. Ámde ismét nehézségek merültek fel, minthogy a király engedmények dolgában aggodalmaskodik. Arra akarja rá­bírni a magyar kormány tagjait, hogy kon­c­essziók nélkül vezessék továbbra is az ügyeket. Ily kísérletezés érdekében a magyar állam­férfiak nem akarnak garanc­iát vállalni, ha­nem sürgetik a gyors döntést a Kossuth— Wekerle—Andrássy-féle kibontakozási terv alapján, a­mely különféle konc­essziók meg­adását föltételezi. A döntés azért annyira sür­gős, hogy a Justh-csoport erősödését meg­akadályozza. Engedmények föltétlenül kelle­nek, hogy a népszerű jelszavakkal dolgozó programm ellenében az engedményeket lehessen szembehelyezni. A magyar miniszterek azt hiszik, hogy a királynak az engedmények iránt mutatkozó aggodalmaskodását hamarosan el fogják oszlathatni s a válság megoldása a le­hető legrövidebb idő alatt megtörténik. Annyi bizonyos, hogy a konc­essziók elnyerésére vo­natkozó kilátások megcsappantak. (Minisztertanács.) Holnap délelőtt féltizenegykor a keres­kedelemügyi minisztériumban Wekerle Sándor miniszterelnök elnöklésével minisztertanács lesz, a­melyen a kabinet valamennyi tagja részt vesz. A minisztertanácson a kormány megtárgyalja a Bécsben történteket, a­mikre nézve Kossuth, Apponyi, Andrássy és Wekerle már jórészt ma délután a vonaton meg­egyeztek. A minisztertanácscsal és a bécsi kihall­­gatásokkal kapcsolatban a kormány a követ­kezőket teteti közzé: A kormány tagjai meg fognak felelni a felség óhajának és további tárgyalásokba bo­csátkoznak, a­melyek legközelebb Budapesten a kabineten belül meg fognak kezdődni. Ezek­ről a tárgyalásokról a királynak előreláthatólag már a legközelebbi időben jelentést tesznek s a király végleges döntése közvetlenül erre be­­következhetik. A mai nap eseményeiből hiba volna bárminemű következtetést vonni arra, vájjon a király döntése milyen irányban követ­kezik be. (A Kossuth-párt.) A negyvennyolczas függetlenségi Kossuth­­párt intéző­bizottsága holnapután, szerdán este 6 órakor a Pannónia-szállóban lévő ideiglenes köz­helyiségében értekezletet tart. Kossuth kereskedelmi minisztert, a 48-as függetlenségi Kossuth-párt elnökét holnap, szüle­­tésenapja alkalmából, a párt tagjai testületileg fogják üdvözölni. Ennek az üdvözlésnek és a párt más belső ügyeinek megbeszélése czéljából Hoitsy Pál ügyvezető­ alelnök a Budapesten időző párt­tagokat, ma este hét órára a Pannónia szállóban levő közhelyiségbe czitálta, a­hol megállapodtak, hogy Kossuthot holnap délben Sághy Gyula üd­vözölje a párt küldöttsége élén. Gál Sándor a képviselőház elnöke elmondotta, hogy az országból sok üdvözlő táviratot kap, to­vábbá, hogy az a hír, mintha a függetlenségi párt­ból őt a képviselőház összehívására kérték volna, nem felel meg a valóságnak ; eddig eziránt sem írásban, sem élőszóval őt nem keresték, föl. Féltizkor este Apponyi Albert gróf miniszter érkezett a párt együtt vacsorázó negyven-ötven tagja közé s vacsora után valamennyien a párt­körbe vonultak. — A kibontakozás szálai nem szakadtak meg, a tanácskozásokat folytatjuk — mon­dotta Apponyi köréje sereglett elvtársainak — az a m­ai audiencziák eredménye. Se több, se kevesebb. De arról megnyugtathatlak benne­teket, hogy a tanácskozások már most igen gyorsan fognak leperegni. Ma a vasúton több dologban meg is állapodtunk, s a holnapi mi­nisztertanácsban ezt Darányi, Josipovich és Jekelfalussy bizonyára nem fogják kontraka­­rírozni. — Én kezdettől fogva pesszimista voltam, — jegyezte meg azután — ma sincs nagy okom az optimizmusra. — Milyen engedmények várhatók — kér­deztek néhányan. — Erre csak azt felelhetem, hogy jelentős engedmény nélkül, a­mi a rémlét előtt ellen­értékül szolgálhat magunk tartásáért, nem vál­lalkozhatunk. — A személyes impresszióid milyenek, kegyelmes uram ? — Éppen ezekről nem nyila­tkozhatom, — mondotta Apponyi — de biztosítalak benne­teket, hogy hamar lebonyolódik minden. — A­mig Bécsben a nem­et ki nem mond­ták, addig itt a tárgyalást meg nem szakít­hatjuk. — Ha ellenzékbe megyünk, ezt külön párt­ban teszszük, nem Justhékkal egyesülve, hanem legfölebb mellettök. Apponyi helyeslőleg bólintott és csakhamar távozott. Arról volt még szó, itt leginkább Baross János beszélt, hogy a trónörökös Schönaich és Bienerth báró révén minden katonai engedményt megaka­dályoztatott és hogy a katonai engedmények tárgyában, mielőtt Bécsből elutazott, emlékiratot is hagyott a királynál. Azok közül, a­kik Apponyival bizalmasan is értekeztek, néhányan úgy tudják a dolgot, hogy a király a miniszterelnök által eléje terjesz­tett kibontakozási és kormányzati programaiból sokat törült és hogy a most következő tanácskozá­sok e törlésekre vonatkoznak. Spitka Antal hódmezővásárhelyi főispán vasár­nap Kossuth Ferenczet a vasúti pályaudvaron várta s itt jelentette be vezérének, mikor ez Bécsbe indult, hogy ő is belép a Kossuth-pártba. (Az alkotmánypárt.) A pártkörbe semmiféle olyan hir, a­mely az audiencziák részleteire vonatkozik, nem érkezett. Az egyik beavatott a következő, félhivatalosan közzétett informác­iót adta: A mai audiencziák eredménye az, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják azon pontokra vonat­kozólag, melyek egy kormányprogramm alapjául szolgálhatnak. Ez lesz a tárgya a folytatólagos miniszteri tanácskozásoknak és azoknak az audien­­cziáknak, a­melyek rövid időn belül sorra követ­keznek. Lehetséges, hogy ezek az audiencziák és a válságnak ez után való elintézése Budapesten fog lefolyni. Azok a pesszimisztikus hírek, melyek Bécsben és Budapesten ma elterjedtek, csupán kombináczión alapulhatnak, miután az audiencziákon megjelent miniszterek semmiféle informác­iót nem adtak. Andrássyéknál nagy vadászat lett volna a héten, a politikai helyzet és Andrássy elfoglalt­sága miatt azonban ez elmarad. Sokan azt hiszik, hogy a válság megoldása egyúttal Andrássynak a kabinetből való kilépését is jelenti. (A néppárt.) A néppárt klubjában ma este sok képviselő fordult meg. A párt tagjai a mai kihallgatások látszólagos eredménytelenségét úgy magyarázzák, hogy azon tárgyalások, a­melyeknek folytatására a kabinetet utasították, csupán formálisak lesznek. Véleményük szerint a korona részéről a döntés már megtörtént, csak a publikálás késik, mert az most még lehetetlen. A leendő kormánynak ugyanis a kapott engedmények alapján először a programm­­ját kell megállapít­ani és csak azután lehet szó a kinevezésről. (A függetlenségi párt.) A házszabály értelmében, ha nem a király napolja el a Ház üléseit, húsz képviselőnek joga van az elnököt a képviselőház összehívására kérni, s ezt a kívánságot az elnöknek három napon belül teljesítenie kell. A függetlenségi pártkörben ma ezt tárgyalták, de az volt a közfelfogás, hogy a Ház ilyképpen való összehivatására csak a jövő hét elején kerüljön a sor. A bécsi audiencziák ered­ménytelenségét némelyek bizonyos kárörömmel fogadták, mert ez szerintük a pártnak Kossuthtal szemben való állásfoglalását igazolja. Justh Gyula szerdán érkezik Budapestre. (A nemzetiségiek.) Polti Mihály nemzetiségi párti képviselő egy hírlapírónak a következőket mondotta : — Justh Gyuláról tudjuk, hogy őszinte híve a nemzetiségiekkel való megbékélés eszméinek. Mégis nagy hiba, hogy Justh eddigi beszédeiben nem jelölte meg világosan és véglegesen állás­pontját, így soha sem hallottuk elítélő szavát a horvátországi állapotokról és a nemzetiségek ellen folytatott hajszáról. A­míg ez meg nem történik, a Justh-párt támogatása lehetetlen. Nem támo­gatjuk természetesen a többi pártot sem. I «. .. . (A vidék.) leiedraa unLesid aaxsnlolt A debreczeni függetlenségi párt választmányá­nak — a­mint Debreczenből jelentik — tegnap délután tisztújító gyűlése volt. A gyűlés meg­nyitása előtt Vargha Lajos ügyvéd, ki a legutóbbi debreczeni képviselőválasztáson Tüdős Jánossal szemben megbukott, egy sereg hívével bevonult a terembe, mindenkinek szava­zó­ c­édulákat oszto­gatott, a­melyekkel önmagát akarta elnökké meg­választani. Ebből nagy kavarodás keletkezett a Tüdős János pártja, a­mely a Justh-féle akc­iót támogatja, a kormánypárti függetlenségieket ki akarta szorítani. Vargha Lajos hívei az elnök­­választás körül mindenáron botrányt akartak csinálni, mert így a gyűlés eredménye legalább is kétségessé válhatott. Somogyi Pál elnök berekesz­tette a gyűlést és a függetlenségi pártiak átvonul­tak a Bika-szállóba. Itt azután az egész választ­mány és számos párttag jelenlétében Bakonyi Samu, Tüdős János és Csallak János, Debreczen országgyűlési képviselői ismertették a politikai helyzetet és megokolták azt az állásfoglalásukat, a­melylyel a függetlenségi párt értekezletén Kos­suth Ferencz ellen szavaztak. Bakonyi Samut a közgyűlés két képviselőtársával együtt tüntető ünneplésben részesíti. Azután bizalmat szavaztak mind a három képviselőnek, elhatározták, hogy Vargha Lajost a pártból kizárják, végül üdvözlő táviratot küldöttek Justh Gyulának és Meskó Lászlónak, a függetlenségi és 48-as párt elnöké­nek. A debreczeni függetlenségiek a napokban ismét gyüléseznek. A dunabogdányi függetlenségi párt Tallósy János, Őry Lajos, Stágel Endre felszólalása után csatlakozott az ellenzékhez s üdvözölte Justh Gyulát. A soproniak Csizmazia Endre és Holló Lajos képviselőket üdvözölték táviratilag. A ko­máromi függetlenségi párt Szász József képviselő felszólalása után Szabó Kálmán elnök indítványára az országgyűlési függetlenségi pártot üdvözölte. Nagyváradon választmányi gyűlést tartott vasárnap a függetlenségi párt Adorján Emil dr. AZ ÚJSÁG Kedd, 1909. november 10.

Next