Az Ujság, 1910. január/2 (8. évfolyam, 13-25. szám)

1910-01-16 / 13. szám

, a miben most már negyedik esztendeje él az egész ország és a mitől megmene­külni még mindig nem bir. Úgy véljük, elfogulatlanul állunk ezekkel a lehangoló jelekkel szemközt. Héderváry gróf kabinetalkotásával szem­közt is. Mivel új ember és talán újat akar, figyelemmel nézzük fáradozásait. De ugyan, elibénk csillan-e legalább eddigi cselekedeteiből és nyilatkozataiból az, a­mit várunk és velünk együtt szívszo­­rongva vár az ország komolyabb része ? Nyakig begombolkozva végzi a rábízott nehéz feladatot és politikai programmot nem ad. Még a politikai nyilatkozatoktól is elzárkózik. Ez érthető ugyan, ha az eddigi poli­tikai pártok perfid magatartására és az ezzel szemben szükséges óvatosságra gon­dolunk, de nem érthető, ha az országra, mely kétségbeesve és nyugtalanul lesi, mire fog ez a kísérlet kifukadni ? A meg­levő, végképpen elfajzott állapotok vala­mely továbbtengetésére-e, vagy pedig valamely új és hatalmas kitörésre, mely elfújja az ország légköréből a mindent megfertőztető koalíc­iós ködöket és meg­szabadítja Magyarországot mérhetetlen szerencsétlenségeitől ? De erre sincs válasz, sőt úgy tetszik, mintha egy határozott és minden kétsé­get kizáró válasz nem is készülne. Ellen­ben megint látjuk a koalíc­iós pártok és csoportok titkos összeröffenéseit. És me­gint kísért az a félelem, hogy az új ki­­bonyolítási akc­iónak sincsen határozott tartalma. Lehet, hogy tönkremegy, mi­előtt akárki is tudná, hogy tulajdonkép­pen mit akart hozni az országnak ? Pedig az ország, az minden ! Nézzen végig akárki is Magyarország jelenlegi közállapotain, úgy, a­hogyan most a megvedlett nagy nemzeti kabinet kör­mei közül kikerült. Kivéve talán a nem hivatalos kultúrmozgalmakat (a hivata­losokról jobb nem is beszélni), talál-e akármiben is megnyugvást ? Minden a leromlás állapotába van belepolitizálva. A nagy gazdasági élet hullámverése megszűnt. Minden munka vagy vállal­kozás szinte a családi tűzhely szűk körébe vonult vissza. A hosszas kormányválság bénává tette a gazdasági tevékenységet és most január elseje óta az exlex még a pénzügyekre is ráfeküdt. Mit ér és mit számít az olyan ország, mely csak hébe-hóba fizet adót, s hol állít, hol nem állít katonát ?! Az adóssága pedig egyre nő, sőt meg is nőtt olyan méretekre, a­melyekről egyelőre fogal­mat sem bír alkotni senki. És ez mind ugyanakkor van, a­mikor az állami tevé­kenység híján a keresetforrások is egyre jobban megszűkülnek, a közhitel pedig egyre bizalmatlanabbá lesz. Nincs különben egyetlen ága sem a nemzeti életnek, mely sorvadásnak ne in­dult volna. A haldokló miniszterek nem­sokára egy éve lesz, hogy félerővel, vagy már sehogysem kormányoznak. Vala­mennyi minisztériumban hónapok óta csak a folyó közigazgatás megy, az is csak úgy, a­hogyan a távozó lelkiismeret­len bérlő szokott dolgozni. Az ellenőrzés meglazult. Magában az igazságszolgálta­tásban is betegségek jelei vannak, a­mi az örökös átmeneti állapot mellett ért­hető. A közoktatás, igaz, magától me­gyen, de a­ki például a budapesti egye­tem belső állapotaira néz, legott fölismer­heti itt is a nagy rongálásokat. Nem is szólva a középoktatásról, a­melyet a koa­lícziós korszak a szó szoros értelmében leszerelt és elkedvetlenített. A leromlás jelei mindenfelé és na­gyobb szerencsétlenségek nyomasztó elő­­érzete. Maga a társadalmi élet is szana­szét szórva. A politikai hazugságok voná­sai mélyen belevésve az ország ábrázatába. Az állampolgárok túlnyomó nagy része szinte már érzékkel sem bír a reá és csa­ládjára nehezedő bajok iránt, hanem iz­gató jelszavak után igazítja rosszul tájé­koztatott elméjét. Nem kenyérből, ha­nem ópiumevésből él. Lesz-e bank, vagy nem lesz, jobban izgatja még a legkisebb filisztert is, mint az ajtaja előtt leselkedő szükség, vagy a magyar nemzet tekin­télyének rohamos visszaesése. Micsoda felhők tornyosulnak az or­szág határain kívül, szinte észre sem veszi senki. Bosznia-Herczegovina elkülö­nítése és az Ausztriában egyre erősebben propagált szláv jellegű trializmus — a­mi pedig a magyar nemzet amortizálását je­lenti — kisebb kérdés, mint az, hogy a királynak okvetlenül muszáj-e megadni a külön bankot ? A­minek a szükségét különben gyakorlati életében nem érzi senki. Fantomokkal és üres képekkel van­nak teleszuggerálva az elmék. Csak a leg­jobbak tudják, hogy a politikai öntudat­nak ekkora elapadása akármiféle bank mellett is elsorvaszthatja a magyar álla­miságot. Mert Ausztria a szerint erősö­dik napról-napra, a­mint a mi nemzeti energiánk vérét fölszívják az üres ábránd­képek és a hangzatos jelszavak. Megszabadulni ebből a nagy bajból hogyan lehetne akármiféle kabinetpoliti­kával is és a le­vitézlett száj­as pártok akár­miféle taktikájával ? Hogyan ébredjen föl a nagybeteg a sugdolózásokra ? És hogyan térjen vissza a nemzeti öntudat, ha nincs, a­ki fölrázza a nemzetet kábult állapotából és szerencsétlenségét hangos kiáltásokkal megértesse vele ? Látjuk, hogy történni akar valami, de hogy mi az, azt nem érti senki. Halot­­tan mindenki érzi, hogy ide nagy elhatá­rozások, megrázó emócziók, határozott czélok kitűzése és kíméletet nem ismerő cselekvés szükséges. Hogy ez lesz-e, vagy az lesz-e a miniszter, az ma mindegy az országnak. Ellenben rettenetesen nem mindegy az, hogy új kormánya milyen bátorságot és milyen cselekvési erőt hoz magával. Ez az, a­mit várunk-lesünk és a­mi nem akar elérkezni. Héderváry rejtélyes egyénisége eddig nem hozza. Pedig hoz­nia kell valakinek, mivel különben a nemzeti elgyengülés mértani haladvány­­ban fog elharapózni a törvénytelen álla­pot nyomása alatt. A koalíczió tettre kép­telen volt, gyáva és férfiatlan. A­mi bajt hozott az országra, csak bátor cselekedet­tel és férfias méréssel lehet jóvátenni. Különben elcsenevészünk és elbánnak ve­lünk, akárhogyan bankozunk. A férfi.: Ugy­e, hogy igaz ? Tehát : gyön­géd vagyok, a­mennyire tőlem telik, minden kívánságodat teljesítem, mi szükség van itt leszámolásra ? Hadd maradjon minden szépen úgy, a­hogy volt , én vigyázok rád ezentúl is, én jó leszek hozzád, udvarias, szolgálatkész ... Az asszony (zokogva buggyan ki az ajkán): De nem szeretsz. A férfi (megsimogatja) : De igen. Szeret­lek. Hálás vagyok neked. Tíz évi házasság, folz éves boldog együttélés olyan erős kapocs . . . Az asszony: De én nem ezt akarom. Szeress engem. A férfi : Hiszen szeretlek. Az asszony : Nem akarsz megérteni. Miért teszel úgy, mintha nem értenél. Egy teljes esz­tendeje már, hogy mi itt együtt élünk úgy ... te jó vagy hozzám . .. gyöngéd vagy ... de­­én nem vagyok többé a feleséged. Erről akarok veled beszélni. Ezért kell veled leszámolnom. És ne feleld azt nekem, kérlek, hogy szeretsz engem. És ne feleld, hogy gyöngéd vagy. Az vagy. De nekem nem kell gyöngédség, ha­nem a szerelem gyöngédsége és nekem nem kell, hogy megveregesd az arczomat, mint egy gye­reknek, nem kell, hogy leereszkedően meg­simogass, mint egy idegent, mint egy szegény teremtést, mint egy öreg asszonyt... És kérlek téged, felelj nekem most őszintén. A­mióta a feleséged vagyok, én te hozzád min­dig őszinte voltam és te én hozzám mindig őszinte voltál, csak ebben a borzasztó utolsó esztendőben nem. Most légy őszinte hozzám megint. Ha másért nem, hát az emlékeinkért. Légy őszinte azért, mert tíz évig boldogan él­tél velem. Ezt magad is mondtad, ez így van ? .. . A férfi : Ez így van. Az asszony: Akkor légy hát őszinte hoz­zám. Én nekem mindegy most már, hogy mit hallok tőled, mindent megmondhatsz, mondj ki mindent, a­mit gondolsz, csak őszülte légy. Ne kedves, ne gyöngéd, ne simogató,­­ őszinte. Mert én kimondhatatlanul szenved­tem ettől az állapottól, kimondhatatlanul szenvedtem . . . A férfi (elfogadva) : Hát mit akarsz tőlem ? Az asszony : Hogy szeress engem. Hogy szeress engem megint. Hogy mondd meg , mit kell csinálnom, hogy megint szeress ... A férfi (kínlódva rágja az ajkát): Az asszony: Mondd meg. Légy őszinte. Mit csináljak, hogy szeress ? A férfi (kétségbeesetten kifakad) : Légy szép. Légy megint szép. Az asszony (fehéren, elájulóan hanyatlik hátra) : Mit. . . mit mondasz ? A férfi : Légy szép. — Hát azt hiszed, én nem kínlódom egy esztendő óta ? Azt hiszed, én nem gyötröm magamat, hogy olyannak lássalak, mint tíz évvel ezelőtt ? Azt hiszed, nekem nem rettenetes, hogy csak gyöngéd tudok lenni és szerelmes többé nem ? Azt hi­szed, nem rettenetes nekem, mikor minden nap újra dideregve és fogvaczogva kell el­mondanom magamban : nem tudom többé sze­retni azt az asszonyt, a­kit valamikor olyan boldog forrósággal szerettem .. . Az asszony: Hát mit csináljak . ... Iste­nem, mit csináljak... A férfi : Légy szép. Az asszony: Hogy mondhatod ezt. Hogy mondhatsz igent ? A férfi: Csak ezt mondhatom. Mást nem is mondhatok. És a­milyen kegyetlen hozzád vagyok, a­mikor megmondom, éppen olyan kegyetlen vagyok magamhoz is. Nekem is fáj, hogy nem tudlak szeretni. Az asszony : Nem tudsz ? A férfi: Nem. Mindent kívánhatsz tőlem : becsületet, gyöngédséget, jóságot, még hű­séget is a múltúnk nevében és én mindent adhatok neked : hűséges kitartást, gyöngéd­séget, szeretetet egy egész életen keresztül, csak szerelmet nem. Légy szép , miért nem tudsz szép lenni ? Az asszony: Ezt mondod, ezt mondod nekem ... A gyerekeim, a te gyerekeid vitték el a szépségemet, az, hogy a te gyerekeid anyja lettem. A férfi : Én nem kívántam tőled, hogy anya legyél. De ha azzá lettél, ha a gyerekeid­nek feláldoztad a szépségedet, akkor elégedj meg azzal, hogy ők a tieid ; elégedj meg azzal, hogy én az egész életen át melletted maradok miattuk és értük, és mondj le arról, a­miről a szépségeddel együtt le kellett mondanod. Az asszony : Hát a szépség minden ? Hát a szeretet, a hűség és a jóság semmi ? A férfi: Ha nem a szerelemről van szó,­­ akármi másról van szó, a szeretet, a hűség és a jóság minden. A szerelem ... a szerelem az­ más. Ha tudnád, hogy kínlódom én is egy év­ óta. Ha tudnád, hogy könyörögtem magam­ban hozzád : légy szép ... Ha tudnád, milyen AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1910. január 16.

Next