Az Ujság, 1910. május/1 (8. évfolyam, 103-115. szám)

1910-05-01 / 103. szám

Vasárnap, 1910. május 1. AZ ÚJSÁG kolozsi jelölt érdekében Tisza István is felszólalt. Az első beszédet Kossutány Ignácz dr., a kolozs­vári tudományegyetem professzora mondotta. Tisza István gróf ezután a következő be­szédet mondotta : T. uraim ! Szives örömest jelentem meg az önök megtisztelő felhívása folytán itt az én régi kedves barátom és rokonom és az önök képviselő­­jelöltjének oldalán, hogy részt vegyek a kolozsi választókerület ezen gyűlésén. Szíves készséggel hajlok meg azon kívánságok előtt is, hogy néhány szót fűzzek az ő általa elmondottakhoz. Bizonyára nem kívánják tőlem az urak, hogy jelenleg hosz­­szabb ideig vegyem szíves türelmüket igénybe , hiszen azzal a reménységgel áltatom magamat, hogy igen tisztelt maim szerencséltetni fogják a ma délutáni gyűlést is, a­hol alkalmam lesz a napirenden levő kérdések felett hosszasabban esz­mét cserélni. Most engedjék meg az urak, hogy főleg egy körülményre hívj­am fel becses figyel­müket. T. uraim ! Választások előtt állunk és én azt tartom, hogy a választás egy nemzet társadal­mának, egy nemzet polgárságának igazi erő­próbája, igazi erőpróbája szellemi és erkölcsi te­kintetben. Szellemi tekintetben, mert ez mutatja meg, hogy egy nemzet társadalma képes-e hig­gadtan különbséget tenni a helyes és helytelen politikai irányok között, képes-e úgy megválasz­tani a maga politikai elveit és meggyőződését, hogy ez azután az országot ne veszedelembe hajtsa, hanem az ország helyzetét minden tekintetben jobban biztosítsa és előbbre vigye. És erőpróba erkölcsi tekintetben, mert ez mutatja meg, hogy van-e azután egy nemzet társadalmában olyan erkölcsi erő, a­mely a helyes belátást önzetlen haza­fias cselekedetté is át tudja változtatni. T. uraim ! Mindenütt a világon, de talán ná­lunk inkább, mint bárhol másutt a választás a kü­­­­lönböző áramlatoknak, a különböző irányzatoknak és különböző hangulatoknak is ütköző pontja. Mindenütt a választásoknál találkozunk politikai irányokkal, a­melyek a nemzet belátására, józan ítéletére és áldozatkész hazafias kötelességérzetére apellálnak és ezek szemben találják magukat más ellenirányzatokkal, melyek a jelszavak csillogta káprázatával igyekeznek magukkal ragadni a nemzetet és a­melyet a józan belátás, a hazafias kötelességérzet szavát a szenvedélyek, a gyűlöl­ködés, a gyanakvás mérges indulatainak felkel­tésével igyekeznek elnyomni. Láttuk ezt sokszor a múltban, fájdalom, némileg talán kisebb mér­tékben, de látjuk ma is. De ha valaha, úgy talán ma jogosult az a remény, hogy a magyar nemzet okulni fog a legutóbbi évek keserves tapasztalatain, hogy a magyar nemzet nem fog most olyan köny­­nyen felülni sem a gonosz indulatokat felkeltő szenvedély szavainak, sem a nemzet előtt káprá­zatos álomképeket lefestő jelszavak és frázisok délibábképeinek. Ma láthatja a nemzet, hová jutott el, midőn a délibáb csalóka ábrándképei után futott és ma, a midőn még — hála az egek urának —­ nem késő, a mikor repedezik, düle­­dezik ugyan sok minden körülöttünk, a mikor ingani érezzük lábaink alatt a talajt, akkor — ha az Úristen szemet adott a látásra — kell, hogy lássuk­ át, hogy milyen kárörömmel lesik további hanyatlásunkat ellenségeink, hogy mennyivel me­részebben emelik fel szavukat olyanok, a­kik mukkanni sem mertek mindaddig, a­míg a magyar nemzet öntudatosan, helyesen, szilárdan haladt a józan politika útján tovább. Mondom, ma lehe­tetlen, hogy fel ne ébredjen mindnyájunkban az a tudat, hogy itt az utolsó perez. Az úristen még egyszer adott a nemzetnek alkalmat arra, hogy visszatérjen arról a végzetes útról, hogy meg­­mentse katasztrófától önmagát és a hazát és ma inkább, mint valaha, szent kötelessége minden magyar embernek, jól megválasztani a helyes utat, nem hallgatni másra, mint az ész és belátás szavára és azután férfias elhatározással, nem törődve gáncscsal, nem törődve megtámadtatással, nem törődve fenyegetéssel, menni tovább, az előre­haladás egyenes útján. És, tisztelt uraim, ha én önöknek ezen helyes politika követésében egész bizalommal és egész reménységgel ajánlom, hogy sorakozzanak a jelölt­jük zászlója alá, nem azért teszem ezt, mert őt, mint régi jó barátomat tisztelem, becsülöm és szeretem, de azért, mert ennek a helyes politiká­nak megszemélyesítőjét látom benne, mert olyan embert látok benne, a­ki nem azért politizál, hogy bármi előnyt szerezzen a közügyek szolgálatában, a­ki nem a saját maga számára kéri az önök bizal­mát, hanem ideáll, hogy kötelességét teljesítse, ideáll abban a tudatban, hogy áldozatot hoz akkor, a­mikor az önök mandátumát a kezébe veszi és azért megszemélyesítőjét látom benne annak az egészséges magyar agyvelőnek, annak az egészséges magyar józan észnek, a­mely kell, hogy megrostálja azt a sok mindennapi teóriát, a­melyet hall és ebből azt fogadja el, a mi a mi sajátságos viszonyaink, a mi sajátságos helyzetünk és a ma­gyar nemzet sajátságos jellemvonásai mellett a mi javunkra szolgál és mert tudom, hogy az az egész­séges magyar szív lakik benne, a­mely nem ismer más iránytűt eljárásában, mint a hazaszeretetet és a kötelességérzetet. Melegen ajánlom őt és biza­lommal teszem le a nemzeti munkapárt ügyét az önök kezébe. Érezzék át, hogy annak a felelős­ségnek, a­melylyel a magyar nemzet sorsának intézése jár, most egy-egy paránya minden egyes választópolgárra jut, tudnia kell, hogy szavazatá­val felelnie kell Isten és ember előtt. Adja Isten, hogy felelősségük tudatában helyesen válaszszanak, és­ hogy ez az akczió ebben a kerületben is a nem­zeti munkapárt diadalára vezessen. Hosszas lelkes taps és éljenzés hangzott fel Tisza István gróf szavainak végeztével. A gyűlés után banker volt a központi szállóban. (Kálmán Gusztáv programmbeszéde.) A vigadóban délután három órakor kezdődött a gyűlés, a melyen Kálmán Gusztáv államtitkai Programm beszédet mondott. Tisza István grófot éljenzéssel és tapssal fo­gadták, a karzatokról a hölgyek virágokat dobál­tak a terembe. Béldy Ákos gróf nyitotta meg a gyűlést, Kiss Imre dr. indítványára megalakították a ke­rület nemzeti munkapártját, a­melynek elnökévé Béldy Ákos grófot választották meg. Szabó Dénes dr. beszélt még, miközben Kálmán Gusztáv állam­titkárt küldöttség hozta a terembe. Kálmán Gusztáv államtitkár megköszönte a jelöltséget, részletesen kifejtette a kormánynak különösen a kereskedelmi tárc­át illető programm­­ját. A választói jogot illetőleg kijelenti, hogy szükségesnek tartja annak legtágasabb módon való kiterjesztését addig a határig, a­meddig nemzeti államiságunkat nem veszélyezteti. A Justh-­ pártnak Magyarország független államiságának minden téren való kifejlesztésére való törekvése épp oly kevéssé privilégiuma, mint az önálló bank kérdése. Az eltérést nem a 18 és 67 ellentéte teszi, Bánffy Dezső eléggé tiszta 67-es és mégis az önálló bankot követeli. Justhék az önálló bankot feltétlenül 1911. évi januárra követelték ez a követelés most egy negatívumba ment át, hogy­ az osztrák-magyar bank szabadalmát nem­ hosszabbítják meg. Mi sem fogjuk meghosszab­bítani, — mondotta Kálmán államtitkár — ha, érdekeinket nem fogja a legteljesebb módon ki­elégíteni. Ezután beszélt az ország közutainak fejlesztéséről, szerződéses tengeri hajózási szol­gálatunk átszervezéséről, az államvasút, a folyam­hajózás reformjáról, kivitelünk részére új piac­ok szerzéséről, a hitel, termelő, értékesítő és fogyaszt­­ási szövetkezetek jogviszonyainak revíziójáról. Fejtegette az ipartörvény módosításának szük­­séges és sürgős voltát, a kereskedelmi kormányzat körébe eső szoc­iális kérdések megoldását. Me­g­­levő iparunk védelme szempontjából kiküszöbö­lendő a jogtalan spekuláczió különösen az által, hogy a közszükségletek létező iparunkból fedez­tessenek. Beviendő az iparvállalatokba az állami részesedés, mert az által azok létesü­lése könnyít­­tetik meg, az állam pedig nem károsodik, mert befektetése megtérül ; ettől csak a nem szolid vállalkozás riad vissza, mert az félhet csak attól, hogy az ipari üzletbe az állam is betekinthessen. A helyi vonatkozású kérdésekről szólva, kijelenti, hogy a második műegyetemet Kolozsvárnak sze­retné megszerezni. Fekete Nagy Béla helyettes polgármester köszönetet mondott a választóközönség nevében a beszédért­. (Tisza István beszéde.­) A beszéd után, melyet perczekig tapsoltak, Tisza István gróf emelkedett szólásra. Ekkor újból kitört a lelkesedés spontán vihara, úgy hogy Tisza István gróf csak perczek múltán tudott szóhoz jutni. A beszéd igy hangzik : Tisztelt Uraim! (Halljuk! Halljuk!) Nem tagadom, hogy bizonyos elfogadással emelek szót az önök körében. Nem tagadom, hat a lelkemre és egy bizonyos varázszsal ragad magával az a tudat, hogy én itt Magyarország erdélyi részének szine-világa előtt emelem fel szavamat. (Erdély szerepe.) " Tisztelt­ uraim ! Magyarország történelmének egész hosszú változatos folyamán keresztül saját­ságos szerepe, sajátságos, külön kiválasztott szerep jutott Erdélynek osztályrészül. Hiszen uraim, mindazok az ellentétek, bajok, veszélyek, de egyúttal mindazok a nagy tulajdonok is, a­melyeket­ a magyar nemzet a veszély pillanatában fel tudott­ mutatni, mindazok mintha konc­entrálódtak volna az ország ezen részében, mindazok mintha különös erővel ütköztek volna meg, különös jellegzetes mivoltukban jelentek volna meg Erdélyország történetében. Uraim, talán soha a magyar nemzet olyan közel nem volt a végpusztuláshoz, mint a mohácsi vész után. Ha az ember elgondolja most, Fred kissé elhalványodott és a tenyerét rászorította a puskacső nyílására. Most már gigászi, sötét árnyékként állott közte és a kutya között a szent orosz birodalom gé­niusza ... A két leány is megjelent a volier előtt. — Tudjátok, miféle agár ez ? — mondta Fred, a felindulástól elfojtott hangon. — Ez Trubor, a főherczeg agara ! A leányokon valami ájtatos borzongás futott végig. A nagyobbik, Daisy, kiváncsi lett, hogy hallgat-e a nevére. — Trubor, Trubor ! — kiáltotta szelíden, hizelegve. Az állat azonban mereven és mozdulatla­nul nézte őket a drótháló mögül. — Fél a puskától ! Fred vérvörös lett, a­mint a kezében levő fegyvert nézte. Odaadta az írnoknak, hogy vigye hamar a kastélyba. Trubor most már kijött. Szórakozottan szaglászva követte Daisyt, a­ki hátrafelé tipegett és édes hangon szó­­longatta. — A parkba vezesd, a parkba ! — lihegte Fred izgatottan. Kunoséra úr és a hitvese a nagy verandán ültek a reggeliző asztal mellett és a fővárosi lapokat olvasgatták. Mikor a gyerekek oda­jöttek Traborral és halk, izgatott hangon elmondták azt, a­mit az agárról tudtak, a mama arcza felragyogott, az apáén pedig valami különös megindultság kifejezése látszott. Az asszony egy darab kenyeret nyúj­tott Trubor felé. Az megszagolta, de nem fo­gadta el. — Hová gondolsz ? — szólt rendreutasító hangon a lovag. , Odaadta neki a reggeli sonkáját és Trubor szívesen megette. A gyermekek nevettek örömükben. — Jó étvágya van ! — mondta Fred. — Hogyne, hiszen nagyot járt ma — magyarázta az apa. A kutya szaglászva járt körül. Igazán pompás állat volt. Karcsú, magas, aczélos és gőgös. A feje keskeny viperafej, a szeme hideg és szúrós, mint a kígyóé. Most felugrott az egyik heverőszékre és kényelmesen elhelyezkedett a selyemvánkosok között. — Jól érzi magát nálunk ! — suttogta az asszony nem minden büszkeség nélkül. A lovag óvatosan megsimogatta Trubor fejét, sőt megveregette a lapocskáját is. És Trubor szívesen tűrte. — Apa jól tud bánni vele ! — mondta Daisy. A lovagnak azonban eszébe jutott, hogy milyen különös dolgok történnek a világon, íme, ezt az állatot már megsimogatta az orosz császárné hófehér keze és Kelemen Henrik férfias jobbja, most pedig megsimogatja ő is. Kunoséra lovag és így a kutya bizonyos össze­köttetést létesít a világ két leghatalmasabb dinasztiája és a Kuncsera-család között. Ez oly egyszerű dolognak látszik és mégis nagyon titokzatos. E pillanatban éles füttyentés hallatszott. A parkkerítés bokrai fölött egy lovasember feje bukkant fel. A tányérsapkájáról meg­ismerték, hogy főherczegi lovász. Trubor a füttyszó hallatára felpattant és hosszú szökésekkel kisietett a kertből. A sötét bokrok elnyelték fehér alakját, mint a felhők a holdat. Kuncseráék hosszan és némán tekintettek utána. 3

Next