Az Ujság, 1910. május/1 (8. évfolyam, 103-115. szám)
1910-05-01 / 103. szám
Vasárnap, 1910. május 1. AZ ÚJSÁG kolozsi jelölt érdekében Tisza István is felszólalt. Az első beszédet Kossutány Ignácz dr., a kolozsvári tudományegyetem professzora mondotta. Tisza István gróf ezután a következő beszédet mondotta : T. uraim ! Szives örömest jelentem meg az önök megtisztelő felhívása folytán itt az én régi kedves barátom és rokonom és az önök képviselőjelöltjének oldalán, hogy részt vegyek a kolozsi választókerület ezen gyűlésén. Szíves készséggel hajlok meg azon kívánságok előtt is, hogy néhány szót fűzzek az ő általa elmondottakhoz. Bizonyára nem kívánják tőlem az urak, hogy jelenleg hoszszabb ideig vegyem szíves türelmüket igénybe , hiszen azzal a reménységgel áltatom magamat, hogy igen tisztelt maim szerencséltetni fogják a ma délutáni gyűlést is, ahol alkalmam lesz a napirenden levő kérdések felett hosszasabban eszmét cserélni. Most engedjék meg az urak, hogy főleg egy körülményre hívjam fel becses figyelmüket. T. uraim ! Választások előtt állunk és én azt tartom, hogy a választás egy nemzet társadalmának, egy nemzet polgárságának igazi erőpróbája, igazi erőpróbája szellemi és erkölcsi tekintetben. Szellemi tekintetben, mert ez mutatja meg, hogy egy nemzet társadalma képes-e higgadtan különbséget tenni a helyes és helytelen politikai irányok között, képes-e úgy megválasztani a maga politikai elveit és meggyőződését, hogy ez azután az országot ne veszedelembe hajtsa, hanem az ország helyzetét minden tekintetben jobban biztosítsa és előbbre vigye. És erőpróba erkölcsi tekintetben, mert ez mutatja meg, hogy van-e azután egy nemzet társadalmában olyan erkölcsi erő, amely a helyes belátást önzetlen hazafias cselekedetté is át tudja változtatni. T. uraim ! Mindenütt a világon, de talán nálunk inkább, mint bárhol másutt a választás a különböző áramlatoknak, a különböző irányzatoknak és különböző hangulatoknak is ütköző pontja. Mindenütt a választásoknál találkozunk politikai irányokkal, amelyek a nemzet belátására, józan ítéletére és áldozatkész hazafias kötelességérzetére apellálnak és ezek szemben találják magukat más ellenirányzatokkal, melyek a jelszavak csillogta káprázatával igyekeznek magukkal ragadni a nemzetet és amelyet a józan belátás, a hazafias kötelességérzet szavát a szenvedélyek, a gyűlölködés, a gyanakvás mérges indulatainak felkeltésével igyekeznek elnyomni. Láttuk ezt sokszor a múltban, fájdalom, némileg talán kisebb mértékben, de látjuk ma is. De ha valaha, úgy talán ma jogosult az a remény, hogy a magyar nemzet okulni fog a legutóbbi évek keserves tapasztalatain, hogy a magyar nemzet nem fog most olyan könynyen felülni sem a gonosz indulatokat felkeltő szenvedély szavainak, sem a nemzet előtt káprázatos álomképeket lefestő jelszavak és frázisok délibábképeinek. Ma láthatja a nemzet, hová jutott el, midőn a délibáb csalóka ábrándképei után futott és ma, a midőn még — hála az egek urának — nem késő, a mikor repedezik, düledezik ugyan sok minden körülöttünk, a mikor ingani érezzük lábaink alatt a talajt, akkor — ha az Úristen szemet adott a látásra — kell, hogy lássuk át, hogy milyen kárörömmel lesik további hanyatlásunkat ellenségeink, hogy mennyivel merészebben emelik fel szavukat olyanok, akik mukkanni sem mertek mindaddig, amíg a magyar nemzet öntudatosan, helyesen, szilárdan haladt a józan politika útján tovább. Mondom, ma lehetetlen, hogy fel ne ébredjen mindnyájunkban az a tudat, hogy itt az utolsó perez. Az úristen még egyszer adott a nemzetnek alkalmat arra, hogy visszatérjen arról a végzetes útról, hogy megmentse katasztrófától önmagát és a hazát és ma inkább, mint valaha, szent kötelessége minden magyar embernek, jól megválasztani a helyes utat, nem hallgatni másra, mint az ész és belátás szavára és azután férfias elhatározással, nem törődve gáncscsal, nem törődve megtámadtatással, nem törődve fenyegetéssel, menni tovább, az előrehaladás egyenes útján. És, tisztelt uraim, ha én önöknek ezen helyes politika követésében egész bizalommal és egész reménységgel ajánlom, hogy sorakozzanak a jelöltjük zászlója alá, nem azért teszem ezt, mert őt, mint régi jó barátomat tisztelem, becsülöm és szeretem, de azért, mert ennek a helyes politikának megszemélyesítőjét látom benne, mert olyan embert látok benne, aki nem azért politizál, hogy bármi előnyt szerezzen a közügyek szolgálatában, aki nem a saját maga számára kéri az önök bizalmát, hanem ideáll, hogy kötelességét teljesítse, ideáll abban a tudatban, hogy áldozatot hoz akkor, amikor az önök mandátumát a kezébe veszi és azért megszemélyesítőjét látom benne annak az egészséges magyar agyvelőnek, annak az egészséges magyar józan észnek, amely kell, hogy megrostálja azt a sok mindennapi teóriát, amelyet hall és ebből azt fogadja el, a mi a mi sajátságos viszonyaink, a mi sajátságos helyzetünk és a magyar nemzet sajátságos jellemvonásai mellett a mi javunkra szolgál és mert tudom, hogy az az egészséges magyar szív lakik benne, amely nem ismer más iránytűt eljárásában, mint a hazaszeretetet és a kötelességérzetet. Melegen ajánlom őt és bizalommal teszem le a nemzeti munkapárt ügyét az önök kezébe. Érezzék át, hogy annak a felelősségnek, amelylyel a magyar nemzet sorsának intézése jár, most egy-egy paránya minden egyes választópolgárra jut, tudnia kell, hogy szavazatával felelnie kell Isten és ember előtt. Adja Isten, hogy felelősségük tudatában helyesen válaszszanak, és hogy ez az akczió ebben a kerületben is a nemzeti munkapárt diadalára vezessen. Hosszas lelkes taps és éljenzés hangzott fel Tisza István gróf szavainak végeztével. A gyűlés után banker volt a központi szállóban. (Kálmán Gusztáv programmbeszéde.) A vigadóban délután három órakor kezdődött a gyűlés, a melyen Kálmán Gusztáv államtitkai Programm beszédet mondott. Tisza István grófot éljenzéssel és tapssal fogadták, a karzatokról a hölgyek virágokat dobáltak a terembe. Béldy Ákos gróf nyitotta meg a gyűlést, Kiss Imre dr. indítványára megalakították a kerület nemzeti munkapártját, amelynek elnökévé Béldy Ákos grófot választották meg. Szabó Dénes dr. beszélt még, miközben Kálmán Gusztáv államtitkárt küldöttség hozta a terembe. Kálmán Gusztáv államtitkár megköszönte a jelöltséget, részletesen kifejtette a kormánynak különösen a kereskedelmi tárcát illető programmját. A választói jogot illetőleg kijelenti, hogy szükségesnek tartja annak legtágasabb módon való kiterjesztését addig a határig, ameddig nemzeti államiságunkat nem veszélyezteti. A Justh- pártnak Magyarország független államiságának minden téren való kifejlesztésére való törekvése épp oly kevéssé privilégiuma, mint az önálló bank kérdése. Az eltérést nem a 18 és 67 ellentéte teszi, Bánffy Dezső eléggé tiszta 67-es és mégis az önálló bankot követeli. Justhék az önálló bankot feltétlenül 1911. évi januárra követelték ez a követelés most egy negatívumba ment át, hogy az osztrák-magyar bank szabadalmát nem hosszabbítják meg. Mi sem fogjuk meghosszabbítani, — mondotta Kálmán államtitkár — ha, érdekeinket nem fogja a legteljesebb módon kielégíteni. Ezután beszélt az ország közutainak fejlesztéséről, szerződéses tengeri hajózási szolgálatunk átszervezéséről, az államvasút, a folyamhajózás reformjáról, kivitelünk részére új piacok szerzéséről, a hitel, termelő, értékesítő és fogyasztási szövetkezetek jogviszonyainak revíziójáról. Fejtegette az ipartörvény módosításának szükséges és sürgős voltát, a kereskedelmi kormányzat körébe eső szociális kérdések megoldását. Meglevő iparunk védelme szempontjából kiküszöbölendő a jogtalan spekuláczió különösen az által, hogy a közszükségletek létező iparunkból fedeztessenek. Beviendő az iparvállalatokba az állami részesedés, mert az által azok létesülése könnyíttetik meg, az állam pedig nem károsodik, mert befektetése megtérül ; ettől csak a nem szolid vállalkozás riad vissza, mert az félhet csak attól, hogy az ipari üzletbe az állam is betekinthessen. A helyi vonatkozású kérdésekről szólva, kijelenti, hogy a második műegyetemet Kolozsvárnak szeretné megszerezni. Fekete Nagy Béla helyettes polgármester köszönetet mondott a választóközönség nevében a beszédért. (Tisza István beszéde.) A beszéd után, melyet perczekig tapsoltak, Tisza István gróf emelkedett szólásra. Ekkor újból kitört a lelkesedés spontán vihara, úgy hogy Tisza István gróf csak perczek múltán tudott szóhoz jutni. A beszéd igy hangzik : Tisztelt Uraim! (Halljuk! Halljuk!) Nem tagadom, hogy bizonyos elfogadással emelek szót az önök körében. Nem tagadom, hat a lelkemre és egy bizonyos varázszsal ragad magával az a tudat, hogy én itt Magyarország erdélyi részének szine-világa előtt emelem fel szavamat. (Erdély szerepe.) " Tisztelt uraim ! Magyarország történelmének egész hosszú változatos folyamán keresztül sajátságos szerepe, sajátságos, külön kiválasztott szerep jutott Erdélynek osztályrészül. Hiszen uraim, mindazok az ellentétek, bajok, veszélyek, de egyúttal mindazok a nagy tulajdonok is, amelyeket a magyar nemzet a veszély pillanatában fel tudott mutatni, mindazok mintha koncentrálódtak volna az ország ezen részében, mindazok mintha különös erővel ütköztek volna meg, különös jellegzetes mivoltukban jelentek volna meg Erdélyország történetében. Uraim, talán soha a magyar nemzet olyan közel nem volt a végpusztuláshoz, mint a mohácsi vész után. Ha az ember elgondolja most, Fred kissé elhalványodott és a tenyerét rászorította a puskacső nyílására. Most már gigászi, sötét árnyékként állott közte és a kutya között a szent orosz birodalom géniusza ... A két leány is megjelent a volier előtt. — Tudjátok, miféle agár ez ? — mondta Fred, a felindulástól elfojtott hangon. — Ez Trubor, a főherczeg agara ! A leányokon valami ájtatos borzongás futott végig. A nagyobbik, Daisy, kiváncsi lett, hogy hallgat-e a nevére. — Trubor, Trubor ! — kiáltotta szelíden, hizelegve. Az állat azonban mereven és mozdulatlanul nézte őket a drótháló mögül. — Fél a puskától ! Fred vérvörös lett, amint a kezében levő fegyvert nézte. Odaadta az írnoknak, hogy vigye hamar a kastélyba. Trubor most már kijött. Szórakozottan szaglászva követte Daisyt, aki hátrafelé tipegett és édes hangon szólongatta. — A parkba vezesd, a parkba ! — lihegte Fred izgatottan. Kunoséra úr és a hitvese a nagy verandán ültek a reggeliző asztal mellett és a fővárosi lapokat olvasgatták. Mikor a gyerekek odajöttek Traborral és halk, izgatott hangon elmondták azt, amit az agárról tudtak, a mama arcza felragyogott, az apáén pedig valami különös megindultság kifejezése látszott. Az asszony egy darab kenyeret nyújtott Trubor felé. Az megszagolta, de nem fogadta el. — Hová gondolsz ? — szólt rendreutasító hangon a lovag. , Odaadta neki a reggeli sonkáját és Trubor szívesen megette. A gyermekek nevettek örömükben. — Jó étvágya van ! — mondta Fred. — Hogyne, hiszen nagyot járt ma — magyarázta az apa. A kutya szaglászva járt körül. Igazán pompás állat volt. Karcsú, magas, aczélos és gőgös. A feje keskeny viperafej, a szeme hideg és szúrós, mint a kígyóé. Most felugrott az egyik heverőszékre és kényelmesen elhelyezkedett a selyemvánkosok között. — Jól érzi magát nálunk ! — suttogta az asszony nem minden büszkeség nélkül. A lovag óvatosan megsimogatta Trubor fejét, sőt megveregette a lapocskáját is. És Trubor szívesen tűrte. — Apa jól tud bánni vele ! — mondta Daisy. A lovagnak azonban eszébe jutott, hogy milyen különös dolgok történnek a világon, íme, ezt az állatot már megsimogatta az orosz császárné hófehér keze és Kelemen Henrik férfias jobbja, most pedig megsimogatja ő is. Kunoséra lovag és így a kutya bizonyos összeköttetést létesít a világ két leghatalmasabb dinasztiája és a Kuncsera-család között. Ez oly egyszerű dolognak látszik és mégis nagyon titokzatos. E pillanatban éles füttyentés hallatszott. A parkkerítés bokrai fölött egy lovasember feje bukkant fel. A tányérsapkájáról megismerték, hogy főherczegi lovász. Trubor a füttyszó hallatára felpattant és hosszú szökésekkel kisietett a kertből. A sötét bokrok elnyelték fehér alakját, mint a felhők a holdat. Kuncseráék hosszan és némán tekintettek utána. 3