Az Ujság, 1910. július/1 (8. évfolyam, 156-167. szám)
1910-07-02 / 156. szám
2 e kísérlet sikertelenségének biztos tudata indikálta az alkotmányosság szempontjából tán megokolható, a parlament technikájára való tekintettel érthető, de az ország javát károsító eljárást. Van az indemnitásnak még egy kivételes és feltűnő intézkedése. Az tudniillik, mely az adótörvények életbeléptetését két évvel, 1913 január elsejéig elhalasztja. Az indokolás itt megint kerüli a lényeget s formális ürügyet tol előtérbe : a terminust. Minthogy az exlex miatt ez évre az adókat nem lehetett a rendes időben kivetni s az adóbehajtás elmaradt, az év hátralevő részét azok a munkálatok foglalják le, amelyeket a folyó évi adók kivetése és behajtása igényel. Nincs arra idő, hogy az illető közegek nyugodtan és teljes erővel foglalkozhassanak az adóreform végrehajtásával. Tehát a reform nem léphet életbe 1911 januárra, de nem léphet életbe 1912-re sem, mert a jövő évben lesz az új adókivetési cziklus és a III. osztályú keresetadónak újból való tárgyalása ez év igen nagy részében teljesen leköti az adminisztrácziót, úgy hogy a reform keresztülvitelének előmunkálatait 1911- ben sikeresen befejezni lehetetlenség lenne. Tehát csak 1912-ben lehet majd az adóreform végrehajtását nyugodtan előkészíteni s csak 1913-ban életbe léptetni. Adminisztratív tekintetben jó megadás, de a lényeg mégis csak az, hogy a pénzügyminiszter az adóreformokban lényeges módosításokat tervez,amelyekben — legalább részben — honorálni akarja az ország számos közgazdasági testületének és tényezőjének jogos és méltányos kívánságát. S ha ezt ma nem jelenti ki nyíltan, hát megint a parlamenti pártviszonyokban leljük tartózkodásának magyarázatát. A ma benyújtott másik két javaslat sem kommentárra, sem kritikára nem szolgáltat okot. Az újonczjavaslat a normális kontingenst kéri s a népszámlálási törvényjavaslatot a tíz éves cziklus határideje indokolja. Igen fontos, sürgős a román kereskedelmi szerződésre vonatkozó, szintén ma beterjesztett javaslat. A szerződést már 1909-ben, április 23-án kötötte meg az akkori koalícziós kormány. S csak a magyar parlamenti és kormányválság okozta, hogy ezt a, bizonyos tekintetben nemzetközi kötelesség szintjén álló ügyet nem rendeztük. Az 1893-iki legtöbb kedvezményes szerződés kedvező hatással volt Romániával való kereskedelmi viszonyunkra . Magyarország exportja Romániában 1903—1906-ban 20-ról 30 millióra, tehát ötven százalékkal emelkedett. A legtöbb kedvezményes szerződés fejében adott húsbehozatali kontingens indokolt volt a kereskedelmi viszony fejlesztése érdekében. S minthogy az agráriusok is belenyugodtak s maga a koalíciós kormány csinálta a szerződést, alig hiszszük, hogy annak gyors és sima elintézése a parlamentben akadályokba ütköznék. Mind a négy javaslat, mely ma került a Ház asztalára, kizárja a pártellentétek nagyobb arányú felszínre jutását. Jelentőségükkel és értékükkel éppúgy tisztában van minden párt, mint sürgősségükkel. S tán kedvező hatással lesz a Ház további tanácskozásaira, ha az első munkapenzum kötelező tárgyilagossága időt enged a kedélyek lecsillapodására s oly mikent teremt, amely az eredményes törvényhozási munkát biztosítja. Kellemesebb meglepetést az új képviselőház nem szerezhetne az országnak, mint ha önkéntelenül visszazökkenne a normális parlamenti munka kerékvágásába. BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház mai ülése is a megalakulás formai dolgaival telt el. Az ellenzék megkapván a maga vívmányait, a jegyzői állásokat, nem is gondolt arra, hogy akadékoskodjék. Andrássyék nem kaptak semmit!— aggályoskodott néhány munkapárti. A jegyzői hivatalokat azonban a pártok kapják, Andrássy és csoportja pedig nem párt. Az ülés elején Berzeviczy Albert elnök osztályokba sorozta a képviselőket, sorshúzás útján. A kisorsolás után az új jegyzők és a bizottsági tagok választása következett. Azután a szavazatok összeszámlálása czéljából hosszabb szünetet kellett tartani. A bizottságokba az egyes pártok jelöltjeit választották meg, úgy a mint ezt a jelölések alkalmával felsoroltuk. Új jegyzőknek megválasztották ma a tegnap megválasztottakhoz Beszkid Antalt, Mihályi Pétert, Popovics Dusánt, Szász Károlyt, Szojka Kálmánt és Zlinszky Istvánt. Az ülés végén ismét fölolvasták a trónbeszédet és Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök indítványára elhatározták, hogy a válaszfölirat megszerkesztése czéljából holnap huszonegy tagú fölirati bizottságot választanak. Lukács László pénzügyminiszter beterjesztette az 1910. évi állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot, Hazai Samu honvédelmi miniszter a rendes újonézjavaslatokat, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter a román kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről és az 1910. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatokat. E törvényjavaslatokat a bizottságokhoz utasították. Esterházy Móricz gróf, a házszabályokra hivatkozva, kérdi, várjon a javaslatok nem mennek-e az osztályokhoz, mert a miniszterek, Hieronymi kivételével, nem kérték az osztályokban való tárgyalás mellőzését. Berzeviczy Albert elnök azt válaszolta, hogy az osztályokban való tárgyalás mellőzését csak a bizottsági jelentés előterjesztésekor szokás kérni. Egyéb tárgy nem volt. A holnap délelőtt tíz órakor kezdődő ülésen megválasztják a felirati bizottságot. Holnap lesz az első interpellácziós nap. Bernáth Béla a Hegyalja pusztulása, Giesswein Sándor a fehér foszfornak a gyufagyártásban való eltiltása ügyében, Szmrecsányi György egy néppárti papnak a kortesúton való letartóztatása, Vajda Sándor a választásokon történtek miatt jelentett be a holnapi ülésre interpellácziót, esőt, a ködöt, csak álltam megigézve, gyönyörködtem és láttam, hogy Kopenhága egy csillogó fehér város. Másnap friss hó esett s alkonyat felé felmentem a Szentháromság-templom »kerek tornyába«, hogy újra gyönyörködjem a nagy fehérségben. És mikor kiálltam a körben futó erkélyre, fehér város helyett egy mese lita várost láttam magam alatt. Az alkony egyetlen színével, lilával volt tele az egész határ. Lila volt a hó, a házak fala, a kémények füstje, a járókelők kabátja, az ablakok, a felhők, az ég, lilára árnyalódott a Thorvaldsen-múzeum zöld bádogteteje, a városháza vörös téglatornya, lila párázatok lengtek a tenger felett s a levegő is tele volt lila lehelettel. Kopenhága fehér városból lia városra változott. Budapesten alig veszszük észre, hogy ég is van. Itt Kopenhágában mindig látja az ember. A Raadhus Pladson, a Kongens Nytorvon, a halpiaczon, a Vimmelskaft fordulásánál, a tenger felett , mindenütt az ég a háttér, a milien. Azt mondhatnám, hogy Kopenhágát keletről a tenger, a többi oldalról Sjaeland ligetei, mezői, felülről pedig az ég határolják. S ez is egyik oka Kopenhágában a téli esték bolyongásai varázsának. A valamos lámpáknak tejüveggel mattra tompított fénye egybeárnyolódik , a kirakatok diszkrét piros, sárga, fehér vagy zöld világosságával s az egész harmonizál a mély, sötét ibolyakék éggel, a mely utczaszögellődéseknél, hajlásoknál szinte a házak közé ereszkedik. Ilyen szép, csodálatos téli estéken Kopenhága egy színes álomváros. Napfénynyel telve, világos nyári éjszakákon, színes alkonyatok idején mindig más meg más Kopenhága. Változik az ég a levegő színével, mint egy szép fiatal asszony, akinek minden ruhája új meg új bájt, pompát kölcsönöz. Az északi városok sajátsága ez. Az északi levegőben van, amely minden fényt, minden szint erősen, tisztán árnyal. A tájképek merész, élénk koloritja, mély sötétkék egy téli esték, viágos nyári éjszakák, a legnapsütésesebb napoknak is májusi frissesége : ezek az északi atmoszféra fő szépségei. Tompított árnyalatokat csak a napkelte és napnyugta színpompájában kapunk. És én nékem olyan visszás, mikor néhanéha felmegyek a városház tornyába, s látom, hogy odafenn a városlátó idegenek kiterítik nagy lepedő-térképeiket, s beléizzadnak, míg felfedezik a nyomán a legutolsó kaszárnyát és kórházat is, mindent, ami csak a térképen van, hogy lehetőleg semmi se maradjon meg a fejükben, de azt nem látják meg, hogy a régi városrész házai téglacserepeinek piros színe, a Westerbro városrész épületei tetejének palaszürkesége, a magasból ólomszinűnek látszó tenger, az árnyékos helyek lila és kék köde, a napsütés, a párázatok, az ég, a levegő, a messzeség, mind, mind egy nagyszerű harmóniába olvad össze, amely csupa muzsika, csupa melódia, amely maga — Kopenhága. Elnézem néha itt a képtárban régi dán festőknek kopenhágai utczákat, zugokat, részleteket ábrázoló képeit. Olyan szegényesek! Valahogy olyan — nem Kopenhága. Nem ők a hibások. Akkor még más is úgy festette volna Kopenhágát. Az igazi Kopenhágát csak azóta tudják festeni a dán festők, mióta Kröyer a plein-air festés minden titkára megtanította őket. S onnan a magasból, a városház tornyából úgy kell nézni Kopenhágát, mint egy plein-air festményt. Onnan csak élvezni szabad, megismerni nem. Nem is lehet. Nagyon is intim város ahhoz. Egy nagy interieur sok-sok apró interieurből összerakva. A régi várost értem, nem a külvárosokat. A Raadhus Pladstól a Kongens Nytorvig húzódó korzót , a Frederiksberggade, a Nygade, Vimmelskaftet és Ostengade kigyóvonalát, s e korzó két oldalán elterülő apró, rövid utczákat, sok hajlással, megszögelléssel; s minden hajlás, minden fordulás, minden tér, helyesebben mondva sarok, egyegy interieur. Be kell nyitnunk a Köbmagergade, vagy a Landemärket valamelyik régi házának udvarába, s látnunk ott az alacsony emeletek apró, szűk, filigrán fafolyosóit, erkélyeit, loggiáit, padlás-kiugróit, melyek zegzugossá teszik az egész udvar képét, be kell néznünk a szűk Kirkegadeba (Templom-utcza), amely mindössze hét házból áll, s amely egyenesen a közvetlenül előtte álló karcsú Holmens Kirkenek fut, látnunk kell azokat a festői zugokat, melyek úgy keletkeztek, hogy egy-egy utczának egyik házsora két-három házzal rövidebb a másik oldali házsornál, megéreznünk ezeknek és a még sok másféle módon keletkezett, léptennyomon utunkba ötlő interieuröknek a hangulatát, ha meg akarjuk érteni Kopenhágát. Úgy hat egy-egy ilyen kopenhágai interieur, mint Andersen egy-egy meséje s a sok interieur együtt , mint Andersen meséskönyve. És a mint Andersen meséskönyvében nem elég csak egy meséskönyvet látni, éppen úgy Kopenhága is több, mint egy város , a szigetlakó, főképpen pedig a sjaelandi dán hit képe , amint Andersen meséskönyve a sjaelandi természeté. Egyáltalában, mikor a dán természetről és a dán nemzetről van szó, mindig figyelemmel kell lennünk arra a meglehetősen nagy különbségre, amely egyfelől a dán szigetek és a szó- AZ ÚJSÁG Szombat, 1910. július 2.