Az Ujság, 1910. július/1 (8. évfolyam, 156-167. szám)

1910-07-14 / 166. szám

Csütörtök, 1910. Július 14. AZ ÚJSÁG A MÁSIK : De ha az állam nem fizeti? AZ EGYIK : Akkor kifizeti az uram. A MÁSIK : És ha ő se akarja? AZ EGYIK : Akkor is akad, a­ki kifizeti. (Magában mosolyog) : S talán ez volna a legkelle­mesebb megoldás. A MÁSIK (sokáig hallgat) : Nagyon erkölcs­telen vagy, édesem. De mindenesetre én is meg­nyitom­ a beruházási kölcsönt. Vulpes. Munkásmozgalmak a fővárosban. — Bajok a vasmű- és építőiparban. — (Saját tudósítónktól.) A vas- és fémmunkások ügyében ma a hely­zet nem változott. A munkások szövetségének vezetői elmúlt éjjel a Thököly-út 56. szám alatt lévő helyiségükben megbeszélték a teendőket arra az eshetőségre, ha a gyárosok kimondják a kizárást. A munkások tanácskozása hajnali öt órakor ért véget. Határozatot nem hoztak, mert az a véleményük, hogy a gyárosok elállnak a kizárástól. Ma délután a kizárt rézművesek tanyáján megjelent az egyik bizalmi férfia a vasmunkások­nak és tudatta,­­ hogy a rokonszakmák szolidari­tására számíthatnak. Tanácskoztak ma délután a gyárosok is, a­kik titokban tartják határozatukat. Még­pedig azért, mert egyszerre, meglepetésszerűleg akarnak kirukkolni haditervükkel, a­mely a kizárásra vo­natkozik. Mai tanácskozásukon — mint kiszivárgott hírek jelentik — szóba került azoknak a kis vas­iparosoknak az­ ügye is, a­­kik a gyárosok szövet­ségébe tartoznak. Az volt a kérdés, hogy várjon ezek munkásaira is kiterjesztessék a kizárás. A határozat az volt, hogy igen. Holnap délelőtt a gyárosok, plénuma elé ter­jesztik a kizárás ügyét. A javaslat, a­melyet a munkaadók választmánya kidolgozott, az lesz, hogy részleges kizárással próbálják meg a mun­kások ellen megindítandó akc­iót. A munkásmozgalmak nagy bajt okoztak az építőiparban is. Egész sereg építkezésnél nem dol­goznak az asztalosok, lakatosok és egyéb mun­kások, minek következtében az építkezések kellő időben nem készülnek el és egy egész sereg már ki­adott lakásba nem hurczolkodhatnak be augusz­tus 1-én a bérlők. Különösen nagy a baj a főváros építkezései­nél, a­hol a lakatosok sztrájkolnak. Ez építkezések­nek augusztus 1-én készen kellett volna leírni, de a sztrájk miatt minden valószínűség szerint vagy nyolczszáz család nem hurczolkodhat be a lakásokba. Bárczy István dr. polgármester segített a dolgon. Radikálisan, sőt megfontolva a dolgot. Utasította a budapesti lakatosmestereket, hogy kizárólag a főváros építkezésein a munkát a sztrájkoló munkásokkal folytassák, még­pedig úgy, hogy őket a munkaadók munkásközvetítő intézetének mellőzésével igazolvány nélkül ve­gyék fel. Ez nem tetszett a magyar Építőiparosok Országos Szövetségének. Tegnap délután gyűlést tartott, a­melyen a következőket határozta: 1. Memorandummal fordul a polgármesterhez, a­melyben fölvilágosítja, hogy azzal, hogy a szak­­szervezetek hatalmi követelésének elfogadására akarja a mestereket kényszeríteni, rossz szolgá­latot tesz az ügynek, mert ezzel csak új, nagyobb zavarokat idézne föl. Az építőiparosok ugyanis teljes elhatározással ragaszkodnak a munkaközve­títő intézményhez, a­melynek révén sikerült nekik az építőiparban az anarchiát hosszú időre meg­szüntetni s a nyugodt munkálkodást biztosítani. 2. Küldöttségileg járulnak a belügyminiszter­hez és panaszt tesznek a polgármester intézkedése ellen, a­mely egyenesen beleütközik az ipartörvény­nek ama rendelkezésébe, hogy a munkálkodás fel­tételeit a munkás és a munkaadók közösen állapít­ják meg, illetéktelen beavatkozás mellőzésével. 3. Kimondta a tanács, hogy a különböző szakmabeli szövetségek végrehajtó­ bizottságainak kiküldötteivel sürgősen tárgyalni kívánja azt a kér­dést, vájjon a polgármester sérelmes beavatkozása folytán nem merült-e föl szüksége annak, hogy Budapesten az építőipar összes ágazataiban meg­­szüntettessék a munka. A polgármester intézkedése zavart csinált azonban a lakatosmesterek közt is. A zavar két okból támadt. Először is azért, mert ha a lakatos­­mesterek a polgármester utasításának eleget tesz­nek, az esetben olybá tűnik a dolog, mintha a sztrájkoló munkások győztek volna. Attól tarta­nak továbbá, hogy ez az eljárásuk a magánépít­­tetők rosszulását vonja maga után. A lakatosmesterek meghívták tehát a magán­­építtetőket is és ezekkel együtt azt a határozatot hozták, hogy a polgármester utasítása úgy a laka­tosmesterekre, mint a magánépíttetőkre kellemet­len. Sőt káros is, mert a sztrájkolók vérszemet kapva, a jövőben még hevesebben folytatni fog­ják akc­iójukat. A polgármester intézkedése olyan preczedensül szolgál, a­mely a jövőben az építő­iparra válságos lehet. HÍREKe A hol minden alszik. — Látogatás a rákosi aviatikai telepen. — (Saját tudósítónktól.) Mintha a »nagy aviatikai meeting« megölt volna itt mindent. Azt az alig sarjadzó magyar aviatikát épp úgy, mint a nagyközönség érdeklő­dését. Mintha az a verseny, a­mit a magyar avia­tika érdekében rendeztek, éppen a magyar aviati­kát fojtotta volna meg. Alszik itt minden, alszik itt mindenki a poros, nagy rákosi téren, a­hon­nan kevés kivétellel elhordtak már mindent, a­mi a versenyre emlékeztetne, mindössze két nagy kapu faváza, a kis tribün gerendái juttatják az eszünkbe, hogy pár héttel ezelőtt színes, gyö­nyörű élet volt itt. No és a megszaporodott han­gárok. Vagy tizenöt áll még, hogy meddig, az kétséges, mert az építő Wellisch-c­ég nemrégiben felszólította a hangárok lakóit, hogy huszonnégy óra alatt költözzenek ki, mert mindent lebontat. Igaz, hogy nem történt meg és azóta újra szóba se jött, de a telep megnőtt gárdája nem tudja, mikor kerül ki repülőgépével együtt a szabad ég alá. Egészen el vannak hanyagolva ezek az embe­­berek. Nemcsak az által az egyesület által, a­mely hivatva vol­a támogatásukra sietni, hanem a nagyközönségtől is. Ha azelőtt az volt a panasz, hogy a közönség miatt mozogni sem lehet, nem­hogy repülni, ma meg azért keseregnek a telepe­sek, hogy senki sem érdeklődik a dolgaik iránt. Csak a kőbányai aranyifjuság, a­mely ott ereget sárkányokat a hangárok utczáin. (Csak Zsélyi volna itt!) Mindenütt kopácsolás, munkazaj. Hiszen so­kan dolgoznak itt most. Reményekkel. De, tudja Isten, valami nagy álmosság nehezedik mindenre. A kedvetlenségnek valami szürke, egyhangú tó­nusa vonja be a hangárvárost. És nagyon meg­kapó dolog, épp azok egyikétől hallottam, a­ki a legszorgalmasabban dolgozik : — Hejh, csak Zsélyi volna itt közöttünk ! — Mi volna akkor? — Egészen másképp volna minden j­ó lelket öntene mindannyiunkba. Én nem tudom, mi volt az ő egyéniségében, de csodálatosan hatott reánk. Az a komoly, szótalan ember lelke volt az egész kolóniának. Igen, Zsélyi! Szegénynek Ott hever a szét­roncsolt gépe alaktalan halomban, a tizenkilen­­czes számú hangárban. Ott találom meg a szere­lőjét a szomszédban, Quasz Andrást. Beszél­getek vele. — Bizony, egészen tönkrement az a gép, nincs az a hatalom, a­melyik úton összeállítsa — mondja. — Benn jártam nála, a­mikor távozóban volt a szanatóriumból. Hivatott magához. Ugyan ő maga ki szeretett volna jönni ide, de az édesanyja nem engedte. Az első kérdése az volt, milyen a gép és sehogy sem akarta elhinni, hogy annyira tönkrement. Akkor hitte csak el, a­mikor meg­mutattam neki ennek a roncsnak a fényképét. — Zsélyi úr — folytatta — most már egé­szen jól van. Már a szemei is meggyógyultak, jól lát. Nem sokáig marad már ő Dunaadonyban, hiszen megmondotta nekem : Quasz, új gépet építünk. És elmondotta a terveit is. Az új gép egészen olyan lesz, mint volt a régi, alig lesz rajta valami változás. Zsélyi úr szeptemberben már re­pülni akar. Repülni akar ... és elnézem ezt a roncsot, a­melyből eddig még majdnem minden látogató elvitt magának egy kis emléket, egy kis fadara­bot, vastöredéket. (A hangárok lakói.) Járom a várost. A kettős számú hangárban Horváth Ernő tanár, az aviatikai meeting magyar díjának nyertese, monoplánja terpeszkedik. — Már azt hittem — mondotta — hogy egé­szen elfelejtettek. Dolgozgatok. A­mint látja, egy új gépet is készítek, mert bizony ezt a régit sok baleset érte a versenyek óta is. Többször repültem azóta és egyszer-kétszer baleset is ért. Bizony, nagyon elvesztettem a kedvem, mert elfogyott már minden pénzem. Rengetegül sokat tud felemészteni ez az aviatika. Most vidéki körútra megyek a gépemmel. Elmegyek Gyön­gyösre, Egerbe, Miskolczra, Kassára, Nyíregy­házára, Szatmárra és Nagybányára. Repülni nem fogok. Kiállítom a gépem és előadást tartok. Estefelé, a­mikor a szél elállott, Horváth tanár kihúzatta a gépét a mezőre,­hogy a múltkori bal­eset okozta egyensúly-hibákat helyreállítsa. A tizennyolc­as hangárban Király főmérnök nagy, saját modellű monoplánja épül nagy titok­ban. A közeli huszonegyesben egy szimpatikus fiatalember dolgozik. Nizalowski Czeslaw, egy budapesti elektrotechnikus. A gépe biplánnak készül, még csak a két szárnya van meg. A munkáját Szápáry Pál gróf finanszírozza, a­ki a szabadalmat is megvásárolta. A biplán, a­mely itt épül, csak tizedrésze annak, a­mit Nizalowski tervezett, de így is igen nagy. A felső szárnya tizenhét méter hosszú, az alsó valamivel kisebb. A szárnya­kon sajátságos stabilizáló felületek vannak. Az aeroplánba Antoinette-motort szerelnek, a­mely nyolcz czilinderes és száz lóerős lesz. A repülő­gépen három helkre lesz nagyon érdekesen el­helyezve. A legnagyobb, a három méteres fahelice függőlegesen a szárnyak elé kerül, a másik két kisebb alumíniumból készült, kanálalakú csavar pedig az alsó szárnyra erősítve vízszintesen fog forogni. Nizalowski igen nagy bizalommal néz a gép jövője elé. A tizes hangárban Tóth József és Tóth Kálmán kis Demoiselle-típusú repülőgépe vár a motorra. A két fiatal mechanikus egyike, Tóth József, Zsélyi mechanikusa volt , már ősz óta dolgozik a gépen. Minden készen van már, csak a motor­hiány késlelteti őket, hogy próbát álljanak a gé­pükkel. A szomszédos hangárban van az aviatikai meeting kedvelt Efimoffjának biplánja a melyet Bitner Ernő vásárolt meg tőle. Most javítgatják. (Gazdátlan aeroplán.) A legérdekesebb mindenesetre a tizenkilen­­czes hangár. Egy fiatal cseh aviatikusé volt a versenyidőben. Jarisch lejött ide egy aeroplánnal és igen nagy bizalommal. Az aeroplánja sehogy sem akart felemelkedni, a reményei azon- 9

Next